–

Nem kell azért aggódni, mert a gyűjtés pár napja alatt az isteni és egészséges ételeket a (szerintem) tizedik karjával az asztalra varázsoló Flóránknak újabb sikere is támadt. Így vall róla:

„Ha a gyerekeimet kérdeznéd, hogy mi a legnagyobb sikerem, tuti azt mondanák, hogy jobb tarhonyát főztem, mint amit az oviban szoktak kapni. Ez amúgy azért is nagy szó, mert utoljára az oviban találkoztam ezzel az étellel, meg azért is, mert a gyerekeknél (főleg most) elég jól megy a Csodás Ovis Ételek romanticizálása.” Mondjuk, ezen a ponton megkértem Flórát, hogy félig kihűlt paradicsomos káposztával azért ne kísérletezzen.

Állatvonalon is több sikersztori került elő a felvetés kapcsán, hiszen Dián Dóri akarata győzedelmeskedett:

„Végre sikerült meggyőznöm a barátomat, hogy legyen cicánk, körülbelül két hét múlva érkezik hozzánk a bundás kis tünemény” – meséli Dórink, aki azért másra is büszke.

„Ugyan régen kertes házban laktunk, de sosem érdekelt a kertészkedés – a szobanövényekkel is folyton hadilábon állok. Most viszont eljutottam odáig, hogy megmetszettem az erkélyen lévő bokrot, amit már több mint egy éve halogattam. És eskü, büszke voltam magamra!”

Ezen a ponton erősen megélénkült a szerkesztőségi cset, mert Gyárfás Dorka rögtön lecsapott a macskaügyre, ugyanitt rámutatott a millió kóbor macska országában egy komoly nehézségre is, miszerint hónapok óta keresnek vörös cirmos kiscicát, de sehol nem találnak (jelentkezzen, akinél van!), mert a fiai ehhez a típushoz ragaszkodnak, Star Track lesz a neve, és amúgy a legnagyobb gondossággal űrhajós macskának készítik fel. (Nem kell aggódni, szeretni fogják, nem lövik ki sehova!)

Apropó állatok!

Kégl Ági Londonban adta a fejét arra, hogy kutyatulajdonosok legyenek a fiával:

„Évek óta vágytunk egy kutyára, most végre lett, és teljes mértékben beleszerettünk. Most már ő ural minket, és baromi megnyugtató tud lenni a jelenléte, még akkor is, ha a fogzás miatt éppen harapós kedvében van” – írja Ági. (Aki – és ezt én mint gyakorlott kutyás teszem hozzá – még nem látja maga előtt azokat a februári éjszakákat, amikor vízszintesen esik az eső, de ki kell menni. Amúgy teljes szívvel a kutyatartás mellett vagyok, komoly rendre nevel, és csodásak az ebek!)

Egy kedves ismerős karanténsikere is állathoz kapcsolódik.

„Leugrott az agámánk az első emeleti teraszról, és eltűnt. Egy nap múlva élve megtalálták a szomszéd kertben, azóta is jól van.”

Rettentően örültem a hírnek, bár fogalmam sem volt, hogy mi az az agáma. Valaki??? (Én már tudom, hehe.)

Fiala Borcsa is benne volt egyfajta nevelgetésben, de nemcsak ezt emelném ki a rengeteg sikere közül:

„Én megtanultam olasz tésztát csinálni, és beleszerettem. Másik szerelmem pedig a mindennek a szuvidálása lett. Persze kovászoltam is, azaz lerántottam a leplet  a karantén tamagocsiról: babrás, idegőrlő, túlértékelt, plusz egy vekni kovászos pékáru előállítása másfél nap helyigényes kuplerájt jelent számomra. Ezentúl rájöttem, ki az, aki hiányzik élőben, és ki az, aki nem. Felfedeztem, hogy online is milyen jól lehet együtt vacsorázni barátokkal: vannak, akikkel élő találkozó csak nagyon nyögvenyelősen jön mindig össze, velük valószínűleg a karantén után is fogjuk így nyomni.”

Jelzem, azt ígérte nekünk Borcsa, hogy amint visszatérünk a szerkesztőségbe, rendez nekünk egy őrült nagy brunch meetinget: úgyhogy végül is minket kénytelen lesz látni, szerintem az online prüntyögéseink néha az agyára mennek...

De egy pillanatra kanyarodjunk vissza Londonba, ezúttal Pásztory Dóriékhoz, aki csodát művelt, igazi vicces ünneppé varázsolta magának a karantént a nagy napra:

„Nekem a legnagyobb sikerem, hogy megcsináltam a szülinapi bulimat legóból. Ez volt az a program az elmúlt hat hétben, amit maradéktalanul élvezett a család minden tagja és igazi közös alkotás volt.” Odavagyok! Mutatjuk:

Pásztory Dóri: a napszemcsis vagyok vörösborral a tanctéren, lufikutyával

De nem kis sikert könyvelhet el magának Csepelyi Adri sem, aki a bibliai tematikát kissé furcsán értelmezve végül húsvét vasárnapján szedte le az Insta-élőzések során legendássá vált karácsonyfáját! Vivát, vivát és még egyszer vivát! Büszkék vagyunk rád!

Filákovity Radojka ugyanakkor a szolgáltatóipar hiányosságait pótolta saját, frissen szerzett tudásával:

„Sikerült úgy levágni a vőlegényem haját, hogy utána nem kellett kopaszra korrigálni. Amúgy próbálkoztam a sminkeléssel én is, és kiderült, hogy nappali smink címszó alatt olyan kinézetet tudok magamra varázsolni, hogy Lady Dömper sírva könyörögne a receptért. Bár nem ez volt a cél, azért jó tudni” – mesélte boldogan... vagy mégsem olyan boldogan?!

Van nekünk egy csodálatos képszerkesztőnk, Kerepeczki Anna, aki nem mellékesen olyan ember, aki mindig és mindenre figyel, alig lehet elérni nála, hogy pihenjen egy kicsit. Szerencsére ebben is fejlődött, de más sikerei lettek:

„Megsütöttem a legpuhább és legfinomabb zsemlét. Életemben először csináltam IGAZI húslevest, és nagyon jól sikerült. Megtanultam stresszelés nélkül lenémítani a telefonomat hétvégente, és negyvenöt nap után végre sminkeltem!”

Megjegyzem, gyönyörűen! Ha valakit megkérnék, hogy okítson ezen a téren, biztos ő lenne az!

Főzés terén a mi Gyárfás Dorkánk is nagyot ugrott, és most ezt ő maga is próbálja megemészteni:

„A legnagyobb sikerem, hogy amikor az egyik gyerekemnek rólam kellett jellemzést adnia angolon, kicsúszott a száján egy olyan mondat, hogy »My mum is a good cook.« Azóta is ezt mantrázom magamban” – írta, és szinte látom hozzá a szép mosolyát.

Szentesi igen „szentesis” módon így sommázta az elmúlt pár hónapot:

„Nekem mindenképpen az a legnagyobb karanténsikerem, hogy rájöttem, hogyan kell úgy élni, mintha nem létezne ez a kurva járvány”.

Azt hiszem, vele külön meetinget fogok tartani hamarosan!

De hogy ne csak kollégákat idézzek, következzék egy számomra igen fontos személy: Berlinben élő barátnőm, aki tanárnő egy iskolában, és az ő sikere engem teljesen meghatott:

„Képzeld, a gyerekek elkezdték hiányolni az iskolát. Az egyik kisfiú azt írta fel a táblára: hiányzik az iskola! (Ők ugyanis hetente beviszik az elkészült feladataikat.) Van olyan is, hogy megkérdezik, hogy bejöhetnének-e még virágokat is locsolni?  Múlt héten küldtem nekik egy képet, amin a tábla előtt állok egy kolléganőmmel, annak is nagyon örültek, és egyből küldték a képeket magukról, hogy ők hol és hogy vannak.”

Ugye, milyen szép ez? Mennyire hiányozhat nekik a közösség! És mennyire szuper nő a barátnőm! (Eddig is tudtam, de ezek szerint mások is tudják.)

Vannak olyan ismerőseim, akik nagyon sok év után tavaly váltak el, az egyikük vidéken lakik, a másikuk Pestre költözött a válás után. Erre most mi van? Együtt húzzák ki vidéken a karantént, és „házilag átalakított sportkarddal párbajtőröznek”, hogy a hölgy ne essen ki a gyakorlatból. Ilyenkor azért visszatér bennem az emberekbe vetett, néha megingó hitem – már amennyiben nem véresen komoly a küzdelem, haha!

Van, aki kifejezetten előnyösen éli meg a karantént, mert világ életében antiszociális volt, alig bírta kerülni az embereket, most pedig ők térnek ki előle. Ebben is lehet mérni a boldogságot.

De beszámoltak olyan sikerekről is, hogy hat hét alatt sikerült a lehetetlen, egyetlen dekát sem híztak.

És végül jöjjön a kedvenc, sokgyerekes családapa ismerősöm, aki a nagy bezártságnak köszönhetően, azt állítja, immár bombabiztosan eltalálja az összes gyereke nevét. Itt jegyezném meg, hogy mindegyik b betűvel kezdődik és a srác amúgy igazi szuperapa, de hát nehéz ennyi gyerek között…

A gyűjtés végére illene idetennem az én legnagyobb karanténsikeremet, ugye? Hát, még nem merem, de egy hét múlva remélem, hogy el tudom árulni. Addig pedig azzal a gyatra eredménnyel dicsekszem, hogy sikerült csak félig tönkretenni a körmeimet a géllak házilagos eltávolításával.

Nektek milyen sikereitek voltak? Nagyon kíváncsian várjuk!

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images