Emlékmentő

A zalaegerszegi Tóth Péter hivatása szerint nagyon is a jelenben él: tűz-, munka- és környezetvédelemmel foglalkozik, a hobbija azonban visszarepíti őt ötven–nyolcvan évvel ezelőttre, a szocializmusba.

Gyűjteményének legelső darabja egy 1966-os gyártmányú Pannónia T5 motorkerékpár volt, ahogy meséli, ezzel járt udvarolni és horgászni is, a járgány pedig a mai napig a garázsában áll. A Pannóniával aztán el is kapta a gépszíj, megvette a következő, majd a rákövetkező motort… amiket szép lassan követtek más régi emlékek is. 

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

Amikor meghallotta, hogy zárnak be a környékbeli gyárak, a szíve összefacsarodott a sok kidobásra ítélt relikvia sorsa miatt, úgyhogy elment, és felvásárolta azokat a holmikat, amik máskülönben az enyészeté lettek volna. Ott volt például a Zalaegerszegi Ruhagyár: Közép-Európa legnagyobb ruhagyára egykor több ezer embernek adott munkát, a ZA-KÓ márkanevű ruhák pedig külföldön is igen kelendők voltak, amíg 2003-ban csődbe nem ment a cég. „Bementem a gyárba, amikor már felszámolás alatt volt, és jeleztem, hogy szeretném felvásárolni a relikviákat.

Mindenki nézett rám, mint egy hülyére, hogy mi a francnak kell nekem az a sok értéktelen vacak.

Mindenki a varró- és szabászgépeket vitte, de én rájuk sem hederítettem. Lementem a pincébe, és összeszedtem a szabásmintákat, fényképeket, a gyár első vándorzászlóját, de Rákosi címerét is.”

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

Fabulon-recept

Tóth Péter szerint kétfajta ember van: az egyik imádja a régiséget, a másik viszont mindent kidobna. Ő az előbbiekhez tartozik, a gyűjteménye, amit egyidőben sokan értetlenkedve szemléltek, ma már igen jelentős értéket képvisel, múzeumok fordulnak hozzá, hogy kölcsönadjon tárgyakat egy-egy időszaki kiállításra, de Amerikából is kereste meg magángyűjtő egy relikviáért. 

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

Péter gyűjtőszenvedélyét a véletlen is segíti. Egyik nap egy olasz ember hívta fel, aki idehaza gyárat nyitott, ahová Pétert ajánlották be munkavédelmisnek. Az ellenőrzés során a raktárban talált rá az egerszegi Caola gyár számos régi holmijára. A Fabulont is gyártó cég 1993-ban került magántulajdonba, majd a kilencvenes évek végén lehúzta a rolót. „Az összes termékük vegyi receptje el van nálam téve” – nyugtat meg.

De a szintén bezárt Zalahús Rt. összes kolbász- és szalámireceptjét is nála kell keresni. „Itt már nem volt megállás” – mondja Péter, aki kitartóan gyűjt mindent, ami a szocialista időket idézi meg.

Azt vallja: mindent össze kell szedni, ha az ő érdeklődési körébe nem passzol is bele, egy gyűjtőtársa attól még örülhet neki, cserealapnak minden hasznos lehet.

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

Férfiak álmai 

„A fő irányvonal nálam a motorok, azon belül is a szocialista ipar termékei, a magyar, lengyel, orosz, cseh gépjárművek” – mondja, miközben végigkalauzol a gépparkon: van itt egy Csepel Panni, a házi járműszépségversenyek örökös bajnoka – szerintem abszolút megérdemelten –, kézzel hajtható Áfor benzinkút, gulyáságyú, Dutra D4KA traktor, orosz–magyar koprodukcióban készült, még mindig működő HR-2 traktor, amiből összesen ötven darabot gyártottak az országban 1986–1987 környékén, és szintén limitált szériás IH 3588-as traktor. „A férfiak zabálják az ilyesmit” – teszi hozzá, amikor látja rajtam, hogy nem tudom kellőképpen értékelni a gépeket.

Egy öreg Wartburgnál azért a régi emlékek elkezdenek betörni a tudatomba, ilyesmiben még én is utaztam. A jármű felett vörös csillagos élüzem tábla díszeleg. „Az élüzem 1949 és 1989 között »a felsőbb irányító szervek által meghatározott célkitűzések megvalósítása terén kimagasló termelési, gazdasági eredményt elért« vállalatok kitüntető címe volt Magyarországon” – magyarázza Tóth Péter.

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

Tájház születik

A gyűjtőszenvedélyt jó, ha a korszakkal kapcsolatos széles körű tudás is kiegészíti, különben könnyen átverik az embert, állítja. Ő a munkája során sokat jár-kel a megyében, ha valamit lát, azt elkéri vagy megveszi. De most már széles körben ismert az érdeklődése, naponta hívják telefonon lomtalanításon előkerüt kincsek hírével. Ahogy el lehet képzelni, egy idő után szüksége lett volna nagyobb helyre, ahol a kitartó szorgalommal összegyűjtött holmikat elraktározhatja. „Motorból is annyi lett már, mint a sár”, ismeri be. A sors a kezére játszott: a szomszédban élő bácsi elhunyt, ő pedig azonnal lecsapott a telekre. „Igazából a házat először nem is vettem figyelembe, csak azt számolgattam, hogy a kertben hány garázs férne el…”

Aztán amikor átvették a birtokot, kiderült, hogy a ház korábbi tulajdonosa a második világháború során a hadifogságban megtanult vályogot vetni, úgyhogy amikor hazatért, a két kezével, egymaga építette az otthonát.

„Más felújította volna a házat, én az ellenkezőjét csináltam: visszaalakítottam az ötvenes évek stílusára. Iszonyú mennyiségű munka és pénz, hiszen ez a korszak már rég letűnt, az autentikus alkatrészek, mint például a villanykapcsolók, már mind megsemmisültek, vagy elszórták őket.”

Az épületből a kedvenc tárgya a Béke feliratú Salgó tűzhely, avagy sparhelt. „Ezzel nagy szerencsém volt, ugyanis sütőként hirdették, én is teljesen véletlenül akadtam rá egy online piacon. Soha nem volt begyújtva, az idős bácsi, akié volt, palántákat nevelt rajta.”

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

A családdal ők is néha megszállnak a tájházban, olyankor a sparhelten főznek forralt bort, sütnek hozzá krumplit, és diavetítőn néznek filmeket, mielőtt nyugovóra térnének a szalmazsákokkal megrakott ágyban. Péter állítja, azokon messze jobban esik az alvás, mint az otthoni szivacsos, kárpitos ágyon.

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

Éljen május 1.!

Tóth Péter legkedvesebb járműve a Csepel D-344 katonai teherautó, a lakásban található tárgyak közül pedig a sparhelt és a Szaratov hűtőszekrény. Azt állítja magáról, hogy rettenetesen kitartó, ha valamit akar, akkor annak addig jár utána, amíg meg nem kaparintja. „A Csepel 250 motorkerékpárra tíz évig alkudoztam. Addig jártam a nyakára, hogy a végén már azt mondta az ezelőtti tulajdonos: vigyem, és ígérjem meg, hogy soha többé nem hívom.”

Amire most nagyon fáj a foga, az a négyméteres Lenin-szobor, ami a Zalaegerszegi Ruhagyárral szemben állt. A szobor Marton László műve, azé a szobrászé, aki a Budapesten és Tapolcán is látható Kiskirálylányt alkotta. 

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

Sokan keresik meg, hogy szeretnének nála elmerülni a szocializmus hangulatában, így végül azt találta ki, hogy (a bejelentkezés lehetőségén felül) évente egyszer nyílt napot tart, amikor szabadon lehet a relikviák között garázdálkodni. Ez a nap pedig mikor máskor is lehetne, mint május elsején, egy igazi szocialista majális keretében!

Lenin szocializmus retró tájház Zalaegerszeg Tóth Péter

A városból egy régi kék csuklós Ikarus busszal lehet eljutni a tájházba, ahol az ünnepi alkalom okán kiviszik a kertbe mind az ötven járművet, lángost sütnek, egy régi katonai teherautóban pedig sört csapolnak. Első alkalommal nyolcvanan jöttek el, másodjára már egy háromszázas tömeg jelent meg, úgyhogy Péter már most nagy erőkkel készül a 2025-ös szocialista majálisra.

Fiala Borcsa

Képek: Chripkó Lili / WMN