Audrey Hepburn titkos élete: zoknijában csempészte át az üzeneteket

–

Szinte elképzelni sem tudjuk a Római vakáció bájos hercegnőjéről, az Álom luxuskivitelben gyöngysoros, tiarás csodanőjéről, a huszadik század egyik gyönyörű stílusikonjáról, hogy a második világháború alatt egy csöppet sem csillogó, nehéz és fájdalmas fiatalkora volt.

A dívaszerepet háborús gyerekkor előzte meg.

Audrey Hepburn 1929-ben született Brüsszelben, egy olyan családban, amely politikai szélsőségei miatt nem volt mentes a botrányoktól. Sőt: szüleiben sajnos egyetlen közös volt, hogy mindkettőjüket megigézte Hitler és a fasizmus. Édesanyja Ella van Heemstra holland bárónő volt, akit lenyűgözött a náci Németország „fensége”. Apja, Joseph Hepburn-Ruston, a brit fasiszták vezetője volt, Oswald Mosley-nak, a Brit Fasiszta Unió vezetőjének támogatója.

Amikor Audrey Hepburn hatéves lett, anyja Angliába küldte az apjához, és már akkoriban színdarabokban játszott és táncolt, ám a háború egy pillanat alatt mindent elvett tőle, amit szeretett. Az anyja visszarendelte Hollandiába. Az ott tapasztaltak és az, hogy maga is éhezett, erős hatással voltak társadalmi érzékenységére. Megélte azt is, hogy az emberek nem szívelik a családját, hiszen az anyja befolyásos emberként a helyiek minden erőforrását a német sereg támogatására fordította, ráadásul náci tisztviselővel udvaroltatott magának. 

A BBC cikke szerint Audrey Hepburn Hollandiában sem hagyott fel a balettozással, hiszen a tánc volt az egyetlen menedéke, és a mozdulatok, a zene segítségével próbálta átvészelni a borzalmakat. De a náci megszállás még ezt az örömét is elvette, alig töltötte be a tizenötöt, máris választás elé állította az élet: vagy csatlakozik a náci művészek szövetségéhez, a Harmadik Birodalomhoz köthető Dans Kultuurkamerhez, vagy egyáltalán nem léphet fel. Ő az utóbbi opciót választotta, mert „egy tisztességes holland egyszerűen nem tesz ilyet” – nyilatkozta egy interjúban.

Noha úgy tűnt, hogy feladta az álmát, erről szó sem volt: gyerekeknek tartott balettórákat, és később titkos előadásokat szervezett, amelyeken a közönség a sötétben, csupán gyertyaláng mellett figyelhette kecses mozdulatait, és nem volt szabad tapsolniuk, hogy mérsékeljék a lebukás kockázatát. Ezeket az alkalmakat fekete estéknek nevezték, és az összegyűjtött pénzt a holland ellenállásnak adták.

Audrey Hepburn nem csak a táncban talált menedéket: információkat, üzeneteket és ételt szállított az ellenállóknak. 

Tizenöt éves korában egy kórházban kezdett dolgozni. Ez volt az ellenállók főhadiszállása, és az orvosok kulcsszerepet játszottak a náciellenes szervezkedésben.

Hepburn 1944 tavaszán önkéntes segítőként csatlakozott egy Hendrik Visser’t Hooft nevű orvoshoz, aki az ellenállás tagja volt. Ez a kapcsolódás sokat jelentett számára, hiszen az anyját még mindig sokan kollaboránsnak tartották – pedig a náci megszállás után ő is elveszítette rajongását a hitleri filozófia iránt –, és ezért kamasz lányától is elhatárolódtak. Az orvos mégis esélyt adott neki, így az akkor 15 éves, angolul kitűnően beszélő Hepburn a zoknijában szállíthatott titkos üzenetet egy brit ejtőernyősnek. Amikor a németek megállították, a fiatal lány vadvirágokat nyújtott át nekik egy nagy mosoly kíséretében – pontosan tudta, hogyan kell a báját a jó ügy érdekében bevetnie. 

„Az élet egy harc a jó és a rossz között, és állást kell foglalni”

1945-re már Hollandiát sem kímélte a szörnyű háborús valóság, az egész országban éhínség dúlt. Hetente 500 ember halt meg az éhezés következtében, és a Hepburn családnak sem volt mit ennie. Audrey legyengült, súlyos vérszegénységet és sárgaságot kapott. Egy alkalommal három hétig rejtőzködtek a pincében, miközben odakint kemény harcok dúltak. A háború végére a fiatal lány súlya 36 kilóra csökkent.

De a nélkülözést leckének tekintette: egész életét abban a meggyőződésben élte le, hogy harcolnia kell az igazságtalanság ellen, a szegények, mellőzöttek érdekében. Később a gyerekeinek is azt tanította, hogy „az élet egy harc a jó és a rossz között, és állást kell foglalni” – fia, Luca Dotti bátor és szilárd értékrendű nőként emlékezik az anyjára. Mint mondja, Hollywoodról ritkán esett szó odahaza, de Hollandiáról, a náci megszállásról és a szabadságért folytatott harcról sokat mesélt. A vörös szőnyeges bevonulások valahogy kimaradtak a visszaemlékezéseiből, de a halál, a nélkülözés, a szenvedés és az éhínség emléke egy életen át kísérte. 

Élethosszig tartó, karriert megpecsételő háborús sebek

A háború után Audrey Hepburn Londonba költözött. Balettpályafutását szerette volna folytatni, de az alultápláltsága miatt fizikailag alkalmatlan volt rá. Ehelyett a színészetben találta meg az új hivatását. 1953-ban a Római vakáció című filmben nyújtott alakításáért megkapta az Oscar-díjat, és ezzel egy csapásra világhírűvé vált.

Hepburn soha nem felejtette el, honnan indult. A szenvedő gyerekek ügyének szentelte magát, az UNICEF nagyköveteként fontos munkát végzett.

Bereczki Szilvia