– 

Amikor megláttam az interneten, hogy ma lesz a „dolgozz pizsamában a munkahelyeden” világnap, kitört belőlem egy Ace Venturát is megszégyenítő hisztérikus kacaj. „De hisz’ egész évben pizsamában dolgoztuuuuunk!” – kiáltottam fel a hétfői meetingen a képernyőm előtt.

Tóth Flórától rögtön jött a pimasz és teljesen irreleváns érvelés, hogy átfordítsa a meetingünket kávéházi beszélgetésbe: neki nincs is pizsamája, csak pólóban és bugyiban alszik. Aki most hirtelen elkezdené lefelé görgetni a cikket, azoknak üzenem, volt annyi sütnivalóm, hogy jó mélyen elrejtsem Flóra képét. Bőven lesznek még itt izgalmak ezen kívül is, legyetek türelemmel, és olvassátok szépen végig a szöveget.  

Visszatérve a hétfői értekezletre, a maradék tizenhárom kolléga pizsamában, smink nélkül, karikás szemmel, kócos hajjal váltig állította, hogy csak ma néznek ki így.

Volt, aki klisés Coco Chanel-idézettel igyekezett megtéveszteni („Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned”), míg mások pszichológus szakértőket idéztek, miszerint: „a produktivitás ellensége a pizsamában dolgozás”. És ugyan ő is épp abban van, de csak ma! Hiszen hétfő reggel van, és különben is, 2021 hétfőin ez megengedhető.

Két kávé, és a témához nem tartozó temérdek pletyka után mégiscsak beadták a derekukat, hogy megmutassák kedvenc Covid-szettjeiket.

Én amondó vagyok, akárhogy is alakult ez az év, legyünk hálásak a pizsamáinknak, hogy kényelmet és komfortot nyújtottak nekünk ezekben a vészterhes időkben.

Úgyhogy – a legnagyobb divatházakhoz hasonlóan – most mi is online divatbemutatót tartunk, tisztelettel adózva kedvenc ruhadarabjainknak.

Csepelyi Adrienn szaténban

„Főleg a fekete-fehérek a gyengéim, de van mályvaszín-pöttyös selyempizsamám is” – meséli odaadással Adri, aki imádja a klasszikus, elegáns pizsamákat. Mivel a Popfilter-adások idején jóformán beköltözik a stúdióba, stílusosan a borítóképen is egy szatén pizsamában láthatjátok. Időnként feldob hozzá egy vad vörös rúzst is, „Miért is ne?” alapon.

Dián Dóri – a macskás nő

Catladynknek szinte tök mindegy, mit visel, mert arra biztos, hogy perceken belül kilónyi szőr fog tapadni. A hírek ugyan erről kevésbé szóltak, de a vécépapír mellett az ország szösztelenítőhenger-készlete is megcsappant. Persze Dóri tapasztalt catladyként időben kapcsolt. Szösztelenítő henger mellett egy macskás pizsamát is beújított!

A képen kedvenc Disney-macskás pizsamájában láthatjuk. Ősszel-télen ebben a szettben van, tavasszal-nyáron pedig stílszerűen cicanadrágban tolja, amit itt-ott apró lyukak díszítenek, hála a macskájának, aki belemeresztette néhányszor a karmait. Ti, hipszter kislányok, akik most felsóhajtotok a képernyő előtt, mennyire szeretnétek ilyen lezserül kiszakított fekete cicanadrágot? Nektek üzenjük: szerezzetek be hozzá egy macskát! Ennyi a titok.

Anna Banana Avokádó

Anna sajnos nem volt olyan gyors, mint Dián Dóri, ő lemaradt az ingyen örökélet- és cicahenger-osztásról. Anna a következőképp panaszkodik kedvenc pizsamájáról:

„Egyetlen negatívuma, hogy fekete, éppen ezért iszonyatosan látszik rajta a macskaszőr, és természetesen akárhova teszem, a macska CSAKIS arra fekszik rá. Ennek ellenére a karantén legjobb vásárlása ez az avokádós pizsama volt” – nyomatékosítja.

„Legszívesebben mindennap ebben lennék, persze azért, mert semmi erőm felöltözni, és inkább maradok a pizsamában. (Heti egyszer legalább.)

Iszonyatosan kényelmes és cuki, és amióta megvan, azóta itthon Avokádó a becenevem.”

 

Kégl Ági, a pizsamakirálynő

Kégl Ági bátran vállalja: tavaly március óta melegítőben és pólóban éli az életét. Pironkodás nélkül alul-felül pihe-puha melegítőben nyomja. A kép láttán szinte érezzük a szövet érintésétz, és tudjuk, mit érez Ági legbelül ebben a szettben: mintha mindig vasárnap délután lenne. Milyen jó érzés is az…

Ági töredelmesen bevallja, ő már azon a szinten van, amikor a farmernadrág is kiöltözésnek minősül.

„Várom a napot, amikor a melegítők ismét visszaállnak a sorba, és elfoglalják újra régi helyüket a ruhák kasztrendszerében: esti, hétvégi és szabadságokra tartalékolt, kényelmi darabokként.”

Krajnyik Cinti mutatja, hogyan kell fázósként felöltözni home office-ban

Cinti frissen érkezett a csapatunkba. Innen üzenem a kollégáknak: végre még egy fázós emberrel bővült a csapat! Régi időkre nyúlik vissza a vitánk a fázósságról, ami a termosztát nem rendeltetésszerű használatával kezdődött, és ebben a cikkben végződött. 

Elmondása szerint Cinti néhány éve kötéltáncot jár a kényelem és az esztétika között.

„Szeretem a meleg pizsamákat, mert rettenetesen fázós vagyok, de néhány éve próbálok egy egészséges egyensúlyt találni, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy 13 éves, a különböző fluffy és mintás darabokban, viszont kényelmes és meleg is legyen. Így lett a Covid évében ez a szett a kedvencem, ami jóindulattal simán hazudható szabadidőruházatnak, aka mackónak.

A szőrös mamuszokról viszont nem vagyok hajlandó lemondani!”

Gyárfás Dorka, aki már nem dolgozik pizsamában (állítólag)

„Az az igazság, hogy dolgozni ma már nem szoktam pizsamában – ilyenre csak az első hullámban került sor, amikor még az értekezletre is simán bejelentkeztem az ágyból –, viszont nagyon szeretek pizsamában lenni. 

De ahogy a pszichológusok egyre több helyen javasolják: el kell választanunk a munkaidőt a magánidőtől, mert csak így óvhatjuk meg a mentális egészségünket a hosszú távú karanténban, tehát amikor átveszem a pizsit (van, hogy már este nyolckor), akkor az azt jelenti nálam, hogy kész, vége a munkának.

Most már azt csinálok, amit akarok! A pizsihez ezért csak pozitív képzetek társulnak nálam: le lehet végre lazulni, nem kell figyelni a digitális eszközöket, nem kell többé úgy kinézni, mint egy kultúrembernek, lehetek elvadult, lecsoffadt, begubózott vadállat. Tojhatok az egész világra, végre, és hagyjatok békén! Imádom.”

Ti hisztek Dorkának? Mert én nem.

Tóth Flóra, a szűzies

Flóra mesterien űzi, amit a magyar nyelv csak úgy hív: „mackósítás”. Azaz hétköznapi, megunt, elnyűtt ruhákat lefokoz pizsamának vagy otthoni ruhának.

„Valójában nincs is pizsamám, csak pizsamaként használt ruhadarabjaim. Ezek leginkább trikók, amiket más aláöltözésre használ, és ilyen rövidnadrágos bugyik (egy kicsit konszolidáltam a szettet a fotó kedvéért). Ebben alszom télen-nyáron (nem vagyok fázós), de ezek nem meeting vagy online oktatásban fel-felvillanó anyukakompatibilisek, így én mindennap teátrálisan felöltözöm.”

A sors iróniája, hogy Flóra húga stylist, aki valószínűleg ezen sorok hallatán forgatja a szemét.

„Anyukám gyerekkoromban mindig azt mondta: »Na, kezdjük el a napot«, és ez azt jelentette, hogy öltözzünk fel. És nálam ez így is van: amíg, kvázi, pizsamában vagyok, addig csak tengek-lengek, öltözésködés után vágok bele a napi teendőkbe.

Úgyhogy az első kávémat még mindenképpen pizsiben fogyasztom el, kell az energia a felöltözéshez. A klasszik karantén outfitem a leggings és pólóruha – de ebből rendelkezem kifejezetten csini darabokkal is, szóval dolgozni is járok ilyen szettekben.”

Radojka keresi a tökéletes „öltönypizsamát”

Radi Flórának és Dorkának a tökéletes ellentettje: pizsamában tolta végig az egész évet, és ezzel együtt rettentően produktív. Vagy talán pont emiatt az?

„Nehéz lenne megmondani, hogy zakóból vagy pizsamából van több a szekrényemben. Ha nem egyik, akkor tuti, a másik ruhadarab van rajtam (a home office miatt most a pizsama többször). Van belőle mindenféle: állatmintás, feliratos, klasszikus… Lehet szó hálóingről vagy kétrészesről, tök mindegy, a lényeg, hogy kényelmes legyen. Picit irigylem azokat, akik alváshoz is »elegánsan« öltöznek, én nem tudom magam rávenni, bár lehet, hogy hamarosan beszerzek egy »öltönypizsamát«, ami áthidaló megoldás lesz. Így pedig tovább sokkolhatnám a férjemet – aki néha-néha viccesen megjegyzi: »Mindenhová zakóban járok« –, és nemcsak az állatkertbe megyek öltönyben, hanem aludni is… Muhahaha!”

Trembácz Éva a felkúszó Covidkilókat elasztikus cicanadrágba bújtatja

Kevesen beszélünk a tespedésben felkúszó Covidkilókról. Trembácz Éva Zsuzsanna vállalja, hogy áldozatául esett a nassolásnak. Mégis fantasztikusan néz ki a következő szettben – meg nem mondtam volna, hogy bármennyi plusz felszaladt rá az elmúlt egy évben.

„Én (többnyire) ebben töltöttem az elmúlt egy évemet. Imádom, de a plusz kilóknak is szerepe van abban, hogy ebben a szettben vagyok. Iszonyatosan kényelmes és elasztikus.”

 

Szőcs Lilla: minden alkalomra egy túlméretezett kapucnis pulóver

E cikk írója pedig állítja, hogy ha valamilyen díjra felterjeszthetne egy ruhadarabot, akkor az a túlméretezett kapucnis pulóver lenne. Kiváló viselet a különleges alkalmakra, például, hogy levidd a szemetet, leugorj a boltba, elintézd a vitás ügyeidet a gondnokkal, vagy hogy átvedd a futártól a csomagod. Cicanadrággal, bebújós csizmával párosítva 10/10-es szett, és egy szempillantás alatt kész is vagy.

Bevallom, soha életemben ilyen gyorsan nem készültem még el, mint most. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy igazi ünnepnap, amikor van okom arra, hogy bárhova kimozduljak.

Pásztory Dóri bemutatja a legfrissebb divatot Londonból

Dóri otthoni viseletét a digitális oktatás és az online munka keresztmetszete határozza meg. Milyen kellemetlen is lenne egy szál ciciben besétálni a gyerek digitális oktatására, vagy a férjed online értekezletére, nem igaz? Dóri magabiztosan a pizsamára szavazott.

„Nálunk az a helyzet, hogy a szigorú lockdown alatt Barni az ő szobájában »home learningelt«, Mártonnak a nappaliban van az íróasztala, így ő ott dolgozott, nekem pedig maradt a háló, így tényleg nem sok értelme volt átöltözni. Persze az alvászavarom rendbehozatalának nem tett jót, hogy a fél életemet ágyban töltöttem az elmúlt lassan egy évben, de legalább beszerezhettem ilyen hangulatjavító pizsiket, mint ez a rózsaszín banános.

A másik otthoni viseletem pedig a Delka-pólóm, ami számomra a karantén ars poeticája, természetesen szigorúan gyűrötten viselve, mert ugyan ki vasal lockdown idején? Szintén hangulatjavító és szerencsét hozó (felálló orrú elefánt!) a macinaci, ami számtalan tévéinterjú soha nem látott titkos kelléke volt.”

És ti miben dolgoztok otthonról? Kommentben várjuk a képeket!

Szőcs Lilla