A bankelnök, akit soha nem látni nyakkendőben, és az irodájában ott a jógamatrac – Fáy Zsolttal beszélgettünk

–

Takács Dalma/WMN: Amikor az interjúra készültem, és beírtam a nevét a Google-ba, szinte kizárólag MagNet Bankkal kapcsolatos anyagokat találtam. Éppen ezért arra gondoltam, kezdhetnénk úgy ezt a beszélgetést, hogy meséljen arról, ki Fáy Zsolt, amikor épp nem az irodájában van.

Fáy Zsolt: Azt hiszem, olyankor én is relatíve normális társadalmi szerepeket látok el. Férj vagyok, van három gyerekem, jógázom, sokat sportolok. Szerintem nagyon értékesen töltöm a szabadidőmet. De a MagNet Bank olyan régóta jelen van az életemben, hogy nagyon nehéz elképzelni, milyen lenne az életem nélküle. Tulajdonképpen mondhatnám azt, hogy a három felnőtt gyerekem mellett ő a negyedik. És már huszonnyolc éves!

T. D./WMN: Milyen mostani fejjel visszaemlékezni ennek a negyedik gyereknek a születésére?

F. Zs.: Nagyon-nagyon izgalmas, viszontagságos idők voltak. '91–92-ben született az első két gyerekem, ’95-ben pedig a MagNet Bank jogelődje. Az első pár év igazán kemény volt: napi 14–16 óra munka, aztán rohanás haza, ellátni a kisgyerekeket, időt tölteni a családdal… Azt hiszem, ez életem legpörgősebb, de legnehezebb időszaka is volt egyben.

T. D./WMN: Főleg úgy, hogy úttörőként az ország első közösségi bankját hozták létre a szektorban.

F. Zs.:

Nem volt, és azóta sem lett olyan, hogy valakik magányszemélyként, zöldmezősen alapítottak volna Magyarországon pénzintézetet. Pláne olyat, ami utána még huszon-sok éven át sikeres legyen.

T. D./WMN: Mi ennek az oka?

F. Zs.: A magyar bankrendszer nagyon érdekesen alakult az elmúlt évtizedekben. Alapvetően három típusú bank van Magyarországon: külföldi tulajdonban levő, döntően leánybankok – például az Erste Bank Magyarország, ami az Erste Bank Ausztria leányvállalata –, magyar tulajdonban lévő, politikai kötődéssel rendelkező bankok, valamint a harmadik csoport, az úgynevezett független bankok, ami voltaképp egyetlen pénzintézetet jelent: bennünket. Szerintem ez se nem jó, se nem egészséges. Nincs semmi bajom a külföldi bankokkal és azzal sem, ha valaki politikailag kötődik, de szerencsésebb lenne, ha a függetlenek csoportját is többen erősítenénk.

T. D./WMN: Még akkor is, ha konkurenciát jelentenének?

F. Zs.: Bizonyos szempontból igen. Erre most is van példa, vezettünk már be olyan dolgokat, amiket mások aztán lemásoltak, de én ennek valamennyire örültem is.

T. D./WMN: Kockázatvállaló embernek tartja magát?

F. Zs.: Kockázatvállaló ember vagyok, de mindig a több lábon állásban hittem. A MagNet Bank sok helyen, és alaposan be van ágyazva. Számunkra kedves és fontos szegmenseket hitelezünk, és közülük sokuknak – például alternatív oktatási intézményeknek vagy a magyar filmgyártásnak – egyetlen hitelezői vagyunk. Mi azokat a kisméretű niche piacokat céloztuk meg, amiket a hagyományos bankok szabadon hagytak, viszont számunkra éppen annyira fontosak érzelmileg, mint üzleti szempontból.

Az szerintem nem szerencsés dolog, hogyha egy bank egyetlen üzletágra építi, hiszen akkor nagyon kitett lesz a válságoknak, a pénzügyi helyzet változásainak.

Emellett itt van nekünk a MagNet Közösségi Ház is, amiben egy spanyol közösségi bankról vettünk példát, és Magyarországon még nagyon unikálisnak számít a konstrukciója:

nálunk simán megtörténhet, hogy valahol délután háromkor még egy vezetői értekezlet zajlik, ahol sok százmilliós hitelügyeletekről döntenek, és ugyanebben a teremben délután ötkor már jógaórán vagy workshopon vesznek részt a közösségi ház látogatói.

A spanyoloknál egyébként nem ritka ez, nekik szinte minden bankfiókjuknál van közösségi házas rész, ahova az adott városban levő civil szervezetek ingyen bejárást kapnak. Ezt a példát követjük mi is: ha például egy szervezet beteg gyerekek festményeiből akar árverést szervezni, akkor ingyen fogja megkapni tőlünk azt a termet, ahol lebonyolíthatja a programot, mások pedig 50 százalékos kedvezménnyel bérelhetnek. Az egész közösségi háznak komoly missziós küldetése van.

T. D./WMN: Első hallásra nehezen összeférhető területnek tűnik a közösségépítés, a társadalmi edukáció, valamint a pénzügyi szektor.

F. Zs.: Nehéz, de nem lehetetlen. Kezdeném a CSR-ral (Corporate Social Responsibility), avagy a társadalmi felelősségvállalásra irányuló stratégiánkkal. Az, hogy egy nagyvállalatnak legyenek ilyen programjai, napjainkban már szinte követelmény.

Erre azt a példát szoktam hozni, hogy én gyerekkoromban cselgáncsoztam, így ambicionálhattam volna, mondjuk, azt, hogy a Magyar Cselgáncsszövetséget támogassuk jó sok pénzzel, de nem szeretném, hogy a személyes preferenciáim döntsenek ilyen kérdésekben, ezért ezt a jogot átadtam az ügyfeleknek a Közösségi Adományozási Programban, ahol minden egyes ügyfelünk maga dönthet arról, hogy mi a szívügye, kit támogatna a MagNet nyereségéből. Most éves szinten több százmillió forintról beszélünk, aminél én és a felső vezetés többi tagja lemondtunk arról a jogról, hogy ez a mi érzelmi döntéseink mentén legyen szétosztva.

Nagyon fontos szempont, hogy beteg gyerekek gyógyulhassanak, intézetből kikerültek lakáshoz jussanak, vagy éppen sportolhasson a Vadkacsa Leányfalu Sportegyesülete. Nálunk külön banki terület van, ami a civil szektorral való kapcsolattartásra fókuszál, szervezünk nekik pályázatíró tanfolyamokat, kommunikációs képzést, támogatjuk a munkájukat, ahogy csak lehet.

Egy ideális világban ezek politikamentes kérdések, amiket minden magánszemély fontos és jó ügynek tart, és amiket szívesen támogat. De Magyarországon az az összeg, amiből a civil szektor gazdálkodik, GDP-arányosan még mindig a legeslegalacsonyabb Európában.

Mi társadalmi, környezeti és gazdasági hasznosság alapján pontozzuk a hiteleket is már nyolc éve, és jó látni, hogy egyre több bank követi ezt a példát: nem mindegy nekik, hogy egy környezettszennyező vagy egy társadalmilag hasznos projektet támogatnak-e.

Nem tagadom, komoly missziós küldetéstudat van bennünk. A magyar emberek pénzügyi tudatossága meglehetősen alacsony, és ezzel párhuzamosan az adományozási kultúra is gyerekcipőben jár. Persze vannak nagyszerű állami kezdeményezések, mint amilyen az 1%-os személyi jövedelemadó, viszont, ha jól tudom, ott is történtek visszaélések, és időnként nehéz radarozni, hogy a támogatást kérő civil szervezet valóban ellátja-e a vállalt feladatait. Én azt gondolom, hogy mi ezt nagyon-nagyon alaposan csináljunk. Nálunk egy külső tagokból is álló szakmai zsűri szűri azokat a civil szervezeteket, akik bekerülhetnek a programjainkba.

Emellett a civil szervezeteken keresztül is terjed a hírünk. Két hete például volt egy igazán nagyszabású, döbbenetes esemény itt a Hősök terén, amit azt hiszem, senkinek sem kell bemutatnunk, és nagyszerű volt látni, hogy az Utcáról Lakásba Egyesület óriásplakátján MagNet Bankos bankszámlaszám szerepel – csakúgy, mint az ország civil szervezeteinek 70–80 százalékánál. Ez szívügyünk, és valóban fontos számunkra, hogy ezek a közösségek prosperáljanak.

T. D./WMN: Visszatérve kicsit a pénzügyi tudatosság témájára, és arra, hogy ön nemcsak bankvezető, de édesapa is. Mit gondol, mik azok az első lépések, amiket érdemes átadnia egy szülőnek vagy pedagógusnak ahhoz, hogy anyagilag felelősebb generációt neveljünk?

F. Zs.: Ez nagyon-nagyon jó kérdés. Az én anyagi körülményeim meglehetősen sokat változtak az évek folyamán, a vállalkozás megkezdésétől pozitív fellendülést éltünk át ilyen téren. És amikor a feleségemmel arról beszéltünk, hogy mit szeretnénk átadni a gyerekeinknek, arra jutottunk, hogy relatíve kis összegű zsebpénzt kapnak majd, mert szerettük volna, ha megtanulnak abból gazdálkodni.

Noha megtehettem volna, hogy jóval több pénzt adjak nekik, nem volt célom, hogy tizenéves korukban a zsebükbe dugjak egy bankkártyát apu bankszámlájával, amiről bármikor, bármennyit költhetnek.

Szerettem volna, ha már igazán fiatalon tudatos döntéseket hoznak, ha végiggondolják, hogy mi fér bele ebbe az összegbe az iskolai büfében. Emellett rendszeresen újratárgyaltuk a kérdést, hogy mi az, ami benne van a zsebpénzben, mi az, ami nincs, mikor milyen igény merül fel. Azt gondolom, az átlaghoz képest sokkal hamarabb és sokkal jobb pénzügyi edukációt kaptak ők, mint mások, és most, felnőttkorukban is nagyon jó látni, hogy milyen ügyesen gazdálkodnak és hoznak financiális döntéseket.

T. D./WMN: Egyes pletykák szerint még soha senki nem látta önt nyakkendőben. Úgy képzelem, ez az attitűd egészen más szervezeti felépítést, munkahelyi légkört is jelenthet, mint amit egy átlagos banki dolgozó megtapasztal.

F. Zs.: Hogy ez így van-e, azt a kollégáktól kéne megkérdezni. Mindenesetre van egy nagyon kedves történetem: úgy hat-nyolc évvel ezelőtt összefutottam egy takarítónővel a folyosón, beszélgettünk pár szót, ő pedig elmondta, hogy egy másik banktól jött át hozzánk, ahol mindig morcos emberek dolgoztak, itt meg mindenki állandóan mosolyog. Ez igazán kedves és hiteles visszajelzés volt számomra, azóta is sokszor eszembe jut, és nagyon remélem, hogy mások is úgy gondolják: nálunk jó, érdemes dolgozni – és nemcsak amiatt, hogy milyen értékeket vallunk és milyen missziót követünk, de amiatt is, hogy milyen lehetőségek adottak a kollégák számára. Például az, hogy míg a legtöbb helyen nyolcórás műszakot lehet csak vállalni, nálunk van négy-, hat-, hétórás munkavégzési lehetőség is, hogy mindenki megtalálhassa azt, ami az aktuális életszakaszához megfelelő.

Van olyan munkatársunk, aki kétszer, meg olyan is, aki háromszor ment el szülni, és mindig visszajöttek, mindig vissza tudtuk őket fogadni.

Nyilvánvalóan ennek része az is, hogy mivel kiesik pár év, egy magas, vezető beosztású kollégának frissítenie kell a szakmai ismereteit, naprakésznek kell lennie a jogszabályokban, de azt gondolom, hogy egy támogató kultúrában ezt elő lehet segíteni.

T. D./WMN: Napjaink egyik legégetőbb társadalmi problémája a kiégés, a legutóbbi kutatások alapján sokan már pályakezdőként átélik – nemhogy 28 év után. Sosem érezte úgy, hogy elfáradt?

F. Zs.: Szerintem nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt a stresszkezelési módot, ami leginkább az alkatunkhoz illik. Én igyekszem felvértezni magam néhány jó technikával a kiégéssel szemben: az egyik a jóga, a másik, hogy beleszerelmesedtem a Balatonba, ahova félig le is költöztünk, fél lábbal mindig ott vagyok. A jógán belül a vinyasa flow-technikát gyakorlom, ami azt jelenti, hogy a légzéssel szinkronizálva végzem a gyakorlatokat, így az egész olyan, akár egy meditáció, belelassulok a mozdulatsorba, és kicsatornázom a stressz igen jelentős részét. Szerintem fontos, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő technikát erre, pláne, ha felső vezetőként dolgozik valahol. Nagyon különleges, nagyon összetett világban élünk mindannyian – a pozíciónktól függetlenül –, manapság már nem opció, hogy szőnyeg alá söpörjük a stresszt, vagy adott esetben a párunkon vezessük le, ha túlteng bennünk.   

T. D./WMN: De ön azért alkatából kifolyólag is reziliens, nyugodt embernek tűnik – jól érzem ezt?

F. Zs.: Igen, ezzel szerencsém van. A '90-es évek elején még nagyon pörögtem, rengetegszer voltam feszült, ez pedig a házasságomra is kihatott. 2001-ben, a harmadik gyerekem születése után kezdtem el jógázni, és azóta olyannyira az életem részéve vált a gyakorlás, hogy már szinte visszagondolni is nehéz arra, milyen volt előtte. Az biztos, hogy nálam ez mindent megváltoztatott, végül többféle jógaoktatói képzést is elvégeztem. És bár nagyon szívesen tartottam jógaórákat, nekem a bank a fő csapásirányom, de nézze, most is itt van a jógamatrac az irodában, itt szoktam gyakorolni, a meditációt pedig ezen a szőnyegen végzem, amit a feleségem csináltatott. Ez a rendszer már hosszú évek óta. 

T. D./WMN: A jóga mellett sok más hobbija is van, olyan dolgok, amiket elsőre talán kevesen gondolnának egy bankelnökről. Permakultúrás mezőgazdaság, fesztiválszervezés – el tudja képzelni, hogy egy ponton teljesen karriert váltson?

F. Zs.: Bár nem értek a mezőgazdasághoz, úgy gondolom, hogy az a fajta termelés, ami ma zajlik, rengeteg strukturális és egészségügyi problémát vet fel. A magam szintjén az, hogy lett a Balatonon egy olyan picike területem, ahol vegyszermentesen tudok gazdálkodni, hogy én szedem le a saját paradicsomomat, rengeteget jelent.

Anno, amikor a nagy indiai jógaguruk járták a világot, mindig velük tartott a saját szakácsuk is, hiszen nem ettek meg bármit. Ettől persze nagyon távol vagyok, de fontosnak tartom, hogy figyeljek arra, mi kerül az asztalunkra. De ez egy hobbi, egy olyan dolog, ami most már az életem része.

A misszióstudat pont annyira dolgozik a munkámban, mint bármely más egyéb tevékenységemben.

A MagNet Bank a szívügyem, és egy igazi üde színfolt a magyar gazdaságban. Hozzáteszem: nagyon picike színfolt, hiszen fél százalék és egy százalék között mozog a piaci részesedése, ami azt jelenti, hogy minden századik magyar az ügyfelünk, körülbelül százezer folyószámlánk van. Ha most kimennénk a Kodály Köröndre, és megkérdeznénk a szembejövőket, hogy ismerik-e a MagNet Bankot, a nagy részük azt mondaná, nem hallott róla. Na, ez az OTP-vel nem történhetne meg.

Azt hiszem, ilyen téren én valamelyest az utolsó mohikán vagyok. Mi itt hiszünk egy értékrendben, amit az ügyfélkörünk nagyon pozitívan tükröz vissza. Hozzáteszem, azt hittem korábban, hogy sokkal szélesebb ügyfélbázist fogunk elérni, az elején nagyon nagy várakozással indultam, de rá kellett jöjjek, hogy ez egy rétegigény, és nekünk sosem lesz valószínűleg több tíz százalékos részesedésünk.

T. D./WMN: De úgy hallom, hogy ezt elfogadta. Vagy nem?

F. Zs.: A 2010-es években még többet álmodoztam. Akkoriban úgy éreztem, ez az egyetlen értelmes módja a bankolásnak, hiszen ha a betétes beteszi a pénzét hozzánk, nekünk bankként irgalmatlan felelősségünk van abban, hogy ebből mi Waldorf iskolákat hitelezünk-e, vagy pedig környezetszennyező vegyipari műveket. Én ott naivan azt gondoltam, ez a szempont mindent visz, és az egész bankszektor óriási átalakuláson megy majd keresztül. Most már ennél azért leföldeltebb helyen vagyok, reálisabban látom a helyzetet, ugyanakkor örülök azoknak a társadalmi változásoknak, amik végbemennek.   

De hát van egy csúnya mondás, ami itt is igaz: az átlag magyar, ha bemegy a közértbe, és az etióp tej olcsóbb két forinttal, azt fogja választani a magyar tejjel szemben. Az anyagiak egyelőre felülírják az értékrendbeli kérdéseket. 

T. D./WMN: Hol látja magát, illetve a MagNetet tíz év távlatában?

F. Zs.: Jelenleg 56 éves vagyok, hat–nyolc évet szívesen eltöltök még itt, de nyilvánvalóan eljön majd annak az ideje, hogy más irányba menjek.

Tíz év múlva lehet, hogy már csak a felügyelőbizottságban leszek tag, negyedévente egyszer eljövök egy ülésre, végighallgatom a menedzsmentet, hogy az előző negyedévben milyen szép számokat ért el a bank, és hány új civil szervezet nyitott számlát, aztán örülök, és visszavonulok a Balatonra.

Ez az én részem. Ami a MagNetet illeti, régóta dédelgetett tervünk, hogy bevezessük a bankot a tőzsdére, ez egy izgalmas továbblépési irány lehet. És bár említettem, hogy alacsony a piaci részesedésünk, attól nem tartok, hogy ez csökkenne, azt látjuk, hogy aki nálunk nyit számlát, az általában el is köteleződik. Ha viszont valami folytán mégis növekednénk, az óriási fellendülést jelentene nemcsak számunkra, de a civil szektor számára is.

Fotók: Csiszér Goti/ WMN

Takács Dalma