Tíz gondolat a beszélgetésből:

1. A szeretet igényével, de nem a képességével születünk. A szeretetre való képességet élményeken, tapasztalatokon keresztül sajátítjuk el kisgyermekkorban. Ezek hihetetlen mélységekbe, sejtszinten íródnak belénk, épp ezért kitörölhetetlenek.

2. A korai élmények alapján alakul ki a kötődési mintázatunk, ami nemcsak a mindennapi működésünket, hanem a párválasztásunkat, a párkapcsolati életünket is meghatározza.

3. A korai élmények nem hozzáférhetők a racionális részünk számára. Az önismeret viszont épp abban segít, hogy a tudattalan működéseket elkezdjük tudatosítani. Jung szerint ugyanis mindaddig, amit a tudattalant nem tudatosítod, az fog irányítani téged, és te sorsnak fogod hívni.

4. A kötődés velünk született szükséglet arra, hogy egy másik emberrel biztonságos, hosszan tartó kapcsolatot alakítsunk ki. Mindannyian azzal a vággyal születünk, hogy legyen valaki, aki mellettünk van, és gondoskodik rólunk.

5. A gyerekkori minta és a párkapcsolati kötődés a kutatások szerint nagyon nagy számú egyezést mutat. A múlt átszínezi a jelenünket, és meghatározza, hogy mi történik bennünk, velünk.

6. A felnőttkori szerelem lényegében a szülőkkel megélt dinamikák ismétlése, újraélése. A gyerekkori tapasztalatainkat, mintáinkat azért játsszuk újra a párkapcsolatainkban, mert azok ismerősek, még akkor is, ha mérgeznek bennünket és a párunkat. Az ismerősség biztonságélményt ad – ez sok esetben még annál a vágyunknál is fontosabb, hogy a másiktól jót kapjunk. Ezért (is) maradunk benne sokszor bántalmazó kapcsolatokban.

7. Nagyon fontos felismerni a saját, illetve a párunk kötődési mintáit. A gyógyulás egy részét egyedül kell elvégeznünk, de tartós, hosszú távú kapcsolatainkban együtt, kézen fogva is kell gyógyulnunk.

8. Ha a tudattalan mechanizmusainkat nem tudatosítjuk, nem látunk rájuk, akár évtizedekig maradhatunk benne gyötrő helyzetekben, játszhatjuk újra ugyanazokat a játszmákat, róhatjuk ugyanazokat a köröket, nemcsak a párkapcsolatunkban, hanem a párválasztásunkban is.

9. A kötődési minta generációról generációra adódik át. A minták alakítása, formálása hosszú és sok esetben fájdalmakkal teli folyamat, alapvetően átírni és meg nem történtté tenni őket viszont nem lehet.

10. Egy konfliktusos helyzetben vagy kapcsolatban a saját szerepünket szeretjük mindig utolsóként megvizsgálni. Holott először azt kell elővenni, és arra kell ránézni: mi van az én csomagomban? Hogyan bántom a másikat és magamat? A tényleges belső munkához nem elég, hogy csak beszéljünk a saját sérüléseinkről, el kell kezdeni valóban szembenézni velük, elfogadni és sajátunknak vallani őket.

Tartsatok velünk a következő évadban is, mert beszélnünk kell! 

D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi