–

A Covid januárban csapott le a WMN-csapatra. Hiába bekkeltük ki egészen remek hibaszázalékkal eddig a járványt, 2022 elején a szerkesztőség tagjait sorra döntötte le a lábukról a vírus. Ekkor, egy online értekezleten állt elő Krajnyik Cinti az alábbi remek ötlettel (amiben aztán az épp covidos Borcsa meg is látta a lehetőséget):

Cinti: Nem hirdetünk egy éhezők viadalát? Aki utolsónak marad, az kap valami díjat. Már kevesen vagyunk versenyben.
Borcsa: Szuper ötlet, Cinti! És aki talpon marad, az tölti be a lyukakat cikkekkel. Hajrá!
Dóri: Akkor felugranánk hozzád, Borcsa, egy puszira. 

De szerencsére azért a nagy év végi hajtást is ki tudtuk pihenni. Kurucz Adri ünnepek utáni helyzetjelentése:

„Szaloncukrot eszem, és hallom, ahogy hízom tőle. Lehet, inkább szólok a Robinak, hogy veszekedjünk. Na csók.”

Aztán visszatértünk a szerkesztőségbe, és ezzel együtt a kedvenc közös tevékenységünkhöz, a kajarendeléshez is. Mindig vigyázunk a vonalainkra. Mármint mindig egymáséira.

Gazsi: Kértek valamit a Mekiből?
Cinti: Nem! És neked se kéne, Gazsi!

Realizmus és sisterhood

Azt mondják, a január egyébként az év egyik legdepresszívebb időszaka. Nos, az biztos, hogy mi az idén év elején leszámoltunk minden illúziónkkal. És még csak február közepe van.

Fiala Borcsa javaslata: „Akkor most mindenki szépen fogja az illúzióját, van hozzá ilyen szelektív gyűjtőnk.”

De nyugi, szerencsére azért nem teljes lemondásban telnek a napjaink. A közösségünk egyik fontos alappillére, hogy szeretjük egymást (akkor is, ha épp nem szeretjük), és különösen fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen megdicsérjük egymást. Ahogy például Szabó Anna Eszter bókol, nem bókol úgy senki:

Cinti: Én a saját pszichológusomtól már jutalékot kérhetnék, annyi embernek ajánlottam.
Szabó Anna Eszter: Mondjuk, te tényleg jó referencia vagy.

Na jó, lehet, hogy esetleg Both Gabi: Radi, neked olyan kis édes mocskos részeid vannak!

De hát már DTK is megmondta, hogy Gabi nagy igazságok kimondója:

DTK: …ahogy azt Gabi szokta mondani, ugye.
Gabi: Igazából ezt Hamvas Béla mondta…
DTK: Hát Gabi a mi Hamvas Bélánk.

De ne legyünk álságosak persze, kell is a bók, mert többen is hajlamosak vagyunk elvitatni a saját érdemeinket. 

A sales csapatunk is támogat minket, mindig nyitott az új ötletekre és együttműködésekre. Nekem is hogy megtámogatták az új Ivy Park-kollekciómat!

Noya: Mizu?
Csepelyi: Épp azt próbáljuk kitalálni, hogyan szponzoráljon meg engem a Beyoncé.
Noya: A Premier Outlet Centert tudnám esetleg felajánlani.

Agresszív asszertív kommunikáció

Ha már itt tartunk, fontosnak tartom megemlíteni, micsoda elkeseredett küzdelmet vívok Dián Dórival azért, hogy ne titkolja a világ előtt, milyen csodálatos munkát végez (a többi közt) a Popfilter szerkesztőjeként. Minden egyes hétfőnk azzal telik, hogy különféle verbális eszközökkel igyekszem rábírni arra, ossza meg az aktuális adást a saját közösségimédia-felületein. Mit mondjak, nem könnyű vele. Ha megosztja is, biztos hogy jár mellé egy kis önirónia is:

Úgyhogy újabban elébe megyek a dolgoknak, és agresszívan asszertívan minden Popfilter-posztomban megjelölöm a Dórit, aztán addig vegzálom, amíg meg nem osztja. Így: 

Írunk és szülünk (már aki)

Mindig igyekszünk egyensúlyban tartani az egyes témákat az oldalon, de azért még így is mókás pillanatokat tud okozni, amikor rááll az agyunk egy-egy ötletre, és mindjárt több cikket is kitalálunk annak kapcsán. Sokszor olvasói írásokat is kapunk egy-egy nagyobb hatású cikkünk kapcsán, így aztán simán előfordulhat néha, hogy miután megbeszéltünk két gyereknevelési cikket meg két vicces, gyerekes sztorit, öt-tíz munkatárs szülésélményekről beszélget értekezleten. Egy ilyen után indítványozta Szentesi, hogy vegyük kicsit komolyabban a gyakornoki programunkat:

Szentesi: Jó, gyerekek. Ezért kell felvenni huszonegy éveseket, mert ti egyfolytában szültök. Írtok vagy szültök, vagy arról írtok, hogy szültök.

S hogy Szentesinek mennyire igaza van, annak Cinti a megmondhatója, aki még gyerekvállalás előtt áll ugyan, de becsülettel elolvassa a gyerekekről szóló cikkeinket is. Például Szabó Anna Eszter „gyerekes gusztuslatanságok” munkacímű opusát.

Cinti: Elolvastam. Kitolódott egy-két évvel a szülési szabadságom esedékessége.

A cikk egyébként nagyot ment, úgyhogy képszerkesztőnk felkészült a folytatásra az olvasói sztorikból.

Kerepeczki Anna: Eltettem pár öklendezős gifet a következő gyűjtésre, Anna Eszter!

Kerepeczki Kazinczy Annának egyébként számos szakkifejezése van a WMN-ben végzett munkájának különböző fázisaira. A kedvencem:

„Telegifezem.” 

Kicsimmel anyaggyűjtésekbe’

Munkánk egyik legizgalmasabb része az anyaggyűjtés (nem). Ennek egyik fajtája, amikor szerkesztőségen belül körkérdést intézünk egymáshoz. Olykor több ilyen gyűjtésünk fut párhuzamosan, nem könnyű számontartani, kinek épp mire kell válaszolnia.

Szabó Anna Eszter: Ez is lehet egy jó gyűjtés, hogy ki honnan tudta/érezte meg, a tesztet leszámítva.
Cinti: A terhességet vagy a Covidot? Majd pontosítsd.

Egy ilyen gyűjtés során hangzott el az alábbi örökbecsű is (a téma: mi a pasink legidegesítőbb, de még azért elviselhető szokása):

„Az én pasim legidegesítőbb szokása, hogy nincs” (Csepelyi).

Munkánk egy másik fontos eleme a szakértők megszólaltatása. Ilyenkor értekezleten előre megbeszéljük, melyek a készülő cikk legfontosabb aspektusai, mit kérdeznénk mi magunk a szakembertől. Egy ilyen beszélgetés során Cinti egy pillanatra kívülről látta-hallotta magát:

Cinti: Olyan kérdéseket teszek fel, mint a saját nagyanyám!

Csepelyi Adrienn gyűjtése