–

Úgyhogy idén gondoltam egyet, és az alábbi levelet küldtem szét húsz olyan családtagnak és barátnak, akiknek az elmúlt években vettem valami kis apróságot, vagy szerettem volna venni, de jó ötlet híján inkább eltekintettem az újabb kacat megvásárlásától. Félve nyomtam rá a küldés gombra minden egyes alkalommal, mert nem voltam benne biztos, hogy mindenki számára világosan meg tudtam fogalmazni, miért is döntöttünk így. A reakcióktól pedig elállt a lélegzetem... de – ahogy mondani szokás – ne szaladjunk ennyire előre. Először is megmutatom, mit írtunk mindenkinek Mártonnal:

Kedves XY!

Mindenki hisz valakiben vagy valamiben. Barni most például a Mikulásban, az angyalokban és Villám McQueen-ben, ami tök jó. 

Én viszont Stephen Hawkingban, a globális felmelegedésben és az emberiséget fenyegető válságban. Az öreg fizikus most épp azt mondta legutóbbi – a Guardiannek adott – interjújában, hogy az emberiség történetének legveszélyesebb pontjához érkezett. Ha nem kezdünk el összefogni, kiegyenlíteni az emberek közti egyenlőtlenségeket, akkor nagy bajba kerülünk, mert „már megvan a technológiánk, hogy elpusztítsuk a bolygót, ahol élünk, de még nincs meg a technológiánk, hogy elhagyjuk”.

Bocs, hogy ilyen lehangolóan kezdem a karácsonyi levelemet, de talán ebből a kis szösszenetből megérted, mi áll az idei, kissé rendhagyó ajándékötletünk mögött.

Te azon emberek közé tartozol, akit szeretnék meglepni karácsonykor valami kis aprósággal. Viszont már két éve más országban élünk, nem látunk bele egymás hétköznapjaiba, így nehéz kitalálni, mi az, aminek igazán örülnél, és főleg, aminek hasznát is tudnád venni.

Mielőtt vennénk neked egy karácsonyi díszt, valami sikerkönyvet, egy üveg bort vagy édességet, felajánlunk egy másfajta ötletet:

Ha van olyan ügy, alapítvány, iskola, személy, amelyiknek a te ajándékodra szánt összeget átutalhatjuk, és a megsegítésük számodra örömet jelentene, akkor nagyon szívesen tennénk téged idén ilyenformán boldoggá.

Ha esetleg te terveztél nekünk venni valamit (egyáltalán nem ciki, ha nem), akkor mi arra kérnénk, hogy szintén így ajándékozz meg minket. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindenünk megvan (sőt, még több is), amire szükségünk van, nem szeretnénk, ha időt és energiát pazarolnál arra, hogy valami százezredik tárgy után kajtass, majd azon stresszelj, hogy vajon jól választottál-e. Az utazás miatt nem is tudnánk túl sok mindent magunkkal hozni, és tényleg hisszük, hogy most már szükség van valamilyen apró változásra, változtatásra, hogy elinduljon a társadalmunk fejlődése. Mondjuk, egy ilyen ötletre, hogy megválasztatjuk a karácsonyi szokásainkat.

Van néhány alapítvány, amiről biztosan tudjuk, hogy fontos és hatékony munkát végez, a szívünkhöz nagyon közel állnak. Tényleg nem tudnál semmivel boldogabbá tenni minket, mintha ezek közül választasz egy szimpatikusat, és nekik utalod az ajándékunkra szánt pénzt, legyen az akár 200, akár 2000 Ft.

Ahogy az ajándék esetében, így most sem szeretnénk tudni az összeget, mert nem az a fontos. A megjegyzés részbe írd oda, hogy Adomány, Boldog karácsonyt Barni, Dóri, Marci!

Ha nem tudsz azonosulni ezzel, és távol áll tőled az ilyenfajta „ajándék”, akkor természetesen ajándékozz úgy és azt, amit te szeretnél, és segíts nekünk abban, hogy minek örülnél igazán.

Ha december 20-ig nem válaszolsz, akkor a te ajándékodra szánt összeget az UNICEF-nek fogjuk átutalni.

Puszi: Dóri, Barni és Marci

Szóval, ahogy mondtam, alaposan meglepett minket a reakció...

Az első válasz egy órával azután érkezett, hogy megnyomtam az küldés gombot. Majd folyamatosan telt meg a postaládánk szeretettel és boldogsággal. Ott ültem a gép előtt, és rendszeresen frissítettem gépet, ettől rögtön azt éreztem, hogy megkapom azt az izgalmat, amit, mondjuk, az ajándék kicsomagolása jelent.

Tulajdonképpen minden egyes megnyitott válasz egy kicsomagolt ajándék volt, ami mindennél nagyobb örömet okozott nekünk. Tényleg célba talált, amit szerettünk volna: örömet okoztunk másoknak.

A 20 emberből 19 válaszolt, és 13 különböző szervezetnek utaltuk az ajándékpénzt. Kivétel nélkül mindenki megkönnyebbült, és kitörő lelkesedéssel fogadta az újításunkat, sőt többen kicsit átalakítva, de a levelünket alapul véve a saját családjukban is tettek egy kísérletet az ötlet elterjesztésére. A sok kicsi összegből több mint 1oo.ooo Ft jött össze, amit borokra, csokikra, sálakra, plüss macikra, csomagolópapírra, szalagra vagy ajándékkártyára költöttünk volna el, így viszont 13 olyan alapítvány kapott adományt, amelyeket a szeretteink választottak.

Ami számomra a legcsodásabb, az a nagyszüleim reakciója volt, akikről nem gondoltam, hogy részt vennének ebben, csak azért árultam el nekik a tervemet, hogy ne lepődjenek meg, ha az unokatesómmal és a keresztanyámmal nem adunk egymásnak semmit a családi ebédnél. Amikor felolvastuk nekik a levelet, azonnal felcsillant a szemük, kérték, hogy a karácsonyi képeslapra írjuk rá az alapítvány nevét és bankszámlaszámát, ahova kérjük az ajándékunkat. Ők is azonnal előálltak egy ötlettel, hogy az övékét hol látnák szívesen.

A legjobb mégis az volt ez volt az egészben: alig vártam, hogy találkozzak ezekkel az emberekkel, mert az együtt töltött idő végre tényleg rólunk szólt, és nem a tárgyakról, amelyeken keresztül a szeretetünket próbáltuk kifejezni.

A jövő év kihívása az lesz, hogy Barni ajándékait és játékdömpingjét is adományokká konvertáljuk...

Az idei tapasztalataink után alig várom a húsvétot és jövő decembert. Mert a legnagyobb ajándékot kaptuk, amit csak kapni lehet: szeretetet, időt és nyugalmat.

Ajánlom mindenkinek!

 Pásztory Dóri

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/GiorgioMagini