– 

Hogyan fizessem be a számláimat a karantén ideje alatt?

Sokáig ódzkodtam az online vásárlástól, online ügyintézéstől, egy alkalommal ugyanis megtörtént, hogy hívtak a bankból, hogy ha csak nem vagyok épp Amerikában és ott vásárolgatok, akkor olybá tűnik, feltörték a számlámat. Szerencsére komolyabb kár nem ért, a bank nagyon gyorsan és hatékonyan reagált. Mindez öt-hat éve történt, azóta pedig még biztonságosabban lehet ügyintézni és vásárolni. (Szerintem.)

Ettől függetlenül eleinte nagyon óvatosan és lassan álltam át az online ügyintézésre, úgyhogy tökéletesen megértem azokat, akik a jól megszokott offline útról nem akarnak letérni. A jelen helyzetben azonban úgy néz ki, mégis csak muszáj lesz más alternatívákat kipróbálni.  

A világjárvány okozta extrém helyzetben azt érdemes tudni, hogy a Magyar Posta dolgozói március 16-ától védőfelszereléssel, arcmaszkkal, kesztyűvel továbbra is dolgoznak. 

A postán sorban állásra lehet számítani – az új felállás ideje alatt a hivatal ügyfélterében csak annyian tartózkodhatnak, ahány ügyfélkapu van. Ha a sorban állást szeretnéd elkerülni és a számláidat befizetni, akkor a következő alkalmazásokat és online díjbefizető rendszereket ajánlom: az egyik kedvencem az iCsekk

Ezzel az alkalmazással a számlád QR-kódját beolvasva becsippanthatod a számlát és online kifizetheted. Gyors és hatékony alkalmazás, közérthető, vagyis nagyon egyszerű használni. Ha digitális analfabétának érzed magad, akkor érdemes ezzel kezdened az online életed.

Forrás: iCsekk

Ha már rutinosabb vagy, és rendszeresen online jelented a háztartásod mérőóraállását, akkor ugyanitt általában arra is van lehetőség, hogy a számláidat online befizesd átutalással. Ha pedig szeretnéd minden számládat egy helyen tudni, akkor a Díjnet a legalkalmasabb erre. Víz, gáz, távhő, áram, biztosítás, tévé, net telefon – minden egy oldalon, központosított felületen érkezik, és e-mailben értesíti a felhasználót, ha számlája érkezett.

Forrás: Díjnet

Hogyan szerezzek be élelmet, tisztítószereket vagy gyógyszert a karantén ideje alatt?

Az első és legfontosabb, hogy vásároljunk felelősségteljesen a karantén ideje alatt is (offline és online egyaránt), és ne tárazzuk túl magunkat. Nincs szükség több kiló lisztre és cukorra.

A boltok, patikák, drogériák nyitva tartanak a korlátozások ideje alatt is, és azoknál a szupermarketeknél, ahol eddig is volt házhoz szállítás, továbbra is lesz, csak a szállítási idő hosszabbodhat meg a túlterheltség miatt. 

A rendkívüli helyzet miatt rengeteg étterem állt át a Wolt és a NetPincér alkalmazásán keresztül házhoz szállításra.

Az éttermek a biztonsági előírásokat betartva érintésmentesen szállítják le a megrendelt csomagot.

Nemcsak arra az esetre jó, ha home office-ban szeretnél rendelni, hanem akkor is, ha esetleg valamelyik idős rokonodról szeretnél távolról gondoskodni. Beregisztrálva őt a felületre és megadva a saját bankkártyaszámodat ilyen módon küldhetsz nekik rendszeres ellátást.

A fizetés bankkártyával vagy online átutalással történik, a futár pedig érkezéskor leteszi az ajtód elé, vagy a kilincsre akasztva a megrendelt ételt.

Házhoz szállításos rendelések esetén érdemes a megjegyzések rovatba jelezni a futárnak, hogy önként vállalt karanténban vagy, így elkerülheted a személyes érintkezést.

A gyógyszertárakban a postához hasonlóan annyian tartózkodhatnak, ahány ügyfélkapu van, ugyanakkor az Unipatika, a Gyógyszerfutár oldalán lehet házhoz szállítással is rendelni igény szerint gyógyszereket – a készlet erejéig.

Honnan szerezhetek friss gyümölcsöt?

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem tudtam betárazni gyümölcsökből, zöldségekből, mert sajnos minden eltűnt a boltokból és a webshopokból is.

Egy köteg vécépapírt cserélnék el egy láda zöldalmára.

(Csak viccelek. Dehogy cserélném.) Azóta többször is próbáltam rendelni, de hiába – az ismert csomagküldő szolgáltatások, webshopok jelezték már, hogy túl vannak terhelve. Több helyen vagy nincs, vagy csak áprilisban lehet már csak előrendelni. 

Úgyhogy egy unortodox módszerhez folyamodtam és a Facebookon, Instagramon különböző termelőktől érdeklődtem, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni. A Bálint Kert gazdái, Bálint Eszter és Bálint Péter készségesen álltak rendelkezésemre, tőlük például tudtok rendelni, ahogy a Szorgos gazdától is, vagy a Neked teremből is. A piacok átmeneti bezárásával számos gazda áll át a piacozást felváltva házhoz szállításra.

Igyekszem kerülni az ilyenkor használatos szófordulatokat, de ez a poszt valószínűleg akkor is más lesz. A szombati piac tapasztalatai alapján átgondoltuk a helyzetet, és mostantól akkor amíg a járvány tart, felfüggesztjük a piaci értékesítést. Még a héten kijövünk egy béta verziójú kiszállítási rendszerrel, hogy akinek igénye lenne rá, ahhoz eljuttatjuk a zöldeket. Természetesen a salátákat továbbra is kesztyűben vágjuk, ez most ki fog egészülni szájmaszkkal és gyakori alkoholos fertőtlenítéssel. A kiszállításra ez szintén igaz lesz, mármint a kesztyű, szájmaszk, és a sok fertőtlenítés kombó. Zöldek ahogy látjátok vannak, azzal nem lesz gond. Nyilvánvalóan így sokkal nehezebb lesz, nem fogjuk tudni ugyanazt produkálni mint a piacon, ez nagyon nem is hiányzott a téli leállás után, de jelenleg talán ez érdekel a legkevésbé. Még mindig szerencsésnek mondhatom magunkat azokhoz az üzletágakhoz képest, akiket teljesen nullázott a szituáció. Vigyázzatok magatokra, és a saját mozgásotok korlátozásával a járvány által leginkább érintett csoportra!

A zöldségcsomagokat kesztyűvel, védőmaszkkal és sok fertőtlenítés mellett állítják össze. Így senki sem tapizhatja össze az árut, mint a piacon – egyebek közt ezért sem volt megvalósítható, hogy a karantén ideje alatt a piacok ideiglenesen nyitva legyenek. Ahogy Bálint Péter mondta:

„A mezőgazdaságban vannak folyamatok, amiket akkor is el kell látni, ha »bezár a világ«. Úgyhogy – ahogy a példa is mutatja – válsághelyzetben születnek az új ötletek.”

Az alábbi linken elérhettek egy táblázatot, amit a Biokultúra Ökopiac tett közzé. Itt számos termelő elérhetősége, e-mail címe megtalálható, tőlük lehet személyesen érdeklődni az átvételi pontokról és a házhoz szállítási lehetőségekről. Ráadásul nem csak zöldségeket, gyümölcsöket találtok rajta, hanem friss, háztáji sajtokat, tejet, befőtteket és mennyei őstermelői termékeket is, amik a piacok átmeneti bezárása miatt sokaknál parlagon hevernek.

Ez a lista természetesen nem hiánytalan, számtalan alulról jövő kezdeményezés indul nap mint nap. Ha esetleg hallotok ilyen és ehhez hasonló példaértékű kezdeményezésekről, termelőkről és újszerű online, digitális szolgáltatásokról, akkor írjátok meg kommentben!

Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images