Mutasd a screenshotod, megmondom, ki vagy!
Személyiségrajzom néhány ezer kitörölt képernyőfelvételben
Hatvanezer-háromszázhetvenegy. Ebben a pillanatban ennyi fotó van a telefonomon. Belegondolni is durva, hogy, mondjuk, húsz évvel ezelőtt mennyire óvatosan bántunk a memóriakártyákkal – előtte pedig, a digitális kor előtt, micsoda körültekintéssel kattintottuk el azt a huszonnégy kockát a filmtekercsen. A telefonom a munkaeszközöm, így olyasmikre is használom, ami kívülállók számára talán furcsa lehet – ezek közül is kiemelkedik a sok-sok véletlenszerű(nek tűnő) képernyőfelvétel. Szilveszteréjjelén – nem terveztem meg előre, így jött ki – két órát töltöttem az utóbbi évek screenshotjait törölgetve. És mondhatom, egyszerre volt szórakoztató, tanulságos és ünnepélyes élmény. Elmesélem, miket találtam. Csepelyi Adrienn írása.
–
Amióta folyton a zsebünkben/táskánkban lötyög a telefon, rajta a legkülönfélébb appokkal, a legtöbb dologra azt használjuk: nálam például gyakran a laptop helyett is a telefonomon születnek meg a cikkek, ami sokak számára lehet, hogy rémisztő(en furcsa), nekem viszont olykor egyszerűen jobban esik azon a képernyőn, és nem billentyűzeten dolgozni.
A jegyzettömböm telis-tele egészen szürreális megjegyzésekkel, például:
390×240
Mártírok útja
Addig is a fizetendők listája
pine cone brownies
POPFILTER 9.
Van, amit én sem értek (már) ezek közül, és olyan is meglehetősen sokszor adódik, hogy valamit sokkal, de sokkal egyszerűbb befotózni, mint kimásolni a linkjét, esetleg szóban „elmenteni” magamnak. Na, ilyenkor használom előszeretettel a screenshot funkciót – és aztán azzal a lendülettel el is felejtem kitörölni, ha az adott felvétel betöltötte küldetését.
Szilveszterkor volt érkezésem arra, hogy kicsit lomtalanítsak a fotóim között (tehát a hatvanezer-háromszázhetvenegy már a csökkent szám), és ami pótcselekvésnek indult, az csodálatosan szórakoztató, olykor megdöbbentő, máskor meg könnyfakasztóan vicces kalanddá vált.
Kiderült ugyanis, hogy a screenshotjaim sokkal többet árulnak el rólam, mint hittem. A végére (vagyis a felére, mert csak addig jutottam) szépen kirajzolódott egyfajta mintázat azt illetően, miket mentek el, és vajon miért is érzem fontosnak elmenteni azokat. A meddigről nem is beszélve.
Íme, a lista!
Kretén mémek – mert ezzel indul minden reggelünk
A szerzői Instámon indult a depresszióm legmélyén a „Jó reggelt kívánok!” sorozatom, ami valójában pont annyi, amennyit sejtet a cím: egy köszöntés az aznap aktuálisnak érzett mémmel a nyomoromról. Nem tudom, mit mond el az olvasókról, hogy erre a kontentre szoktam a legtöbb visszajelzést kapni, de az évek során több ezer mém képernyőfelvétele gyűlt össze.
Dolgok, amikre NAGYON szükségem van
Ha látok valamit, ami mocskosul drága, de nagyon tetszik, nem a linket őrizgetem, mert akkor esetleg volna esélye annak, hogy elcsábulok (mondjuk, MIBŰ), hanem készítek egy képernyőfelvételt róla. Így, ha esetleg megnyerném a lottót, meg tudom majd mutatni a varrónőmnek, hogy „figyu, már nem lehet kapni ezt a csodás vörös blézert, de varrjál már nekem egy megszólalásig hasonlót!”.
DEHOGYNEM MONDTAD!
És akkor megérkeztünk a műfaj királyához: a szembesítő screenshothoz! Igen, én vagyok az az ember a mémekből, akinek ha azt mondod, hogy te ilyet ugyan nem mondtál, ő visszagörgeti a csetablakot, és kíméletlenül kifotózza, hogy DEHOGYNEM. Dátummal. És gyakran még pirossal be is karikázom, hogy mivel kell szembesülnöd.
Amiket úgyse hinne el senki
Azt azért adjuk meg, hogy magammal is kritikus vagyok: azt is meg szoktam örökíteni, amikor az én számból hangzik el valami védhetetlen. A legnagyobb klasszikusom a műfajban szegény Saci barátnőmnek íródott: miután napokig elfelejtettem visszajelezni neki egy programmal kapcsolatban, leírtam ezt. És megnyomtam az entert.
Baráti beszélgetéseink
A csetablak safe space, itt aztán tényleg elszabadulnak az indulatok és a gátlástalan poénok is. Ezek közül egyébként vajmi kevés vállalható nyilvánosan is, de azokat, amik igen, kifotózom. Pro tipp: amikor az egyik baráti csetben olyasmi hangzik el, amin a másik, az elsővel átfedésben lévő baráti társaság is ordítva röhögne, akkor ne foszd meg őket az élménytől! Nekem például vannak barátaim, akik csak egymás bon mot-jaiból ismerik egymást.
Cuki olvasói levelek
Igen, vállalom. A felhőmben őrzöm azokat az olvasói leveleket, amelyekben a cikkeimmel vagy a Popfilterrel kapcsolatos észrevételek vannak – ez utóbbiakat Dián Dórinak is át szoktam küldeni, és közösen hüppögünk a meghatottságtól. Sajnálom, én már csak ilyen szentimentális alkat vagyok. Ezeket nyilván rohadtul nem töröltem!
Nem cuki olvasói levelek
Igen. Olvassuk a kommenteket. És el is mentjük őket, nehogy ne maradjanak a kánonban.
Random fun factek
Nem mintha nem lenne tele a kis ADHD-s agyam a létező legmegmagyarázhatatlanabb tényekkel és adatokkal (miközben a fontos dolgokat simán elfelejtem), de biztos, ami biztos, ha valami FONTOSAT látok, azonnal cselekszem! Nehogy már elfelejtsem!
Céges kontóra történő kreténkedés
Az aranyköpéseket ismeritek. A tavalyi év legcsodálatosabb remekművét viszont csak a szilveszteri tisztogatáskor találtam meg. Nézzétek:
Családom és egyéb állatfajták
A húgommal és gyerekeivel tökélyre fejlesztettük a Messenger filtereit – képesek vagyunk néha fél órán-órán át játszani a csetes játékokkal, illetve kipróbálni az összes értelmetlen, ocsmány, kretén filtert, amit az alkalmazás kínál. De van, hogy egészen komoly témákat is gyökér filterek használatával beszélünk át a gyerekekkel – mit csináljak? Imádjuk. Az idén karácsonyra készítettem egy fotókönyvet a legnagyobb klasszikusokból. Mit mondjak, nagy sikert aratott.
Életbölcsességek
Amik csak úgy meg kell hogy maradjanak az utókornak. Ez például az enyém:
Ezeken kívül persze számos egyéb kategória is van:
- véletlen felvétel a saját főképernyőmről;
- vasúti menetrendek, hogy ne kelljen mindig megnyitni az appot és rákeresni a vonatokra;
- Pokémon GO-s menőzések az unokaöcsémnek;
- futballmeccsek végeredményei – ezeket azon barátaimnak szoktam előzékenyen elküldeni, akiknek a csapatát rommá verte a Liverpool, ahahaha;
- és az úgynevezett no comment kategória, amire remek példa ez:
A végére pedig egy kevésbé mulatságos, ámde annál nagyobb hatású élmény: találtam egy csomó olyan screenshotot, amit olyan levelekről, csetbeszélgetésekről készítettem, amikor valaki méltatlanul bánt velem. Már az is érdekes, ugye, miért éreztem úgy, hogy ezeket meg kell örökítenem. Elmondom: szuperérzékeny emberként állandóan megkapom, hogy valamit csak túldramatizálok. És valamiért úgy érzem, ha van egy felvételem, amit később, hideg fejjel meg tudok nézni, akkor könnyebben elhiszem, ha valami nem volt rendben.
Jelentem: több év távlatából is komoly határátlépések, bunkózások, verbális bántalmazások voltak ezeken a screenshotokon. Meg persze azt is láttam, hol és mikor reagáltam rosszul.
És ami a lényeg: kitöröltem őket. Egytől egyig. Segítettek utólag helyre rakni számos dolgot az életemben, az érzéseimben – betöltötték a szerepüket, most már mehetnek. Nélkülük viszont sokkal, de sokkal nehezebben tisztult volna le néhány dolog – például, hogy nem biztos, hogy mindig én vagyok a túlérzékeny, lehet, hogy valaki szimplán csak seggfej.
És ha egy képernyőfelvételt kell néhány éven át hordozgatni ahhoz, hogy ezt lerendezzem magamban, akkor az bizonyos időközönként megér másfél-két órányi selejtezési időt az életemből.
Kiemelt képünk a szerző tulajdonában van
