Hollós Endre olyan, mint a Viszkis – azért népszerű, mert a magyarok vonzódnak a betyárromantikához, állítja Anger Zsolt, akit megpróbáltam becsülettel kifaggatni az Aranyélet folytatásáról is. Persze nemcsak erről beszélgettünk, hanem például a „közös” kaposvári évekről, amikor én gimnazistaként jártam a Csiky Gergely Színházba, ő pedig élete első színészi munkáiban apró szerepeket játszott. Angert nem véletlenül szereti tényleg majdnem mindenki; hihetetlenül nyílt és őszinte pali, aki megmondja úgy, ahogy van. Meglátjuk, hogy az utóbbi idők „celebes” műsorai mennyire árnyalják majd a róla kialakított képet. Ő mindenesetre nem aggódik (mondjuk, én sem), mert azt mondja: mindig is az volt, aki, és ez most sem változik. Elviszlek magammal: D. Tóth Kriszta és Anger Zsolt.
Megjegyzés: a beszélgetés azelőtt készült, hogy bejelentették: Anger Zsolt is részt vesz a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungel-reality műsorban.
Miért érzi úgy 77 évesen, hogy már nem igazán kell? Hogy van most, néhány hónappal azután, hogy nagyon megijesztett mindenkit, amikor rosszul lett a színpadon? Hány elégedett pillanatot tud felidézni páratlanul hosszú pályájáról? Mi az, ami még képes felvillanyozni őt? Mi lett a hollywoodi álmaival? Miért haragszik a kritikusokra és mennyire gondolja politikainak a Kossuth-díjat? Kern András az Elviszlekben!
Túlélő üzemmódban vagyunk, és úgy próbáljuk tompítani a feszültséget, hogy belebetegszünk. Az átlag 65+-os magyar ember 3-4 évvel él kevesebbet egsészségben, mint uniós társai. Mi köze a mentális állapotunknak a fizikai egészségünkhöz, és hogyan lehetne ténylegesen csökkenteni a stresszt? Az Elviszlek magammal vendége: Dr. Márky Ádám orvos, longevity kutató.
Benedek-Epres Panni továbblépett, de az az érzése, hogy az ország egy része nem lépett vele együtt. Köszöni, nem kéri többé az özvegyi fátylat és nem kéri az ítélkezést sem. Egyedülálló anyukaként új életet épített, autonóm nőként pedig saját vállalkozást. Öröm nézni!
Tíz év, 310 epizód, tízezer kilométer után az Elviszlek magammal című műsor befejeződik. Az utolsó, rendhagyó epizódban korábbi vendégek és olvasók kérdezik a műsorvezetőt, D. Tóth Krisztát. Moderátor: Fegyverneki Sanyi.
190 óra őszinte beszélgetés és 60 millió megtekintés után véget ér az Elviszlek magammal, amely 10 éve indult útjára – statisztikák és érdekességek a WMN és D. Tóth Kriszta műsoráról.
Az anya–magzat és az apa–magzat kötődés a pszichológia egy olyan területe, amelyet ma már sok országban kutatnak. Az ezzel kapcsolatos tudás azonban még mindig szigetszerű, és a kötődéselméletekkel kapcsolatos képzési anyagokba sem épült még be. Mi a jelentősége ennek a tudásnak, és hogyan hasznosíthatjuk mégis?
A drónzaj és rakéták hangja lett az ukrán éjszakák hangkulisszája. Kijevtől Harkivig nők és férfiak meséltek Strauss Emma riporternek arról, hogyan tanulták meg túlélni az alvásmentes éjszakákat, és hogyan próbálják megőrizni a normalitást az abnormalitás közepette.
Képzeld el az alábbi helyzetet: az első randin az ember, akivel ismerkedsz, bevallja, hogy a kedvenc plüssállatával alszik. Hogyan reagálsz? Illetve: mit érzel? Gondolod-e azt, hogy az illető nem nőtt fel, túlságosan érzelmes vagy labilis, és elbizonytalanít-e téged az információ, ha csak egy pillanatra is? Vagy épp ellenkezőleg, felsóhajtasz: végre egy rokonlélek?