Már nem félek az alkoholtól – így nem is kell

–

Kísért a múlt

Hogy miért voltam olyan sokáig absztinens? Meg kellett emésztenem, hogy a családunk életét elég nehézzé tette az alkohol. A szűkebb és a tágabb környezetemben is sok alkoholbeteget láttam, és rettegtem attól, hogy én is olyan leszek majd, mint ők. Amikor 18 évesen Budapestre költöztem, iszonyúan élveztem a kulturális sokféleséget, koncertekre jártam, színházba és moziba, barátokkal és barátnőkkel mászkáltunk fél éjszakákat a városban, és rajtam kívül mindenki ivott valami alkoholt ilyenkor. Én nem ittam, hiába kínáltak. Anélkül is totálisan el tudtam engedni magam. Nem zavart, ha valaki ivott, de én nem bírtam lenyelni semmilyen alkoholt. Ha pedig mégis, akkor egyáltalán nem ízlett, és szinte azonnal rosszul lettem tőle.

Aztán történt valami

Egy olyan pasi jött az életembe, aki nagyon szerette a jó borokat, és értett is hozzájuk. Eleinte értetlenül bámultam rá, amikor hosszan szagolgatta a bort, mielőtt ivott volna belőle, miután pedig megkóstolta, ilyeneket mondott, hogy: „hú, ebben tombolnak a tanninok, ez nagyon mély és bársonyos, ez igazán könnyű, csak 12 fokos, ez barrique-bor, ez bizony kénes, kicsit savas ez a chardonnay, de nagyon finom, na, erre ráférne a dekantálás, ennek nagyon jó a bukéja, ez a rozé reduktív eljárással készült, te tényleg nem tudod, mi az a jégbor?, mhhh, ez igazán gyümölcsös, levegőztetem még egy kicsit, mielőtt iszom belőle…”

Két közös évünk telt el úgy, hogy még csak nem is koccintottam vele. Viszont nagyon imponált, ahogy a borokról beszélt. Meg a sörökről is mondott mindenféléket, hogy ez komlózott, az IPA, amaz meg Pilsner… Ne gondoljátok, hogy nagyivó, inkább egy igazi ínyenc, aki nagyon alaposan utánamegy annak, ami érdekli.

Megtört a jég

Egy gyümölcsbor, nevezetesen egyfajta meggybor törte át nálam az alkoholgátat az Ördögkatlan Fesztiválon, amit, ugye, a villányi borvidéken rendeznek. Emlékszem, előző évben még el sem tudtam volna képzelni, hogy hideg rozéfröccsöt igyak, de a gyümölcsbor élménye után már nem zárkóztam el a rozétól sem. És tényleg elképedtem, mennyire felfrissített a tomboló kánikulában életem első kisfröccse negyvenöt éves koromban.

Azóta már én is sokkal többet tudok a borokról, a sörökről és a pezsgőkről is. Szoktunk járni borfesztiválokra- bor és pincetúrákra. A kedvencem mégis a borvacsora. Amikor a különböző ételeket párosítják a hozzájuk illő borokkal, az semmihez nem hasonlítható kulináris élményt okoz.

Pezseg bennem az élet

Míg a felelős borozásra a pasim, addig a mértékletes, ínyenc pezsgőzésre a WMN csapat „szoktatott rá”. Na, jó, a rászokás talán egy kicsit túlzás, de a WMN irodájában előfordul, hogy munka után koccintunk valamire egy pohár finom pezsgővel. Először ódzkodtam tőle, de rájöttem, hogy az ünnepléshez jobban illik, mint a bor. És ha az ember betartja a játékszabályokat (keveset, néha, jót), akkor megengedhetem magamnak.

Ha születésnapja van valakinek, Gáspár vagy Szentesi már értő módon nyitja is a pezsgősüveget, soha nem ömlött még ki, és a dugó sem rohanta körbe a szobát. Itt – kérem – két profiról van szó! Felszabadultak és jókedvűek vagyunk, senki nem iszik annyit, hogy megártson neki.

Legutóbb akkor koccintottunk, amikor a SzuperWMN-díjátadója olyan remekül sikerült. A Művészetek Palotájának aprócska öltözőjében ott szorongtunk egy csomóan, ünneplőbe öltözve, (a boldogságtól) kisírt szemekkel, és hihetetlenül jólesett a színpadon átélt izgalmak után egy kis pezsdítő ital. 

Ezt a kis spontán ünneplést pedig szeptember elsején csaptuk, annak örömére, hogy elkezdődött az iskola. Juhéjj! 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

wmnmagazin (@wmnmagazin) által megosztott bejegyzés

Akárhogy is, nagyon örülök, hogy sikerült megtalálni a saját arany középutamat a saját aranyszabályaimmal. Így biztonságban vagyok, de a különleges ízektől és élményektől sem fosztom meg magam. És alig várom a karácsonyi koccintást, pláne az újévit! Teljes nyugiban leszünk kettesben a barátommal, és garantáltan pezsegni fog bennünk az élet…

Both Gabi

 A képek a szerző tulajdonában vannak