Ezt kellett volna a függvénytáblázat helyett megtanulni a suliban
Kamasz szerzőnk két éve megírta, hogyan változtatná meg az iskolarendszert, ha tehetné. Felnőtt, gyerekes szerzőnk, akinek ráadásul több ország több oktatási rendszerébe is sikerült bepillantania, leírja, mi az, amit szívesen megtanult volna az iskolában –amellett, hogy a Mengyelejev-féle periódusos rendszert biflázta be... vagy a kovalens kötésről írt volna röpdogát. Trembácz Éva Zsuzsa írása.
–
Függvénytáblázat: merült fel a tudatalattim legmélyebb bugyrából a huszonöt éve nem hallott kifejezés. Utolsó matekórám óta olyannyira a feledés sötét leple fedte el a hozzá tartozó tartalmat, hogy arra sem emlékszem, hogy nekem kellett függvényeket rajzolni bele, vagy a sinus-cosinus táblázathoz hasonlóan valamilyen információt kellett onnan kibogarászni. A ’80-as, ’90-es évek iskolája nem a gyorsan változó világra készített fel. Napjainkban a legendásan sikeres finn oktatás azokat a készségeket tanítja, amelyeket használni fognak később a gyerekek. A finn koncepció mentén és jó húszévnyi, a privát és a kormányzati szektorban, itthon és külföldön szerzett tapasztalatom alapján összegyűjtöttem azokat a technikákat, amelyek tanítását beletenném az akkori iskolai oktatási programba; olyanokat, amelyek a „nagybetűs életben” munkavállalóként hasznosak lettek volna, ha már a tarsolyomban vannak.
- Prezentációs készség
Csoport előtt prezentálni, egy témáról pár mondatban spontán és frappánsan nyilatkozni, vagy akár hosszan előadást tartani a munkám mindennapi részévé vált. Bele lehet rázódni, meg lehet tanulni a trükkjeit, olyan szuper kezdeményezéseken lehet ellesni a technikáit, mint a prezentációs és vezetői készséget fejlesztő Toastmasters-tanfolyam, de jó lett volna az iskolapadban, támogató közegben, konstruktív visszajelzések mellett, tét nélküli gyakorlással elsajátítani a technikáit a porosz módszeres felelések helyett, amelyek réme valahol zsigeri szinten még ma is előjön, ha váratlanul felszólítanak.
-
Vita-, érvelési- és érdekérvényesítési készség
A sokat szidott amerikai iskolarendszernek van néhány nekem tetsző jellemzője: amellett, hogy a csoporton belüli együttműködést tanítja és gyakoroltatja, a másik kedvencem a középiskolában szabadon választható vitaóra a beszédversenyekkel. Érveket ütköztetni, ellenérveket keresni, saját álláspontot megvédeni, meggyőzni a másik felet nemcsak izgalmas, de a későbbi érdekérvényesítésben is elengedhetetlen.
-
Nyelvet tanulni – és nem a nyelvről tanulni
Imádtam a nyelvórákat, könnyen átláttam az igeidőket, ismertem a feltételes mód és az igeragozás szabályait, sőt, az egyetem német szakán még gótul is olvastunk száz oldalt. Ám amikor a tettek mezejére kellett lépni, mintha a semmibe párolgott volna a nyelvtudásom: beszélni nem tudtam, hiszen a nyelvről tanultunk, és nem az élő nyelvet gyakoroltuk. Tény és való, hogy a lehetőségeink korlátozottak voltak, hiszen akkor még nem voltak olyan könnyen hozzáférhetők az idegen nyelvű filmek, és az Ifjúsági Magazin levelezőlistáján is csak néha jelent meg egy-egy angol anyanyelvű levelezőpartner címe, így sok időbe telt megtanulni használni a nyelvet, és átlépni azt a gátat, hogy kizárólag stilisztikailag és nyelvtanilag tökéletes mondatokkal lehet kommunikálni.
-
Kérdezéstechnika
Jól kérdezni nagy előny. Értelmezni a hallott információt, megkeresni a hiányzó láncszemeket, és egyáltalán... merni kérdéseket feltenni, és átlépni a szorongást, hogy valami nagyon nyilvánvalóra kérdezünk rá… van, akinek ösztönösen megy, és van, akinek ezt meg kell tanulnia. Az élményt, hogy a kérdező gyerek az órát és a tanár mondatainak körmölését zavarja meg, utólag nagyon szívesen felcserélném dialógussal, kérdés-felelet módszerrel.
-
Konfliktuskezelés
Milyen konfliktuskezelési módszerek léteznek egyáltalán? Mit csinálhatunk konfliktus esetén? Hogyan kommunikálhatunk? Hogyan oldjuk fel a problémát? Sok gyakorlati helyzet, osztályon belüli ellentétek, összeütközések... mindezek alkalmat adtak volna a szembenézés, a konfliktus felvállalásának és kezelésének megtanulására, de legalábbis a szemléltetésére.
+1 Ráadás a lelki egészségért: művészetek és sport
Sajnálom, hogy a pontszámok miatt fontosnak tartott matek-nyelvek-irodalom tantárgyak mellett háttérbe szorultak a művészeti tárgyak: az ének és a rajz. Ahogy azt is, hogy testnevelés csak a hetedik órába besuvasztott csúnya mumus maradt azzal, hogy ha akartam, ha nem (és nagyon nem akartam), terpeszben kellett átugrani a böhöm nagy szekrényt, és akkor is fel kellett mászni a kötélen, ha közben frászt kaptam, hogy le fogok esni. A művészetek szépségére, a testedzés örömére csak felnőtt fejjel sikerült ráéreznem.
S hogy a fenti készségeket, technikákat idővel mégis sikerült többé-kevésbé elsajátítanom, azt a lelkiismeretes tanároknak köszönhetem, akik túlláttak a rendszeren, megmutatták, mi van a tankönyveken és az előírt tananyagon túl. Ági néni, a földrajztanárom azzal a kérdéssel kezdte az órákat: beszélgessünk vagy tanuljunk? És az egyértelmű válasz után távoli országokról, történelmükről, ismeretlen kultúrákról mesélt, és az óra végén megkért minket, hogy a könyvben a következő témát olvassuk el. És mi úgy tanultuk a földrajzot, mint a kisangyal. Egykori orosztanárom, Zsuzsa néni pedig megmutatta, mekkora ablakot jelent a világra egy idegen nyelv ismerete. Az érdeklődést és a tanulni vágyást ők tették bele a csomagomba. Abba, ahonnan a függvénytáblázat idővel eltűnt.
De az én személyes listám negyedszázaddal ezelőtti élményeket idéz fel. A sor természetesen folytatható. A tiedre mi kerülne fel?
Ha tetszett ez az írás, látogass el a szerző Facebook-oldalára, ahol a könyveiről is találsz információkat!
Trembácz Éva Zsuzsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/monkeybusinessimages