Ha szemüveget viselsz, ilyennek látnak mások

–

A jövevény megállt a padsorok előtt, és barátságosan köszönt:

– Szervusztok! Szabó Zsuzsi vagyok, ide fogok járni a negyedik a-ba.

– Nem hiszem – hallatszott Hajagos Ádi mély hangja, és néhányan máris kuncogni kezdtek.

– Éspedig miért nem? – kérdezte az új kislány, és cseppet se látszott megijedve.

– Mert ez a mi osztályunk. Ez egy normális osztály. Ez nem állatóvoda. Szemüvegesek a b-ben vannak, ott direkt szeretik őket. Nálunk ilyennek nincs helye. Szemüveges kígyók a terráriumban, állatkert, főbejárat, nyitva kilenctől hatig.

Fehér Klára Mi, szemüvegesek című regényéből való a részlet, amely először 1986-ban jelent meg a Móra Ferenc Kiadó oly népszerű „pöttyös”, ifjúsági sorozatában. 11 éves voltam akkor, és nagyon sokat jelentett nekem ez a könyv, mert én is éppen szemüveges lettem. És tökéletesen át tudtam érezni a főhős gondjait.

Szégyenből büszkeség

Én annyira szégyelltem a szemem romlását, hogy nem is hordtam sokáig a szemüvegemet. A jegyeim romlottak, mert nem láttam a táblát, de ez az én titkom maradt. Inkább tartsanak lustának, mint vaksinak – gondoltam, és ahogy lehetett (évekkel később), kontaktlencsét vásároltam, és a szemüvegemben még a szerelmeim előtt sem mutatkoztam, talán csak 25 éves korom felett.

Arról már írtam, hogyan szerettem bele a gyászos kezdetek ellenére 48 éves koromban a szemüvegekbe, pontosabban a szép keretekbe. Az igazsághoz azért hozzátartozik: nagyon élveztem, hogy egy évtizeden át tisztán láttam egy lézeres műtét következtében, amire 36 évesen szántam rá magam. A monitor előtt töltött temérdek óra, no meg az idő azonban megtette hatását, mostanában ismét látástámogatásra szorulok, a különbség annyi, hogy már nemhogy nem dugdosom a szemüvegemet, de kifejezetten szeretem, és azt hiszem, jól is áll.

Sosem gondoltam volna, hogy egy nap örömmel válogatok majd a szebbnél szebb keretek közt, mintha csak új télikabátot vagy táskát választanék.

Nyoma sincs bennem annak a régi félelemnek, hogy a szemüveg miatt kevesebbet érek majd mások szemében. Kicsit fura is arra gondolni, hogy valaha ez milyen komoly szorongást jelentett. És tudom, hogy nem csak nekem!

Elgondolkodtam rajta, vajon a világ változott (az, ahogyan a szemüvegesekre tekintenek a nem szemüvegesek), vagy én változtam. Magabiztosabb lennék? Kevésbé érdekel, hogy milyennek látnak mások? Vagy egész egyszerűen nem „ciki” már szemüvegesnek lenni a környezetemben, sőt sokan kifejezetten vonzónak találják a szemüveget, olyannyira, hogy hordják is sima, tehát nem dioptriás üveggel? Erről van szó?

Szembe jött velem egy cikk a Psychology Today című online magazinban, amelynek címe: How Glasses Really Change the Way People See You (azaz Hogyan változtatja meg az emberek rólad alkotott véleményét a szemüveged). A szerző, Wendy L. Patrick, abból indul ki, hogy a szemüveg mindenképpen imázsformáló. És izmos sztereotípiák tapadnak hozzá. Például az, hogy a szemüveg öregebbnek és bölcsebbnek láttat. Vagy hogy a szemüvegesek komolyabbak, jól tanulnak, sőt stréberek. Könyvmolyok. Testileg pedig ügyetlenebbek sasszemű társaiknál.

Wendy L. Patrick írja, hogy Nicolas M. Brunet és Jonathan Sharp, a Kaliforniai Egyetem pszichológusai vizsgálták, miként befolyásolja a szemüveg azt, hány évesnek látszik valaki. Konkrétabban: öregebbnek gondolunk-e valakit a valós koránál, ha szemüveget visel?

A kutatás résztvevőinek azt kellett megtippelniük, hány éves ember arcát látják a képeken – ugyanazokat az embereket fotózták le háromféleképpen: szemüveggel, szemüveg nélkül, illetve napszemüvegben. A prekoncepcióval ellentétben arra jutottak a kutatók az eredmények elemzésekor, hogy a szemüveg viselése miatt nem igazán saccolnak valakit a koránál idősebbnek.

Egy másik kísérletben (Tammy Kinley és munkatársai, 2019) 1981 és 1996 között született embereket (millenniumi, azaz Y generáció) vizsgáltak abból a szempontból, hogy milyennek látják szemüveget viselő társaikat.

Az eredmények összegzése után arra jutottak, hogy ugyanazt a férfit szemüveggel összességében megbízhatóbbnak és okosabbnak ítélték a kísérlet résztvevői, szemüveg nélkül viszont vagányabbnak, divatosabbnak és jóképűbbnek értékelték őket.

Ha nő volt a képen, nagyjából hasonló eredmények születtek, kiegészítve a résztvevők azon elképzelésével, hogy egy feltűnő keretet választó szemüveges nő valószínűleg laza és vidám, vagyis jó fej.

Kinley-ék szerint ezek az eredmények összhangban vannak a korábbi kutatásokkal, valamint azzal a sztereotípiával, hogy a szemüveges embereket intelligensebbnek és megbízhatóbbnak tekintik. (Ennek oka valószínűleg a múltban keresendő: elsősorban a szellemi munkát végző, írni és olvasni tudó emberek használták a szemüvegek valamely elődjét.) E prekoncepciók okán az iskolában, vagy egy állásinterjún ma is előnyt jelenthet a szemüvegviselés.

A vizsgálatokból az is kiderül, mondja Wendy L. Patrick, hogy manapság egy-egy különleges keret a legdivatosabb kiegészítők közé tartozik – a nagy divatházak piacra is dobták saját kereteiket –, és ha valaki szemüvegre szorul, azt már nem tekinti a közvélemény olyan mértékben „fogyatékosságnak”, mint régebben, sőt akár növelheti is a vonzerőt és az önbizalmat.

A szemüvegek népszerűségének egyébként a napszemüvegek sok évtizedes divatja ágyazott meg.

A napszemüvegek iránti töretlen vonzalmunk oka nemcsak az, hogy a sztárok is rajonganak értük, hanem az is, hogy a napszemüveg némiképp rejtélyessé, és ezáltal vonzóbbá teszi a megjelenést, hiszen nem látod a partner tekintetét. És pont ezért egyúttal kevésbé is bízunk meg abban, aki nem veszi le a napszemüvegét, miközben beszél hozzánk. Függetlenül a vonzerejétől. 

A ma már kapható vékony, könnyű lencsék, a gyönyörű keretek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szemüveg ne szégyellni való eszköz, hanem menő kiegészítő legyen: az önkifejezés, a saját stílus és a játék része a mindennapokban. Hogy mi, szemüvegesek ne teherként, hanem lehetőségként tekinthessünk rájuk immár. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Voyagerix

Kurucz Adrienn