–

Rezső 19 éves múlt. Nem túl daliás, bár fényesen csillog, de itt-ott megkoptatta már az élet. 2014-ben találkoztunk, Gödöllőn várt engem. Csak szebb és újabb darabok voltak mellette, szomorúan állt a telep végében. Én azonnal megszerettem. Volt ugyanis benne légkondi. Sosem volt légkondis autóm előtte. Ja, persze, Rezső nem a fiatal szeretőm volt, hanem az öreg autóm. Szaknyelven: bakancs Micra. Nem szaknyelven: Nissan Micra, 1,3, benzines. Háromajtós. Aranyszínű. 

Egy kisgyerekes családtól került hozzám, a Totalcaros fiúk ajánlották Becsületes Neppert – nem viccelek, a jó kétméteres, kopasz csávó ezen a néven fut –, hogy ő majd szerez nekem valamit, amivel pár évet kihúzok, amíg nem lesz izmosabb a pénztárcám. Nem lett. Aztán az élet úgy hozta, hogy örököltem egy újabbat – bár, ne hozta volna úgy – így Rezsőnek mennie kellett. 

Azt gondoltam, egyszerű lesz. Hirdetést adtam fel, legjobb tudásom szerint. Ennek háromszor futottam neki, mert fogalmam se volt, hogy SOROS-e a hengerelrendezés (mondjuk, egy japánból, amit a franciák raktak össze, bármit kinézek), és, hogy egész véletlenül nem targatetős-e a jószág. Nem is beszélve arról, hogy milyen a környezetvédelmi besorolása. Hát, könyörgök, egy autó, ami nap mint nap szennyezi a környezetét, hogy lenne környezetvédő? Mindegy, beírtam valamit, ami érzésem szerint megfelelt az igazságnak.

És jöttek a telefonok. A következpkben a valós (de korántsem teljes) párbeszédeimet olvashatjátok.

1. Az első hívás – aki nem akar lemaradni róla 

Az első reggel fél hétkor. Mondom: fél hétkor. 

– Csókolom, a hirdetésre jelentkeznék.

– Tessék.

– Benzines? 

– Igen. 

– Biztos nem dízel.

– Biztos.

– Na, az van, hogy 150-ért vinném azonnal. 

– Annyiért azért nem adnám.

– Azért tessék csak gondolkodni, látszik, hogy elég lelakott az autó... 

2. Akinek mesélni kell

– Jó napot, XY vagyok, a hirdetésre jelentkeznék, még ma autót kell vennem.

– Tessék.

– Mondjon valamit az autóról.

– Mi érdekli?

– Bármi.

– Viszonylag kényelmetlen dugni benne.

– Nem erre gondoltam. 

– Akkor kérdezzen.

– Nem jut eszembe semmi. Ja, mikor lehet megnézni?

3. Aki dízelnek képzelte – személyes találkozó 

– Jó napot. Hát, egész pofás.

– Ja, szerintem is.

– Ez benzines.

– Igen az. Az elmúlt 19 évben is az volt. 

– De mi dízelt keresünk. 

– Sajnálom. 

– És csak háromajtós. 

– Higgye el, nem forrasztottam be kettőt. 

– Na jó, viszlát. 

4. Aki megveszi – de mégsem

– Csókolom, megnéztük az autót, hát lenne itt egy hátsófutómű-csere. És a tetőn van egy kis rozsda. És a bal első lengőkarral is akadnak gondok. 

– Elhiszem, uram. Mi következik ebből?

– Vinném az autót, engedjen kicsit, 40-ből ezeket kijavítom, és kész. 

Snitt. Telefon egy perc múlva. A feleség.

– Jó napot, az előbb beszélt a férjemmel.

– Igen, igen. 

– Hát, mégse' vinnénk, mert az a tízforintos nagyságú rozsda a tetőn elég aggasztó. És a Tibi, a szerelő azt mondta, hogy sok a gond az ilyenekkel. Úgyhogy ne tessék elindulni a papírokkal. 

– Viszlát. 

5. Aki ért hozzá, és nálam is jobban tudja

– Kézcsók, megnéztem az autót. Szerintem nem stimmel a kilométer. 

– Nem tudom, uram, én 2014-től tudom garantálni önnek a kilométert. 

– De az nem lehet, hogy csak ennyit ment vele.

– Csak hétvégén használtam, a közeli településekre.

– Jó, itt valami csalás van, visszhall.

6. Aki szerint ez nem új

– Megnézem az autót, és meg kell mondanom, hogy csúnya a teteje. Van rajta az a foltocska. És oldalt is van valami rajta. 

– Novemberben tört, az egész eleje újra lett fújva, sok baja nem lehet.

– Rögtön láttam, hogy nem az eredeti a szín.

– Örüljön neki, a régiről lekopott a lakk, és hámlott a fél autó.

– De akkor azt mondja, törve volt?

– Igen, itt vannak a képek, javítva lett. 

– Ja az más, akkor nem kérem. 

Ez csak néhány telefon volt a sok közül. Az emberek teljesen rejtélyes módon abba az illúzióba ringatják magukat, hogy egy tizensok éves autó makulátlan, hogy soha senki meg nem húzta, nem koccant vele, és valójában nem is az úton megy, hanem lebeg fölötte – biztos, ami biztos. Nem tudom, hányan veszik be „a nyugdíjas orvos” mesét, bár tény, hogy léteznek olyan élethelyzetek, melyek azt hozzák magukkal, hogy valaki – bár megvette – sosem használja az autót.

De fogadjuk már el, hogy az autó egy használati tárgy, amelyre a többség nem úgy tekint, mint egy kiállítási darabra. Ráadásul, ha túl van már élete derekán. Persze nem arról beszélek, hogy a lehasznált, széthajtott rémálmokat vegyük meg, de legyünk reálisak: a szőke herceg is csak ritkán jön a fehér lovon!

Végül valaki meglátta Rezsőben a lehetőséget. Reális típus volt, ahogy fogalmazott: „a sok fos között ez volt a legjobb” – és már vitte is. Mázlista Rezső – gondoltam, mert a vevő autószerelő, aki pontosan tudja, milyen egy öregecske autóval az élet. Megígérte, hogy nagyon fogja szeretni.

Zimre Zsuzsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Dan Gold