WMN-Bosch

Apám meglehetősen szkeptikusan ült az asztalhoz, amikor annak idején először tálaltam neki a mentás-szalonnás zöldborsólevesemet. Merthogy először is, ez a leves nagyon zöld. Másodszor, össze van turmixolva. Harmadrészt pedig Jamie Oliver receptje alapján készült. Nanemár. Hát nem tanultam meg tőle rendesen főzni? Tényleg egy „csenevész, pösze angol faszi” levesét (leveséééét??) adom neki vacsorára? Aztán két nagy tányér után alig bírt fölkelni az asztaltól... annyira jóllakott tőle. És amikor elégedetten törölgette a bajszáról a zöldet, tudtam, hogy nyertem egy aprócska csatát a családi gasztroháborúban...

Úgyhogy akkor, amikor a többiek a maguk vérmérséklete szerint különböző módszerekkel jelezték, hogy annyi Borcsalakoma és Szentesi-féle gourmet-étkezés után igazán itt az ideje, hogy most már én is főzzek egyszer nekik ebédet – ha már itt van egy a szépen felszerelt konyha, meg a sok éhes WMN-száj, a Gáspárról nem is beszélve –, nem volt kérdés, hogy ezt a levest fogom elkészíteni nekik. És, hogy aztán még véletlenül se érje szó a ház elejét (meg hogy ne nyavalyogjanak már kettőkor, hogy újra éhesek), hát összeütöttem mellé egy könnyű kis tavaszi pitét (quiche-t) is. Lássák, kivel van dolguk.

Kértétek? Megkapjátok!

Az egész nem tartott tovább egy óránál. Mindennel együtt. A titok: a jól megválasztott fogások (látszólag bonyolult, a valóságban faék egyszerű elkészíteni őket), és a jó munkaszervezés. A sütőt bekapcsolom, a levest odateszem, míg az rotyog, összedobom a lepényt, berakom a sütőbe, amíg sül, botmixerrel simára keverem a levest. Egy utolsó kör ízesítés, majd megvárom, amíg a quiche szépen megpirul, és kész is.

A baleset előtt kábé 20 másodperccel.

Csak egy egészen rövid praktikus tanács, ha elfogadjátok tőlem. Látjátok rajtam azt a szép, piros-fehér csíkos ruhát? Na, az nem maradt piros-fehér a művelet végére. Annyira dumáltunk ugyanis Lillával és Évával főzés közben, hogy egy óvatlan pillanatban megcsúszott a kezemben a mixer, és nemzeti trikolórba borította a szettemet. Miközben magyar szívem természetesen repesett, elvégre nincs is annál jobb, mint amikor az ember tokától bokáig magán viselheti a pirosfehérzöldet, a szép új ruhámmal viszont haladhattam azonnal a vegytisztítóba. Szóval, ha te is olyan kétbalkezes, esetleg figyelemdeficites vagy, mint én, akkor kötény. Vagy játszósruha. Esetleg mindkettő. És nem, nem a botmixer hibája. 

Na, most, hogy ezen túl vagyunk, jöjjön a két recept.

Mentás zöldborsókrémleves szalonnapörccel

Hozzávalók: (Tetszőleges mennyiségű alapanyagot használhattok, attól is függ, hányan esztek belőle)

– olívaolaj
– zöldborsó
– karalábé
– zeller
– sárgarépa
– fehérrépa
– hagyma
– fokhagyma
– friss menta
– só
– bors

Minden zöldséget felaprítok. A borsó kivételével (nyilván). A hagymát dinsztelem, pirítom, majd megy rá a többi hozzávaló, és öt perc után a borsó is. Só, bors, sok (sok!) mentalevél. Párolás nagyjából tíz percig. Aztán felöntöm vízzel, hogy épp elfedje. Nagyjából fél óra alatt megfő minden. Közben összerakom a pitét, és megpirítom a szalonnát. Ha megfőtt a leves, turmixolás közben szórok bele még egy kis mentát. Abból sosem elég. Attól függően, hogy mennyire sűrűn- vagy inkább nagyon hígan szereted, nyugodtan adhatsz hozzá még egy kis vizet. Utána vissza a kis lángra, hadd rotyogjon, amíg készre sül a quiche. Tálalás a fönti fotó szerint, de semmi sem kötelező. Van, aki az aljára szereti szórni a szalonnapörcöt. 

Feta sajtos-újhagymás pite (quiche) koktélparadicsommal

– 1 tekercs leveles tészta (nem, nem én gyúrtam. Kinek van arra ideje munkaidőben? Én Tante Fannit szoktam venni, de például a saját márkás termékek se rosszak)
– 2 dl főzőtejszín
– 4 tojás
– feta sajt
– 10 dkg reszelt sajt (én az edami/gouda vonalat szeretem, de tetszőleges ízű keménysajt is megteszi)
– 1 fürt érett koktélparadicsom
– 1 csomag újhagyma
– só, bors

A sütőformát kibélelem sütőpapírral, és belenyújtom a tésztát (sütés előtt kábé 20 perccel érdemes kivenni a hűtőből, hogy puha legyen, ellenkező esetben „törik”). Rámorzsolom a fetát, rászórom a felkarikázott újhagymát, és nagyjából egyenletesen elosztom rajta a félbevágott paradicsomokat. Sózom, borsozom. A négy tojást a tejszínnel jó alaposan felverem (kézzel két-három percig, géppel pikk-pakk), közben valamikor megy bele a reszelt sajt és só, bors. A masszát beleöntöm a tészta alapba. 180 fokra előmelegített sütőben (légkeveréses fokozaton) nagyjából 35-40 perc alatt megsül. Az első felében lefedve szoktam sütni, aztán leveszem a fóliát, és addig sül, amíg a teteje meg nem pirul. 

Csöndben vannak. Lehet, hogy gyakrabban kellene főznöm nekik?

És abban a pillanatban, amikor mindent kitálaltam, leültem az asztalfőre, és elkészítettem ezt a fotót. Hát nem édesek? Hát nem egy cukorfalat mindegyik? Kedves, finom, visszafogott, éhes emberek, egytől egyig? Büszke voltam, mint egy nyolcgyerekes anya... egészen másnap délig, amikor is Fiala kipenderült a konyhából egy frissen sült marokkói csirkés pitével a kezében, és az én nyolc finom, visszafogott, cukorfalat gyerekem, mint a kiéheztetett kutyafalka, farokcsóválva körbevették, és követték az ebédlőasztalig. Ugyanoda, ahol előző nap még rám néztek ilyen szeretettel... hálátlanok, soha többet nem főzök nektek!

(Borcsa, hogy is van a marokkói pite receptje?)

D. Tóth Kriszta