Szexi, szenvedélyes, roppanósan lágy gombócok – Íme, a klasszik nagymama fogás de lux kiadása

–

Soha nem voltam egy nagy túrógombóc-rajongó. Ennek részben az az oka, hogy az íze nem sok meglepetést tartogat, tökéletesen hiányzik belőle egy poén, egy kis rockandroll, karakánság, vagy legalább némi szenvedély. A másik, hogy a túrógombóc legalább akkora kihívás az egyszeri háziasszonyoknak, mint az átkozott bejgli. Annyi különbséggel, hogy ezúttal nem az a fő para, hogy kireped-e, vagy sem, marad-e benne dióhéj, amitől majd kitörik a nagyfater koronája, vagy sem, sikerül-e a sarkába is kellő mennyiségű tölteléket pöckölni, vagy hogy nem lesz-e annyira száraz az egész hóbelevanc, hogy már csak nagy kanál lekvárokkal lehet elfogyasztani. Ha visszagondolok gyerekkori emlékeimre a túrógombóccal kapcsolatban, akkor két kép ugrik be: vagy ágyúgolyó méretű és keménységű gombócokat látok, amiket hiába szórt meg gazdagon porcukorral az anyukám, akkor sem tudtuk fincsi desszertként értékelni a művét. Vagy még rosszabb esetben beüt a katasztrófa, és a gondosan begyúrt golyóbisok abban a pillanatban mállanak atomjaikra, amint vizet ért a fenekük, hogy aztán anyám búsan kanalazgassa ki a cafatokat a főzővízből.

Éppen ezért én nagyon sokáig nem is forszíroztam a saját háztartásomban a túrógombócok debütálását, a gyerekeim praktikusan úgy nőttek fel, hogy nem ismerték ezt a klasszik magyar fogást (ahogy a tejbedarát sem – de az egy másik történet).

Aztán egyszer tök véletlenül rátaláltam erre a receptre egy fogorvosi váróterem újságtartójában kutakodva – és ezzel a mozdulattal úgy tért vissza a túrógombóc az életembe (igaz, luxika kiadásban), mint egy Zs-kategóriás hollywoodi színésznőcske, aki hosszú évtizedek említésre sem méltó mellékszerepei után végre ott találja magát egy világhíres sikerfilm ünnepelt sztárjaként.

 

Fél kiló túrót összeturmixolok három tojással, 8 deka darával, egy csipet sóval, egy citrom lereszelt héjával, egy csipetnyi szódabikarbónával, két evőkanál cukorral, majd beteszem a hűtőbe két órára, hogy a darának legyen ideje megszívnia magát.

Közben lecsumázok, félbe-negyedbe vágok egy fél kiló epret, megszórom négy evőkanál cukorral. Kicsit félreteszem, amíg levet ereszt, majd felrakom a tűzre, hadd rotyogjon össze. Érdemes rajta tartani a szemedet, mert a kis szenya sajnos hajlamos először felhabozódni, aztán kifutni. Amikor az eprek összetöppedtek, botmixerrel összenyomom, épp csak annyira, hogy maradjon benne pár nagyobb darab is mutatóba.

Egy bögre olajos-magvas keveréket (legyen benne dió, mandula, mogyoró, pekán, ilyesmik) éles késsel nagyobb darabkákra vágok. Serpenyőben felforrósítok két evőkanál vajat, rádobom a keveréket, kicsit megpirítom (nem kell nagyon, csak épp hogy), aztán rászórok egy fél bögre barna cukrot. Erre aztán még jobban oda kell figyelni, mint az adóbevallásod kitöltésére, eleinte ugyanis nem történik semmi, de aztán hamarabb eszkalálódnak az események, mint egy brazil szappanoperában. Ha megolvadt a cukor, még egy kicsit kevergesd, de légy résen, mert a karamellaszínű álomból hajlamos hipersebességgel feketén bűzlő mocsárrá átváltani, és akkor az egész ancúgnak kuka.

Amikor olvatagon körbefolyta a karamella a diódarabkákat, gyorsan terítsd ki az egészet egy sütőpapírra, hogy ott hűljön ki, és ne kozmálódjon tovább a serpenyőben. Ha kihűlt, megszilárdult, gyűrd össze a papírral együtt, majd egy sodrófával törögesd nagyobb darabokra (remek módja a feszültséglevezetésnek!), vagy tedd be egy késes aprítóba, aztán helló.

Időközben tegyél fel egy nagy fazék vizet egy kiskanál sóval forrni, majd amikor már lágyan gyöngyözik, olyan óvatosan engedd bele a vizes kézzel gyúrt tojás méretű túrógombócokat, mintha csak szerelmetes csemetédet engednéd először bemenni a Balatonba. Tíz perc után szólj rá, hogy jöjjön ki, mert lila a szája szűrőkanállal pakold ki a kis dundiságokat egy tálra, öntsd nyakon őket a vörös eperszósszal, és morzsolj a tetejükre az összetört grillázsból.

Vigyázat! Ezzel a húzásoddal viszont a te unokáidnak már ez a delux-verzió lesz az etalon, szóval csak tudd, baromi magasra teszed a lécet anyósok, konyhásnénik és jövendőbeli nászasszonyok számára.

Fiala Borcsa

 

 

 A képek a szerző tulajdonában vannak