Természetesen a túlfűtött nem fázós munkatársak is kapják az ívet, csak, hogy politikailag korrektek legyünk. Flóra „túlfűtött kollégaként” mindennap megkapja a megjegyzést a nyári szandálja láttán, hogy „Jézusom, te mezítláb jöttél be dolgozni?”. Én ugyanígy mindennap azt kapom az arcomba, hogy „kicsit túlöltöztem az időjárást”. 

De hát ilyen ez, nem vagyunk egyformák. Én szeretek úgy gondolni ilyenkor magamra, hogy egyszerűen nem melegedtek át még a csontjaim, Fló pedig élvezi, hogy borzolhatja a kedélyeket a nyári ruháival.

A termosztát sutyiban való csavargatása pedig amolyan játékos huzavona az irodában.

A szeszélyes globális felmelegedős tavaszi-nyári időjárás pedig tökéletes alkalom arra, hogy ezek a különbségek előjöjjenek.

Léteznek-e fázósok és nem fázósok?

Meggyőződésem, hogy minden társaság két részre osztható aszerint, merre csavarná a termosztátot – és ezt az orvostudomány is megerősíti. A tudósok erre azt mondják, nyugodtan csinálhatunk ebből a jelenségből nemi és korosztályos kérdést, mert a nők és az idős emberek általában fázósabbak, az erejük teljében lévő fiatal-középkorú férfiak hőérzete viszont másképp működik. Hogy ennek mi az oka? Nos, a válasz egyszerű: a nők és idős emberek vérkeringése lassabb, így hamarabb kihűlnek – így lesznek ők a fázósak. Idővel, ahogy a férfiak is megöregszenek, ők is szívesen magukra kapnak egy pulóvert június derekán. Mindemellett egészségügyi okok is közrejátszhatnak a fázósságban: akár a kezdődő cukorbetegség jele is lehet, de alacsony testtömegindex is okozhatja.

A problémát, illetve a fázós kontra nem fázós vitát az váltja ki több helyen, hogy az irodaházak hőmérséklete a férfiak hőérzékelésére van beállítva, így a nők bizonyos értelemben megszívták, és nem véletlenül fáznak (meg és fel) folyton.

Ezzel egyidejűleg brit kutatók egy csoportja azt is kimutatta, hogy melegebb irodában a nők sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni. Ezt pedig tessék komolyan venni, hiszen a britek hírhedten képesek azzal sokkolni az emberiséget, hogy szandált húznak a legnyirkosabb téli időben is!

Harc a termosztátért

A termosztát csavargatása annyira központi vitatéma, hogy olyan városi legendát is hallottam már, miszerint bizonyos cégeknél a szerkezet valójában csak egyfajta placebóként szolgál, mindenki csavargathatja, amerre tetszik, a saját hőérzetének megfelelően, de valójában a fűtés/hűtés központi, így semmi sem változik tőle. (Micsoda lángelme lehetett, aki ezt kitalálta!)

Ám a WMN irodájában két férfit leszámítva csak nők vannak, úgyhogy egészen tsizta laboratóriumi körülmények közt tudtam kutatni a fentebbi kérdéskört. Brit kutatók, most figyeljetek, még a női társadalmat is megosztja ez a probléma, hiszen még a mi alapvetően női irodánkban is konfliktust tud okozni az iroda hőmérséklete.

De most mindenkinek segítünk, és megmutatjuk, miből tudhatod meg, ki van veled és ki van ellened a termosztátért folytatott harcban! 

1. A székekre kiterített hatalmas kendők száma

Az első és legfontosabb jelet az asztalnál keresd. Ha ki van terítve egy sál, pléd, esetleg pongyola, nagy eséllyel az illető a fázósok táborát erősíti. Érdemes falkába vergődni, megbeszélni az ideális hőmérsékletet és átállítani arra. Kell egy őrző, aki szemmel tartja, ha egy nem fázós megpróbálná átállítani. A kiterített vállkendők száma az irodában 8:6-hoz. Kicsivel, de többen vannak a fázós nők, itt bent. Alapvetően nyerő helyzetben lennénk, valaki mégis mindig letekeri.

2. Úgynevezett „szabadidőruha”-teszt: figyeld meg, mit választ! 

Flóra: „Megnyugtatásképp mondom, nekem sosincs esernyő a táskámban, bárhová megyek.”

Lilla: „Megnyugtatásképp mondom, nekem van. Sőt termoszom is, akárhová megyek.”

Noha Flórának egyenesen két gumicsizmája van, ő azt nem egy esős tavaszi napra veszi fel, arra inkább a szandált választja. (Végül is van benne logika, így legalább átfolyik rajta a víz. Nem? De!)

Egy délutáni szabadidős, kirándulós programra egy vérbeli „nemfázós” nemcsak a foga fehérjét villantja ki, hanem a végtagjait is. Flóra, ha akarná se tudná leplezni, hogy ha rajta múlna, merre tekerné a termosztátot. Ezzel én is így vagyok, csak épp ellenkező irányban. Nem véletlenül szemléltetjük mi a különbségeket. 

3. Jön a hirtelen felmelegedés, avagy mit tesz az első „nyári meleg” napon? – Bokavillantás vs. kánikularuha

Az első nyári nap tökéletesen megszűri, hogy kik fázósok… és kik nem. Flóra szenvtelenül egy légiesen könnyed nyári ruhát kapott fel magára egy szandállal, hogy kivillantsa lábait. (Nekem ez a kánikula ruhám, csak mondom.) Én még nem érzem, hogy átmelegedtem volna ilyen rövid idő alatt, de azért a zárt cipőt és a felsőt lecseréltem egy lazább darabra. (Pulóver vagy sál mindentől függetlenül mindig van a táskámban! Sőt, nyaranta ugyanúgy betakarózom otthon, mert egyszerűen olyan jó érzés!)

4. Jön a hirtelen lehűlés: Télikabátban jön be dolgozni, vagy semmi nem változik?

Flóra, tökéletes összhangban van a britekkel, akár esik, akár fúj, szandálban jön be dolgozni, mintha nem is hűlt volna le tíz fokkal az idő. Ha a lábára nézek, egyértelmű, hogy melyik oldalon áll. Én a lehető legtermészetesebb módon elővettem a télikabátomat. És ezért kaptam is az ívet. Mellette szóló érveim: egyszerre fűt, véd meg az esőtől, közben meg olyan jó az anyaga, mintha egy paplanban lennék. Tök praktikus, mi kell még? Ja, a termoszom!

5. Figyeld meg természetes élőhelyén: miben van otthon? – Meleg zokni vs. nadrágsort

Flórával egy klasszikus komfortos fröcssözős délutánt imitálva magazinokat olvasunk. Onnan tudod, ha egy fázóssal van dolgod, hogy széles választéka van a komfortos meleg puha zoknikból, pulóverekből, és pongyolákból. Ezen a képen van egy hiba, a komfi zoknim otthon maradt. Flóra pedig frankón mezítláb van. 

6. Mi van a táskájában? „A táskámban volt még pulóver, estére úgyis lehűl az idő” vs. „A táskámban volt még egy papucs, hátha melegebb lesz.”

Táskáink csodálatosan tükrözik személyiségünket. Ennél kisebb táskával ritkán mozdulok ki otthonról. Kell a pulóvernek. Flóra optimistán néz előre: bármikor még melegebb lehet, ezért még egy papucsot is betett a kis válltáskájába. Én az ellenkezőjét vallom: mindig legyen nálad egy kardigán vagy pulóver, ha lehűlne az idő.

7. Bulizás: „Üljünk ki valahová este, már meleg van kint” vs. „Üljünk be este, még hideg van kint”


Legvégül, jöjjön az utolsó kérdés, amivel megbizonyosodhatsz arról, hogy a kollégád hőérzete milyen: „Hova üljünk be este?”

Ha a válasz egy nyirkos tavaszi napon a következő: „Üljünk ki, olyan jó meleg van”, akkor egyértelmű a pártállása… Vigyázz vele, és tartsd magadon a pongyoládat!

Ti mivel egészítenétek ki a listát? 

Szőcs Lilla és Tóth Flóra