–

Fiala Borcsa/WMN: Hogy lett belőled szexuálterapeuta?

Csörgits Kinga: Egy saját élményes abúzussal kezdődött a történetem, amit egy hosszú önterápia, önismereti út követett, majd végül abból kerekedett ki a szexuálterápia, illetve a szexuálterapeuta végzettség. Egy családon belüli erőszakról van egyébként szó, tizenhárom éves voltam… de otthon ezekről a dolgokról nem beszéltünk. Ebből következett, hogy amikor elkezdtem élni a szexuális életem, akkor a legelső spontán orgazmusélménynél letiltott a testem. Onnantól nekem nem volt otthonos ez az egész, nem tudtam eljutni férfival odáig, hogy az együttlétek során orgazmusközelbe kerüljek. Az egész önismereti utam erre épült fel később, ezt és az e mögött lévő tartalmakat kutattam. A bűntudatot, a szégyent, a csalódottságot, a fájdalmat, a bizonytalanságot és a bizalmatlanságot.

F. B./WMN: Hogy látod, mennyire prűdek vagy épp szexuálisan frusztráltak a magyarok?

Cs. K.: Két szélsőséget látok, és gyakran már az alapokkal is baj van. A média azt sugallja, hogy mindent lehet, bármit el lehet érni, bármilyen tartalmat lehet már fogyasztani. Amit szeretnél, azt nagy vonalakban megkaphatod, kipróbálhatod. Ám amikor megérkeznek az emberek terápiába, akkor én látom a másik oldalt is. Elvben mindent lehet, a gyakorlatban viszont olyan alapvető dolgokkal van probléma, és tartoznak akár a prüdéria címke alá, hogy például hogyan érintem meg magam, hogyan érintem meg a másikat, mik lennének a valós vágyak, merek-e egyáltalán fantáziálni róla, tudom-e kommunikálni, meg merem-e élni egy másik emberrel ezeket? Ehhez kell egy nagy fokú önfelvállalás, tiszta kommunikáció, a másik iránt való tisztelet, elköteleződés, empátia, akár csak az együttlét idejére. 

F. B./WMN: Mi az oka, hogy ennyire szemérmesen vagy még úgysem merjük közölni az igényeinket?

Cs. K.: Félünk beszélni róla. Az a panel, amely alapján dolgozom, ami alapján bármilyen szexuális diszfunkciót kezelek és amire mindent visszavezetek, az egy vágyképzési zavar az én olvasatomban. Tehát valamiért az egyén gátolva, akadályozva van abban, hogy képes legyen felfejteni a vágyait, képes legyen beszélni róluk, vállalni azokat a másik előtt, kommunikálni, megélni, megtapasztalni, és az ebből jövő információkkal menni tovább az életben. Igazából minden tünet mögött ez van, ez képeződik le egy kapcsolatban is. Lehet, hogy a kapcsolat már az elején se fedte le a valós igényeket. Lehet, hogy emberünk el se gondolkodott rajta, hogy mik azok az alappillérek, amelyek igazán fontosak lennének. Lehet, hogy a választott partner nagyon jó volt tíz másik pontban, de az a három pont, amire igazán szüksége lenne egy kapcsolatban, az rajta sincs a listán. És ha egy kapcsolat már az elején hendikeppel indul, utóbb nehéz akár beszélni is valós vágyakról, hiszen nem feltétlenül lesznek elfogadásban.

F. B./WMN: Mennyire vagyunk tisztában a valós igényeinkkel?

Cs. K.: Az a tapasztalatom, hogy abban az elfogadó környezetben, amit én egy terápia során biztosítok, mindenki el tudja mondani, hogy mi az, amire vágyna, maximum két-három beszélgetés alatt. Megfogalmazni meg tudjuk, de aztán jönnek a „ha”, „de hát”, „bárcsak” kezdetű mondatok. Egy meglévő, rosszul megválasztott élethelyzetbe nehezebb már vágyakat adaptálni. Amikor gátként élünk meg egy meglévő kapcsolatot, a gyerekeket, vagy egy már kiépített életet.

Legtöbbször olyan problémákkal találkozom, mint például, hogy attól fél valaki, ha megéli vagy csak elmondja a vágyait, elveszítheti a partnerét, esetleg nem fogadja el többé.

F. B./WMN: A múltkor egy Instagram-oldalon találkoztam számtalan nő vallomásával, akik arról meséltek, hogy mikor és milyen okból színlelik az orgazmust. Az lett ezek alapján a benyomásom, hogy mintha lenne egy olyan mítosz – talán a pornófilmek hatására –, hogy a női orgazmus az egy ilyen gombnyomásra működő dolog.

Cs. K.: Így van, a másik oka a színlelésnek a félelem. Én úgy éltem benne az első házasságomban tíz évig, hogy a férjem nem tudta, színlelem az orgazmust. Egyszerűen képtelen voltam beszélni róla, mert azt éreztem, ha ezt elmondom neki, akkor azt fogja gondolni, hogy nem vagyok szerethető, nem vagyok elfogadható, elhagy, utálni fog, rettegtem, hogy többé nem tekint majd rám nőként. Vagy épp ellenkezőleg hat, és kapok tőle egy olyan kérdést, hogy akkor nézzük meg, neked hogyan jó. Ami a totál fejlövés, mert hát én azt honnan tudnám? Sok nőnek nincs magához kulcsa. Erre jön még egy olyan üzenet a médiából, hogy ennek pillanatokon belül kell működnie, és nem csak csiklóból, hüvelyből is, anyukám! Itt aztán percek alatt spriccelnie kell mindennek. De ez persze nem így van. Én azt tapasztalom, hogy ez nők esetében órákba telik.

Az a minőség, amit egy férfi várna egy nőtől, és amire nagyon vágyik, amit szeret és amit a nő meg tud adni, ahhoz egy nőnek egy, két, három órára, fél napra van szüksége, hogy rá tudjon hangolódni, oda tudjon fordulni.

Egy olyan mindennapi szerepből, hogy gyerekeket nevelek, dolgozom, benne vagyok egy rutinban, átlényegülni – a szónak a legtisztább minőségében – egy szajhává, az nem megy egyik pillanatról a másikra. Mindig megmosolygom, amikor férfiak mesélik, hogy otthon nem működik a szex, pedig legalább tíz perc az előjáték. Persze, hát mitől működne? A nő még fél kézzel főzi a levest, a másikkal még hajtogat, de közben már pörögjön, mint egy szexistennő? És minél több egy nőnek a felelős szerepe, annál hosszabb ez a ráhangolódási szakasz.

F. B./WMN: Hogy látod a mai gyerekek szexuális edukációját?

Cs. K.: A puszta tény, hogy ebben a megközelítésben praktizálok hónapokra előre teleírt naptárral, bizonyítja, hogy a szexedukáció a jelenlegi formájában úgy, ahogy van, kukázható. Nem tudom, hogy mit csinálunk, de azt nagyon rosszul. A gyerekek pedig ebben nőnek fel, erre szocializálódnak. Még mindig ugyanazok a klisék vannak, mint régebben… Hadd meséljek el erre két történetet.

Pár hete rám írt egy anyuka, hogy feltétlenül beszélnünk kell, mert az történt, hogy a nagyobbik fiam (aki nyolcéves) és az ő lánya nemcsak hogy megcsókolták egymást, de elvonultak a mosdóba, és ott megmutatták egymásnak az alsógatya meg a bugyi tartalmát – ugye ki sem mondtuk azokat a szavakat, hogy kuki vagy punci. Én ezeken mindig úgy megdöbbenek, a szülő mennyi elfojtást, szégyent, meg nem élt vágyat tol rá ezeken a helyzeteken keresztül a gyerekére ahelyett, hogy azt mondaná, „de szuper, mesélj, milyen élmény volt!”. Mert ha megvan a bizalom, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy a következő ilyen alkalommal is be fog majd avatni, azaz sokkal jobban tudom kísérni az úton, mint ha letromfolom, és közlöm, hogy ezt nem szabad, nem illik.

Ezeknek a gyerekeknek ebben a korban pont így kell működniük, sőt pont az a baj, ha egy szikrányi szexuális érdeklődés sincs bennük.

A másik ilyen eset akkor volt, amikor még óvodába járt a fiam, és hatalmas perpatvar kerekedett, majd az óvó néni közölte, hogy ha nem kezeljük ezt a helyzetet, akkor a gyerekemnek mennie kell. Kiderült, hogy a következő történt: az egyik csoporttársa megfűzte őt, és a folyosón lehúzták egymás gatyáját, és megpuszilták egymás fenekét. Amikor megkérdeztem itthon a fiamat, elmondta, hogy a másik kisfiúnak ez volt minden vágya, és ő annyira megsajnálta, hogy senki nem akarja neki ezt teljesíteni, hát most mi van abban, ha megpuszilja a fenekét? Szerintem ez így tök oké. De az az eljárás, hogy az óvó néni odamegy, felrángatja a gatyájukat, bezavarja az egyiket az egyik, a másikat a másik sarokba, és üvölt… pont ez az, ami káros. Simán lehet, hogy egy ilyen gyerek itt ül majd húsz év múlva a rendelőmben, mert nem meri megélni a szexualitását.

F. B./WMN: Amellett azt látom, hogy maga a szexuális felvilágosítás is nagyon hevenyészetten zajlik. Otthon nem nagyon merünk róla beszélni, az iskolában a biológiaórán próbálnak meg gyorsan és zavartan túlesni rajta a tanárok, így a gyerekek pornófilmekből, közösségi oldalakról és egymástól igyekeznek beszerezni a – nem túlságosan megbízható – információkat.

Cs. K.: Így van. Én nem nagyon vagy csak elvétve találkoztam olyan emberrel, aki azt állította, hogy ezeket a témákat otthon tök jól meg tudták beszélni, vagy hogy validálva volt, hogy az ajtaját bármikor magára csukhatja és ott akár önkielégítést is végezhet. Ennek az is az oka, hogy az a férfi vagy az a nő, aki jól működik otthon mint szülő, de önmagával, a szexualitásával nincsen rendben, az vajon mit fog tudni tanítani a gyerekének ebben a témában. Elfojtást, tabusítást stb. Ahol meg jól működik, ott azt tapasztalom, hogy alig kell erről beszélni. Én is inkább csak kiigazítok, megmagyarázok szituációkat.

F. B./WMN: Hogy látod itthon a szexmentes házasságok kérdéskörét?

Cs. K.: Sok ilyennel találkozom. Az emberek hajlamosak belecsúszni abba, hogy ha egyébként minden más életterületen jól funkcionálunk, akkor ez így rendben van. Abba szakemberként és nőként sem tudok belekötni, ha már alapból egy kapcsolat azzal a megállapodással kezdődik, hogy van szép életünk, családunk, gyerekeket nevelünk, pénzt keresünk, építjük a fészkünket, ám a szexualitásunkat mindketten mással, máshogy tudjuk megélni (de attól még közöttünk van egyfajta intimitás, szeretet, akár szerelem is). Szerintem ezzel semmi gond nincsen.

Amit egy kapcsolatban a szexnél sokkal fontosabbnak tartok, az az, hogy legyen teljes elfogadás. Azt nem lehet überelni, hogy azt érzem, itthon otthon vagyok és teljes elfogadásban a partneremmel. Az az a dolog, amiből senki nem akar elmenni.

Nem baj az, ha nem tud a másik nekem mindent megadni, amire testileg szükségem van, de a puszta tény, hogy a másik mindent tud rólam és így elfogad, az egy sima misszionárius pózt is felértékel és más szintre emel. És ha emellett vannak más igények, akkor azokat más úton-módon is meg lehet élni. Csak hát a legtöbb kapcsolat nem jut el idáig. Az optimális nyilván az lenne, hogy mindent együtt, csak én azt látom, hogy hosszú távon nem biztos, hogy ez kivitelezhető cél. Annyira mások vagyunk és más irányokba fejlődünk el évek, évtizedek alatt, ritka, hogy két ember évtizedek múltán is le tudja fedni egymás vágyait százszázalékosan. 

F. B./WMN: Hogy állunk itthon a hűtlenség, illetve a nyitott házasság kérdésköréhez?

Cs. K.: Ahhoz, hogy egy nyitott kapcsolatban tudjunk élni, vagy legalább el tudjunk indulni ezen az úton, nagyon erős pozitív énkép kell. Én jól vagyok, és ha a másiknak öröme lesz egy másik partnerrel, akkor nem fogom ráhúzni a saját bizonytalanságomra, hogy nem vagyok jó, nem vagyok szerethető. Ehelyett elfogadom, hogy neki másra is szüksége van, és attól még, hogy én nem vagyok körte, lehetek egy teljes értékű alma. Ez tudna jól működni, csak a legtöbben nem akarják ebbe beletenni a melót, jön a féltékenység, a birtoklási vágy, a félelem már a folyamat elején, és ott rögtön elvérzik az egész.

F. B./WMN: Azért van különbség a nyitott kapcsolat és a szeretőtartás között.

Cs. K.: Óriási, persze. A szeretővel való együttlét legtöbbször titokban zajlik, azaz van egy hiánypótlás, amiről a másik nem tud. Azt feltételezem, hogy ő ezzel nem tudna megbékélni, tehát nem mondom el neki. Innentől kezdve a célok nem egyirányúak. A nyitott házasságban viszont a partner mindenről tud, ami nagyon nem mindegy, mert ez az egész kapcsolatot egy más minőségbe emeli.

F. B./WMN: Pornófogyasztási szokások. Mi a véleményed, jó, nem jó, mikortól túlzott?

Cs. K.: Kezdem a pozitívumaival – nem lesz hosszú a lista. Lehet jó is a pornó, például azon ritka esetekben, amikor úgy jön el egy harminc–negyven közötti nő a rendelésre, hogy azt sem tudja, mi fán terem a vágy, és fogalma sincs, neki mi lenne a jó. Ez esetben hasznos lehet, hogy elkezd egy kicsit pornót nézni – nyilván nem ez lesz a terápiás együttműködés gerince, de legalább megfigyelhető, hogy mi az a képi anyag, ami benne valamit elindít.

Azokban az esetekben is jó tud lenni, amikor valakinek olyan fétise, vágya van, amit nem fog tudni megélni a kapcsolatában.

A negatív lista hosszabb: ha nem merem megélni a vágyamat, azzal nagyszerűen harmonizál, ha én hetente kétszer vagy naponta hatszor önkielégítek, azaz ebbe menekülök. Ebből viszont sok probléma fakad, indukálhat korai magömlést, merevedési zavart. Az a baj vele, mint minden függéssel: rááll a fókusz, hatalmas ingerdömpinget kapsz, ami minden adalékával úgy van összerakva, hogy függőséget okozzon. Egy ponton túl már nem lesz elég végignézni egy videót, van, aki harminc filmet is végigpörget egy önkielégítés alatt. Ezek után, ha odakerülsz egy nőhöz, akit egyébként szeretsz, akire vágysz, esetleg nem tudsz vele rendesen együtt lenni, mert a farkad teljesen elkényeztetődött a pornóval.

F. B./WMN: Szexuális segédeszközök: mennyire vagyunk rá nyitottak, mennyire és mit érdemes bevinni egy párkapcsolatba?

Cs. K.: Mindenképpen mindenfélét érdemes, ebben elég nyitottak vagyunk, ahogy látom. Az, hogy van otthon egy sikosító, vibrátor, dildó, péniszgyűrű, eszközök anális játékokhoz, szerepjátékokhoz, bilincs, szemkötő – ezek sok esetben mind alapdolgok ma már.

F. B./WMN: Férfi ismerőseim körében nem ritka a hozzáállás, hogy nem szeretik a vibrátort a hálószobában, mert a konkurenciát látják benne. Úgy érzik, hogy nekik elégnek kellene lenniük.

Cs. K.: Sajnos a vibrátorral van egy olyan gond, hogy ugyanúgy függőséget okoz, mint a férfiaknál a pornó. Amúgy tök jó eszköz – elem nélkül. Egyrészt ad egy túlérzékenyítő impulzust a csiklónak vagy a vaginának, másrészt mivel sokkal intenzívebb behatást nyújt, mint a kezünk, ezáltal elérzéketlenít. Így egy rendkívül nyakatekert eljárási rendre függeszti rá a nőt, aki azt fogja tapasztalni, amikor letenné az eszközt (ha tudná), hogy kézzel, farokkal már képtelen eljutni az orgazmusig.

A férfiak két-három hónap alatt le tudnak jönni a pornóról, egy vibrátoros függőségről lejönni egy nőnek minimum fél év.

F. B./WMN: Honnantól válik el a deviancia, a perverzió a vágytól? Honnan lehet nem oké, amit én kitalálok?

Cs. K.: Szakemberként azt mondom, nálam minden elfogadásban van, ami már nem, az már a bűncselekmény kategória. De hát mindenkinek van valami perverziója, pont ez a lényeg. Nem az az érdekes, hogy valaki mivel érkezik meg hozzám, hanem hogy mi van mögötte. Egy ideig ezeket elfojtjuk, beszélni sem merünk  róla. De onnantól, hogy felszínre hozzuk, és megtanuljuk a vágyainkat megélni, egy sokkal sikeresebb, önazonosabb, jobban működő, prosperáló életminőséget tudhatunk magunkénak. És ha már nem vagyunk ezeknek a vágyaknak a fogságában, megszabadulunk a bűntudattól, szégyentől is. Ez a lényeg.

Fiala Borcsa

Képek: VL.