„Ha máshogy nem is, papíron össze fog állni a családfa” – Olvasói történet

–

Tehát anyai oldalról csak a nagypapám volt meg

Akkoriban nem is nagyon érdekelt, hogy miért van úgy, ahogy, nem láttam, hogy hiányzik még egy nagymama a családból. Nem sokkal halála előtt mutatta meg nekem Erdős nagyapám az ágyneműtartójában őrzött fényképeket, és kezdett mesélni anyám anyjáról és annak testvéréről. Ekkor még csak felismertem, hogy a kisebbik öcsém erre a családra hasonlít.

Eltelt 7–8 év, mire családfakutatásba kezdtem, hogy megtaláljam anyám családját. Egy online kapcsolódásnak köszönhetően hirtelen lett 100 rokona, unokatestvérek, nagybácsik és nagynénik az apai oldalról. Az anyai oldalról az anya testvérénél kezdtem a kutatást, egy egymondatos legendából:

„A Pista 1956 után Amerikába ment, és később lelőtték Vietnámban.”

Ez a mondat évekig ott volt a „kispolcon”; ebből indultam ki. A nevét tudtam, így az internet segítségét vettem igénybe, hátha találok róla valamilyen hírt vagy megemlékezést. Megdöbbentően sok információ került elő. 

Közben anyám próbálta felvenni a kapcsolatot a saját édesanyjával, úgy látszott, hogy sikerül, és közelebb kerülhetünk a családnak ahhoz a feléhez is, megoldódik annak a rejtélye, hogy miért hagyta ott őt 1–2 éves korában a nagyapámra. Sajnos a személyes beszélgetések és találkozás nem jött létre, ezért folytattam a kutatásaimat, maradtam Pista vonalán. Az internet sokat segített. Kiderült, hogy Pista hogyan és hová került az USA-ban 1957 elején, kikkel élt, hogy hivatásos katona lett, és hogy hol és milyen körülmények között hunyt el, illetve hogy a temetése körül milyen bonyodalmak adódtak.

A cikkekben említettek egy másik magyar fiút is, aki ugyanott élt, mint ő

Megkíséreltem felvenni az akkor már számításaim szerint kb. 75 éves „fiúval” a kapcsolatot. Szerencsével jártam: válaszolt az üzeneteimre, és boldog volt, hogy valaki Pista családjából megtalálta őt. Hamarosan küldött is egy nagy borítékot, benne mindenféle újságcikkekkel. A legmeghatározóbb egy a Pista életét bemutató megemlékezés volt, amit a temetése körüli napokban publikált egy folyóirat. Ebből tudtam meg, hogy az eredeti anyakönyvezett neve nem is az, amivel eltemették, és ebből kifolyólag a nagymamámé sem, hiszen ő négy évvel volt idősebb Pistánál. Továbbá ebben a cikkben leírták, hogy hány testvért hagyott hátra.

Ekkor már nagyon izgatott az, hogy miféle titok övezi még a családfát. Akkor még közvetlen bizonyítékok nélkül, csak adatok alapján azt a feltételezést rajzoltam fel magamban, hogy a dédi lányfejjel adott életet két gyermeknek, majd valaki végre elvette feleségül.

Ennek következtében a gyerekek új vezetéknevet kaptak, és még egy-egy keresztnevet hozzáírtak a már meglévőkhöz, mintha teljesen el akarták volna fedni a múltat. Nemrégiben ezt a feltételezésemet egy levéltári kutatás bizonyította. A dédi „második” házasságkötésekor – amikor már két gyermeke volt – még hajadon volt. Nem sokkal a házasságkötés után született meg az a testvér, akire anyám még emlékezett valahogyan.

A „csontváz”, a titok, még mindig nem esett ki teljesen a szekrényből

Még mindig tart a kutatás, és még mindig Pista vonalán, hiszen ő már majdnem 60 éve halott, és az ő adatai kutathatók. A nagymamám másfél éve hunyt el, anélkül, hogy valaha is találkoztam volna vele. Szívesen meghallgattam volna a történetét, és az ő édesanyjának a történetét is, ami szintén elég terhelt lehet – legalábbis a kikutatott anyakönyvi információk alapján.

Ő az édesapjának a harmadik házasságába született legkisebbként, és mindössze két–három éves volt, amikor az édesapja elhunyt. Amikor nagykorúvá vált, Budapestre kerülhetett szolgálni, és talán itt kezdődtek a bonyodalmak.

Szeretném ezt a kezdetet megtalálni, hogy végre helyre kerülhessen minden és mindenki a családban. Szeretném, ha a vér szerinti dédnagyapám neve előkerülne, hogy rá is emlékezhessünk, és hogy neki is megköszönjük, hogy itt lehetünk. A dédi második házasságából született két gyerek a nagymamámat és Pistát nem tekintette családtagnak, mivel nem ugyanaz a férfi volt az apjuk. A nagymamám a dédi biztatására elhagyta az anyámat, mert úgy érezhette, jobb sora lehet egy másik, magasabb pozícióban lévő férfival. Mikor anyám féltestvére megszületett, anyámat már nem látogatta az anyja; ennek következében még most is azt érzem, érezzük, hogy anyám anyai oldaláról nem fogadnak el minket, nincs helyünk a leszármazottak sorában.

De ha máshogy nem is, papíron össze fog állni a családfa, és ott mindenki az őt megillető helyet foglalja majd el.

WMN szerkesztőség