Így kezelheti a szülő az indulatait – a harag, a feszültség, a türelmetlenség bugyrai

–

Egy érett érzelemszabályozású szülő is kiabálhat sokat, ha az alapvető igényei kielégítetlenek

„Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk szülőként, hogy már gyerekkorban kialakult a képességünk az egészséges érzelemszabályozásra, sajnos akkor sem mindig tudjuk megőrizni a türelmünket. Vannak olyan időszakok és helyzetek, amikor az egészséges érzelemszabályozás nem tud megvalósulni, például egy szülői kiégés miatt, vagy egy túlterhelt kisgyermekes időszakban” – magyarázza Török Csenge pszichológus, a Miniszkóp edukációs célú Instagram- (és Facebook-) oldal szerzője. Az érzelemszabályozást akadályozza például az, ha folyamatosan kielégítetlen szükségletek állnak a háttérben: a szülőnek nincs ideje megfelelően táplálkozni, állandóan kialvatlan, vagy éppen elszigetelten él a család, és nincs elérhető családi háló a mindennapokban.

Ha egy szülőnek nehézségei vannak a türelme megőrzésével, akkor a fiziológiás és lelki szükségletek rendezése az első: érdemes megvizsgálni, hogyan lehet több segítséget bevonni, megoldást találni a több alvásra, a rendszeres evésre, vagy a beszélgetésre a sorstársakkal.

A valahova tartozás érzése ugyanis enyhítheti ezeket a szorongásokat.

Ugyanakkor a pszichológus tapasztalatai szerint manapság magukra maradnak a kisgyerekes családok, és ez nagyon nagy teher a számukra. Nem megvalósítható az, hogy egy anyuka egész éjjel szoptat, utána nappal mindent elvégez a ház körül, főz, mos, takarít, a gyerekeket altatja és szórakoztatja. „Érdemes egyénileg mérlegelni, hogy hol van az én tűréshatárom, mi az, amit fizikailag, lelkileg még képes vagyok megoldani, és a segítségkérést is gyakorolni: nagyszülőket, barátokat, bébiszittert bevonni, vagy a párkapcsolaton belül megoldani a felmerülő nehézségeket. Tehát ott indul az egész, hogy ne tegyük túl magasra a lécet saját magunkkal szemben sem” – mondja Török Csenge. A szakember ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy sok olyan helyzet is van, amikor valamiért nincs mód segítséget kérni, és ilyenkor nagyon nagy támasza lehet egymásnak a szülőpár.

A türelem megőrzésének képessége a szülő gyerekkorában kezdődik

„Ha egy szülő úgy nőtt fel, hogy gyerekként megkapta a megfelelő támogatást és segítséget a saját szüleitől az érzelmei szabályozásához, akkor felnőttként is felismeri a türelem elvesztéséhez vezető utat, és egy feszült helyzetben is képes magát megnyugtatni. Azt is tudja, hogy ha dühös, akkor hogyan tud újra egyensúlyi állapotba kerülni. Ha viszont gyerekkorában nem tapasztalta meg azt, hogy milyen átélni akár a negatív, akár a pozitív érzelmeket, nem látta a szülők példáján keresztül, nem tudta lemásolni, hogy az indulatait hogyan tudja lecsillapítani, akkor ez a képesség felnőttkorban is hiányos lesz” – ad magyarázatot Török Csenge arra, honnan ered az, hogy van, aki türelmesebb tud maradni a nehéz helyzetekben.

De azt is elmondja, hogy ha nehézséget okoz az érzelemszabályozás egy felnőtt számára, az nem jelenti azt, hogy ezen ne lehetne változtatni.

Felnőttkorban is tanulható, fejleszthető, pótolható ez a hiányosság, kialakulhat az egészséges önszabályozás, és ezután már a szülő is képes lesz a saját gyerekének segíteni.

Ugyanis a gyerekek a felnőttektől, minták alapján tanulják meg kezelni a saját érzéseiket. Talán sokan ismerik a régi iskolát, miszerint már egy kisbabának is meg kell tanulnia önállóan megnyugtatnia önmagát. A tudomány jelenlegi állása szerint azonban az első években mindenképpen szükség van egy nyugodt, érzelmileg stabil felnőtt jelenlétére ahhoz, hogy megtanuljuk a hosszú távú érzelemszabályozást. A fejlődés során, ahogy érik a homloklebeny, úgy csökken fokozatosan a szükséges támogatás mértéke. És míg egy kétévest még át kell segíteni a nehéz vagy intenzív (akár pozitív!) érzelmeken, az óvodáskor vége felé már viszonylag stabilabban, kevesebb támogatással is működik az érzelemszabályozás.

Fáradtság, éhség vagy megterhelő időszakok esetén (sok feladat, számonkérés) persze ugyanúgy elkél a szülő segítsége, mint korábban. Sőt, még a felnőttkorról is elmondható, hogy a társas kapcsolatok támasza bármelyikünk számára nagy segítséget jelent.

A düh valójában egy olyan érzés, ami mögött a legtöbbször sok másik áll

Amikor egy-két évvel ezelőtt sokat voltam egyedül otthon a gyerekekkel – nemcsak napközben, hanem sokszor hajnaltól késő estig és hétvégén is –, idővel észrevettem, hogy amikor a nap végén már könnyebben vesztem el a türelmem, valójában az egyedüllétre irányul a dühöm és a bosszúságom.

„A düh és a harag tipikusan olyan érzelem, ami mögött nagyon sok másik van egyszerre”

– mondja a szakember, hozzátéve: úgy kell elképzelnünk, mint egy jéghegy csúcsát – a felszín fölött csak bizonyos érzéseket látunk, de alatta sok olyan dolog van, ami sokkal komplexebbé teszi az egészet.

„Minden szülőt arra biztatok, hogy vizsgálják meg a saját érzéseiket, mert sokszor a gyerekek viselkedése visszavezethető a szülő lelkiállapotára. Például ilyen a fenti klasszikus példa is: egy nehezebb éjszaka, amikor az apa későn ér haza, kiválthat az anyában olyan negatív érzéseket, amelyek lehet, hogy nem azonnal, de, mondjuk, két órával később egy hosszú altatásnál buknak majd ki. A gyerekeknek nagyon érzékeny szenzoraik vannak, könnyen ráhangolódnak a szülő érzelmi állapotára, és ha nincs harmónia akár családi, akár párkapcsolati szinten, vagy valamiért nem tudunk lelkileg jelen lenni, azt mind megérzik. Ez pedig könnyen elindíthat egy negatív ciklust, amikor a gyerek »tesztelni« kezdi a szülő türelmét, folyamatosan nyomkodja a »piros gombokat«, és az megint csak visszahat a szülőre” – foglalja össze.

Azok a bizonyos piros gombok

Azt is észrevettem magamon, hogy bár a legtöbbször jól kezelek egy-egy viselkedésproblémát a gyerekeimnél, néha mégis adódnak olyan helyzetek, amikor a lelki és az aktuális fáradtsági állapotomtól függően előtör belőlem egy másfajta szülő. Ilyenkor hirtelen olyan mondatok keletkeznek a fejemben, hogy „na nehogy már azt gondolja ez a gyerek, hogy akármit megcsinálhat velem, tanulja meg, hogy hogyan kell viselkednie”, aminek következtében aztán nem épp a türelmes énemet és a pozitív ösztönzőket veszem elő, hanem, mondjuk, kiabálva beküldöm a szobájába.

„Mindenkinek vannak érzékeny pontjai, amikor egyszer csak bekapcsolnak a háttérből ezek a mondatok. Például egy feltételezés, hogy a boltban azt gondolják a kiabáló gyerekemről, hogy elkényeztetett, vagy rólam, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, és ilyenkor egy mini-önértékelési krízisbe kerülhetek. A tudatosság kicsit háttérbe szorul, és egyfajta önvédő rendszer veszi át az irányítást.

Ebben az esetben is nagy segítség, ha egy-egy nyugodt pillanatban elmélyedünk a saját múltunkban, jelenünkben, megkeressük, hogy miért reagálunk hevesen. Sokat jelent, ha ennek következtében külső szemlélőként is rálátunk saját magunkra”

– foglalja össze a pszichológus. 

Amikor a helyzet teljesen kilátástalan

Még ha a fentieket mind tudjuk is, a mindennapokban van olyan, amikor teljesen kontrollvesztettnek és tehetetlennek érezzük magunkat a gyerek viselkedése kapcsán, és a probléma megoldása szempontjából mi magunk is beszűkült tudatállapotba kerülünk, nem tudunk kilépni a helyzetből. Ilyenkor segíthet, ha megállunk egy kicsit, késleltetünk, vagy fizikailag kilépünk abból a térből, ahol vagyunk: például mindannyian leülünk egy kicsit a földre, vagy kimegyünk a levegőre. Ennek hatására sikerülhet más szemmel látni a gyerek viselkedését és a mögötte álló szükségleteit, sikerülhet vele együttérezni. Ugyanakkor fontos látni: bizony lesznek helyzetek, amiket nem tudunk úgy megoldani, ahogy szülőként elvárnánk magunktól, és hibázunk.

Török Csenge szerint néha csak egészen apró részletekben tudjuk megadni saját magunknak azt a támogatást, amire utána később felépíthetünk egy türelmesebb szülői működést. „Az alap mindig az, hogy a fiziológiás és a lelki szükségletek rendbe jöjjenek, és csak utána lehet ráépíteni azt a fajta tudatosságot, ami által észrevesszük, hogy mi az a pont, ahol a saját türelmünket kezdjük elveszíteni. A rendszeres sport, a séta, a biciklizés is sokat segít abban, hogy a szülő kiadhassa magából a saját feszültségét” – mutat rá a pszichológus. 

Mikor forduljunk szakemberhez?

Hogyha szülőként azt érezzük, hogy újra és újra nehézségekbe ütközünk, hogy gyakran elveszítjük a türelmünket, de szeretnénk változtatni a nevelési, gondozási szokásainkon, módszereinken, akkor érdemes minél előbb szakember segítségét kérni. A pszichológus abban is segít, hogy megértsük a saját megéléseinket, és hogy tudatában legyünk annak szülőként, hogy miből dolgozunk, hol vannak elakadásaink vagy hiányosságaink. Ezáltal meghatározhatjuk azokat a pontokat, területeket, amiben fejlődni szeretnénk, és a fejlődéshez szükséges eszközöket is könnyebben megtalálhatjuk.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / miodrag ignjatovic

Kőrizs Kata