Mit csinálj, ha rád szakad 10 kiló eper? – Receptekkel és nem feltétlenül követendő életvezetési tanácsokkal

–

Lekvár káromkodással fűszerezve (az valahogy mindig belekerül)

Előre szólok, hogy ha este tízkor (ez már másnap este volt) állsz neki eperlekvárt csinálni, akkor éjjel háromig fog tartani, akkor is, ha a gyerekkori harminc kiló gyümölcs helyett „csak” nyolc kerül végül üvegbe.

Nem szoktam túlbonyolítani a lekvárfőzést, olyannak neki sem állok, amit passzírozni kell, száz évig főzni vagy szivárványszínű unikornisokkal kitapostatni a levét.

Viszont a málnát leszámítva sajnos minden jó lekvárgyümölcs igényel némi előkészületet (igen, a málnalekvárt maggal szoktam). És mivel én a darabos lekvárt kedvelem, plusz a tízperces főzést, az epret például érdemes elég apróra vágni ehhez. Viszont így legalább kimarad a pürésítés, hiszen a zselés részt a cukros gyümölcslé adja.

Elmondom, pontosan hogyan csináltam a lekvárokat

Először is fogtam az üvegeket, és elindítottam velük a mosogatógép legforróbb, 70 °C-os programját. Tudom, hogy nagyanyáink sütőben meg forralt vízben, meg mit tudom én, hol csírátlanították, de ők többéves eltevésben gondolkodtak, az én lekvárjaim meg legrosszabb esetben egy hónap alatt elfogynak. Nyolc kiló eperhez kb. annyi (pektines) befőzőcukrot tettem, amit a csomagolás öt kilóhoz javasol, és a cukorból azt a verziót választottam, amiből a legkevesebb kell (van 2 : 1, 3 : 1 meg 4 : 1 arányú is), egyszerűen azért, mert nem szeretjük a túl édes lekvárt.

Ahogy aprítottuk az epret, folyamatosan rétegeztük a cukorral, hogy álljon vele egy kicsit. Miután készen voltunk, még addig hagytuk állni, amíg előkészítettük az addigra elmosott üvegeket, meg szusszantunk egyet (ez nem volt egy óra). Mivel a lekvárfőző fazék és a városi lakás közepesen kompatibilis egymással, két fazekat kellett használnom, de így legalább csinálhattam kétfélét. A nyolc kiló eperhez hozzáfacsartam még négy citrom levét, meg az egyikbe belekanyarítottam egy-két héjdarabot. A másikba két rúd vaníliát kapartam, és a rudakat is beledobtam. Erős lángon nagyjából tíz perc volt, amíg felforrtak, addig a nem vaníliás verzió üvegeiben elhelyeztem egy-egy alaposan lemosott és még alaposabban letörölgetett bazsalikomlevelet (egyáltalán nem lesz tőle bazsalikomízű!). Forrás után kis lángon még három percig rotyogtattam a lekvárkákat, aztán ennyi.

Ezalatt a férjem már aludt. Csak mondom. Persze éjjel kettő volt, de mégiscsak ő hozta haza ezt a rengeteg epret.

Szóval hősi mártírságom teljes tudatában mertem őket üvegekbe, persze megégettem a kezem, szidalmaztam az epret, a lekvárt, meg azt, aki kitalálta ezt a hülyeséget, hogy a finom eperből ennyi munkával még egy hónap múlva is finom eper lesz.

Töltés után rögtön minden üveget szájával lefelé fordítottam; egy kinyílt, mert nem csavartam rá rendesen a tetőt. Ez további káromkodásokat váltott ki. Végül egy-egy mintaüveg ment a hűtőbe, a többi meg egy lightos dunsztba, egy téli takaró meg egy pléd volt az egész. Ami maradt a fazekak alján, azt gyorsan kikanalaztam, elvégre jó is egy kis szénhidrát éjjel háromkor.

Ha éjjel háromig lekvározol, másnap reggel elbaszod a piskótát

Pechünkre (és egyébként a vendégeink szerencséjére) másnap névnapi kerti partit tartottunk, így gondoltam, pattintok egy csodás epertortát, egészen pontosan ezt a receptet néztem ki. Csakhogy aki éjjel lekvározik, az hiába kel fel hétkor piskótát sütni, és hiába kap ehhez erős lelki támogatást az este hamarabb elalvó epres „bűntársától”… könnyen elbassza még azt a piskótát is, amire amúgy a lányaim kifejezését átvéve a bébikönnyű lenne a legjobb szó.

Így aztán ott álltunk egy cipőtalpállagú, de ízre nagyon finom piskótával.

Mivel a sütés amúgy nem az erősségem, van rutinom elrontott édességek helyrepofozásában. Így lett a tortából trifle, a piskótát jól meglocsoltam eperlekvárral, és rászórtam még némi friss epret meg annak az aprítás közben keletkezett levét – és máris eltűnt a cipőtalpérzet. A krémen is módosítottam, mert a trifle lágyabb krémet kíván, így most két tábla olvasztott fehér csokit kevertem 500 gramm mascarponéhoz. Két rétegben pakoltam a piskótát és a krémet. És persze annyi epret tettem melléjük, amennyi csak elfért a direkt ilyen alkalmakra (mármint elrontott sütik trükkös feljavítására) beszerzett csodás talpas tálkában.

Kevésbé látványos, de friss eperrel is isteni desszert a Borcsa-féle scone, amit a gyerekek imádtak, lekvárba mártva, magában, pár szem eperrel. Mondjuk a bulin senki nem csinálta meg ilyen kis csinosra, de nem is az volt a lényeg.

És végül: eperből nem csak édességet lehet csinálni

Az egyébként hamburgertematikájú buli sztárja az eper-paradicsom salsa volt, aminek csodás ízéhez a szerencse is nagyban hozzájárult.

Ez a szósz/saláta ugyanis akkor az igazi, ha igazi paradicsomízű paradicsom és édes eper kerül bele – mert csodásan kompenzálják a balzsamecet… izé, savanyúságát… vagy keserűségét? Mindegy is, a balzsamecetet.

A főbb alkotóelemeken (eper és paradicsom) kívül került még bele újhagyma, bazsalikom, só, balzsamecet és olívaolaj.

Szerintem minden húshoz szuper jól passzol, mi marhaburgerrel és tépett csirkemellel teszteltük. Bár én elfogult vagyok a sós ételek irányába, de őszintén mondom, hogy a lekvár után (amit szintén érdemes kipróbálni sós ételek kiegészítőjeként, én mártogattam már bele sült krumplit is, de hát kinek nincsenek sötét foltok a múltjában?) ez a legjobb dolog, ami az eperrel történhet. Na jó, meg az, hogy megesszük úgy, ahogy van.

Ti mihez kezdenétek tíz kiló eperrel?

Tóth Flóra