–

Hajnali 6:07. Nem tudok aludni, két órája csak forgolódom…

Tegnap egy feldolgozhatatlanul csodálatos hírt kaptunk, ikreink lesznek! Hihetetlenül boldog vagyok, mégis számtalan kérdés kavarog bennem. Már van egy kislányunk, Bella (16 hónapos), akire közel két évet vártunk. Ez idő alatt, amíg ki nem derült a probléma, hogy miért is nem sikerül, megjártuk a legnehezebb lelki és szellemi vívódásainkat. Miután megtudtam, hogy a baj nálam van, elkezdtem saját magam ostorozni, aminek semmi értelme nem volt. Szerencsére egy könnyű műtéttel végül megoldódott a probléma, és megszületett Bella! (Erről ITT írtam korábban.)

Tegnap pedig megtudtuk, hogy a gólya most dupla batyuval jön, még két kicsi szívecske érkezik a családunkba. Már most imádom őket, és köszönöm… akárki, vagy akármi is intézi ezeket a dolgokat.

Akiben felmerül a kérdés, miért szerettünk volna ilyen hamar egy újabb kisbabát, egyszerű a válaszom. Féltünk, nehogy közbeszóljon megint valami egészségügyi probléma. Hát, nem szólt, nagyon gyorsan teherbe esett a feleségem. Viszont azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egyből két másik kis csodát is kapunk majd!

Én is egy ikerpár egyik tagja vagyok

Tudom, milyen fantasztikus dolog, hogy mindig van melletted valaki, akire bármikor, bármiben számíthatsz!

Teljesen más kapcsolatban vagyunk, mint az „átlagos” testvérek. Éppen ezért gondolhatnátok, biztos számítottam rá, hogy velünk is ez történik, de kijelenthetem, hogy rendkívül meglepett a dolog, amikor az orvosunk azt mondta, „nem tudom, jó hír-e, de ketten vannak a pocakban”.

Hihetetlenül boldog vagyok attól, hogy az ikerséggel járó élményeket a gyermekeim is átélik majd! Ugyanakkor félek is, hisz tudom, milyen nehéz egy pici babával is, most pedig nekünk egyszerre kettő lesz, úgy, hogy mellette már van egy másfél éves is! 

Az biztos, hogy az első, nagyjából három évben örülök, ha két szót és néhány romantikus pillanatot tudok lopni a nejemtől.

A fontossági sorrend még inkább átalakul, és életünk mechanikája dupla fogaskerékkel bővül, aminek használati utasítása egyelőre kínaiul van számunkra.

Eufória és pánik

Amikor kijöttünk a nőgyógyászunktól, és beültünk a kisautónkba (amibe a szimpla babakocsit is válogatott káromkodások mellett tuszkolom be a csomagtartóba), felváltva sírtunk és nevettünk a boldogságtól. Majd a kezdeti eufória után eluralkodott rajtunk a pánik, hogy mennyi mindent kell majd vennünk, hogyan rendezzük át a háromszobás lakást, újra be kell szereznünk mindent még egyszer, mint az első babavárásnál, és még sorolhatnám. Ekkor kétségbeesetten felkiáltott a feleségem, hogy az autó is kicsi, hiszen három gyerekülés nem fér el benne. És hova tesszük az ikreknek való babakocsit?!

Rengeteg gondolat keringett a fejünkben, miközben telve voltunk boldogsággal, hálával és persze megannyi kérdéssel.

Természetesen tudjuk, hogy ezek nem problémák, hanem megoldandó helyzetek, de akarva-akaratlanul aggódik az ember, hiszen akinek gyereke van, az a legtöbbet és a legjobbat szeretné megadni nekik.

Úgy érzem, most nem is lehetne kerekebb az életünk

Már egy gyereknél is ezt gondoltam, de a három küszöbén meg pláne. Néha eszembe jut, amikor csak kettesben voltunk. Mit csináltam akkor? Mindig aludtam? Volt időnk egymásra…

Az biztos, hogy ha szülő lesz az ember, a gyerekkel együtt érkezik valamiféle szupererő is, aminek a segítségével egyetlen napba bele tud passzírozni minimum még hármat.

Még tudatosabb rendszerrel szervezi a hétköznapok sebesen múló sokaságát.

Amióta megtudtuk a hírt, hogy hamarosan ikreink érkeznek, szépen lassan kirajzolódni látszanak a dolgok.

Háromszobás lakásban élünk, így mi költözünk majd a nappaliba, az ikrek a hálószobánkba, mindenből beszerzünk még egyet (kiságy, pihenőszék…) és veszünk egy nagyobb kocsit. Az biztos, hogy a harmadik emeleten élve nap mint nap kihívások sokasága vár majd ránk. Először is: hogyan viszek le majd egyszerre két hordozót és egy pici lányt, ja, és Wendyről, a kutyánkról nem is beszéltem, aki szintén velünk él, és szerves része az életünknek, mondhatni családtag.

Szóval, ahogy elképzelem, nagy nehezen lekolbászolunk majd a harmadikról, és elindul a séta, hopp, a kutya jobbra, Bella pedig balra, az ikrek meg sírnak…

Na, ezt lesz csak az igazi kihívás megoldani, pedig én még azt hittem, hogy a matekérettségim volt a legdurvább…

Hogyan visszük majd át őket a nagyihoz?

„Öööö, szia, mama! Megjöttünk! Hoztuk a már megszokottat, plusz két kisbabát, és természetesen a kutyát is!” Vajon az első ilyen alkalom után lesz több?! Ezek a félelmek még válaszra várnak…

Hihetetlenül furcsa az élet, imádja tanítani az embert, mint most minket is. Ami a legfontosabb, hogy soha ne adjátok fel, bármiről is legyen szó, mert lehet, hogy a csoda akkor érkezik, amikor nem is számítotok rá!

Imádok apa lenni! Tudom, hogy azért kaptuk ezt a lehetőséget és egyben kihívást, mert képesek leszünk megoldani, miközben rengeteget tanulunk, tapasztalunk belőle.

Még korántsem dőlhetünk hátra, nagyon sok dolog kavarog bennünk a helytállással, neveléssel, rendszerezéssel kapcsolatban, de ezt majd egy következő írásban feszegetem.

Azt gondoltam, 2017 volt életünk eddigi legjobb éve… De helló, 2018, durván belehúztál! 

Egy biztos: alig várom, hogy újra leírhassam APA lettem, immár a köbön!

Sánta Dávid

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Jill Lehmann Photography