A harmincnegyedik várandóssági héten jöttem a világra negyven évvel ezelőtt, a Szent János Kórházban. Tulajdonképpen halva születtem – az újszülöttek egészségi állapotának meghatározására szolgáló Apgar-teszten mindössze egy pontot kaptam a lehetséges tízből, ezért újra kellett éleszteni. Életben maradtam. Felnőttem. És misszióm lett a nehéz sorsú emberek segítése.
A nő otthon várja a férjét. Megbeszélték, hogy időben hazaér, hiszen napok óta tervezik a közös vacsorát, amelynek során a karácsonyi ajándékokat is meg kellene beszélni. De ő persze már megint nincs sehol. Tipikus. Az asszonynak húsz év alatt bőven lett volna ideje hozzászokni, mégis fel van dúlva. Fiala Borcsa gasztronovellája.
Minden, amit a korai éveinkben tapasztalunk, erősen befolyásolhatja, ahogyan később a világban, illetve a kapcsolatainkban mozgunk, és azt is, ahogyan párt választunk. Ennek fényében nem nagy meglepetés, hogy a gyerekkorra visszavezetve kell keresni az okokat arra vonatkozóan is, ha észrevesszük: a párválasztásaink, párkapcsolati működésünk során mindig ugyanazokat az önsorsrontó köröket futjuk.
