1. A gyerekkor

Északkelet-Magyarország, a Tisza partja, nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig

A gyerekszoba falaira ma is emlékszem. Anya festett rájuk mesejeleneteket a Hófehérkéből és a Bambiból. Volt rajztáblánk, amit kedvünkre firkálhattunk, de mindig átmentünk véletlenül a falra is a krétáinkkal.

Azt gondoltam a világról, hogy egy herceg lesz a férjem, és mindig megkapok mindent, amit kigondolok.

Végigrajzoltam a gyerekkoromat, miközben ábrándos tekintettel néztem ki az ablakon. Érintetlen voltam, és álmodozó.

2. A kamaszkor

Nyíregyháza, a kétezres évek

Az új évezreddel egy teljesen új élet köszöntött be. Kipukkant a védelmező buborék, vele együtt kipukkant minden, amit addig hittem a világról. Nem volt többé család, nem volt biztonság, kiszabadultam valami nyákos, sűrű rengetegbe, ahol hirtelen nem találtam senkit sem. Önmagamat se találtam meg jó sokáig. Elveszett voltam, lekerült rólam a kontroll, csapongtam kollégiumból albérletbe. Homályos évek voltak, ugrándozás egy trambulinon, egy biztos pont volt alattam: a művészeti iskola, de semmi más.

3. Húszévesen

Budapest, Békásmegyer, 2006

Ugrás bekötött szemmel a semmibe, védőháló nélkül. Békáson, a lakótelepen egy szobát béreltem egy ismerős barátjától. Ronda lakótelep, ronda megállók, utálatosan hosszú utazás mindennap az ocsmány munkahelyre. Piszkos színű panelek, fújós légfrissítő szaga a szomszéd lakásból, hangos kopogtatások, éjszakánként a papírvékony falnak nekicsapódó ágykeret ütemes mozgása, pont olyan ritmusra, amilyennel a lelkem is zakatolt akkor. Alkalmazkodó voltam. Megtanultam alkalmazkodni a legrosszabbhoz. Megtanultam megszokni, összeszorítani a fogaimat, és tűrni, hogy most épp az a körülmény, ami.

4. Újra bázis

Budapest, XVI. kerület, 2007

Egy srác, aki szerelmes volt belém, egy családdal. Inkább a családdal jártam, inkább ők kötöttek a fiúhoz. A fiú nem érdekelt, de újra kaptam bázist. Még azon is elgondolkodtam, hogy talán itt maradhatok, talán férjhez megyek hozzá. Aztán eszembe jutott, hogy anyám is épp így csinálta: bemenekült apám szüleihez, hogy védelmezzék. A nagy fészekben kaptam a fiú mellett egy kis zugot, amit kicsinosítottam és rendbe tettem. Az a kis zug, akkor az otthonom volt. Aztán menekültem tovább.

5. Szerelem

Buda, 20082010

„Budán lakni világnézet” – mondja Márai.

Budára születni kell, mert másképp budai nem lehetsz soha. Budán még a panel is más, bár alig van panel, de Budán a panel is büszke.

Buda gazdag, Buda előkelő, Buda fenséges. Amikor először mentem át rajta villamossal, nagyon furának tűnt. Amikor egy új munka és egy új szerelem miatt először költöztem az első kerületbe, akkor még elhittem, hogy egyszer tartozhatok ide én is. Ma már tudom, ez volt életem egyik legnagyobb önámítása, pedig némi előzetes kitérővel újra itt élek. Az első kerületi lakás egy igazi várakozó álláspont volt. Vártam valamire vagy valakire, aki észrevesz, aki felemel, aki kiemel.

6. Az amnézia

Pesti belváros, 20102013

Galériás, belső udvarra néző, levegőtlen lakás az ötödik kerület kellős közepén, a bulinegyedtől egy karnyújtásnyira. Szinte csak aludni jártam haza, vagy még azt se. Voltak olyan hetek, amiket egyáltalán nem töltöttem otthon, mert vagy dolgoztam, vagy buliztam. Ha kinyitottam az ablakot, ömlött be a penészszag a sötét udvarról, hétvégén pedig a rántás illata. A fürdőszobában csak a csupasz villanykörte világított, és nem lehetett kiszellőztetni. A galéria a minikonyha fölött volt, amit alulról csapkodott a főtt virsli, a rántotta, meg a zacskós leves gőze, más nem tudtam akkor. Üres hűtő, olcsó alkohol. Üres voltam én is. A cipőm sarka mindig le volt kopva.

7. A halál és az ébredés

XI. kerület, Bercsényi utca, 20132015

Betegség. Kórház. Kezelések, műtétek, fájdalom. A tizenegyedik kerületi gyönyörű, üvegfalas lakás, amit Verustól örököltem albérletként, olyan világos volt, mint még soha semmilyen hely, ahol azelőtt éltem, mégis alig volt nyitva a szemem. Haldokoltam, majdnem meghaltam ott, meghasonultam, szembenéztem, bőgtem és üvöltöttem abban a gyönyörű, új építésű, színes lakásban. Nem rendeltetésszerűen használtam, mert oda boldog fiatal párok vagy gazdag, friss családok költöznek. Életem egyik legmeghatározóbb díszlete, a legnagyobb váltás és változás, ami valaha velem történt. Soha nem bírnék oda visszamenni, holott szeretettel, de borzongással gondolok rá.

8. A megállapodás

Buda, 2015–

Újra Buda, bár nem vagyok budai.

Rájöttem végre, ki vagyok: egy vidéki lány, aki nagyot álmodott, majdnem belehalt, aztán mégis maradt.

Végül békére leltem, és derűs a kilátásom is. Végül megtaláltam az otthonomat, önmagamban. Végre újra kimondom, hogy itthon vagyok. 

Szentesi Éva

Kép: Lisen Hanglud