Mint minden lénynek a természetben, az én életem is ciklusokra tagolódik, csak nálam elég drasztikusan érnek véget az egyes korszakok. Egy-egy végén égszakadás-földindulás zajlik, szinte semmi nem marad a régi. Mindennek cserélődnie kell, mint a sejteknek hétévente. Amikor az első jelzés érkezik, még nem sejti az ember. Csak egyetlen dologról van szó: legutóbb például arról, hogy nem dolgozhatok többé annak a lapnak, ahol újságíró lettem. Ezzel aztán egy dominóhatás vette kezdetét, aminek a vége még nem jött el, nem is látom pontosan, mi lesz a végállomás. Csak reménykedem benne, hogy lassan az utolsó szakasznál járok.

Lakáskeresés

Február eleje óta ez a program – és a cél az volt, hogy a tanév végére megoldjam. Persze ha belegondolok, hogy legutóbb másfél évig kerestünk, a testvérem, Eszter pedig még tovább, akkor nem kaptam valami hosszú időt, de hiszek benne (újságíróként hogy is ne?), hogy a határidő minden projektnek jót tesz. Ha június közepéig kell megoldani, akkor addig lesz meg. Vagy legalább már látnom kell a célt.

Ilyenkor az ember úgy keres lakást, mintha ez volna a másodállása. (Még mindig jobb, mintha párt keresne így).

Első lépés: regisztrálni a legnagyobb ingatlanos oldalakra, és feliratkozni a hírlevélre. Második lépés: figyelni a lámpaoszlopokat. (Számomra még mindig van valami romantikus a cetlizésben. Imádom letépni a cetlikről a telefonszámokat.) A különböző Facebook-csoportokat is követni kell, de amiben végképp hiszek: szólni minden ismerősnek, mert a legjobb lakások hirdetés nélkül kelnek el. Terjedjen csak a pletyka.

A lakáskereséssel már csak úgy van, hogy amikor az ember átgondolja, milyen szempontokat is tart fontosnak, máris kiderül, hogy nincs elég pénze rá. Mégsem lehet lemondani bizonyos dolgokról. Különben is, miért épp nekem ne lenne szerencsém? Miért épp nekem ne hullana az ölembe álmaim otthona bagóért? Mások is ilyen sztorikat mesélnek. Csak megszállottan hinni kell benne. Végső érvként az ember bemagyarázza magának, hogy a kiírt árak úgysem a valóságot tükrözik, abból még alkudni kell, ezt mindenki belekalkulálja.

Lakáseladás

De mindenekelőtt el kell adnom a saját lakásom, ahol jóformán sosem laktam. Mire az enyém lett, jött egy új élet Budán. Az is egy ciklusváltás idejére esett – nem tudtam még, hogy a sors nem oda szánta az újrakezdést. Meghirdettem tehát a lakásom, amihez nem fűznek emlékek, mégis a függetlenségem, a szabadságom szimbóluma. Ez elég ad hoc módon történt. Ugyan szóltam előre a bérlőnek, legutóbbi lakójának, aki olyan otthonossá tette, mintha a sajátja lenne, hogy el kell adnom a tetőt a feje fölül, de még hetekig nem vitt rá a lélek, hogy meg is tegyem.

Hiába tudja az ember, hogy csak előre vezet az út, néha muszáj toporogni egy helyben. Ki kell érlelni a következő lépést. Főleg, ha más életét is érinti.

Aztán egy este úgy éreztem, eljött a pillanat, bele kell vágnom. Anélkül, hogy mindenkivel megbeszéltem volna, összevetettem volna a tanácsokat és kihoztam volna belőlük valamilyen kompromisszumot, megírtam egy Facebook-hirdetést, és vártam a hatást. Nem kellett sokat várni. Kis lakásomra rázúdult az internet népe, pedig még csak az ismerőseim tudtak róla. Bár minden kritériumnak megfelelt, ami ma kapóssá tehet egy ingatlant (jó helyen fekszik, rendezett házban, kellemes méretű és elosztású, és befektetésnek is kiváló – sőt, elsősorban annak), nem voltam felkészülve arra az érdeklődésre, amit kezelnem kellett. Sem arra, amennyi időt rá kellett szánnom a mutogatásra.

Egyébként végül nem is olyan sokat: két (meglehetősen sűrű) héten belül új gazdára talált a lakás, én meg indulhattam a következő cél felé: az új otthon megtalálására.

Otthon a láthatáron

Amikor egy földmozgás beindul, és a lemezek mozgásba lendülnek, mindennek azonnali következménye van.

Aznap, amikor aláírtuk a szerződést a régi lakásomról, beléptem az újba. Körülnéztem, körbejártam, és éreztem a levegő rezgéséből, a beáramló fényekből, a falak sugárzásából, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

De innen még mindig hosszú út vezetett addig, míg kimondhattam, hogy megérkeztem.

A lakásvásárlás nem csak érzelmi kérdés. Elsősorban az – az ember egyszerűen nem lakhat olyan helyen, ahol nem érzi otthon magát –, de azért van némi gyakorlati oldala is. Ki kell tudni fizetni. Ehhez le kell alkudni. Át kell gondolni, hogy mindennel együtt mennyibe fog kerülni (beleszámítva a rendbehozatalt, a berendezést, a rezsit, és az illetéket), felmérni az anyagi kereteket, számba venni az összes lehetőséget, megbizonyosodni arról, tényleg ez-e az igazi, végül minden követ megmozgatni, hogy be is teljesedhessék az ígéret.

Több hetet is igénybe vett nálam, mire mindennek a végére jártam, pedig – mint tudjuk – ma Budapesten nincs idő tökölni. Pillanatok alatt kelnek el a lakások, van, hogy rögtön kell ajánlatot tenni, különben másnapra hoppon maradsz. Én erre alkalmatlan vagyok, és a helyzetem sem tette lehetővé, hogy rapid módon, egyedül döntsek. Szükségem volt arra, hogy még egy ingatlanszakértővel is konzultáljak – miután az ismeretségi körben minden hozzáértőt megkérdeztem.

Ingatlan-környezet

Trencsán Erika, a money.hu munkatársa szerint elsősorban a befektetőknek és a külföldi vásárlóknak köszönhető (akik gyakran közös halmazt alkotnak), hogy az utóbbi egy évben országosan tíz százalékot, Budapesten pedig húsz százalékot emelkedtek az ingatlanárak – és még mindig nem tartunk ott, ahol a környező országok ingatlanárai. De talán ez az oka annak is, hogy a fővárosban már a vásárlók körülbelül tíz százaléka külföldi. Ennek révén mára a panellakások ára is drasztikusan megemelkedett, és a drágulás még korántsem ért véget – hónapról hónapra fokozódik.

A következő egy–két évben nem lehet számítani az árak csökkenésére, ráadásul júliusban még életbe lép az új CSOK is, ami újabb áremelkedési hullámot indíthat.

Egyszer felhívtam egy cetlin hirdető ingatlanügynököt egy kecsegtető paraméterekkel rendelkező lakás miatt, és kinevetett: ez a hirdetés már két hónapos, a lakás rég elkelt, ma már nem is ennyibe kerülne. Erika szerint az átlagos budapesti négyzetméter ár ma megközelíti a 700 ezer Ft-ot, de a belvárosban egyre gyakoribb az egymilliós is – és most nem új építésű, hanem használt lakásokról beszélünk.

Én persze úgy vágtam bele, hogy nem baj, majd alkuszom. Mindenki tudja: legalább nyolc–tíz százalékkal kevesebbről kell indítani. De Erika szerint egyáltalán nem biztos, hogy ennyivel kevesebbért meg tudjuk szerezni az ingatlant. A megnövekedett kereslet miatt nem ritka, hogy a legolcsóbb lakások esetén a vevők egymásra licitálnak, és nemhogy kevesebbért, de végül többért viszik el az ingatlant, mint amennyiért kínálták. Az olyan optimisták, mint én is, barátkozzanak meg a gondolattal, hogy öt–hat százalékot alkudni már sikert jelent – figyelmeztet.

A jelenlegi helyzetben az számít ütőkártyának, ha valaki készpénzes vásárló, bár a hitelkörnyezet is különösen kedvező, alacsony a hitelkamat (már két éve csak 0,9 százalék a jegybanki alapkamat), ami szintén azt eredményezi, hogy több a vásárló.

Szóval minden arra mutat, hogy ma a gyorsaság a döntő.

Az isten is nekem rendelte

Mindennel dacoltam tehát – húztam az időt, mérlegeltem, háromszor visszamentem, szakértőket vittem és kérdeztem, alkudni kényszerültem. Muszáj volt, másképp nem lett volna esélyem. Már azzal is leálltam, hogy a naponta érkező ajánlatokat nézzem, úgysem tudtam volna elképzelni máshol az életem.

Ez akkor vált biztossá, amikor ültem a belsőépítész barátunkkal a lakásban, a beömlő fényben, és miközben azt magyarázta, miért kell lemondanom róla, miért nem fér bele a büdzsémbe, és miért nem érdemes álmodozni, én csak az ablak előtt álló gesztenyefa hullámzó lombját bámultam, és arra gondoltam, hogy milyen jó itt ülni, nem akarok megmozdulni, nem akarok felállni és kimenni innen. Utána még egy hétig próbáltam lebeszélni magam, mire rájöttem, hogy nem fog menni.

Akkor viszont fussunk még egy kört, hogy legalább elmondhassam: mindent megtettem!

Ezután érdemeltem ki a sorstól, hogy minden a kezemre játsszon. Jött egy kivitelező, aki azzal biztatott, hogy meg lehet oldani a felújítást is úgy, hogy ne legyen csillagászati összeg. Beszéltem a közös képviselővel, akitől megtudtam, hogy a ház remek állapotban van, gondos lakóközösség lakja, és a rezsi sem magas. Végül minden erőmet összeszedve találkoztam a tulajdonossal az ártárgyalásra, és kiderült: nála kedvesebb üzleti partnert keresve sem találhattam volna.

Az a fél óra, amikor mi, érintettek körbeültük nappali asztalát, hogy a további lépéseket egyeztessük, olyan áhítatban telt, mintha egy angyal őrködött volna felettünk. Még ma sem tudom elhinni, hogy ilyen jó emberek közé, ebbe a kellemes helyzetbe csöppentem.

Csak amikor találkoztunk az ügyvéddel átbeszélni a szerződés részleteit, akkor kezdtem felfogni, hogy mindez megtörténik, a jövőm elkezdődött. Persze amíg nem lesz ott a kézjegyünk a papíron, még nem kiabálom el. Csak dédelgetem magamban a reményt, hogy tényleg sikerült.

Gyárfás Dorka

Kiemelt képünk illusztráció