„Gratulálok! Mármint a szülőknek” – Egy grúz béranya igaz története

–

Zhana Vakhtanggesvili árvaházban nőtt fel, majd a grúz főváros, Tbiliszi utcáin élt. Még akkor sem volt fedél a feje felett, amikor tizenöt éves korában megszületett a kislánya, Elene. Zhana soha nem tapasztalta meg a szülői szeretetet, ő maga mégis gyengéd, odaadó anya lett, aki szegénysége ellenére sem hajlandó lemondani a gyerekéről.

Ketevan Vashagashvili rendező tizenkét éve követi kamerájával Zhanáék sorsát. Ott volt velük akkor is, amikor hosszú évek után végre hozzájutottak egy nyomorúságos, fürdőszoba nélküli, szoba-konyhás bérleményhez – és a hivatalos lakcímnek köszönhetően az anya pénztárosi állást kaphatott egy szupermarketben. 

A megélhetésüket azonban ez sem fedezte teljesen, ezért Zhana úgy döntött, külföldi pároknak adja bérbe a méhét: 14 ezer dollár a tarifa kilenc hónapra.

Grúziában a béranyaság legális „iparág”

Korrekt szabályozás híján azonban szürkezónákkal és sokféle jogi kiskapuval működik. A legismertebb klinikák nemzetközi ügyfelekkel dolgoznak, és teljes körű reprodukciós szolgáltatást kínálnak. 

A hatályos jogszabályok egyértelműen a megrendelő szülőknek biztosítják a szülői jogokat, a béranya pedig nem formálhat igényt a megszült gyerekre. Bár a grúz kormány 2023-ban jelezte, hogy korlátozni kívánja a külföldiek részvételét a programokban, ez eddig nem valósult meg.

A béranyaügynökségek ebben a rendszerben kulcsszerepet töltenek be: összekötik a leendő szülőket, a béranyákat és a meddőségi klinikákat. Feladatuk általában a teljes folyamat menedzselése – a jogi háttér biztosítása, az orvosi koordináció, a fordítás, a szállás, a biztosítás és az adminisztráció megszervezése.

Ahogy a 9-Month Contract (Szerződés kilenc hónapra) című dokumentumfilmből is kiderül, a rendszer legkiszolgáltatottabbjai a béranyák. Zhanát például hónapokig zaklatja és fenyegeti egy londoni férfi, akinek kihordta a gyerekét, de mivel – az apa hibájából – nem volt rendben a szerződés, azt szerette volna, ha a béranya kijátssza a törvényt, bejegyezteti magát anyaként, elhozza a kórházból, és Londonba viszi neki a gyereket. Erre Zhana nem hajlandó, így viszont nem kapja meg a teljes összeget, amely járna neki.

A jogvédők közbenjárása, a pereskedés és a rendőrségi vizsgálat mindössze annyi eredményt hoz, hogy a londoni férfi abbahagyja a zaklató üzenetek küldését. (A gyerek addigra már nála van.)

Zhana ekkorra ismét várandós: az ötödik magzat növekszik benne. Fáradt, nem érzi jól magát, magas a vérnyomása, vérszegény. Hogy mi játszódik le a lelkében, arról csak az arca mesél.

A másoknak megszült kisbabákról egyszer sem beszél. A szülés után nem nézi meg őket; arra koncentrál, hogy minél hamarabb felépüljön, és hazamehessen Elenéhez, akit mérhetetlen gyengédséggel babusgat – még akkor is, amikor a gyönyörű nagylány már egy fél fejjel magasabb nála.

Méh vagy vese?

Zhana elmeséli, hogy kapott már olyan ajánlatot is, hogy adja el a veséjét harmincezer dollárért. De inkább a béranyaságot választotta ismét, mert fél: ha vele történik valami, mi lesz a lányával?

Habár Zhana fiatal, a több műszakos munka, a kihordott babák, a sorozatos császármetszések és a különféle terhességi komplikációk miatt megroppan az egészsége. Mi lesz velük, ha már nem szülhet több gyereket?

A dokumentumfilm másik főszereplője Elene, aki a szemünk előtt nő fel. Látjuk őt kisgyerekként, majd bakfisként, aki elől Zhana igyekszik titkolni egyre kevesebb sikerrel, miből fedezi a neveltetése költségeit. 

Elene középiskolába jár, éltanuló, táncol, születésnapi zsúrt szervez neki az anyja, szánkózni viszi, és eljutnak a tengerhez is.
Zhana igyekszik mindent megadni neki, amiben neki magának soha nem volt része. Azt kéri cserébe, hogy Elene legyen szorgalmas, kitartó, bátor és büszke. Teremtse meg a saját anyagi biztonságát. Legyen belőle ügyvéd – ez volt eredetileg Zhana álma. Gyerekek jogait szerette volna védeni, de nem volt módja továbbtanulni.

A film Elene felnövéstörténete is: a végén láthatjuk, ahogy öntudatos, erős fiatal nővé érve immár ő viseli gondját a szülés után lábadozó édesanyjának, és önmagáért is kiáll: nem az a feladata, hogy beteljesítse másvalaki álmait – a saját útját kell járnia.

A zárás katartikus, de nem spoilerezem el, hova fut ki a történetük. A sírás nem megúszható, de szerencsére az öröm és a meghatottság könnyei ezek.

Kurucz Adrienn