Lassan két hete, hogy nem nézek lakáshirdetéseket, de a hírlevelet még nem állítottam le, babonából. Szintén babonából nem nyitom viszont meg.

Ismered az érzést, amikor vettél magadnak egy új cuccot, és két nap múlva szembejön veled olcsóbban?

Vagy szembejön egy még jobb? Na, ezért. Igen, azt mondtam ugyan, hogy megtaláltam az álomlakásom, de mi van, ha létezik még álomszerűbb? A fogyasztói életforma és az internet átka, hogy ez kérdés mindig ott lebeg a fejünk felett, mint Damoklész kardja. Úristen, mekkora lúzer leszek, ha elszalasztom a jobbat, és örökre keserű szájízzel használom/lépek be a másikba vagy gondolok rá ezentúl!

Szűröm tehát a beáramló infókat, miközben egyelőre csak a foglalót tettem le, a többi kérdés még nyitott. Például: mi lesz abból, hogy kicsit túlnyújtózkodtam azon, ameddig a takaróm ér. Ebben talán hasonlítok Oscar Wilde-ra, akiről nemrég írtam, hogy folyton túlköltekezett, bár itt a lényeg valószínűleg a mértéken van: ha már, akkor ezt is csak nagyban érdemes csinálni, én pedig annyira sosem voltam bátor. Ezért sem lesz belőlem soha Oscar Wilde… de ezt hagyjuk.

Szóval fogalmazzunk úgy, hogy vár rám egy lakás a szomszéd utcában, egyelőre lakhatatlan állapotban, de hatalmas ígéretként. Ki kéne találni, hogyan tehetném élhetővé, sőt, otthonossá, és hogyan teremtsem meg ehhez a feltételeket.

Csupa olyan kérdés, amitől kapásból lebénulnék…

Ha megtehetném. Először is gyűlölök pénzzel foglalkozni, a pénz az csak legyen. Ne legyen túl sok, de ne is túl kevés, mindkettő rossz hatással van a pszichémre. Legyen pont annyi, amiből kényelmesen kijön minden, de nem árt okosan költeni.

Mivel nemrég volt a szülinapom, egy reménybeli mosógép és egy hűtőszekrény boldog tulajdonosa lettem, ami nagy dolog, így éhen halni és bűzleni már nem fogunk a gyerekekkel. (A napi betevőt kitermelem, eddig legalábbis sikerült.) Most a nemzedéktársaimnak nyilván megjelenik lelki szemei előtt a Gazdálkodj okosan! – ahogy nekem is –, és rögtön látják, hogy ennyivel azért még nem fogom megnyerni a játékot, sőt. A játszma vége még elég messze van. A gépekhez dukálna egy csinos fürdőszoba és konyha is, meg szép, fehér falak a lakásban. A színestévén még hezitálok, lehet, hogy többé nem kell, könyvespolcra viszont szükség lesz, mert amíg a könyvek dobozokban lapulnak, én nem érzem otthon magam. Ezek tehát a prioritások.

Vannak lányok (és gondolom, fiúk is), akik akkor is lakásbelsők fotóit bújják, ha épp nem készülnek új otthont berendezni. Pörgetik az Instát és a Pinterestet, mappákat gyártanak, utánajárnak a beszerzési helyeknek, és tele vannak fantáziadús ötletekkel meg titkos lelőhelyekkel. Én nem tartozom közéjük. Hát, nem kitolás? Azzal vigasztalódom, hogy legalább a baráti körben találok néhány önjelölt szakértőt – csak nehogy az legyen a vége, hogy mindenki valami másra biztat, én meg besokallok a tanácsoktól.

Ezért, és a komolyabb átalakítási munkák kényszerűsége miatt kell találnom sürgősen egy tervezőt, aki felvázolja nekem a víziót, mert víziónak lennie kell ahhoz, hogy a lakás szétverését elkezdhessük. 

Persze ahhoz meg tudnom kéne, mennyiből építjük újjá, nehogy a végén ott maradjunk egy félkész lakásban.

Családi kölcsön vagy banki hitel?

Ez a nagy kérdés, ami alapos megfontolást igényel. Még nem írtam listát a pro és kontra érvekből, ezért vegyük úgy, hogy most nyilvánosan számot vetek.

A családi kölcsön nem kerül plusz költségbe, ami elég nyomós ok arra, hogy ezt válasszam – viszont némi bűntudattal jár. Nem szívesen élősködöm a családon, bármilyen kedvesen is ajánlja fel, mert úgy érzem magam tőle, mint a gyerek, aki sosem nőtt fel, holott máskor igyekszik függetlennek és önállónak mutatni magát. 

A banki hitel semmiféle bűntudattal nem jár, de annál komolyabb felelősséggel igen, legalább tíz évre

Egy ilyenen már túl vagyok, és abból megtanultam, hogy ha minden hónapban elő kell teremteni egy bizonyos összeget, akkor valahogy megoldja az ember, de azt a kis szorítást gyomortájékon nem lehet ignorálni. A családi kölcsönt sem venném kevésbé komolyan persze, mégis kisebb a tétje: nem valószínű, hogy inkasszó vagy végrehajtó fenyegetne.

Ezért megint megkerestem Trencsán Erika hitelszakértőt, hogy lássam a helyzet pontos paramétereit.

Szerinte ma kifejezetten kedvező hitelek közül választhatunk, mert alacsonyan vannak a kamatlábak, így akkor is megéri hitelben gondolkodni, ha végül használat nélkül, jóval a lejárat előtt visszafizeti az ember – vagy legalább egy részét.

Azt javasolja, hogy már a lakáskereséssel párhuzamosan nézzen körül az ember a banki hitelek piacán, és ehhez konzultáljon független hitelszakértővel (amilyen ő is), mert ez ingyenes, és így nem kell vesződni a különféle ajánlatok begyűjtésével, összevetésével. (Szuper, pont az olyan embereknek találták ki, mint amilyen én vagyok.) Ezután szerezzen be egy banktól hitelígérvényt, ami garantálja, hogy az adott banktól meglesz a hitel, bár még nem veszi fel – majd csak akkor, ha már tudja a pontos összeget is. (Ehhez viszont már meg kell találni a vágyott lakást is.) Az ígérvény nagyjából fél évig érvényes.

Én erről már lekéstem, hiszen már csak heteim vannak a szerződéskötésig, de másoknak még jól jöhet. Erika szerint ez a papír garantál egyfajta nyugalmat és biztonságot, hogy ha nem változnak az ügyfél körülményei, akkor a bank kész neki hitelt adni, így vevőként jobb pozícióba kerül a többi vevővel szemben. Ez is egy ingyenes és kötelezettségmentes szolgáltatás.

Amikor pedig beavatom Erikát abba, hogy nekem a plusz pénz igazából nem a vásárláshoz, hanem a felújításhoz kell, azt mondja, itt is több opcióból választhatok. Felvehetek ugyan kifejezetten a felújításra kitalált hitelt, de az mindenképp magasabb kamattal rendelkezik, mint a vásárláshoz felvehető hitel, és több ellenőrzéssel is jár. Ehhez ugyanis költségvetést kell benyújtani, amit a bank véleményezhet, akár módosíthat is, és fel kell becsülni az ingatlan értékét a munkálatok előtt és után is – ami némileg lassítja az eljárást.

Egyszerűbb inkább a vásárláshoz felvenni hitelt, és az eredeti tőkéből elkülöníteni pénzt a felújításra.

A részletek…

Itt is választhatok a jelzáloggal terhelt és a szabad felhasználású hitelek között, és utána kell járnom számos apró betűs részletnek is – ezért tanácsosabb inkább szakértő segítségét kérni. Erika mindjárt ki is számolja nekem, hogy ha tíz évre vennék fel tízmillió forint hitelt, és fixálnánk a kamatot, akkor körülbelül százezer forintot kellene törlesztenem havonta, és a végére nagyjából tizenkét milliót fizetnék vissza. Csakhogy a kamat általában változik, ezért érdemes odafigyelni erre a szempontra, mert lehet fixálni, csak az nyilván magasabb kamattal jár.

Végigmegyünk sok-sok egyéb részleten – hogy a havi bevételem hány százaléka lehet a hiteltörlesztés összege (ami ajánlatonként változik), hogy akarok-e az adott banknál folyószámlát nyitni (és ennek mi a költsége), és kész lennék-e a hitelhez mindjárt élet- és lakásbiztosítást is kötni náluk (ami néhol feltétel) – illetve, hogy mindezekkel együtt megéri-e épp egy bizonyos banknál maradni.

Erika nem próbál rábeszélni semmire, mert – mint mondja – sem neki, sem a bankoknak nem érdeke valakit erőn felüli hitel felvételére buzdítani.

„Ésszel kell hitelért folyamodni, nem szabad túlfeszíteni a kereteket. Sosem tudhatod, mit hoz számodra a következő tíz–tizenöt év, az élethelyzeted hogyan változik, és hogyan alakul majd a piac. Csak addig a pontig szabad eladósodni, amíg nagyon indokolt”

– mondja. Én meg arra gondolok: de jó lenne egyáltalán nem eladósodni. De akkor nem lakhatnék ott, ahol szeretnék… 

Most tehát egy hasonlóan elmélyült, részletekre kiterjedő beszélgetést kell kezdeményeznem a családdal is, hogy ott is mindenki tisztában legyen a részletekkel – hiszen azokban lakik az ördög. Ilyesmibe adósként és hitelezőként is csak úgy szabad belevágni, hogy az ember lelkiismerete nyugodt, és a vállalását teljesíthetőnek érzi.

Mert az már világos, hogy ezekhez a kihívásokhoz egyszer fel kell nőni. Van, akinek gyorsabban megy, olyan is akad, akinek természetes, nekem viszont még mindig tanulnom kell – de amikor a jövőbeli otthonom képe körvonalazódik a lelki szemeim előtt, akkor tudom, hogy minden erőfeszítést megérdemel. És egyszer majd csak valósággá válik.   

Gyárfás Dorka

Kiemelt képünk illusztráció