WMNDove

 –

„Figyelj, neked modellkedned kéne” – mondta egy fotós barátnőm még tinédzser koromban. Egy gimnáziumba jártunk, ő a művészeti iskola felvételijére készült, és megkért, álljak neki modellt néhány képhez. Barátságból megtettem, de untam az egészet, nehezemre esett pózolni, kihozni magamból olyasmit, amiről úgy éreztem, nem tartozik másra. Valószínűleg épp ezért nem is lettem volna jó alany, ő is inkább azért ajánlotta ezt a munkát, mert a külső mérce szerint szép lánynak számítottam.

Nehéz ezt így kimondani, mert egyrészt dicsekvésnek tűnik, ha azt mondom, szép vagyok, másrészt általában senki nem érti, hogy lehet az, hogy ezt az „előnyt” én mindig inkább hátránynak láttam, egy olyan külső jegynek, amelyről az ember ugyanúgy nem tehet, mintha másfajta külsővel születik. Ilyenkor jön a következő vádpont: „nem elég, hogy szép vagy, még panaszkodsz is!”

Ha panaszkodni nem is szoktam miatta, most elérkezettnek látom az időt, hogy elmondjam:

a szépséggel kapcsolatos vélekedések ugyanúgy gúzsba kötik az embert, mint bármilyen más előítélet, csak erről aztán igazán nem illik beszélni, mert ezt mindenki szerencsének tekinti.  

Ha valakit szépnek látnak mások, nem biztos, hogy ő is így érzi. Ettől még lehet kevés az önbizalma és alacsony az önértékelése, mert ez semmilyen összefüggésben nincs a külsővel.

A legtöbb emberben a szépség egyrészt csodálatot, másrészt viszont rossz érzéseket kelt. Úgy érzem, sok nő rivalizálni kezd, hiszen azt gondolják, jobb külsővel minden könnyebb, egyszerűbb pasit fogni, érvényesülni. A szépség a férfiakat is viszonyulásra készteti, ami munkahelyzetben roppant kellemetlen tud lenni. Előfordul, hogy udvarolni próbálnak, ne adj' isten, a pozíciójukkal is visszaélve akarnak maguknak kellemes perceket szerezni, ha pedig versenyhelyzetbe kerülnek, jön a szokásos szöveg: hát persze, neki könnyebb, mert ő szép, vagy ami még rosszabb, ha azt mondják: „csak a szép pofijának köszönheti az eredményeit”.

Tapasztalatom szerint az előnyös külső kifejezetten hátrányt jelent az olyan szakmákban, amelyekben nagy hangsúlyt fektetnek a szellemi képességekre. Ha például matematikusnak, filozófusnak, írónak, netalán színház- vagy filmrendezőnek készülsz, akkor az a ki nem mondott elvárás férfitól és nőtől egyaránt, hogy a külsőd ne legyen feltűnő, lehetőleg nézz ki úgy, mint egy apáca vagy egy szerzetes, húzz bő pólót és nadrágot, a hajad legyen rövid vagy legalább kócos, smink nuku, mintha lenne valami fordított arányosság a szépség és az ész, illetve a tehetség között.

Ha valaki szép, akkor minden más tulajdonsága ehhez az adottsághoz képest létezik: szép, de tehetségtelen, szép, de buta, szép és még okos is. Szép, szép, szép... ez mindennek az alapja. Legtöbben inkább az előbbire hajlanak, vagyis: ha szép vagy, akkor biztos a képességeiddel lesz a gond, mert az mégis nehezen elképzelhető, hogy valakinek mindkettőből kijusson.

És itt kezdődik az igazi baj, mert ha az önértékeléseddel gond van, akkor könnyen besétálsz a csapdába, és hajlamos vagy elhinni, hogy a kettő tényleg nem járhat együtt.

Felmerülhet benned, hogy tévedtél az ambícióidat illetően, talán jobb, ha megelégszel azzal, hogy otthon nevelgeted a gyerekeidet, vagy egy olyan szakmát keresel, ahol kevésbé kell megmutatni a képességeidet.

Nekem szerencsém volt. Amikor a legmélyebb kétségbeesés úrrá lett rajtam, sikerült egy olyan társat találnom, aki nem rombolta tovább az önbizalmamat. Helyette támogatott abban, hogy rájöjjek néhány dologra, amivel kisegíthetem magam a gödörből.

Az előítéletekkel szembeni küzdelemben nekem ezek a legfontosabb tanulságok:

1. Muszáj helytállni!
Sajnos tudomásul kell venni, hogy nagyon sok ember imád ítélkezni. Ha nem a szépség a gond, akkor más kifogásokat találnak majd. És mivel az élet túl rövid ahhoz, hogy megvárd, míg a világ gyökerestül megváltozik, elfutás helyett jobb felvenni a harcot. 

2. Nem szabad elbizonytalanodni!
Vagyis a lehető legkevesebbet kell mások véleményével törődni. Ha az ember teszi a dolgát, nem ijed meg, igyekszik a céljaira koncentrálni, és minél többet akar magából kihozni, akkor van rá esély, hogy a környezete napirendre térjen a külsőségek felett.

3. Nem vagy teljesen egyedül!
Ez talán a legfontosabb, és két összetevője van. Egyrészt bízni kell abban, hogy a világ nem csupán ellenségekből áll, még akkor sem, ha a kritika hangosabb, és úgy tűnik, hogy a rosszindulatúak vannak többségben. Általában akad azért néhány normális ember, akit még győzködni sem kell, mert elég bölcs ahhoz, hogy az embert nézze a külső helyett. Másrészt fontos észrevenni, hogy nem csupán te vagy a céltáblája az előítéleteknek, mások is szenvednek tőle, még olyanok is, akikről nem is gondolnád. Csak más okból.

4. Gyakorold az empátiát!
Ha az első három pontot már megtanultad, gondolj másokra, és ne állj be a sorba, ha már neked jobban megy a szekér. Igyekezz másokkal empatikusabbnak lenni annál, mint amilyenek annak idején az ítélkezők voltak veled.

Beletelt jó pár évbe, amíg mindezt úgy-ahogy el tudtam sajátítani. Sok időt és számos lehetőséget is elvesztegettem. De ha nincs ez a vargabetű az életemben, akkor egy komoly tapasztalattal lennék most szegényebb.

Hiszek benne, hogy önmagunkért és a környezetünkért leginkább mégiscsak mi tudunk megharcolni. Mert a világ olyan, amilyen, de belőlünk is áll, mi is az alkotóelemei vagyunk, a változás sok helyzetben rajtunk múlik. És ha megtesszük a tőlünk telhetőt, akkor nyugodtabbak leszünk. Még akkor is, ha nem tudjuk minden vágyunkat maradéktalanul valóra váltani.

 Havas Anna

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Sofia Zhuravetc