–

Ragyogó napsütésben érkezünk Dunaújvárosba

A kempingben dizájnos lakókocsi mellett egy – láthatóan külföldi – nyugdíjas élvezi az őszi napot. Aztán összerezzen. Sziréna szól, egy mentő süvít el mellettünk. Beljebb intenek minket, „arra parkoljanak, hogy legyen helye a mentőknek” – kéri egy nő. „Életszerű” – morgok magamban, miközben arrébb állunk.

Katasztrófavédelmi gyakorlatra érkeztünk. Mindenhol mentőautók, katonai terepjárók parkolnak.

Feltűnik egy quad, valaki a part felé veszi az útját. Mi katonákkal fogunk kezet, ismeretlen rendfokozatokkal parolázok. Kávéval kínálnak, olyan tábori módra. 

Eligazítás, üdvözlő szavak a sajtónak, és már terelnek is minket a Duna partjára, ahová a szomszédos Vihar-sziget lakóit fogják evakuálni, miután lecsapott rájuk az orkánerejű szél, a jég és az eső. A folyók megáradtak, a hidakat elvitte az áradat, az emberek a túlparton várják a segítséget. A szigeten egy csecsemőotthon is van, így számítani lehet sérült gyerekekre is. 

Ez a kerettörténete a Magyar Vöröskereszt által szervezett gyakorlatnak, amelynek tényleges helyszíne a Szalki-sziget.

A 30 órás gyakorlat riadólánccal indul

Csütörtök reggel kapták meg a szomszédos tagszervezetek a felhívást, melyben arra kérték őket, hogy ajánljanak fel szakcsapatokat a mentéshez. Mivel az idei év üzenete: „A szomszéd segít először”, ezért őket riasztották (Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna, Bulgária, Bosznia, Horvátország és Szerbia képviseltette magát a gyakorlaton). A határidő nem véletlenül szoros, valós szituációt próbáltak modellezni. 

Ebben segítségükre voltak az imitátorok, azok az önkéntesek, akik 40 órás tanfolyam keretében tanulják meg, hogyan reagáljanak különféle sérülés esetén, mivel jár egy lábtörés vagy ne adj' isten, hogyan kell viselkedni, ha lezuhan az ember siklóernyővel egy fára. Sáfár Brigitta, a Vöröskereszt katasztrófavédelmi vezetője elmondta, hogy a sminkeléstől az amputált láb imitálásáig sok mindent kell tudniuk, hogy minél életszerűbbé tegyék a mentők munkáját.

Nem tűnik bonyolultnak a feladat, de amikor három órán át kell várni a megmentőket hátrakötözött lábbal, az nem olyan egyszerű. Sáfártól azt kérdezem, „vajon mi visz rá felnőtt embereket, hogy mindezt ingyen és bérmentve vállalják?” Azt mondja, először ő maga is csodálkozott, de az imitátorok úgy érzik, ők így tudnak segíteni azoknak, akiknek majd a valós helyzetben a legtöbbet kell magukból kihozniuk.

Nem véletlenül kell megtanulniuk a sérülésekkel járó fájdalmakat, mert a jelzésükkel a mentőcsapatok munkáját segítik. A kiképzés láthatóan jól sikerül, a szigetről érkező sérült zokogva ismételgeti, hogy fáj a hasa, a mentők kisebb tanakodás után hordággyal rohannak a csónakból kiemelni a sérült lányt.

Kezdem úgy érezni magam, mint egy valós katasztrófahelyzetben, ahol én vagyok a rohadék médiamunkás, aki megpróbálja lefotózni a leginkább szívszorító pillanatokat, miközben a mentőegységek a lehető legtöbb embert szeretnék megmenteni.

A lányt mentőbe rakják, szirénázva távozik a helyszínről. Összeszorul a gyomrom, annyira jól csinálja. Máris érkezik egy kismama, aki sokkos állapotban szorítja magához csecsemőjét.

A külföldi mentős nem igazán tud vele mit kezdeni, rögtön ki is derül, mekkora hiba, ha nincs tolmács a közelben. Egy mentőkutyás ugrik be tolmácsolni, aki igyekszik megtudni, szükség van-e ellátásra, vagy csak pszichoszociális segítség kell a láthatóan sokkos állapotú lánynak, aki mindenét elvesztette, egyetlen értéke egy hátizsák, és a gyermeke, aki egy nagy takaróba van bugyolálva. Eközben három lány zokog a földön ülve, hátukon izolációs mentőfólia, a családjukról semmi hír, a külföldi segítők csak szánakozó pillantásokkal és egy-egy érintéssel tudnak együttérzést kifejezni. 

A rét közepén hatalmas kocsi áll. Magamban azt gondolom: jé, még műholdas adást is imitálnak, mindjárt élőben tolja a Breaking newst a CNN – tiszta Amerika. Ám kiderül, hogy a Telenor mobilkocsija az, amit kifejezetten ilyen helyzetekre tartanak készenlétben. És ha a kocsi nem tud eljutni oda, drónnal is képesek egy katasztrófahelyszínre juttatni az extra erősítést, hogy tudjanak egymással kommunikálni a különféle egységek. Ezt nem először vetik be, a Vörösiszap-katasztrófánál is ott voltak a helyszínen. 

A parton néhány horgász döbbenten nézi, mi folyik itt, nem igazán értik a történéséket, csak azt, „itt nem lesz ma kapás”. 

Eközben folyamatosan megy a rádiózás, a tavon oda-vissza járnak a csónakok

Állítólag a horvátok vízimentésben erősek (az osztrákok pedig mindenben), és máris érkezik a szenzáció, egy kutya. A törött lábú jószág mellkasa is sérült, szépen kifestve, színészeket megszégyenítő alakítást nyújtva várja, hogy sínbe tegyék a lábát, és ellássák a sérüléseit. Félig laikusként én azért ellátás előtt bekötöttem volna száját, mert egy ideges, sokkos kutyához – aki ráadásul láthatóan sérült –, elég balga dolog csak úgy hozzányúlni. Szerencsére Füge ausztrál pásztorkutya, és jól képzett, így megadóan tűri, hogy állatszállító hordágyon vigyék el a frontvonalból. 

Eközben a sziget másik részéről segélykiáltások hallatszanak, sokan rekedtek ott. Egy másik csapat, a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület tagjai építenek ki kötélpályát, hogy a túloldalról átcsörlőzzék az embereket.

A feladat nem egyszerű, egyikük nem túl boldog, mert túl alacsonyra rakták a kötelet, és vizet ér. Újratervezés. Nem baj, pont ezért vannak itt, hogy éles helyzetben pontosan tudják, hogyan és mit kell csinálni, hogy tökéletes legyen a dolog. 

Az elmosott híd mellett halvédelmi őr falatozza az ebédjét a kocsi motorházáról, mosolyogva int nekünk. Azt figyeli, nehogy a horgászok rossz helyre dobják be a horgokat, és hal helyett a mentőszemélyzet egyik tagját fogják ki. 

A kórházsátrak állnak, a sérültek ellátása folyik, a kevésbé sérültek türelmesen várják, hogy sorra kerüljenek. A takaró alatt rettegő lányok még mindig játszanak, ezt egészen addig kell csinálni, amíg a titkos jelszót meg nem kapják, addig kell tűrniük az ellátást.

Lassan ebédidő, ezért teszteljük a vészhelyzetre készült ételeket, a modern gulyáságyú remekeit.

Forró tárkonyos sertésragu leves, alma és víz. A leves állítólag koncentrátumból van, de ez egyáltalán nem érződik rajta, sűrű és laktató. Ha át lennék fagyva, igazán jólesne, mint ahogy a hozzá szervírozott Nescafé is.  

Sajnos a mentés legizgalmasabb részéből kimaradunk, a vihar ugyanis egy diszkóra is lecsapott, ahonnan a forgatókönyv szerint „bódult fiatalokat” kellett kimenteni, ezzel azonban megvárták az éjszakát, hogy még életszerűbbé tegyék a helyzetet. Hogy végül sikerült-e vagy sem, arról nincs hír, mindenesetre, amit láttam, abból az derül ki, hogy ha baj van – még ha színlelt is – mindenki összefog. 

Zimre Zsuzsa

Kiemelt kép: Vöröskereszt

A további képek a szerző tulajdonában vannak