Néhány héttel ezelőtt Radiék autója egy vidéki riportról hazafelé tartva megadta magát. A csapat rögtön felajánlotta a segítségét, többen is jelezték, hogy ha szükséges, hazafuvarozzák őket.

Flóra: Én is beállok a sorba, ha esetleg egy botokkal és morzsákkal telepakolt autóval szeretnél hazajutni!
Cinti: Az enyém piros és PMS a rendszáma, tudom, hogy be akarsz ülni, Radi!!!”

Az egyik legfontosabb kohéziós erő közöttünk (természetesen) a közös étkezés. Mutatom, hogy zajlik a kajarendelés:

Pichler Zsófi: A madarak azt csiripelték, hogy épp kaját rendeltek.

Gazsi: Milyen madarak csiripelték?
Zsófi: Erika.
Gazsi: Hát, Erika egy turulmadár.

Ha esetleg valaki nem értené, mire utal Gazsi:

Szabó Anna Eszter: Én reggel már főztem is, olyan büszke vagyok magamra!
Erika: Én is büszke vagyok rád. Na, jó, nem.

És hogy hogyan képzeljetek el egy szerkesztőségi ebédet? Mondjuk, ilyen párbeszédekkel:

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Csepelyi: Ezen az oldalon azt mondják, minden, ami történik velünk, beavatás, fontos tapasztalás, amiből levonhatunk valami számunkra értékes tanulságot. 
Noya: Hát, van, hogy azt vonom le, hogy egy fasz vagyok.

A közös időtöltés közben természetesen odafigyelünk egymás mentális egészségére is. Azonnal feltűnik például, ha valaki még a szokásosnál is furcsábban viselkedik.

Szentesi: Mi van a Gazsival?
Noya: Nemtom, pár hete már ilyen.
Szentesi: Midlife crisis, Gazsikám?
Gazsi: Á, abból már jövök ki.

De azért ne aggódjatok, az életünk nem egy romantikus film. Mindannyiunknak megvannak a maga határai. Flóra például egyszerűen utál ölelkezni. Persze van az a helyzet, amikor ez némileg lazul: mondjuk, a céges karácsonyi buli, amikor az ajándékátadás miatt még ő is kivételt tesz.

„Én nem ölelkezem, mert Borcsa már megölelt, és nem ittam eleget, úgyhogy ez nekem fél évre elegendő érintkezés.” (Flóra)

Néha még mindig nehéz elhinni, milyen sokan olvasnak bennünket, és mekkora hatással lehet némelyik írásunk az emberekre. Még Szentesi is képes ezen meglepődni:

„Egy ember vegán lett miattam, baszki!” (Szentesi)

Az mindig a szerkesztőségi értekezlet fénypontja, ha a heti ügyeletes szerkesztő megdicsér. Például így:

Dorka: „Nagyon szeretem a Csepelyi Adri zenei cikkeit, pedig én nem hallgatok zenét.”

Hüsziként (heti ügyeletes szerkesztő) amúgy nem könnyű néha a víz fölött tartani a fejed. Mondhatnám, egy végtelen száguldás a hét a sz***órolleren.

Radi: Megírom valami neutrális napon.
Borcsa: Az melyik? 

És van olyan is, hogy már a hetet se tudod belőni…

Domi: És akkor mondanék valamit Radi hetére.
Radi: Jézusom, itt van Radi hete?!

Kerepeczki Anna egy TikTok-videó forgatókönyvét magyarázza:

„Ti fogjátok képviselni a WMN-t. Én képviselem majd a faszságot.”

A címadás az egyik legnehezebb feladat a világon. Én például a Popfilter felvétele közben mindig meg akarom jegyezni a jó címeket, de…

Csepelyi: Az elején mondtak egy nagyon szép mondatot, csak ***ire elfelejtettem.
Dóri: Legyen ez a címe!

A táblázat olykor könnyen megtelik, máskor hosszas szenvedés árán – és vannak rejtélyes esetek is:

Gabi: Úgy látom, hogy Jocó bácsinak az agyi köde nincs benn a táblázatban, pedig elkészült vele.
Radi: Elpárolgott…

A megoldandó feladatokat sokszor Fiala Borcsa és D. Tóth Kriszta szokta kiosztani, de előfordul, hogy valamelyikünk túlbuzgó. Például Szentesi:

DTK: Mi van, baszki, átszállt beléd a DTK?

Egy-egy megbeszélésen az elképzelhető legszürreálisabb mondatok hangzanak el. Mutatom:

Borcsa: Hogy micsoda?!
Flóra: Az állatos baszós könyve a gyerekeimnek.
Csepelyi: Ez a címe?!
Flóra: Dehogyis. Az állatok szerelmi élete vagy valami ilyesmi.

Vagy például:

„De hol van az a répamennyiség, amitől már tudok fütyülni, de még nem leszek sárga?” (Kerepeczki Anna és az élet nagy kérdései.)

És néha a legegyszerűbbeket sem könnyű megfogalmazni:

Radi: Én holnap reggelig küldöm a hétfő reggeli… dolgot.
Borcsa: Tudnál egy kicsit homályosabban fogalmazni? 
Csepelyi: Hát ez olyan volt, mintha drogdíler lennél!

Csütörtökönként már minden téma túl könnyednek tűnik. Következzék Radi specifikációja egy gyermeknevelési cikkötlet kapcsán:

„És mi lenne, ha csak a Taigetoszról írna?” 

Ne legyünk álszentek: párkapcsolatokról is beszélünk azért. Őszintén és tabuk nélkül, hogy máshogy.

Cinti: Mizofóniás vagyok, rászólok, ha hangosan rág. Nem vagyok benne biztos, hogy eljutok a feleség státuszáig.
Radi: Nehogy azt hidd, Cinti! Ezek totál elvetemültek, elvesznek így is, úgy is (ezt a férjem példáján tanultam meg).
Borcsa: Nekem az a tapasztalatom, hogy minél szörnyűbben viselkedsz, annál hamarabb elvesznek, és annál kitartóbbak aztán. Biztos van a kapcsolatoknak is ilyen Concorde-effektusa.

Vagy:

Anna: Kiakasztottam a kaput.
Csepelyi: Én meg a Dórit.
Anna: Mivel?
Csepelyi: Hogy milyen ízlésem van a zene és a férfiak terén. 
Anna: Nem gondolod, hogy a kettő összefügg?

A végére pedig következzen egy instant klasszikus a témában – ki mástól? – Szentesitől.

„Az ilyen csávók szoktak két hétig sírni, ha rájuk nézek!”

Csepelyi Adrienn gyűjtése