–

Amikor tizennyolc évesen felvételiztem az Állatorvosi Egyetemre, a szóbeli vizsgán megkérdezték, miért akarok állatorvos lenni. „Oroszlánokat akarok gyógyítani!” – vágtam rá mosolyogva a teljesen elrugaszkodott, gyermekien őszinte választ. A bizottság felnevetett, majd elköszönt tőlem. Felvettek.

Ez a jelenet néha eszembe jut, amikor állatkertben sétálok. Tudom, hogy sokan vannak, akik nem szeretik a fogságban tartott állatok látványát, és legszívesebben mindnek visszaadnák a szabadságát.

A helyzet azonban az, hogy az emberi civilizáció gyakorlatilag mindenhol bezárta az állatokat, beszorította őket a sarokba, csak sok helyen ezt nehezebb észrevenni.

Azzal, hogy ennyire kiépült a fogyasztói társadalom, olyan láthatatlan kerítéseket húzunk fel tőlünk több ezer kilométerre, amik sokkal kiszámíthatatlanabb következményekkel járnak, mint amit egy jó állatkert tud biztosítani az ott élő állatoknak. Gondoljunk csak az óceánokban szabadon úszó állatok életét tönkretevő műanyagokra.

Nem véletlenül írtam azt, hogy „egy jó állatkert”. Az állatkert mint műfaj önmagában nem érték, az egyes állatkertek lehetnek nagyon jók és nagyon rosszak. Mint ahogy vannak jó iskolák és rossz iskolák, jó hírportálok és rosszak, jó éttermek és rossz éttermek. A szakmának arra kell törekednie, hogy a rosszakat feljavítsa vagy bezárja, a jókat pedig támogassa. Ezt az állatkertekről írom, de nemcsak rájuk igaz, hanem az emberkertre is.

A jó állatkertben tartott állatok életminősége lehet nagyon jó

Azzal, hogy nem tudnak szabadon vándorolni, beavatkozunk az életükbe, ugyanakkor rengeteg olyan rétege is van az állati életnek, amiben sokkal jobb helyzetben vannak, mint a szabadon élő fajtársaik. Nem stresszelnek a rájuk leselkedő ragadozóktól, a csoporton belüli erőszakot is felügyelik a gondozóik, és ha veszélybe kerül valamelyikük, azt kiemelik és igyekeznek neki új helyet találni. Természetesen nem kell éhezniük, szomjazniuk, a betegségeiket állatorvosok gyógyítják, a parazitáik ellen is védik őket.

Mi több, ezeket a tapasztalatokat, melyeket az állatkertekben tartott állatok kapcsán felhalmoznak a szakemberek, a vadon élő egyedek esetében is tudják alkalmazni.

Számos nemzeti parkban a vadőrök nemcsak vigyáznak az állatokra, de etetik, gyógyítják is őket, így a jó állatkertek és a nemzeti parkok egyre inkább kezdenek hasonlóan működni. A határok elmosódnak, mert az állatok jólléte a legfontosabb ezekben az intézményekben. A gyógyításra szoruló, vagy valamilyen más okból szállítandó vadállatok altatását például úgy tudják a terepen elvégezni, ha pontosan ismerik az altató dózisát, amit biztonságosan kipróbálhatnak az állatkerti körülmények között. A terepre készülő vadvédelmi szakemberek képzését is el tudják látni olyan állatkertek, ahol az adott fajokat hosszan, közelről tanulmányozhatják a leendő vadőrök.

A vadon élő állatok kihalása egyre drámaibb méreteket ölt, úgy tűnik, hogy nagyon nehéz megállítani ezeket a folyamatokat, de ebben a küzdelemben is kulcsszerepet játszhatnak az állatkertek. Az állatok szaporodását ugyanis nagyon nehéz a természetben pontosan megfigyelni, az állatkertekben viszont minden adott arra, hogy egészen pontos képet kapjunk egy-egy veszélyeztetett faj szaporodási ciklusáról, ezzel segítve nemcsak az állatkertben élő állomány egyedszámának növekedését, de a vadon élőkét is.

Egyre több olyan faj van, ahol az állatkerti állomány szaporulatát telepítik vissza az eredeti élőhelyre. Természetesen ehhez az élőhelyen újra meg kell teremteni azokat a körülményeket, melyek között gyarapodni tudnak majd, és ez pokoli nehéz.

Vannak olyan helyzetek is, amikor egy állatfaj egyedei váratlanul, tömegesen pusztulnak el valamilyen betegségben, pillanatok alatt a kihalás szélére sodorva a fajt. Ilyen esetekben is tud segíteni az állatkerti, egészséges állomány.

A jó állatkertben örök gyerekek maradhatunk, folyamatosan tanulhatunk

David Attenborough életében is kulcsszerepet játszott az állatkerti állatok bemutatása, az utóbbi időben viszont a természetben élő állatokról és növényekről készít csodálatos filmeket. Ezek a filmek azonban nem tudnak visszaadni mindent, ami hozzátartozik az állatsághoz, az állatok világának megismeréséhez: a szagokat, a váratlanul megszólaló hangokat, vagy a hosszas, elmélyült megfigyelés élményét. Ami a képernyőn nem jól hat, az a való életben nagyon izgalmas: hosszú percekig lehet nézegetni az alvó, mozdulatlan állatokat, el lehet mélyülni bundájuk, tollazatuk, mintás pikkelyeik aprólékos megfigyelésében. Olyan kapcsolat épülhet fel az ember és az állat között, amire a 4K felbontás nem képes.

Az állatkertek egyre jobbak abban is, hogy miként lehet tanítani az odalátogatókat, egyre jobbak az információs táblák, az állatokkal végzett látványos bemutatók, az etetések pedig nemcsak a nézőknek, de az állatoknak is nagyon jó kikapcsolódást jelentenek a szürke hétköznapokból. 

Régen persze minden jobb volt, az állatok szabadon élhettek, érintetlen természeti körülmények között. A sok ezer évvel ezelőtti, de akár a száz évvel ezelőtti állapothoz képest is drámai, hogy mi minden történt a természettel, mit művelt a saját és az állatok életterével az egyre nagyobb számú emberiség.

Ezt az egész emberség-szerepet újra kell tanulnunk, mert az ősi paradicsomi állapotot már nem lehet helyreállítani.

Ebben a nagy tanulásban segítenek nekünk az állatkertek

Menjünk ki hát a legközelebbi jó állatkertbe, és tanuljunk az állatokról, növényekről és önmagunkról, élethosszig, hiszen sokat tudunk tenni általuk az egész élővilágért! 

Akkor is, ha nem lett belőlünk gyermekkorunk oroszlángyógyító állatorvosa.

Kökéndy Ákos

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images