Édesen csábító vérfürdő – és ellenállhatatlanul vöröslő merénylet (Recepttel!)

–

Hiába pörgetem már a bé oldalt, és illene megkomolyodnom egy kicsit, valahogy nem megy. A homo ludens még mindig úgy tombol bennem, mint elsőszigetelő tinilány a Pink koncerten, egyszerűen imádok játszani! És hát, hol másutt lehetne a legkreatívabban elereszteni a hajunkat, beleadni apait-anyait a hülyeségbe, viháncolni és ökörködni, mint a konyhában?! Úgyhogy nyugodtan felejtsd csak el, amit a poroszos szellemű ősök a fejedbe igyekeztek verni, hogy ne játssz az étellel. Játssz vele bátran, menj bele könyékig, legyél csak szügyig maszatos, és varázsolj mindenféle mókásat az asztalra!

A gasztromarháskodást szerintem leginkább az olyan tematikus eseményeken lehet kimaxolni, mint például a halloween. Épp ezért lett az életem egyik legnehezebben feldolgozható problémája, hogy cserébe ez évente csak egyszer van. Halálhörgés, siralom!

Nagyon kiülhetett az arcomra az efelett érzett bánat és bú, mert képzeld csak, az én drága kollégáim elintézték, hogy idén előbbre legyen hozva a hőn szeretett ünnepem – csak az én kedvemért! Mással nem is tudom megmagyarázni, hogy vajon miért szerveztünk véradást az irodába, ráadásul rögtön zombis tematikájút. Csak az én kényem-kedvem lehetett az oka! Mindegy is, nem gondolkodtam rajta túl sokat, hanem pattantam a konyhába, hogy mindenféle fenségesen undorító tortát süssek.

A véresen jó sajttortához először is ledaráltam egy zacskó (250 gramm) csokis kekszet, majd a morzsát összekevertem 100 gramm olvasztott vajjal, végül a masszát belenyomkodtam egy sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformába, és betettem a hűtőbe tíz percre. Amíg ott dermedezett az alap, egy mély tálban kikevertem három doboz Philadelphia sajtkrémet háromnegyed bögrényi porcukorral, csipet sóval, egy zacskó vaníliás cukorral, harmad bögre habtejszínnel, egyenként belekevertem négy tojást, majd a legvégén gavallérosan beletoltam egy kiskanál vörös színű ételfestéket. Én az enyémet a Pengő utcai Desszert Mester nevű helyen szoktam megvásárolni, itt ugyanis zselés állagú színeket lehet kapni elég nagy választékban, szóval egy kis feketülés, narancsulás, ne adj' isten zöldülés sem szokott probléma lenni, a zselés állagnak köszönhetően pedig egyáltalán nem lazítja túl a matériánkat a sok E-vitamin.

Az immáron vörös színben pompázó krémet rákanalaztam a kekszes alapra, majd bevágtam a sütőbe 180 fokon 45 percre. Ha nem szeretnéd, hogy megrepedezzen a teteje, akkor érdemes még a sütőben hagyni egészen addig, amíg ki nem hűl. Akkor rákanalaztam a tetejére egy kis áfonyalekvárt, és beledöftem egy konyhakést, egyrészt, mert jólesett, másrészt meg... miért ne. Meg így elég vadul is mutatott, nézd csak:

A szintén őrületesen izgalmas vörös bársony tortához, aminek már a neve is elképesztően szexi, két és fél bögre lisztet összeszitáltam egy csipet sóval, fél bögre holland kakaóporral, egy bögre porcukorral, egy csomag sütőporral, belekevertem fél bögre olvasztott vajat, két tojást, egy bögre joghurtot (az eredeti recept írót ír, azt is használhatsz bátran), végül egy evőkanál ecetet, mielőtt ezt is megbolondítottam volna a fent említett ételszínezékkel. A tésztát két részre osztottam, majd 25 percig (tűpróbáig) sütöttem 180 fokon. Közben fél kiló mascarponét kikevertem fél bögre porcukorral, vaníliával, a hófehér krém szűk felét a két vöröslő tortalap közé, a többit pedig az oldalára, tetejére kentem. Szerencsére épp akadt még egy kis piros színű ehető csillámporom otthon, azt a tetejére szórtam, a drámai hatás kedvéért – ami természetesen nem maradt el.

Csapassátok ti is bőszen ma este, végtére is halloween van, hadd szóljon a rettenet, meg a tengernyi csábító mocsadékság!

Fiala Borcsa

  A képek a szerző tulajdonában vannak