–

„Ügyes kislány” voltam ma reggel

Úgy alakítottam mindent, hogy a gyerekek uzsonnáinak összekészítése, a felébresztésük (ami, ugye, többkörös), a fogszabályzóik elmosása, a reggelijük kikészítése, a felöltözésük sürgetése, a fogmosás felügyelése (különben ellógnák), a saját ruháim kiválasztása és felöltése, és a kávém legalább félig elkortyolása közben sikerült kétszer egy perc időt kiszakítanom arra, hogy ne csak a hidratáló krémet, hanem már előtte a szérumot is felvigyem a bőrömre. Éljen! Ma ragyogni fogok.

Azt hiszitek, napi öt percet igazán mindenki tud törődni a bőrével?

Lehet, hogy mindenki más, de nekem – ha még sminkelni is akarok – azt az öt percet jó koránra kell időzítenem, hogy addigra a krém beszívódjon. A szérumot pedig még korábbra, hogy az is beszívódjon. És valamiért sosem tudok elég korán kelni. Ezek a valódi problémák.

Az új életformám kialakítása, amiben tervezetten foglalkozom a bőröm táplálásával is, ugyanis kitűztem magam elé, hogy bármilyen zaklatott is az életem (hiába próbálom ésszerűsíteni), valamennyi időt muszáj szánnom az öregedés késleltetésére is.

Kaptam ugyanis tesztelésre két minőségi terméket. Egy Cellular Arcápló szérumot és koncentrátumot, meg egy Cellular Ránctalanító hidratáló nappali arckrémet egy patikában fellelhető svájci márkától, a Skincode-tól. Megígértem, hogy 28 napon keresztül naponta kétszer használni fogom őket, mert a hatásuk csak együtt érvényesül igazán. Ezzel csak az volt a gond, hogy réges-rég leszoktam arról, hogy éjszakára is bekenjem az arcom, mert azt vettem észre, hogy attól reggelre csak még jobban kiszárad. Maximum szem- és szájkörnyék ápolót szoktam feltenni, de gondoltam, legyen, kipróbálom ezeket a termékeket, hátha csodát tesznek.

Az első tapasztalatom azonban az volt, hogy sajnos, nem. A szérumnak rettentően örül a bőröm, a krém azonban éjszaka csak még magasabb igényeket kelt benne – pont, ahogy sejtettem.

Pedig elképesztően finom krém, komolyan mondom, olyan volt először tapintani, mint amikor selymet érzel az ujjad begyén a műszálas után.

A minőség mégis csak minőség, és Svájc sem hazudtolta meg az imidzsét. De úgy döntöttem, legyen csak reggeli kényeztetés, és a szérumot fogom csak napi kétszer használni.

Ez is – mint látjátok – kihívás az életemben, de mondjuk úgy, hogy az esetek 70 százalékában sikerül megugrani. És annyiban azonnal meghálálja magát, hogy kétségtelenül finom anyag ez is, jólesik felkenni.

Azelőtt az összes kencével szemben két elvárásom volt: ne legyen benne kőolaj-származék (mert nincs az a környezetvédelmi vagy bőrhöz konyító szakember, aki erre ne figyelmeztetne), és ne legyen benne tolakodó illatanyag, legfeljebb nagyon diszkrét.

Nem bírom elviselni a kozmetikai ipar illatorgiáját, a szó szoros értelmében hányinger tör rám tőle

Sok kísérleten vagyok túl, és mostanáig sosem éreztem, hogy megtaláltam volna az igazit – az arcápolás terén. A dezodoromat például 14 éves korom óta nem cseréltem le, de a krémekkel kapcsolatban nem voltam ilyen szerencsés. Úgy tűnik azonban, hogy nálam ezúttal is jobban működik, ha valaki engem választ, mintha én választom őt. (Szomorú igazság az életem több területén. Ez ugyanis nyilvánvalóan az önismeretemről mond sokat.)

Szóval a Skincode bölcsebb volt nálam: tudta, hogy épp nekem való.

Ebben az eggyel szolidabb adagolásban ugyanis, amit magamra fejlesztettem ki (ami tehát a krémezést kihagyja éjszakára), tökéletesen működik. Hál' istennek, különben mit írhatnék most nektek? Hogy kaptam két méregdrága krémet, de nektek eszetekbe ne jusson megvenni? Erről jut eszembe az eset, amikor betértem egy ismert szépségápolási lánc üzletébe, akkor is épp új krém után kutatva. Vázoltam az eladónak az igényeimet (a nekem való krém ne legyen tele vegyszerrel, ne legyen illatos, ne csillogjon tőle az arcom, késleltesse az öregedést és védjen az UV-sugárzásoktól – jó, lehet, hogy kicsit sokat akartam egyszerre), ő meg boldogan a fejéhez csapott: „megvan a tökéletes választás!”

És lekapott a polcról egy százezer forintos krémet, amit valószínűleg csak a sztárok és a multimilliárdosok használnak.

Diszkréten eltoltam magamtól, hogy köszönöm, másik árkategóriára gondoltam. Mire felhúzott szemöldökkel és kissé sértődötten azzal vágott vissza: „Miért, a bőrünk talán nem ér meg minden pénzt?” „Nem, nekem nem” – mondtam határozottan, és igyekeztem olyan távol tartani magamtól a rám erőltetett szégyenérzetet, amiért nem óhajtok vagyonokat költeni a külsőmre, amilyen távol csak tudtam, bár az ostrom elszánt volt. A hölgy ugyanis még egyszer megjegyezte, most már némiképp erőszakosabban:

„Igenis a bőrünk minden ráfordítást megér és meghálál!”

Ez talán még igaz is lehet, csak nem feltétlenül anyagi értelemben. Szóval a lélektani határ nekem nagyjából a SkinCode-nál van, és még ők is gondolnak a vékonyabb pénztárcájú vevőkre. Én meg elégedett vagyok, hogy egy ideig biztosan nem kell tovább keresgélnem, és el vagyok kényeztetve: van egy finom krémem, aminek nem érzem az illatát, de imádom a textúráját; van egy szérumom, ami olyan frissítő érzést nyújt, mintha naponta kétszer egy forrásban mosakodnék; és van egy csomó más dolgom, amiért ennél többet ezért az ügyért most nem tudok tenni. Viszont úgy érzem, nem is kell, hiszen jó kezekben vagyok.

Gyárfás Dorka   

wmn - skincode

Kiemelt kép: Kerepeczki Anna/WMN