Szenvedélybetegség: a megtévesztés és káoszteremtés nagymestere

–

Emlékszem, évtizedekkel ezelőtt, amikor még terápiás kezelés alatt álltam, megkérdeztem egy neves pszichiátert arról, hogy szerinte én, aki korábban heroint használtam, és épp felépülőben vagyok, ihatok-e alkoholt. Erre megkérdezte, mennyit szoktam inni. Amikor azt feleltem, nekem egy-két pohár bőven elég ahhoz, hogy ellazuljak, ő csak elmosolyodott, és a következőket mondta: „Örülj neki, hogy neked ennyi elég – nyugodtan megihatod azt a két pohár bort.” Szerencsére nem hallgattam rá, és azóta nem ittam egyetlen korty alkoholt sem. Később kiderült, hogy ez a segítő szándékú szakember bizony maga is beteg volt: az alkohol rabja. Így már nem is olyan meglepő, amit mondott. A baj csak az, hogy a tanácsával akár el is indíthatott volna a visszaesés útján.

Mindennek fényében nem is olyan különös, hogy a praxisomban bizony kezeltem már olyan orvost is, akihez annak idején még engem vittek a szüleim, hogy tegyen rendbe.

Aki figyeli a híreket, nemrég hallhatta, hogy az egyik legnagyobb budapesti kórház addiktológiai részlegének főorvosa a nyilvánosság előtt is felvállalta, hogy maga is ebben a betegségben szenved. Ezért a bevállalásért Anti Stigma-díjban részesült, és ma már absztinens. Nos, ezeknek a szakembereknek a története is mutatja, hogy a szenvedélybetegség még ott is jelen van, ahol arra a legkevésbé számítunk, és szinte észrevétlenül rombol. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a megtévesztés és a káoszteremtés nagymestere, hiszen képes úgy kifejteni a hatását, hogy senki sem veszi észre időben.

Szeretethiány, szenvedés, szorongás

A napokban feltettem az alábbi kérdést a Facebookon.

Mi az a három szó, ami elsőre eszedbe jut a szenvedélybeteg kapcsán? 

A válaszok megdöbbentettek, de egyben némi magyarázatot is adtak nekem arra, vajon miért övezi a mai napig annyi félreértés, előítélet és tagadás a szenvedélybetegséget. A száznál is több válaszadó által megadott szavak ugyanis szinte mind negatív érzelmekkel társíthatók. Íme, néhány példa: magány, fájdalom, félelem, tehetetlenség, szeretethiány, szomorúság, függőség, halál, gyengeség, szenvedés, értéktelenség, önbizalomhiány, boldogtalanság, bizonytalanság, önzés, reménytelenség, szorongás, menekülés, szánalom, hiány, hazugság, önpusztítás, gyávaság, sérülés, ördögi kör, düh, elveszettség, pánik, kilátástalanság, hibázás, felelőtlenség, tagadás, elfojtás, bizalmatlanság. 

Nincs az az ember, aki könnyen szembesülne egy olyan betegséggel, amelyhez ennyi negatívum köthető. Nem csoda, hogy társadalmi szinten is tabuként kezeljük a dolgot.

Abban azonban biztosak lehetünk, hogy amíg az emberek többsége nincs tisztában azzal, hogy az alkoholbetegség pontosan micsoda, illetve amíg nem találnak rá biztos gyógymódot (vagyis garantáltan megszűnik a visszaesés), addig bizony a társadalom továbbra is tabuként fogja kezelni.

Sötétben tapogatózunk

A szenvedélybetegséggel kapcsolatban egyébként általában mind a laikusok, mind pedig a szakemberek lehangoló frázisokat szeretnek szajkózni: „Igazán leszokni sosem lehet. Nincs garantált gyógymód. A szenvedélybetegséget nem tudjuk úgy kezelni, mint egy kéz- vagy lábtörést. Akik egy időre leszoknak, azok gyakran visszaesnek.” Úgy tűnik, rendesen ki vagyunk szolgáltatva neki.

Persze az is igaz, hogy a különféle terápiás kezelések hatására sokan képesek a józan életre – ilyen vagyok én is –, de közben semmi garancia nincs arra, hogy nem következik be megcsúszás vagy visszaesés. A legnagyobb probléma azonban valójában az, hogy az emberek többsége nincs tisztában azzal, egyáltalán miért és hogyan alakul ki nála ez a betegség – ezért fél tőle, és inkább nem beszél róla, vagy ha mégis, akkor nagyon leegyszerűsítő módon.

Ennek megfelelően sokan előítéletekkel vagy gyűlölettel tekintenek a betegekre, miközben azt gondolják, hogy az ő családjukban nem fordulhat elő; ha pedig mégis jelentkezik az alkoholprobléma, akkor azt a „megoldást” választják, hogy nem vesznek róla tudomást.

Véleményem szerint az orvostudomány előbb vagy utóbb végleges gyógymódot fog találni a szenvedélybetegségre, de addig is  a legtöbb, amit tehetsz, hogy megpróbálod megérteni, valójában mi is a szenvedélybetegség, és mitől is lesz valaki szenvedélybeteg. Bár ezeket a kérdéseket többféle tudományos elmélettel próbálták már megválaszolni, én most máshonnan közelíteném meg, mivel ez nem egy tudományos cikk. Egy alkoholbetegségben szenvedő kliensem történetén keresztül mutatom be, hogy jellemzően mi zajlik a színfalak mögött.

Zsolt története 

Zsolt híres építészmérnök. Kitartó, szorgalmas és kreatív ember, számos nemzetközi elismerés birtokosa, és egyben sokak példaképe. Zsolt gyermekkora azonban korántsem volt felhőtlen. A szülei ugyan boldog házasságban éltek, de amikor Zsolt 14 éves volt, az édesapja váratlanul életét vesztette egy autóbalesetben. Az édesanyja egyedül maradt Zsolttal és ötéves öccsével, Attilával, és mivel a nagyszülők közül akkor már senki sem élt, semmilyen családi segítségre nem számíthatott. Ráadásul annyira imádta az elhunyt férjét, hogy többé soha egyetlen férfit sem engedett magához közel, így a kamasz fiú lett az, akinek a férfi szerepét be kellett töltenie otthon: ő lett az anya lelki társa, ő látta el a ház körüli teendőket, ő játszott és tanult az öccsével.

Az édesanyja még azt is elvárta tőle, hogy egy ágyban aludjanak, és – habár testi kapcsolatot sosem létesítettek – ez így maradt Zsolt 24 éves koráig.

Az évek során Zsolt koravénné vált, és teljesen elmagányosodott. Az egyetemi évek alatt úgy próbált megküzdeni a szorongással, hogy ivott. Amikor én megismertem 54 éves korában, már súlyos alkoholbeteg volt. Az édesanyjával való kapcsolata azonban a mai napig nagyon szoros: egy házban élnek, annak ellenére, hogy Zsolt megnősült, és három gyermeke született. Persze Zsolt és a felesége gyakran vitázik Zsoltnak az édesanyjához fűződő kapcsolatáról. És bár Zsolt megérti a felesége álláspontját, úgy érzi, kötelessége az édesanyjáról gondoskodni. A gyakori viták azonban komoly szorongást keltenek benne, amelyet alkohollal old.

Zsolt története persze itt nem ér véget – de amit megismertél belőle, az talán segít megérteni, hogy hogyan alakult ki a betegsége. Vagy szerinted Zsolt nem is beteg? Csupán egy gyenge férfi, aki képtelen leválni az anyjáról? Egyszerűen csak akaratgyenge? Bármi is legyen a válaszod, csak egyvalamire kérlek: ha akad a közvetlen környezetedben olyan ember, aki szerinted többet iszik vagy drogozik a kelleténél, mindenképpen tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket: vajon hogyan tudom mihamarabb elérni, hogy kezeltesse magát az, akit szeretek? Tényleg az a célravezető, ha szembesítem a gyengeségeivel, és azt várom tőle, hogy szokjon le, vagy legalább tudja, hol a mérték? Vagy esetleg az a jó, ha minél többet megtudok a szenvedélybetegségről, és megpróbálom beazonosítani azokat a tényezőket, amelyek őt alkoholfogyasztásra késztetik? Fogadjunk, hogy a te közeledben is él egy Zsolt.

Dudits Dénes

Kiemelt kép: StockSnap.io/Rawpixel