Év végi rendezvénykényszer: ér nemet mondani az ünnepségre!

Rendezvénykényszer

Ez az első szó, ami a decemberről eszembe jut. Nekünk, felnőtteknek sem könnyű megfelelni a sokféle elvárásnak; hogy hol, mikor, milyen ajándékokkal és mennyire szép ruhában kell megjelenni (és mennyire ildomos józannak maradni). A gyerekeknek pedig külön nehéz, hogy a családban, a baráti társaságban, az óvodában, iskolában, és azon kívül gyakorlatilag mindenhol, ahol az év során megfordultak – a szakkörtől az edzésen át a hittanórákig – karácsony közeledtével egymást érik a rendezvények. 

Azt elég régóta tapasztalom, hogy ha felnőtteknek és gyerekeknek közös időpontot kell találni a naptárjában, akkor a legszűkebb keresztmetszet bizony a gyereknél van.

Noha társadalmi csoportonként meglehetősen nagy különbségek vannak, de általánosan elmondható, hogy a gyerekek nagy része elképesztően túlterhelt, ezért sok esetben a pihenéstől, szabadidőtől, játéktól veszi el a lehetőséget a sok rendezvény. Arról nem is beszélve, hogy felnőtteknél még csak-csak felmerülhet, hogy valaki el akar-e menni egyáltalán, mondhat-e nemet, vagy kimentheti-e magát valami kamu betegséggel, ha introvertált. Felnőttként legalább magunknak vagy a szűk baráti körünknek bevalljuk, hogy inkább mást csinálnánk, vagy egyszerűen csak lábrázást kapunk, ha felcsendül Mariah Careytől az All I Want for Christmas…(aznap negyvenedjére). 

Nemet mondás gyerekként: na, azt nem!

Gyerekek esetén jellemzően a nemet mondásnak még a lehetősége sem merül fel.

Persze, ha az opportunista oldalát nézem, minél több rendezvény, annál több ajándék. Ezen a ponton egy rövid kitérő azokról a bizonyos csoportban szétosztogatott „ajándékokról"; ezeknek köszönhetően az alapból is elég masszív átlagos napi gyerek/cukorbevitel arány ilyenkor sokszorosára nő, ahogy a gyerekszobába megérkező, „erre vajon mi szükség van” tárgyak száma is emelkedésnek indul – amit azért nehéz pozitívan szemlélni. 

Lehet mondani, hogy a fenti bekezdés: tipikus középosztálybeli panaszkodás. Meg azt is, hogy a gyerekeket alapból nem kellene annyi elfoglaltságnak, különórával, ilyen-olyan közösségi aktivitással túlterhelni, és akkor könnyebb lenne a karácsonyi időszak is.  De ez egyrészt nem teljesen jogos, ugyanis azt látjuk, hogy a decemberi rendezvénykényszer széles körben érinti a gyerekeket. Másrészt: minden gyereknek ugyanolyan jogai vannak, amit év végén sem kellene felfüggeszteni. Egyetlen gyereknél sem, teljesen mindegy, hogy milyen társadalmi rétegből érkezik. 

Nyomás a szülőkön, nyomás a gyerekeken

Ha a jelenség praktikus részét vesszük elő, akkor azt érzékeljük, hogy óriási nyomás szülőn, gyereken egyaránt, hogy mindenhol meg kell jelenni, ajándékot kell hozni, vinni, időt tölteni…Sok helyen még programmal is elő kell rukkolni, készülni, verset mondani, énekelni, szerepet előadni.

És mielőtt még felháborodnátok: nem azt mondom, hogy a decemberi rendezvények eredendően rosszak, hiszen az ünnepi hangolódás részét képezik, adnak egy szép ritmust az év végének, és sokat taníthat arról, hogyan tudunk jól kapcsolódni egymáshoz.

De igenis beszélnünk kell az időszak árnyoldalairól; a növekvő stresszről (például a szereplés miatt), és a szorongásról (az ajándékozás és az elvárások miatt) – ami sok esetben egyszerre jelentkezik, egy amúgy is sűrű időszak közepette.

Tetézve a várakozás és izgatottság alapvetően örömteli élményét.

A gyerekek egyszerre örülnek, izgulnak, kíváncsiak és félnek, szoronganak. Ebben a sokféle érzelemben pedig jól elfáradnak, és egy idő után bizony telitődnek; így a harmadik (vagy többedik) ünnepséget már nehéz igazán élvezni.

Pláne ha olyanokkal kell megosztani, akivel a gyerek egyébként nincs is igazán szoros kapcsolatban. És közben a szülő is stresszel, a saját év végi hajrája mellett meg kell oldani a logisztikát, az ünnepi készülést, a gyerek felkészítését és persze a rendezvény utáni „levezetés” is rájuk hárul – az elfogyasztott cukormennyiséggel fordítottan arányos türelemmel. 

Mindennek van határa: az ünnepségeknek is

Szerintem jó lenne kimondani, hogy a gyerekek nem tudnak végtelen számú rendezvényen jól jelen lenni az adventi időszakban sem. Ahogy amúgy mi sem. 

A gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy időnként „ne történjen velük semmi”, ahogyan ahhoz is joguk van, hogy a játékot, szabadidőt, pihenést kötöttségek és elvárások nélkül élhessék meg. 

Fontosak az ünnepek és a hagyományok, ahogyan az is, hogy a gyerekek együtt lehessenek a barátaikkal, de azt is szem előtt kell tartani, hogy a mennyiség egy idő után kifejezetten a minőség rovására megy. És azt is, hogy azoknak a rendezvényeknek, amelyeket a gyerekeknek szerveznek, tényleg róluk is kellene szólni – nem pedig a felnőttekről (felkészítő pedagógusokról, szülőkről, stb.). 

Ezt a témát tabunak érzem, ezért elképzelhető, hogy sokak számára provokatív lesz, amit írok:

meggyőződésem, hogy a Mikulás-ünnepségek és a gyerekeknek szervezett karácsonyi programok egy jó része nem róluk szól, nem rájuk van szabva, és úgy szervezik a felnőttek, hogy a gyerekek szükségletei igazából mellékesek.

A felnőttek akarnak kipipálni valamit: teljesíteni egy céges vagy intézményi elvárást, megfelelni egy vezetői vagy akár szülői nyomásnak, vagy egyszerűen csak öncélúan a felnőttek saját jófejségének promócióját látjuk. Amihez a gyerek egy kellék. 

Ha nem így lenne, akkor például a céges Mikulásokon nem eresztenének össze vadidegen gyerekeket mindenféle koncepció és elképzelés nélkül, azzal az elvárással, hogy érezzék jól magukat, pusztán azért, mert a szüleik ugyanannál a vállalatnál dolgoznak. 

Szintén nem fordulhatna elő, hogy a holtfáradt gyerekeket a nap végén „rendelik be” ünnepelni, amikor a szülők ugyan jobban ráérnek, de a gyerekeknek inkább szabadságra és pihenésre  lenne szükségük, úgyhogy az ünnepség egy jó része az elvárásokról és a fegyelmezésről szól, és egymást érik a „tedd le”, „ne rohangálj”, „miért piszkálod”, „viselkedj rendesen” mondatok a jelenlévő szülőktől. Hát, kellemes ünnepeket. 

De akkor hogyan kellene ezt jól csinálni? 

Először is, szeretném megerősíteni, hogy minden szülőnek és minden gyereknek is joga van a nemet mondásra, és hogy ne kelljen elmenni olyan ünnepségekre, ahova igazából nem szeretne.

Ahol olyanok vannak, akiket a gyerek nem is ismer igazából, amit úgy szerveztek, hogy az túlterheli a gyereket, vagy ahol mi szülőként sem érezzük magunkat jól. Szerintem nincs az a mikuláscsomag, ami megéri a feszülést a rendezvény előtt, közben és után is. Érdemes tanulni a múlt hibáiból. Ha egy helyen tavaly sem volt jó az ünnepség, és ugyanazok szervezik, ugyanúgy, akkor gyaníthatóan az idei is hasonló lesz. 

Ha egy rendezvény nem a gyerekeknek szól, hanem a szervezőkről, akkor érdemes megpróbálni ezen változtatni.

A produkciós kényszer, a közösségi elvárások – például annak kapcsán, hogy fotók készüljenek a gyerekekről –, sok ünnepséget nem tesznek gyerekbaráttá.

Ilyenkor a szülőknek és szervezőknek jó lenne előzetesen egyeztetni. Például a gyerekek védelme érdekében arról, hogy ki készíti a fotókat, és azok hogyan, milyen körben használhatóak fel, hogy milyen programmal szeretnének a gyerekek készülni (ha egyáltalán), és hogy ebben a szülők hogyan tudnak jól részt venni. 

De nemcsak a nemet mondás, meg az előkészítés során a gyerekek szükségleteire való odafigyelés fontos, hanem az is, hogy milyen lelkiállapotban vagyunk ott.

A gyerekek jobban emlékeznek arra, milyen érzéseik voltak egy-egy rendezvényen, mint hogy azt hol tartották, mit adtak elő, mit kaptak, stb.

Muszáj lenne odafigyelni arra, ha egy gyerek elfáradt, és nem „legyőzni a hisztit”, hanem érteni, hogy ez arról szól, hogy pihenésre, csendre van szüksége.

Minden családnak megvan a saját ritmusa, minden gyereknek a saját szükségletei, és minden szülőnek a saját prioritásai. Ezekhez kellene alkalmazkodni a rendezvényekkel és nem fordítva. Tudom, hogy általában az egyes intézmények hagyománya ezzel ellentétes, de talán épp itt az idő, hogy ezen változtassunk. 

Legyen olyan a december, ami nem túlstimulálja a gyerekeket, felhasználja őket céges (és egyéb) érdekekhez, nem figyelmen kívül hagyja a szükségleteiket, helyette legyen a gyerek érdeke az elsődleges. Ehhez nem kellenek drága fellépők, ajándékok vagy műmikulás (főleg nem olyan vadidegen, akinek az ölébe kell ülni). Ehhez az kell, hogy a gyerek valódi figyelmet éljen meg és a jó kapcsolódás lehetőségét azokkal, akik fontosak számára. Hiszem, hogy a legjobb adventi időszakot így lehet megvalósítani.