1. Magic Motion Fugu, az intelligens vibrációs tojás

A hét centi hosszú, 3,5 centi széles gömbhal formájú játékszer amilyen ártatlan megjelenésű, olyan ütős az ágyban (vagy a kádban, ha ott szeretnéd használni, ugyanis korlátozottan, de vízálló). Hosszú, tizenhárom centis farkincája több feladatot is ellát, egyrészt itt tudod bekapcsolni, illetve a rezgések ütemét változtatni, de belső használat után (azaz, ha nem a csiklón, a mellbimbón, a herezacskón, makkon, vagy bárhol a testeden használod, hanem például a vaginádban), ezzel tudod kihúzni. 

Használható az alaprezgés funkcióival is, ám mivel egy okoseszközről van szó, ha letöltöd az applikációt hozzá (amihez Android vagy iOS-rendszerű készülékre lesz szükség), akár a telefonoddal is szabályozhatod a rezgéseket – magadnak vagy a párodnak, a helyszínen vagy távolról is (külön karanténba vagy országba szorult pároknak kitűnő eszköz tehát).

De beállíthatod hozzá a kedvenc zenéidet, és így te döntöd el, hogy egy John Legend-dalra vagy Prodigyre szeretnél elélvezni.

Egy óra töltéssel akár három-négy órán át lehet működtetni – azaz rengeteg ideig kitart, a formájának és az erőteljes vibráló hatásának köszönhetően ugyanis hipergyors és nagyon intenzív orgazmusokat képes nyújtani. A motorja ugyan halk, de azért nem teljesen néma, körülbelül egy epilátorral állítható ezen a téren egy szintre – külső használatkor. Belsőnél értelemszerűen a test erőteljesen hangtompít. Bőrbarát szilikon borítása kifejezetten kellemes tapintásra. Érdemes mellé síkosítót és fertőtlenítő folyadékot is vásárolni.

2. Satisfyer Twirling Joy, az okos csiklóvibrátor

Kialakításának köszönhetően könnyen kézbe és csiklóra simul, a mérete (mindössze tizennyolc centi hosszú, karcsú szépség) és megjelenése is igen diszkrét, ha utazol, szerintem ezt vidd magaddal a kézipoggyászban. Teljesen vízálló, így a kádba is bátran befekhetsz vele. Három gomb található rajta, a középsővel kapcsolhatod ki és be (hosszan lenyomva), de ugyanitt (röviden lenyomva) tudod a rezgés ritmusát változtatni. Nyolc különféle „program” közül választhatsz, melyek között található folyamatosan erősödő vibráció, hullámzó és pulzáló is. De jobb, ha tudod: nem csak a csiklót, de a makkot, vagy a mellbimbókat is lehet vele kényeztetni. Ami kifejezetten spéci ebben a szerkentyűben, hogy kis felületen, nagyon intenzív, rendkívül gyors, vibráló mozgást végez – a gyors, robbanásszerű orgazmus szinte garantált. Beépített akkumulátoros, tehát ha lemerült, egyszerűen töltőre teszed, és kész. Ehhez is le lehet tölteni applikációt, így telefonról is irányítható, illetve a kedvenc számodat is beállíthatod rajta, ha szeretnéd még teljesebbé tenni az élményt. Ami talán még fontos szempont lehet: ez a játékszer kifejezetten halk.

3. Satisfyer Curvy 3+ - csiklóizgató vibrátor 

A vibrálás ennél az eszköznél nem mechanikus, hanem a „fejen” található afféle száj végzi, mely mintegy szívó tölcsérként működik. Azért nem kell megijedni, nem fog beszippantani még a legmagasabb fokozaton sem, viszont különleges, intenzív stimulációban lehet részed, már csak azért is, mert a léghullámos technológiát kiegészíti egy rezgő motor. Ezt a játékszert is tudod okostelefonon keresztül működtetni, így akár a párod is kezébe veheti az irányítást.

De ha tudod, hogy pontosan mire vágysz, akár előre is megtervezheted és beprogramozhatod a rezgéseket! Vagy szinkronizálhatod a szívó- és rezgő hatásokat a kedvenc zenéiddel az applikáción keresztül.

Az app segítségével videócsetelhetsz is a pároddal, miközben ő irányítja a csiklóizgatót – így még nagy távolságokat is áthidalhattok, ha intimitásra vágytok a körülmények ellenére. Fontos: az app videócset része teljesen biztonságos, és a közös használat egyik nagy előnye, hogy csak akkor működik a dolog, ha erre mind a ketten beleegyezésetek adjátok, és közösen indítjátok el a programokat – azaz nem kell azon aggódnod, hogy a másik a tudtodon kívül meghekkeli a kütyüdet, vagy becsekkol videón keresztül, amikor épp az év eleji értékelésen ülsz a főnököddel. Érdemes mellé síkosítót is használni (a vibrátorhoz, nem az évértékeléshez) a még teljesebb örömérzetért.

4. SMILE – flexibilis A és G-pont vibrátor

Ennek a teljes egészében 23,5 centi hosszú és 3,6 centi átmérőjű, kinézetét tekintve elég klasszikus vibrátornak az a legnagyobb előnye, hogy úgy néz ki, mint egy pénisz, és ahhoz hasonlóan teljesen vízálló is. Viszont összesen hétféle módon tudod rezegtetni, ami már kissé eltér a normál péniszműködéstől. Valójában multifunkciós, mert csiklóizgatásra ugyanúgy használható, mint a kifejezetten erre fejlesztett, de kisebb vibrátorok, viszont a klasszikus közösülést és az A illetve a G-pont ingerlését is tökéletesen meg lehet vele valósítani, aminek köszönhetően sokkal mélyebb és hevesebb orgazmust élhet át az ember (az A-pont a hüvelyben található, kicsivel a G-pont fölött, a hüvelyfal elülső részén a méhnyak és a húgyhólyag között, melynek ingerlésével erőteljes nedvesedést lehet elérni a felfokozott gyönyörön túl. Ez tehát nem olyan, mint „nyuszis” vibrátor, aminek a különálló ága pedig a csikló izgatását szolgálja. 

5. Black velvet akkus, vízálló gyöngyös anál vibrátor

Az análvibrátorok között szétnézve is rengeteg különféle termék között válogathatunk. A gyöngyös típusú talán azért is lehet jó „kezdő” lehetőség, mert a legtöbbnél a felső gyöngyök elég kicsik az első szárnypróbálgatásokhoz. Minden anális játékszernél nagyon fontos az előtte-utána alapos fertőtlenítés, és az, hogy nincs átjárás a végbélnyílás és a hüvely között fertőtlenítés nélkül. Ez azért érdekes, mert ez az eszköz amúgy csiklóizgatásra is ugyanúgy tökéletes. A másik kihagyhatatlan információ az anális szex akár eszközökkel történő megkezdése előtt, hogy a hüvellyel ellentétben itt nincs természetes síkosítás, így KÖTELEZŐ valamilyen síkosítót alkalmazni (anális szexhez alapvetően szilikonbázisúakat érdemes választani, ám ha szexjátékot is bevetsz, akkor vízbázisút, hogy ne károsodjon a kiegészítő anyaga). Azt mondja a biológia, hogy a végbélnél maga a nyílás rész van tele idegvégződéssel, ez praktikusan azt jelenti, hogy elvileg a behatolás, illetve a kihúzás okozza a legtöbb élvezetet. És mivel ezt úgy érdemes használni, hogy gyöngyönként haladunk befelé, majd kifelé, ez elég jó annak, aki nyitott az ilyen típusú élvezetekre. Amúgy 16,5 centi a hasznos hossza, négy gyöngyből és egy fogós vezérlő egységből áll, és tízféle rezgést tud.

Gésagolyó 

A zsinórral összekötött, három centiméter átmérőjű golyók alkalmasak a hüvelyfal erősítésére is (tehát Kegel-gyakorlatokat is lehet velük végezni), de valószínűleg a legtöbben az élvezet miatt használják (ráadásul sokszor ez a kettő tud működni együtt is). Vannak különböző gésa golyós gyakorlatok (ezek elég könnyen hozzáférhetők a neten), de szabadon is lehet velük játszani. Ezek a golyók kifejezetten nehezek, így egészen más élményt adnak, mint egy könnyebb, műanyag játékszer (akár vibrátor). 

Fertőtlenítő és síkosító

A különböző játékszerek életvitelszerű fenntartása megkívánja a megfelelő tisztán tartást is, ezért érdemes venni hozzájuk speciálisan a szexuális kiegészítőkre fejlesztett fertőtlenítőt. Magát a játékot az eszközökkel a legtöbb esetben élvezetesebbé teszi valamilyen síkosításra alkalmas szer (ami lehet akár természetes anyag is, de mielőtt bármit kipróbálsz, olvass utána, hogy mire alkalmas és milyen mellékhatásai lehetnek). Ahogy fent írtuk: szilikonos borítású eszközökhöz vízbázisú síkosítót válassz, ha nem szeretnéd, hogy a játékszereidnek baja essen. 

Fiala Borcsa