–

Élénken emlékszem egy esti ivós játékra még azokból az időkből, amikor 25 évesen Svédországban tanultam. Az egyik körben annak kellett lehúznia egy kétes kinézetű koktélt, aki a legtöbb partnerrel bújt ágyba életében. A fairplay értelmében mindenkinek be kellett mondania, hány emberrel hált már, ami – legnagyobb meglepetésemre – sokaknak nehezen ment. Én pontosan tudtam, hiszen hat embert annyira nem volt nehéz fejben tartanom. Rajtam kívül, hasonló okokból még egy fiú emlékezett a pontos adatra (12), egy másik fiú pedig extrém nőimádata nyomán tudta a számot (68). A többiek – nemtől függetlenül – azt mondták, hogy már rég nem számolják, mert nem érdekli őket, de valahol 25-35 között.

Ami nekem ebben a történetben nagyon felszabadító volt, hogy senki nem akadt ki a számon, amit bemondtál. Nem érdekelte őket, hogy egy kezeden meg tudod számolni, hány emberrel voltál, vagy pedig már rég feladtad a számolgatást. (Jó, a nagy Don Juan azért kapott néhány vicces megjegyzést a precízen, névvel vezetett listája miatt, de felette sem tört senki pálcát.)

Nem volt egy lány sem „ribanc”, meg „kurva”, csak azért, mert annyi pasival volt, ahány csajjal a srácok.

 Ha pedig senki nem ítéli el a szexuális döntéseidet, akkor egy idő után elkezded magad miatt meghozni őket, nem pedig az elvárások- és a megbélyegzés miatt.

 Abszolút nem gondolom, hogy annak kéne a normának lenni, hogy úgy váltogatjuk a partnereinket, mint a piszkos zoknit, és csakis saját magunk pillanatnyi kielégülését tartjuk szem előtt. De felháborítónak tartom, hogy még mindig elfogadott nézet, hogy egy „igazi nőnek” tartása van, ergo: nem fekszik le sok pasival.

Még mindig érdekes téma az a fránya szám, mintha nem lenne lényegtelen. Mintha bűn lenne, hogy két ember közös megegyezéssel, akár csupán egyetlen éjszakára egymást választja. Mintha olyan rossz lenne egy mindenkiben élő vágyat kielégíteni. Szerintem az, hogy kivel, mikor és hogyan szexelek, pontosan olyan magánügyem, minthogy mit veszek fel, hova utazom nyaralni, milyen munkát végzek, vagy éppen hány kiló vagyok.

Miért gáz lefeküdni valakivel, akivel amúgy baromira szeretnék lefeküdni, az érzés pedig kölcsönös?

Miért kellene játszmázni, és várni hetekig?

Amúgy régebben én is előszeretettel használtam az „én nem vagyok olyan” kifejezést,

aztán egyszer egy utazásom alatt, egy amúgy teljesen megértő, szuper fiúnak végül megmondtam, hogy tudod, mit, de, ma pont „olyan lány” vagyok. Olyan, aki most szépen hazamegy veled. És egy percig sem bántam meg a döntést.

Nem érdekel, ki minek gondol, de vannak csodás élményeim, amelyek csak azért alakultak úgy, ahogy, mert leszartam a normákat, és azt csináltam, amit akartam. Szerintem a szexualitásban is teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi valaki, az a döntés, hogy kivel bújsz ágyba, csak a tied.

Attól, mert nő vagyok, nem kívánom kevésbé a testiséget, mint bármelyik férfi. Szeretném megtalálni azt az egy férfit, aki mellett majd leélek egy életet, de nem fogok zárkába vonulni addig, amíg ez bekövetkezik.

Ha a puszta számokat nézzük, akkor is érthetetlen ez az egész mizéria a „ribiségről. Az „aktusokban” logikusan ugyanannyi nő érintett, mint férfi. Tehát mégis milyen alapon néz le bárki bárkit?

És miért szidjuk egymást mi, csajok?

Persze felmerülhet ezzel kapcsolatban egy csomó kérdés. Például, hogy elég tud-e lenni valakinek egyetlen partner, ha 100 emberrel hált előtte? Vagy az, hogy képben van-e a szexuális úton terjedő betegségekkel kapcsolatban? De az számomra soha nem lehet vita tárgya: gond-e, hogy több („sok”?) partnerrel volt valakinek dolga. Be kell fejeznünk az egymás magánéletében való vájkálódást és a folytonos ítélkezést.

Persze elfogadom, hogy mindenkinek mások a preferenciái a párválasztásnál. És az, hogy kikkel keveredünk viszonyba, a döntéseinkről árulkodik – az pedig tényleg fontos szempont, hogy a másik milyen döntéseket hoz bizonyos helyzetekben.

Én például tök elfogadhatónak tartom a kalandokat, és nem azért kerülöm az egyéjszakázást, mert gáznak érzem, hanem azért, mert az egyéjszakás szex általában minden, csak nem kielégítő, sem testileg, sem lelkileg. De képmutatásnak érezném szónokolni erről, mert van olyan pillanat az életben, amikor pont erre a felületességre vágyik az ember.

Jó volna, ha a szexualitás magánügy lehetne, és a nőknek sem kéne a rosszmájú beszólásoktól, ítéletektől szenvedni, vagy titkolni, hogy van nemi életük annak ellenére, hogy nincs állandó párkapcsolatuk, esetleg még keresik az igazit.

 Darányi Lea

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ PeopleImages