–

Így lett belőlem mozimizantróp

Annak idején, amikor fiatal és tiszta lelkű voltam, amikor még a szemem volt tányérméretű az ártatlan csodálkozástól, és nem a karikák alatta, nagyon szerettem moziba járni. Imádtam a hangulatát, a papucsos jegyszedő néniket, a villanyleó izgalmát, a reklámokat és előzeteseket, no meg természetesen a frissen pattogatott vajas kukoricát.

Időközben azonban vagy én vénültem túlságosan konszolidálttá, vagy a világ bumburnyákosodott el (mondjuk, én ez utóbbira szavazok). De a lényeg: egyre nehezebben tolerálom a kritikátlanul viselkedő tömeget. Azt a nőt például, aki a székemet rugdosta hátulról olyan buzgósággal, mintha ez lenne a próbaidős állásának legfőbb feladata. Vagy a palit mellettem, aki olyan lelkesen kommentálta a Fegyvertelen katonát („Höhö, belek! Na, ezt most jól megkaptad, kisapám! Vigyázz, ott van a hátad mögött!”) – ráadásul olyan rettenetesen büdös szájjal, mint amibe belefosott egy hegyi troll –, hogy kénytelen voltam bevetni a pedagógusi villástekintetemet, ami még a sötétben is olyan szigorúra sikeredett, hogy vigyázzba állt benne a szar is, a szája meg végre eldugult.

De annál a csajnál is ökölbe szorult a kezem, és kidagadtak a nyaki ütőereim, aki – roppant fejlett humorérzékről téve tanúbizonyságot – már a főcímzenén is vérfagyasztóan kacagott, kábé olyan hangot hallatva, mint egy gangbangben partiba csapott csivava orgazmus előtt egy perccel.

És akkor még a konstans rágcsálásról, a seggel beoldalazó, későn érkező lángossütő asszonyról... vagy a gyerekét mutyurgató anyukákról még nem is beszéltem.

Egyszóval felismerve saját mizantrópságomat úgy döntöttem, hogy mindenkit legéppuskázok a francba inkább várok egy fél évet, amíg kijön a film DVD-n is, (vagy letöltöm, oszt helló), de én bizony ezentúl csak otthon mozizok. Úgyhogy csak én seggelek nagy valaggal, én vihogok eszementen, én pofázok feleslegesen, és csak én rágcsálok beekizett hörcsögként. És béna kólázás helyett szürcsölhetek hozzá full legálisan vörösbort.

Mivel a maximális moziélményhez nekem elengedhetetlen a sajtszósz és a nachos, ezért azt szoktam a DVD mellé főzni köretnek. Öt perc alatt elkészül, kábé, mint amennyit sorban állsz a mozis verzióért – és ez legalább nem aranyáron van.

Így készül

Lereszelek másfél maroknyi (nem kiscsoportos óvodás marokra kell ám gondolni, hanem egy kőművesére) cheddar sajtot. Mivel én nagyon, de nagyon szeretem a sajtot, ezért mindig valami intenzívebb ízűt választok. Ötven gramm vajon megpirítok két evőkanál lisztet, majd felöntöm egy bögre tejjel. Sózom, borsozom, csilizem (ez nagyon fontos! – főleg, ha hozzám hasonlóan te is rajongsz a csípősért) végül belekeverem a reszelt sajtot. Ha túl sűrű lenne, önthetsz hozzá még egy kis tejet. A még forró sajtszószt csinos kis gigantikus méretű tálkába töltöm, és a tetejére pattintok pár karika jalapeno paprikát, majd bevackolom magam a tévé elé, és gátlástalanul bucira bambulom a fejemet.

És tudod, mi a legérdekesebb az otthoni mozis nachosozásban? Hogy ilyenkor sohasem fogy el már az előzetesek végére a takarmány, hanem rendszerint kitart az első autós üldözésig.

 Fiala Borcsa

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van