–

Kaméleon

Ebben a játékban a négy közül a legkisebb a genyózási faktor – a fő feladat ugyanis a terelés, a manipuláció és a beépülés. A Kaméleon csavar egyet a klasszikus szójátékokon és megfűszerezi némi asszociációval. A játék az „egyszerű és nagyszerű” tökéletes esete: könnyen tanulható, pörgős, kreatív és generációkon átívelő. Higgyetek nekem, mielőtt a lányokkal teszteltük, már játszottam a szüleimmel és a nagymamámmal is. Háromtól nyolc személyig ajánlják, de tapasztalatom szerint a négy-hat az ideális létszám.

Minden kör egy adott szó körül forog, amiről a kaméleon kártyát húzó játékos kivételével mindenki tudja, hogy micsoda, ebből alakulnak később a bonyodalmak.

A játékosok célja, hogy elkapják a kaméleont, a kaméleonnak pedig, hogy úgy elvegyüljön, hogy a többiek ne jöjjenek rá a kilétére.

Mindezt pedig fejenként egy, a megadott szóból asszociált szóval kell megoldaniuk a játékosoknak úgy, hogy kiderüljön, nem ők a kaméleonok, a kaméleonnak pedig olyat kell mondania, amivel nem bukik le rögtön, hogy fogalma sincs, a tizenhat közül melyik az az egy, amiről mindenki beszél.

Igazi partiindító játék, mi is ezzel kezdtük a tesztelést a lányokkal, és rögtön hangulatba is kerültünk a további – képletes – gyepáláshoz.

Unikornisok: A rémes ménes

Vannak azok a játékok, amelyeknél némi bemelegítés és helyzetfelmérés után szépen, fokozatosan indul a szívatóhullám – nos, az Unikornisok: A rémes ménes nem ilyen. Egyből belevág a közepébe, és amint kezedbe kerül a pakli, kezdődhet a mészárlás.

A feladat egyszerű: legyél te az első, aki összegyűjti az édes kis unikornisokból álló ménesét, de ez nem olyan csillámpónisan idilli helyzet, mint ahogy a játék leírásából kiderül, amely szerint az egyszarvúak „cukik és kegyetlenek”.

A teljes unikornisménesig vezető út kegyetlenéggel, szívatással, lopással és pusztítással van kikövezve, ugyanis mások kárára tudod csak megszerezni a kis cukiságokat, akik csak első pillantásra tűnnek tündéri kis lényeknek.

Valójában nagyon is gonosz teremtmények, akik segítenek a ménesük gazdájának jól elgyepálni a többi karám vezetőjét és azok lakóit.

Az édes grafika is csak a látszat, itt bizony nincs helye csillámpornak és önfeledt nyargalásnak a szivárványmezőn: mindenki mindenkinek farkasa, és a pillanat szülte érdekszövetségek is olyanok, mint egy unikornispuki: gyors, büdös, és nem is valódi.

Az egyszerű szabályoknak köszönhetően gyorsan tanulható játék, ami közben mindenki garantáltan kimutatja majd a foga fehérjét. Kettő-nyolc személy remek szórakozása lehet, ám az emberi kapcsolatok mégis biztonságban vannak közben, ugyanis igazán kiegyenlített a helyzet: amit adsz, azt is kapod vissza. Csak vigyázz, nehogy többszörösen!

Bájos kis bestiák

Aki az Unikornisokat szereti, az nemcsak hogy rossz ember nem lehet, de még a Bájos kis bestiák is el fogja nyerni a tetszését. A játék alapkoncepciója hasonló az előzőéhez, ám most eggyel bonyolultabb a helyzet. Kétféle út áll előtted, hogy megnyerd a játékot: gyűjts össze mind a hat kasztból egy-egy hőst, vagy pusztíts el három szörnyet ahhoz, hogy te legyél a bajnok. Bármelyik utat választod, nem lesz egyszerű dolgod, ugyanis a többiek ott fognak keresztbe tenni neked, ahol csak tudnak. De ne aggódj, te is ott találhatod el őket, ahol a legjobban fáj nekik.

A célod eléréséhez segítségedre vannak különböző képességek, varázslat-, próbatétel- és eszközkártyák, amikkel vagy magadat segíted, vagy az ellenfeleidet hozod nehéz helyzetbe.

A kártyák mellett pedig két dobókocka is aktív alakítója a játéknak, ám itt még a szerencséd sem a tiéd: bárki bármikor növelheti vagy csökkentheti a dobott értéket, de ezt a „szívességet” te is viszonozhatod.

Pörgős és vicces játék kettő-hat személyes csapatnak, ami megköveteli, hogy minden porcikáddal a történésekre koncentrálj, de megéri: igazi, elvarázsolt kalandban lesz részetek a bestiákkal.

A Watergate-ügy

Míg az előző három társas esetében a több játékos miatt két szívatás között van némi szusszanási időd, hogy kipihend a fáradalmakat, A Watergate-ügy közben már nincs esélyed lazítani a tempón. Ebben a kétszemélyes játékban az első pillanattól az utolsóig tart a frontális támadás, ami a zseniális alapkoncepciónak köszönhető.

Ebben a játékban ugyanis aktív szereplői lehettek az Egyesült Államok egyik legnagyobb botrányának, a Watergate-ügynek. Ennek megfelelően a két játékos a két szemben álló felet alakítja: az egyik a Nixon-kormányzat, a másik a Washington Post szerkesztősége. Innen már talán kitalálhattátok, mi a feladat: a szerkesztőség célja, hogy nyilvánosságra hozza a lehallgatási botrány történetét, míg az elnök azon munkálkodik, hogy az újságírók ellehetetlenítése nyomán kitölthesse a mandátumát. Ehhez szövetségeseket kell gyűjteni vagy éppen informátorokat elhallgattatni, összességében pedig igyekezni kell, hogy mindig egy lépéssel a másik előtt járj.

A játék nagyon jól visszaadja a két fél közötti dinamikát, és úgy sejtem, hasonló dilemmákkal álltak szemben a felek a valóságban is, mint amiket a játék modellez. Az adok-kapok közben valójában is pattanásig feszülhet a helyzet, így ezt a játékot tényleg csak azoknak ajánlom, akik örömüket lelik egymás folyamatos hátráltatásában.

Azok viszont, akik szeretik a szívatós játékokat, egyenesen imádni fogják, ugyanis sosem tudhatod, mivel rukkol elő a másik, és körönként akár többször is kénytelen vagy módosítani a taktikádon.

És bár az alaphelyzet nem változik, rengetegszer újra játszható játék A Watergate-ügy, ugyanis minél jobban ismered a saját és az ellenfeled kártyáit, annál fordulatosabb lehet a játék.

Bang! és Nottingham bírája

Bár ezt a két társast most nem próbáltuk ki a lányokkal, két régi kedvencemről van szó, amit egy ilyen, kompetitív játékokról szóló ajánlóból nem lehet kihagyni.

A Bang! többeknek ismerős lehet, ITT írtunk róla, és a megjelenése óta óriási sláger, nem véletlenül. A western témájú játékban három csapatra oszlik a társaság: banditákra, a seriffre és a helyettes(ei)re, valamint a renegátra. Igen ám, de a játék kezdetén csak a seriffről tudjuk, hogy kicsoda, mindenki másról a viselkedéséből és tetteiből kell kikövetkeztetni, hogy kinek az oldalán áll. A cél, hogy az adott csapat rájöjjön, ki kivel van, és kinyírjon mindenki mást. Megunhatatlan partijáték, az élményt a sokféle kreatív kiegészítő pakli pedig csak fokozza.

A Nottingham bírájában mindent szabad, amiért a valóságban súlyos büntetés jár: csempészni, csalni, hazudni és korrumpálni a bírót és a többi játékost. Ebben a játékban ugyanis kereskedők vagyunk, akik be akarják vinni a portékájukat a városba, ám Nottingham bírájának minden alkalommal be kell vallanunk, hogy mit rejt a zsákunk. Ekkor jönnek a bonyodalmak, a végén pedig az nyer, aki a legtöbb pontot gyűjtötte össze a portékájával. A játéknak nemrég jelent meg a második, kibővített kiadása, ezt is jó szívvel ajánlom mindenkinek, akiben elveszett egy igazi seftes piaci kofa.

Dián Dóri

Képek: Kerepeczki Anna/WMN