„Nem leszel más ember attól, hogy lefeküdtél valakivel” – Van-e jelentősége még manapság a szüzesség elvesztésének?
Mi, emberek, szeretjük fontos mérföldkövek sorozataként látni az életünket. Amikor csak tudunk, gátat helyezünk valamilyen cselekvés előtti és utáni életünk közé, és más szemmel nézzük azokat, akik már túl vannak rajta. Legyen ez a kijelölt pont az első szavunk, az első napunk az iskolában… vagy az első szerelem. Az biztos, hogy különös jelentőséget tulajdonítunk az „elsőknek”. De talán semelyik piedesztálra emelt első nincs akkora hatással a kultúránkra, mint az első szex, amelyet annyira fontosnak tartunk, hogy külön szavunk létezik a beavatatlanokra: szüzek. Nyáry Luca írása.
–
A szüzesség témája mindenhol körbevesz minket. A tévében, ahol kamaszok vagy féltve őrzik az övéket (többnyire női karakterek esetében), vagy pánikolva próbálnak megszabadulni tőle. Megtalálható az összes széles körben elterjedt vallásban, a tisztaság, a teljesség szimbólumaként. A kultúránk szinte minden részébe kitartóan beleszőtte magát a gondolat, hogy jelentős különbség van egy már szexuálisan aktív, és egy szexuálisan tapasztalatlan személy között. De az, hogy milyen értékeket kötünk a szüzességhez, vagy hogyan definiáljuk, már nem ilyen egyértelmű.
Mit jelent valójában a szüzesség?
Alapvetően egy fogalomról van szó, biológiai természete ugyanis sok kérdést vet fel nők esetében.
Valójában már a XX. század elején foglalkoztatta a tudományt, hogy a szűzhártya, azaz a hymen, nem alkalmas arra, hogy megmutassa egy nő szexuális beavatottságát. (Dr. Marie Jeancet norvég nőgyógyász kutatta ezt először egy középkorú prostituált vizsgálata nyomán, akinél szinte érintetlenül találta a szűzhártyát…)
Röviden: a szűzhártya nem valami eltéphető garanciazár, hanem egy rugalmas, lyukas, emberenként eltérő kinézetű és strapabírású bőrlebeny. És bár ez a tény (a szüzesség biológiai természete) egy külön cikket megérne, én sokkal kíváncsibb voltam arra, hogy érzelmi/kulturális alapon hogyan állunk a kérdéshez, mivel a szüzességnek ez az aspektusa befolyásolja évezredek óta mindegyikünk életét.
Kezdjük a női szüzességgel, amely sok ezer éve őrzendő „kincs", erény, akárcsak a hűség, mégpedig azért, hogy lekövethető és könnyebben bizonyítható legyen egy férfi apastátusza.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy (nem csak) ezekben a korai patriarchális társadalmakban, a nők gyakorta eszköznek, tulajdonnak számítottak, és a szüzességüket is úgy tekintették, ami felett a férfiaknak joga van rendelkezni.
A szüzesség érték volt, ami egy nő tisztaságát és ezáltal értékét jelezte
Idővel misztikus, földöntúli jelentéssel is felruházták: a szűz lányokhoz bölcsességet, sőt, gyakran morális fölényt kötöttek. Ennek egyik első példái a római Vesta-szüzek, a családi tűzhely istennőinek absztinenciát fogadott papnői, akiket még gyermekkorukban választottak ki erre a szerepre.
Ez nem kis felelősséggel járt, mivel a hagyomány szerint Róma sorsa múlt azon, hogy a tüzet őrző lányok érintetlenek maradjanak, és akár az életükkel is fizethettek esküjük megszegéséért.
Később a kereszténység és a Mária-kultusz megjelenése helyezett még nagyobb súlyt az önmegtartóztatásra, új nőideált állítva, amely ötvözte az anya és a szende hajadon képét vezető, követendő szerepbe helyezve a szüzeket. Az olyan befolyásos és ikonikus nők, mint Jeanne d’Arc vagy I. Erzsébet, sok támogatót tudhattak maguk mögött, és többek között a (vélt vagy valós) szüzességüknek köszönhették a szinte szenteknek kijáró tiszteletet.
A fiatal lányokat, (státusztól függő határozottsággal) arra kötelezték, hogy a házasságig tartsák „tisztán” magukat, és aztán adják át „erényüket” a férjüknek. A férfiaknak ezzel szemben, nem az „ártatlanságuk” elvesztését jelentette az első szex, sokkal inkább tűzkeresztséget, amin át kellett esni. A tapasztalat nem számított hátránynak, sőt, a sok nőt „meghódító” férfiakat csodálatraméltónak találta a társadalom (mint például Giacomo Casanovát vagy Grigorij Raszputyint, akiket azóta is állítólagos vonzerejük miatt tartunk számon).
Ám ez hiába hangzik jelentősen jobban, mint a nőkre kiszabott szigorú szabályok, a férfiakon sem volt kevesebb nyomás, csak éppen az ellenkező irányba: a kamaszkort elért fiúkra gyakran túl fiatalon, éretlenül kényszerítették rá a szexet mint beavatási rítust, ami sokukban okozott életre szóló traumát és a szexualitással való rossz viszonyt.
Ma már (legalábbis a nyugati társadalmakban) nem várják el a fiataloktól, hogy a házasságig várjanak a szexszel
Ám ez nem jelenti azt, hogy kevésbé tartanánk jelentőségteljesnek, transzformatívnak ezt az élményt. A XXI. század erősen szexualizált kultúrájában sokkal hamarabb találkozunk ezzel a témával, és gyorsan el is kezdünk érdeklődni iránta: a felnövés egyik fontos mérföldkövének tekintjük, sokszor ezen keresztül próbálunk érettebbé, függetlenebbé válni. Bár az igaz, hogy emiatt sokan nem várnak addig, amíg ténylegesen fel tudják mérni, hogy készen állnak-e a szexre, szerintem a kattintásvadász Facebook-oldalak „gruppenszexelő” 11–12 évesekkel riogató posztjai sem felelnek meg a valóságnak.
A leghihetőbb képet számomra talán az ELTE PPK 2017-es kutatása adja, amelyben a kérdőívet kitöltők között az átlagos életkor a szexuális vágy felébredésekor 13, a szüzesség elvesztésekor pedig 17 lett. Ez a világátlaghoz is elég közel helyezkedik el, ami a férfiaknál 16,9, a nők esetében pedig a 17,4 volt, ugyanebben az évben (2017) mérve.
Magam is végeztem egy kis kutatást kamaszkorú ismerőseim körében arról, hogyan állnak a kérdéshez. Szerencsére éppen a lehető legjobb helyszínen, egy gólyatáborban vagyok, és bőven volt kit zaklatnom a kérdéseimmel, mint például a 19 éves Áront, aki másfél éve alkot egy párt a barátnőjével, és nem hisz a szerelem nélküli szexben. „Én még sosem feküdtem le olyan emberrel, akibe nem voltam szerelmes. Nem ítélem el azokat, akik igen, de nekem ez a kettő összetartozik” – magyarázza. „Így is relatíve korán vesztettem el a szüzességem, 15 éves voltam, de egy szintén évekig tartó kapcsolat közepén. Nem bántam meg, jó élmény volt, és mindig szívesen gondolok majd rá vissza, de ez szerintem nem így lenne, ha nem lettem volna teljesen beleesve a csajba.”
Niki, bár már pont kilépett a kamaszkorból, hasonlóan vélekedik. „Kövezzetek meg, de én még szűz vagyok. Nem fogok csak azért szexelni, hogy túl legyek rajta, ennyire nem fontos nekem” – mondja. „Nem állítom, hogy nem kellemetlen néha, mert azért sokan furának tartják ezt, de még mindig jobb, mint amit a fiatalabb generációknál látok.”
Mire megkérdezem, hogy pontosan mire gondol, a friss végzős Dorka is becsatlakozik a beszélgetésbe: „Igen, a húgomék korosztálya már engem is megijeszt. Nyolcadikosok, és bár azért a konkrét aktusnál még nem tartanak, nagyon nagy téma az életükben a szex, sokan odáig is elmennek, hogy az orális szexet, hasonlókat már azért kipróbálják, vagy legalábbis van affinitásuk rá.”
Ebben Áron is egyetért vele, szerinte „talán a mi generációnk az utolsó, ahol még létezett a kiskamasz mint korcsoport.
Ma már azonnal átlépnek gyerekből tinibe, nincs átmenet, lassú felfedezés
A csapat abban is megegyezik, hogy ez az interneten felnőtt generációk sajátossága lehet. „Nincsen normális, elég korán bevezetett szexuális edukáció, csak online vagy a médiából tájékozódnak a gyerekek. Ott meg ez az egész egy misztikus rituálénak van beállítva, amitől »hirtelen felnőtt leszel, és minden megváltozik«, de ez azért nagyon nem így megy. Nem leszel más ember attól, hogy lefeküdtél valakivel. Ezt csak magunk miatt kellene csinálnunk, nem azért, hogy megváltozzunk vagy megfeleljünk másoknak.”
A beszélgetés, (holott alapból nagy reményeket fűzök a generációmhoz) kellemesen meglepett engem, ám fontos megemlítenem, hogy nagyon hasonló hátterű, tájékozott fiatalokkal volt alkalmam társalogni, akiknek a nézetei nem tükrözik feltétlenül az általános vélekedést e tárgyban. Hiszen ez a kérdés gazdasági, szociális helyzettől és kortól függően más és más válaszokat eredményezhet.
Annyi viszont biztos, hogy a nyomaték, amivel a szüzesség elvesztése bír, ma is ugyanúgy létezik, mint évezredekkel ezelőtt, csak más formát öltött.
Még mindig azt gondoljuk, hogy a szex értéket ad vagy vesz el tőlünk, és valamiképp „az egész világra tartozik”.
A verseny a felnövésért, és a kényszer, hogy idomuljunk a korszellemhez, másként, de ugyanúgy nyomaszthatta a reneszánsz-kori ifjakat, mint egy mostani átlagos tizedikest, talán ez az egyik leglátványosabb párhuzam a történelem kamaszai között.
A végén azonban mind ugyanarra jövünk rá: tulajdonképpen senki nem nyer semmit azzal, hogy mások véleményére bízza az egyik legszemélyesebb és legintimebb pillanat megítélését az életében. Bár ez az online térrel összecsúszott világ ijesztő ideálokat is állíthat elénk, az egyik legnagyobb segítség is lehet a tájékozódásban, hogy minél átgondoltabb és biztonságosabb döntést hozhassunk. Legyél akár kalandvágyó, akár félénk vagy hősszerelmes, jogod van ahhoz, hogy a saját tempódban, informáltan és megfontoltan hozhasd meg a döntést, lefekszel-e valakivel.
Nyáry Luca
Olvasd el korábbi írásainkat is a szüzesség elvesztéséről: ITT
Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/kieferpix