Különös zajok és paranormális tevékenységek

Mint kiderült, nem ez az egyetlen, kissé ijesztő és megmagyarázhatatlan történet. Igaz, a legtöbb kevésbé véres, sokkal inkább a rémületes zajokkal és mindenféle poltergeist tevékenységekkel van összefüggésben. Vagy legalábbis úgy tűnik. De hát ismerjük az összeesküvéselmélet-gyárosok fő szlogenjét: „Véletlen? Aligha!”

Elsőként mutatom a képi bizonyítékot a mi véres sztorinkhoz:

Most pedig következzenek mások történetei!

„Panelban lakunk, ahol köztudottan vékonyak a falak. Szinte minden órában hallunk egy jó hangos elégedett nyögést. Nappal is, éjszaka is, de volt már példa arra, mikor sokáig fent maradtunk, hajnalban is hallottuk.

A kedvesemmel több mint egy éve próbáljuk megfejteni, mitől lehet ennyiszer és ilyen elégedetten nyögni. (Mert hát valljuk be, fizikai képtelenség ennyiszer edzeni, szexelni vagy trónolni a vécén napi szinten.)

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Az is megfordult már a fejemben, hogy az elmúlt idők intenzív otthon töltött létezése megviselte az idegrendszerünket, olyan szinten, hogy mi képzelődünk és nem is nyög senki, de ahány vendég volt nálunk, mind megerősítette, hogy hallja a nyögést. Külön érdekesség, hogy a nyögést a felettünk levő lakásból halljuk, de ott egy kisgyerekes család lakik, a hangok pedig egy minimum középkorú férfitól származnak. Azon is gondolkodtunk, hogy a liftre ragasztunk egy cetlit, amiben megkérjük Nyöszörgő urat, hogy anonim módon árulja már el, mi történik. Mert nem is a hang zavar, ahhoz teljesen hozzászoktunk, a mindennapjaink részévé vált, talán még furcsa is lenne nélküle léteznünk, de megőrülünk, hogy nem bírjuk megoldani ezt a rejtélyt…”

via GIPHY

„Nálunk jó pár évig minden este nyolc és tíz között elképesztő, értelmezhetetlen, nem egészen emberi hangok zengtek a zárt lépcsőházban. A gyerekek még kicsik voltak, és rettegtek tőle. Ráadásul ez az altatás időszakára esett, nehezen tudtam őket megnyugtatni, mert engem is nyugtalanított. Sokáig hiába kérdezősködtem a házban, senki nem tudta, mi lehet ez. Aztán az egyik legrégebbi lakónál is rákérdeztem, aki elmondta, hogy egy mentális beteg férfihoz ilyenkor jönnek az »ápolói«, vagyis az a család, amely a halála után megszerezte a lakás tulajdonjogát. A hangok abbamaradtak, a rejtély megoldódott, de nem lett könnyebb a szívem a hangok elmúltával.” 

„Egyszer láttam a kukucskálón, hogy a szomszéd bácsit hozza vissza a mentő, de azóta nem láttuk, csak a feleségét, viszont annyira nem vagyunk jó viszonyban, hogy rákérdezzünk, úgyhogy fogalmunk sincs, él-e még szegény. Ami biztos, hogy amióta ez történt, fura zajok jönnek át a falon, mintha valaki rázná egy ketrec ajtaját, persze valószínűleg mi képzelődünk…”

„A legtöbb szomszédunk a társasházban elég idős, ráadásul van, akit még soha nem láttunk élőben (oké, máshogy sem), mert mindig jön hozzá valaki bevásárlással, ebéddel, ilyesmi. Kb. fél évvel ezelőttig viszont ha teljesen random lekapcsolódott a villany,

hihetetlen ijesztő, hangos és éles, sikolyszerű hang hallatszott pont azoknak a lakásoknak a környékéről, ahova mindig csak látogatóba jönnek. És mindig. Csak. Sötétben.”

„Egyszer vittem ki a szemetet, és egy elégett cigicsikkre lettem figyelmes, amit a szomszéd ajtaja előtt találtam. Nagyon érdekel, hogy lehet eldobni egy csikket úgy, hogy ennyire szépen irányba áll a küszöbön, majd tovább ég, amíg el nem alszik. Nem tudtam megfejteni. Egyébként akkor már napok óta kemény cigiszag jött a lakásból, amit nem tudom, hány doboz cigivel lehet produkálni…”

Tettes: ismeretlen (vagy majdnem az)

Ezek az esetek még ennél kicsit profánabbak, hogy úgy mondjam. És észnél kell ám lenni, mert olykor egyáltalán nem biztos, hogy mindenki az, akinek látszik!

„Tízemeletes panel. Lépcsőtől két oldalra szintenként 3-3 lakás. A mi oldalunkon van a szárító, de tudtunkkal nem használja senki a másik oldalról. Mi is csak raktárnak. A mi oldalunkon rács van a lépcső mellett, így a három lakás folyosója le van zárva. Egyik nap, még a Covid és home office előtti időkben hív a szembeszomszédom, hogy

valaki bezárta a rácsot, de nemcsak felül, amit mindig zártunk, hanem alul, úgy térdmagasságban is. Szembeszomszéd nem tud hazamenni, középső lakó nem tud kijönni a folyosóról. Nem tudtuk meg, ki zárta be, de kiszereltük a zárat, hogy máskor ne zárják ránk…”

„Egyszer az ablakból verekedésre lettünk figyelmesek a ház előtt, és kihívtuk a rendőröket, de hát este volt, szóval nem láttunk rendesen, hogy ki kivel verekszik. Nem hiszitek el, az lett a vége, hogy kiderült, hogy a rendőrökre hívtuk ki a rendőröket. Épp intézkedtek.”

via GIPHY

„Közepesen nagy társasház, 40 lakás kábé. A bejárati ajtó mellett egy faék, ajtótámasz, ahogy az szokás. Régi, kopott, igazi lépcsőházi bútordarab. Aztán az ék eltűnt. Hiányoltam is egy nap, amikor pakoltam valami cuccokat, és nem tudtam kitámasztani az ajtót. Vágtam egy darabot egy deszkából, kész is volt az új. Pár nap, és újra eltűnt. Hogy akadna a torkodon, te piti kis rohadék, remélem, a vasárnapi levesbe főzted. Csináltam még egyet. Persze az is eltűnt. Oké. Nagy levegő, még egy ék. Csak pár perc, levágom, a végét megcsiszolom, hogy ne legyen szálkás, kész is a következő. Eltűnt.

Kezdtem bepipulni, de egy végtelen étvágyú és kitartó szellem-éktolvajjal szemben azért elég nehéz felvenni a harcot, nem állhatok a lépcsőfordulóban három éjjel, három nap, főleg, mert annyira jelentéktelen ügy, miközben persze baromi bosszantó is. De velem aztán nem fog ki***ni.

Összekapartam minden diplomáciai érzékemet, otthonról (bátyám ács, a műhelyéből végtelen darab éket tudok szerezni nagyon rövid idő alatt) az egyik hazalátogatásom alkalmával hoztam vagy 20 darabot. Betettem őket egy kis kartondobozba, és mellé írtam: »Kedves Lakótárs! Kérlek, vegyél bátran az ékek közül, akár el is viheted mind, ha szükséged van rájuk. Továbbá, ha még ezen felül is kell, hozok, amennyit csak szeretnél, annyi a dolgod, hogy ide a kartondobozra firkantod a számot, amennyire szükséged van. Egyetlen dolgot szeretnék kérni cserébe: azt az egyet, ami az ajtó mellett van, kérlek, hagyd meg, hogy én, és a többi 80-100 lakótársunk is örömmel használhassa. Nagyon köszi! K. G., fszt. 7. (akinek az a nagyon ronda narancssárga függönye van).« 

Láss csodát, az éktolvajlás megszűnt. Talán három-négy kikerült még a dobozból, de a többi napok múlva is ott maradt (másnak sem kellett, úgy látszik). Hogy ki lehetett ő? Egy gondnok? Egy költöztető? Lépcsőházi huzatkészítő? Egy ajtótámasztó kisiparos? Egy multis középvezető, aki úgy akart bevágódni a főnökeinél, hogy mindenki ajtajába tett egy éket, a céges színekre festve őket, esetleg még a monogramjukat is ráfestve? Ki tudja. Ez vagy hét éve volt, azóta lenyugodtam. Ma már csak egy dolog fontos nekem ebből a történetből: élt nemrég egy ember Budapesten, akinek szüksége volt kb. tíz db ajtótámasztó ékre. Remélem, boldogan él ma is, és úgy teljesül(t) minden vágya az életben, amilyen könnyen hozzájutott ahhoz a tíz nyomorult faékhez.”

„Nálunk a lépcsőházi rejtély a karácsonyi lift elé szarás volt. Senki se tudja, ki volt, de biztosan ember, mert kutyából nem jön ki ennyi. Senkinek se volt gusztusa feltakarítani, szóval leszórták homokkal és ott volt szentestétől karácsony utánig. Tettes nincs.”

Valami bűzlik a csövek közt

„Nem társasház, de koliszoba (majdnem ugyanaz kicsiben): másodikosok voltunk, a nyolcágyas szoba nagy része első óta összeszokott banda, két ágyon azonban rendszeresen »átutazók« aludtak (értsd: olyanok, akiket vagy rövid úton belül kitessékeltek a koliból, vagy épp azért jöttek oda, mert máshonnan tessékelték ki őket). Az egyik ilyen lány volt, hogy hetekig nem jelent meg, csak papíron lakott velünk. Ahogy közeledett az év vége, egyre élénkebb bűz terjengett a beépített szekrényünkből, de hát mindenki feltúrta a saját polcát, többször is, és a világon semmit nem talált. A távol lévő csaj cuccaihoz meg nem nyúlhatunk, ez tiszta sor volt.

Aztán egyszer arra jöttünk vissza a hétvégi kimenő után, hogy a lány szó nélkül kiköltözött, elvitte a cuccait is. Kivéve egy kiló rohadt krumplit.

Szóval előfordul, hogy a tettes épp az, akire a legkevésbé számítanál. Például az aranyhörcsögöd.” 

Ami pedig most következik, az nem Bálint Ágnes klasszikusa, A szeleburdi család, hanem Kurucz Adri gyerekkora:

„A rejtélyt életem panellakó időszakában az aranyhörcsögöm, Manci szolgáltatta a lépcsőház többi lakója számára. Nem volt neki pasija, ezért minden éjjel úgy érezte, keríteni kell egyet azonnal. Ezért kiugrott a terráriumból, és a mosogató mögötti szellőzőrésen át meglógott, és különböző lakásokban tűnt fel különféle méretű rémületet okozva. Egy idő után így nézett ki a szűkebb otthona: terrárium, rajta a lyukacsos, műanyag zöldségeskosár, benne anyukám rézmozsara. De addig hintázott a födémen, hogy ledobta simán a tetőt, és útra kélt. Mindig meglett, általában nem mertek hozzányúlni, így mi mentünk érte, hogy kiszabadítsuk rádobott vödrök, vájdlingok, és felmosórongyok alól.”

via GIPHY

„Két éve lakom új albérletben, a társasház magasföldszintes, én a földszinten lakom. A helyszín Újlipótváros, az egyik leginkább leburkolt városrész Budapesten, betondzsungel az egész (ami egyébként tele van rejtett belső kertekkel). A bejárati részen és a magasföldszintre vezető lépcsőn változó intenzitással jelenik meg sár. Néha sok, néha csak egy-egy kis darabka. Két évig gondolkodtam, hogy a búbánatba nem potyog ki a lakótársak cipőjéből a sár, mire hazaérnek akárhonnan? Minden héten túráznak a népek? Legfeljebb a két, kétgyerekes család a házból. De az nem lehet, hogy iskolaidőben, szerda este túrázásból jönnek haza… Mert még csak az sincs, hogy mindig hétvégén meg ünnepnap történne a jelenség.

Aztán pár hete, egyik este-éjszaka fekszem az ágyban, bámulom a plafont, várom, hogy fejbe kólintson az álommanó, és akkor, valahonnan a tudatalattim mélyéről felszökött egy gondolat, borzalmas káromkodások közepette (itt a káromkodások taglalásában öncenzúrát alkalmaztam, jobb lesz mindenkinek):

Te ostoba, hülye barom, te aprítani való idióta, hát a te cipődből hullik a sár!

Fun fact: kertész vagyok, és javarészt helyben dolgozom, naponta rohangálok haza munka közben napközben is, így nem csoda, ha egy nap háromszor is sárdarabok jelennek meg a lépcsőn. Nyomozónak nem megyek, ha egyszer szakmát váltok, az tuti.”

„A koliban folyton b***gatott minket a nevelőtanár, hogy takarítsunk a szobában, mert büdös van. Tényleg büdös volt, úgyhogy takarítottunk is, meg szellőztettünk, mint az őrültek, de a szag maradt. Hónapokig nem értettük, mi lehet a forrása. Aztán egyszer rájöttünk: volt a falban, az egyik sarokban egy beszögellés, abból időnként gyanús csurgás hallatszott, mindig utána erősödött a büdös. Ott vezetett az első emeleti tanári vécének a lefolyója.”

via GIPHY

A végére pedig itt hagynám Fiala Borcsa fehérneműs sztoriját, amelynek helyes megfejtését kommentben várjuk!

„Még egy korábbi társasházban történt. Egyik este, ahogy jöttem be a kertből, az egyik földszinti lakás lábtörlőjén egy melltartót találtam. Mármint láttam, nyilván nem vittem magammal. Azt tudtam, hogy az ott lakó lány szingli, és a szembeszomszédjától azt is hallottam, hogy gyakoriak nála a férfi vendégek. És hidd el, az én történetemben semmi, de semmi slutshaming nincs!

Akkor már kétkisgyerekes anyuka voltam, úgyhogy emlékszem, az első (tíz) gondolat, ami végigfutott a fejemen az volt, hogy másoknak MENNYIVEL izgalmasabb életük van! Sajnos azóta sem sikerült elhagynom egyetlen fehérneműmet egyetlen küszöbön sem.

És gyanítom, a lány szembeszomszédja – egy háromgyerekes, kissé elgyötört ábrázatú apuka – is inkább az irigységből kifolyólag szemlélhette a látogatóba érkező urakat.”

Csepelyi Adrienn 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Valeriy_G