Az első gyereknek a zokniját is kivasaltam, a második meg kétévesen látott először vasalót
Ismeritek a mondást, hogy az első gyereknek még sterilizálod a cumiját, a másodikét elöblíted, a harmadiknak meg a kutya hozza vissza és adja a szájába? Bár nálunk két gyerek van, de sok szempontból nagyon tipikusak voltunk ezekben a dolgokban, tényleg majdnem mindent sokkal komolyabban vettünk az első kislányunk születése előtt és közvetlenül utána. Úgyhogy összegyűjtöttem egy vicces kis listát arról, milyen különbségek voltak az első és a második terhesség és kisbabás időszak között. És azt is, mit változtatott az életünkön az, hogy lett először egy, majd kettő gyerekünk. De csak közepesen vegyétek komolyan a listáimat! Tóth Girlzonboard Flóra írása.
–
Első terhesség vs. második terhesség
Első terhesség: Mindig pontosan tudod, hány hetes/napos/hónapos a baba, éppen mekkora, és mije fejlődik. (Én két alkalmazással követtem a terhességet, mindent felírtam, és azt is mértem, hogy mennyit híztam.)
Második terhesség: Örülsz, ha a vizsgálatokra eljutsz, és nagyjából be tudod lőni a hónapot. (Hagyjuk, hogy mennyit híztam.)
*
Első terhesség: A szülés időpontjával kapcsolatban laza vagy: induljon meg, amikor akar, ti készenlétben vártok.
Második terhesség: A szülés időpontja miatt már az első perctől kezdve parázol – ugyanis fel kell készülnötök rá, hogy amikor beindul, hol és kivel lesz a nagyobb gyermek.
*
Első terhesség: A legfontosabb dolog a szülés, mindennek utánajársz, van szülési terved, A, B és C is. Az, hogy a szülés után is lesz élet, nem is nagyon jut eszedbe.
Második terhesség: Egy dolog a szülés, annál sokkal jobban foglalkoztat, hogy mi lesz utána, amikor már két gyereket kell életben tartanotok. Ezért inkább nem is mersz gondolni rá, meg, ugye, a szülésre sem, mert 1. már tudod, milyen, 2. mi lesz a másik gyerekkel?! Szóval nem gondolsz semmire.
*
Első terhesség: Kenegeted a hasadat mindenféle krémekkel, figyelmet fordítasz arra, hogy ne használj túl sok kemikáliát, veszel speckó natúrkozmetikumokat meg háromféle vitamint.
Második terhesség: Néha a gyerek samponjával mosol hajat a magzat védelme érdekében, és jó esetben csak minden második nap veszel be egyszerre két magzatvédő vitamint, mert megint elfelejtetted.
*
Első terhesség: A gyerekszoba a hetedik hónaptól full kész, a kisruhákat a nyolcadik hónapban vasalgatod ki, az utolsó hetekben már csak gyönyörködni jársz be.
Második terhesség: A gyerekszoba egy káosz, a koszos ablak is jó lesz a kis ketteskének (és valóban). A szoba állapotán csak ront, hogy három napig apa és a nagytesó randalírozik benne.
*
Első terhesség: Parázol a szüléstől.
Második terhesség: Alig várod a szülést, hogy legalább félig visszakapd a tested és a fizikai teljesítőképességed.
Első idők az első és a második babával
(Jelmagyarázat: L = elsőszülött gyerek, N = 21 hónappal később érkezett másodszülött gyerek)
L születése után kevésbé voltam fitt, volt némi vérveszteség meg félájult állapot, így élete első három órájából egyet száz százalékban az apukájával töltött.
N születése után egy órával L már rajtam ugrált. (Így végül is N is megkapta ugyanazt az apás órát, csak kicsit más okból.)
*
L születése után annyira nem voltam a topon még napokig, alig aludtam, néztem, hogy milyen tökéletes, és aggódtam, hogy mit basztam el az elmúlt 48 órában.
N születése után pár órával már hasleszorítós bugyiban és félig utcai ruhában flangáltam (megfürödve!), a gyermek aludt, én veregettem a saját vállamat és mindenféléket néztem a YouTube-on. (Azt hozzátenném, hogy az utolsó hetekben egy esés és a terhesség miatti súlyelosztás miatt olyan hátfájásom volt, hogy az egyik lábamat csak húzni tudtam, szóval megkönnyebbülés volt a szülés.)
*
Miután L-t hazahoztuk a kórházból gyökkettővel, fullparában, szaunát csináltunk a lakásból, órákon keresztül néztük az alvó gyermeket, és diskurzusokat folytattunk a páratartalomról. A levegőztetésre két héttel később stopperrel került sor, az erkélyen. De tél volt (tudom, nem mentség)!
Mikor N-t hazahoztuk a kórházból ősszel, fel sem mentünk, csak bedobtuk a babakocsiba (nem szó szerint azért), és mentünk egy kört a kismotorozó nagytesóval a környéken. (Ősz, csodás napsütés, 18 fok – egy vékony kis bundazsák azért volt rajta.)
*
L élete első félévében mindig patikarend volt nálunk, ha valamivel már nem „játszott”, rögtön elpakoltam, a tiszta ruhák mindig azonnal összehajtogatva mentek a szekrénybe (hol magamra kötöttem, hol csak énekelgettem neki közben), a gyerekruhákat vasaltam (a zoknikat is!).
N-t már a hazaérkezéskor kupi fogadta, soha semmije nem volt vasalva, kétéves volt, amikor egy esküvőre mentünk, és megkérdezte a jeles alkalom tiszteletére elővett vasalóról, hogy az mi.
*
L-t minden etetés előtt és után mértem, sokáig telefonozni sem mertem szoptatás közben, mert el kell mélyülnünk egymásban (ő rendszerint annyira elmélyült, hogy nyolcvan százalékban alvó állapotban evett).
N-t akkor mértem, ha a védőnő megkérdezte, hogy mennyi a súlya, és szoptatás közben általában L-nek meséltem, báboztam, gyakran menet közben szoptattam, játszótéren, állatkertben, akárhol.
*
L első „étkezését” (ami már nem anyatej, hanem praktikusan egy ötöd kanál alma volt) azért halasztottuk el két héttel, mert a féléves szülinapján épp Görögországban nyaraltunk, a biopiac meg csak szombatonként volt nyitva, így ki kellett várnunk, amíg tudtunk menni. Az egy nagyon drága ötödkanál alma volt, ha hozzászámolom, hogy még miket vettünk, teljes homályban egy baba étkezési mennyiségeit illetően (anyatejből mindig is sokat evett).
N az első ötödkanál almáját Szlovéniában fogyasztotta, ismeretlen eredetű gyümölcs volt, amit egy hiperben (!!!) szereztünk be.
Most röhögni fogtok: esküszöm, rengeteg hasonlóság van a két gyerek között. Hihetetlen, nem?!
Hogyan változtatta meg az életemet az első és a második gyerek?
Otthon vagy nem otthon?
Mielőtt szülők lettünk, naponta nagyjából két órát töltöttünk otthon, azt is sötétben és leginkább hangos tevékenységekkel: filmnézés, konzolozás, főzés üvöltő tévé és orbitális kupi közepette.
Miután megszületett az első gyerekünk, maximum naponta két órát töltöttünk házon kívül, miután harmadik nekifutásra sikerült elindulnunk. Ja, és a fél lakást magunkkal vittük az utca végéig tartó sétára is („hátha most fog életében először cumisüvegből vizet inni, gyorsan sterilizálok mindent”).
A második gyerek félig az utcán nőtt fel, hol hordozókendőben, hol babakocsiban, mert sokkal egyszerűbb volt összehangolni őket kint, mint bent. Ha a gyerekek száma stimmelt, és mindenkin nagyjából az időjárásnak megfelelő ruha volt, zsebre vágtam egy csomag törlőkendőt (mindenre is jó) és mentünk. Ami nem volt nálunk… azt nem használtuk. És ez azóta is így van, a gyerekek kicsit nagyobbá válása visszahozta azt, amit imádtam az életemben: a folyamatos mozgásban levést, az ezer impulzust (és az ordító zenét). (Aztán jött a karantén, de ez egy másik sztori.)
Viszonyom a csendhez
Amikor nem volt gyerekem, annyit dolgoztam, amennyit csak lehetett, amikor pedig véletlenül volt egy kis szabadidőm, akkor mindent akartam csinálni, aminek nyilván csak egy része sikerült. Mindig mentem és mindig emberek között voltam.
Egygyerekes anyaként szembesültem a magányosság új formájával, amikor úgy vagy egyedül, hogy közben mindig ott van veled valaki. A leghőbb vágyam az volt, hogy valakivel tudjak beszélgetni, lehetőleg élőszóban. Kivoltam a csendtől (pedig amúgy nagy szerencse volt, hogy nem egy ordító babát kellett hallgatnom egész nap).
Amikor kétgyerekes anya lettem, rájöttem, hogy óvatosan kell bánni ezekkel a kívánságokkal, mert hirtelen lett egy közel kétévesem, aki 0-24-ben beszélt hozzám, Maszat lelki életéről, a Disney-hercegnők ruháiról, az általam készített étel hibáiról, és egy csomó olyan dologról, amiről nem biztos, hogy ilyen hosszú diskurzusokat akartam folytatni.
De persze egy csomó cukiságról is. Mindenesetre azóta sokat közeledtek a témáink, de most már ketten nyomják szinte egyszerre. Kedvenc szófordulatom: „csak azt akartam még mondani, hogy…” és ilyenkor tudom, hogy egy félórás monológ következik, mert én is így csinálom.
Evés-alvás, rend-kupi
A gyerekek születése előtt összevissza ettünk, összevissza aludtunk, összevissza hagytunk mindent.
Az első gyereknél olyan egyéves kora körül több komoly kísérletet tettünk valamiféle napirend kialakítására. Az eredmény: csúfos kudarc. Viszont mindig rend volt, mert nem volt, aki szétpakoljon, a baba feküdt, én őt néztem javarészt, a férjem dolgozott – mitől lett volna kupi?!
A második gyerek a nemlétező napirendbe érkezett, és gyorsan felvette a ritmust: sosem aludt el ugyanakkor, sosem ébredt fel ugyanakkor. Azóta mindenféle intézmények (munkahely, óvoda, és ősztől, ha minden jól megy, iskola) próbálnak bennünket napirendre szoktatni. Teljesen naivak, esélytelen a dolog!
A családunkban uralkodó általában boldog káosz minden ilyesmit kivet magából. Remélem, erre az iskola is fel van készülve (csak viccelek, nagyon fogunk igyekezni). Az egyetlen változás a gyerekek előtti időkhöz képest, hogy most már csak ők hagynak összevissza mindent, én meg pattogok miatta.
Szóval a több mint hat év és a két gyerek mérlege: alig változott valami, viszont a rendet megszerettem. Kíváncsian várom, mit hoz a következő hat év. Pontosságot?!
Tóth Flóra
A képek a szerző tulajdonában vannak
