1. Zsemlemorzsázás

(Más néven Jancsi és Juliskázás vagy kispadoztatás)

Az a szitu, amikor a másik épp csak annyira nyomul rád, hogy fenntartsa az érdeklődésedet, épp csak annyira élteti benned a reményt, hogy ne fordíts neki hátat, hanem csóváld a farkad lelkesen, hátha. A célja azonban távolról sem az ásó, kapa, nagyharang, netán egy (horribile dictu) párkapcsolat. Nem bizony. Ezek a Jancsik és Juliskák csupán a tőled bezsebelhető kedveskedésekkel és bókokkal szeretnék az egójukat nyalatni.

Frustrated San Francisco 49Ers GIF by NFL - Find & Share on GIPHY

2. Ghosting

(Azaz szellemként elillanni)

Randiztatok, úgy érzed, tök jól sikerült, főleg, hogy a végén elcsattant egy búcsúcsók is, és/vagy a másik kifejezte vágyát az alkalom megismétlésére. Sokáig azonban nem örülhetsz, a csaj/fickó másnapra felszívódik anélkül, hogy annyit mondott volna: fapapucs.

Se' egy üzenet, se' egy emotikon, egy hanggal nem hajlandó megmagyarázni, miért döntött mégis úgy, hogy tojik a fejedre.

Persze nem kell ezt szó nélkül hagynod, egy brit újságírónő például utánament az összes szellemének, hogy megkérdezze, mi okozta a kámforosodásukat. Volt, aki jó fej módon beleállt a helyzetbe, és elmondta, nem volt a dologban biztos, azért hagyta annyiban. Volt, aki nem is válaszolt, de olyan is akadt, aki a megkeresést kihasználva újra felvette a lánnyal a kapcsolatot majd (minő meglepő) újra eltűnt. A kedvencem azonban annak a pasasnak az esete, aki még a ghosting divatossá válása előtt nyomott egy kövér kámforosodást. Mivel meg akarta úszni a szakítással járó drámát a csajával, akivel három évig voltak kapcsolatban (ebből kettőt együtt is éltek), kihasználta, hogy a párja hazautazott karácsonyra a szüleihez, nagy titokban összecsomagolt, és se szó, se beszéd lekoccolt külföldre. Mit ad isten, tíz évvel később tudod, hogy kit neveztek ki fölé főnöknek? Úgy bizony, a faképnél hagyott nőcit.

Óvatosan a karmával, ebből is látszik, hogy nem éri meg seggfejnek lenni.

Patrick Swayze Ghost GIF - Find & Share on GIPHY

3. Halászat

A profi pecás eggyel tovább megy, mint az, aki praktikusan mindenkit jobbra húz, „hátha” alapon, mert ő mindenkinek el is küld egy-egy üzenetet (gondolom CtrlC+CtrlV módszerrel), és a válaszokból dönti el, akarja-e az illetővel folytatni a diskurzust. A halászokat azonban könnyű kiszúrni: soha nem szólítanak a neveden, sablonkérdésekkel operálnak, nem kérdeznek rá veled kapcsolatos infókra, és nem érdekli őket, milyen is vagy igazából.

Dog Falling GIF by AFV Pets - Find & Share on GIPHY

4. Zombizás

A ghosting továbbfejlesztett változata. Találkoztok, reménykedsz, de minek, a másik eltűnt, mint szürke szamár a ködben, a finoman érdeklődő üzenetedre pedig nem reagál. Jól van, látott már ilyet a világ, meg sajnos te is, leírod, mint járulékos veszteség. Telnek-múlnak a hónapok, és egyszer csak ki bukkan elő az online tér mély bugyrából?! Bizony, őkelme. De mintha mi sem történt volna, úgy érdeklődik a hogyléted és egy lehetséges randi felől.

Zombie GIF - Find & Share on GIPHY

5. A húzd meg-ereszd meg módszer

Azok a nagyvadászok használják, akik élnek, halnak a cserkészésért. Ők bizony nem a párkapcsolatra hajtanak, kizárólag a vadászatért, a hódításért rajonganak. Közelebb vonnak magukhoz, majd eltaszítanak, úgy játszanak veled, mint macska az egérrel. Egészen addig, amíg valóban komolyra nem fordul a dolog a részedről, ők ugyanis abban a szent minutumban fognak rádunni, hogy te már elköteleződnél (azaz szeretnél velük járni). Mire kettőt pislogsz, már lapátra is tettek.

Double Dutch Jump Rope GIF - Find & Share on GIPHY

6. FBO-zás

(Azaz Facebook-Official-é, avagy hivatalossá tevés)

Már egy jó ideje együtt vagytok, de a másik még mindig nem tette hivatalossá a kapcsolatotokat a legnépszerűbb közösségi oldalon. Most komolyan: biztos vagy benne, hogy tényleg, szívből szeret téged? (Irónia.)

The Last Man On Earth Wedding GIF by Fox TV - Find & Share on GIPHY

7. Keringés

Már nem vagytok együtt, vagy lehet, hogy pár ígéretes randin kívül nem is történt más kettőtök között, és valószínűleg soha a büdös életben nem fogtok találkozni. A valós életben, 3D-ben. A közösségi oldalakon azonban továbbra is ismerősök vagytok és/vagy követitek egymást. Mazochistább alkatok még „keresztlájkolhatják”, esetleg rendszeresen csekkolgathatják is egymást, jó hosszú időre elnyújtva az összetört szív gyógyulási fázisát.

Sneaky George Clooney GIF - Find & Share on GIPHY

Fiala Borcsa