A telihold-rituálénak is jár az a tisztelet, mint az imádságnak

–

Aszcendensem: szkeptikus spiri

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, hogy mégis hova keveredett, nyugalom, nem kattintottál véletlenül félre valami ezo-spiri oldalra. Muszáj leszögeznem, hogy minimálisan sem vagyok képben az asztrológiában és bár vaskalapos szkeptikusnak semmiképp nem mondanám magam, az egész spiritualitás iránti vonzalmam leggyengébb pontja a bolygók, csillagok állásának, képleteinek böngészése. Azt se tudom, mi az aszcendensem (meg hogy mi az), pedig már ezerszer utánanéztem.

Egyszer megkérdezték, milyen csillagjegyű a kisfiam, és iszonyú zavarba jöttem, mert nem jutott eszembe hirtelen, úgyhogy gyorsan rávágtam valamit. Ezzel az egésszel amúgy nem villogni akarok, mert semmi bajom nincs az asztrológiával, nem érzem magam feljogosítva, hogy bármire rávágjam, hogy áltudomány, ha egyszer minimális tudásom sincs a témában. Mélyen tisztelem, aki bele tudja tenni a munkát abba, hogy valamit alaposan kitanuljon. Én évekkel ezelőtt kaptam egy hatalmas asztrológiai könyvet, tele gyönyörű illusztrációkkal, de aztán jött a képletszámítós fejezet és máris a matekórák trigonometriától fullasztó légköre ugrott be, az ábráktól egy életre elment a kedvem. Pedig a kíváncsiság ott van bennem azóta is. 

Csak ne kezdd el magyarázni!

Amióta a kertvárosba költöztünk, minden egyes este kimegyünk az erkélyre az eget csodálni. Figyeljük a felhőket, a csillagokat, a holdat, szűnni nem akaró ámulattal. Amíg a belvárosban éltünk, nem osztott, nem szorzott annyira a telihold, mert ritkán látszott az ablakból, a csillagokat meg egyáltalán nem is láttuk. Most viszont éjjeli fény is alig kell, ha telihold van, úgy süt be a tetőtéri ablakon, hogy szinte elárasztja a szobákat az ezüstös-kékes világosság. És ez azért is csodálatos, mert bár az asztrológiában nem vagyok képben, a spiritualitás, a boszorkánykodás egyáltalán nem áll tőlem távol, ahogy erről már többször is írtam.

Rendszeresen tanulmányozom a tarot-kártyákat, sőt, tarot-tanfolyamra is járok, van egy füzetem, amibe a manifesztálni kívánt dolgokat írogatom (és ha rendszeresen, komolyan foglalkozom vele, akkor esküszöm, működik), és ha nem temet maga alá a hétköznapok loholása, akkor még telihold-rituálét is szoktam csinálni. 

Hogy miért? Nem magyarázom agyon, nem idézek semmit és senkit, mert ennek nem ez a lényege. 

Tudós apa mellett nőttem fel, aki igen gyakran idézte – szintén tudós – apukáját. „Nem az a baj, ha valaki hisz valamiben, hanem ha elkezdi magyarázni” – így szólt Papa egyik híres szólása, ami nekem is a bőröm alá ivódott. 

Szóval, bár sokat olvastam már a teliholdas hagyományokról, azt valahogy mindig kilöki a tudatom a helyéről, hogy miért pont ilyenkor érdemes rituálékat gyakorolni, így hát most újra utánaolvastam.

A Hold maga az idő

Még jóval az okkult Insta-arcok és a salemi boszorkányperek előtt,

valamikor az emberiség kialakulásának hajnalán a Hold magát az időt szimbolizálta. Később a telihold és az újhold váltakozása nyomán kialakultak a hónapok is, és ezek után már csak egy lépés volt a hónapok negyedelése, így születtek a hetek.

Mindemellett a természeti népek asszonyainál gyakran előfordult, hogy a női ciklusuk képes volt igazodni a Hold fázisaihoz, nem véletlen, hogy a Hold a női termékenység és a nőiség szimbólumává vált. 

Az, hogy a Hold képes befolyásolni a földi jelenségeket (lásd apály és dagály váltakozása), arra a következtetésre juttatott sokakat, hogy ha egyszer az emberi szervezet több mint hetven százaléka víz, akkor egész biztosan ránk is hat. 

Így hát logikusan a telihold a teljes kiteljesedést vonhatja magával, a szó minden értelmében. 

Tehát ha a gyerek kicsattan az energiától, pörög a fejünkön, nem alszik, akkor sokak szerint van rá esély, hogy a teliholdtól kergült meg. Nem véletlen, hogy a vérfarkasos legendák is a teliholdhoz kapcsolódnak, hogy ilyenkor mutatkozik meg a „szörny” igazi arca. 

Na mármost, a varázslós rituáléknak is ez a lényege, hogy ilyenkor a legerősebb a teremtőerőnk, a „mágiánk”, nevezzük akárminek. 

Vissza a varázsvilágba!

Mivel a manifesztáció rendszeres gyakorlásával már jó eredményeket sikerült – minden szkeptikus hátsó gondolatom ellenére – elérnem, nyilván nem hagyom ki azt a lehetőséget, hogy kihasználjam a mindent felerősítő potenciált, ami állítólag a Hold birtokában van. 

És igen, odaírom, hogy állítólag, mert a személyes tapasztalatokon, beszámolókon kívül más, evidenciákon alapuló bizonyíték nincs ezekre az állításokra. Az a különbség az igazi szkeptikusok és köztem, hogy nekem nincs szükségem tudományos bizonyítékokra. 

Ha én egyszer azt tapasztalom, hogy a manifesztáció, a gondolat teremtő ereje igenis képes csodákra, akkor nekem aztán tök mindegy, hogy publikáltak-e róla a Nature magazinban. 

Ám az utóbbi hónapokban egyáltalán nem vettem komolyan ezeket a korábban évekig szuperül működő rítusokat. Hagytam, hogy elnyomjanak a teendők, a napi stressz. Elkezdtem legyinteni azokra a kis rituálékra, amik olyan sokáig igazi örömmel tudtak eltölteni. Pesszimista, pufogó lény lett belőlem, aki száműzte, méghozzá önként és dalolva a varázslatot az életéből. 

De folyamatosan éreztem, hogy az univerzum, a jóisten, a tök mindegy, mi vagy ki, még így is szórta felém a gesztusait, mintha bökdösne, hogy ne feledkezzek meg róla. Ahányszor valami jelre vártam, megkaptam. Szóval elhatároztam, hogy ennek a köldökvakarós befásulásnak itt volt vége, és vissza kell találnom a varázslásaimhoz. Már pusztán azért megéri, mert jólesik. 

Úgyhogy elhatároztuk családilag, hogy ezt a mostani, vagyis mai teliholdat alaposan ki fogjuk használni, és együtt elvégzünk egy igazi telihold-rituálét. Majd hamarosan arra is kitérek, ez mit is jelent, de először még felsorolok pár apróbb rítust, amit még a belvárosban is meg tud ejteni az ember, már ha ilyesmire adná a fejét.

Telihold-rituálék

A témában jártasak szerint a (huszonnyolc-harminc napos) holdciklus az újholddal kezdődik, majd a teliholddal ér véget. A ciklus végének tulajdonítják azt a jelentőséget, hogy az embernek időnként meg kell állnia, hogy rátekintsen az útra, amin jár, és átgondolja, jó irányba halad-e. Számot lehet vetni, vágyakat, célokat megfogalmazni, elengedni mindazt, ami azok elérésében megakadályozhat. A telihold a befejezésről szól, a visszatekintésről és az erő kiteljesedéséről. 

Nyomozásaim során ezekre a fő rítusokra akadtam, és jelzem azt is, miket próbáltam már.

Tisztulási rituálék

Legyen szó illatos fürdőről, gyógynövényégetésről, takarításról, selejtezésről, a lényeg, hogy olyasmi tevékenységet végezzünk, amivel átjárhat minket a tisztulás élménye. Én csináltam már olyat, hogy telihold napján alaposan kitakarítottam, ablakokat kinyitottam, majd pár szál kertből hozott rozmaringot meggyújtottam, és azzal végigmentem a lakáson. De tisztító folyamatként lehet tekinteni a meditációra, az elme kiürítésére is.

Bármit csinálunk, a lényeg, hogy megéljük ezt a tisztulásérzést, ami rengeteget segít abban, hogy képesek legyünk elengedni azt, amire már nincs szükségünk. Ez speciel tapasztalat, és ha belegondolok, teljesen logikus is. Tiszta elmével könnyebb látni, merre kell tovább menni.

Naplóírás, manifesztáció

Érdemes visszatekinteni az elmúlt időszakra. Leírni, miben haladtunk és miben akadtunk el. És – egy másik füzetben – érdemes kijelentő módban leírni mindazt, amire vágyunk, mintha már a birtokunkban lenne. Függetlenül attól, hogy valóra válik-e, ez mindig segít. Ha mindennap manifesztálok, akkor naponta tíz percet töltök azzal, hogy a vágyaimra, céljaimra fókuszálok. És ez a gyakorlat általában azt is kristálytisztán megmutatja, mit kellene tennem, elengednem, meglépnem ahhoz, hogy elérjem, amit szeretnék.  

Kristálykiszuperálás

Na, például a kristályok feltöltése az, amit még sosem csináltam. Ezt valahogy nem érzem annyira magaménak. Vannak itthon kristályok, de azok inkább a gyerekek kincsei. Nekem is van pár, de hadilábon állok azzal, hogy mi a nevük és elvileg mire jók, ha egyáltalán. De tudom, hogy sokan ilyenkor kiteszik a kristályaikat az ablakba vagy a kertbe, hogy fürdőzhessenek a telihold fényében, ami ilyenkor megtisztítja és energiával tölti fel őket.  

Holdvízkészítés

Elmondom, hogy jártam én a holdvízzel. Ez is olyasmi nekem, mint a kristályfeltöltés. Jól hangzik, de valahogy nem tudom annyira „elhinni”, hogy csináljam is.

A holdvíz amúgy az, amikor egy pohár (vagy vödör, kancsó, mindegy) vizet kiteszel a holdfénybe, hogy feltöltődjön a Hold erejével. Ezt a vizet aztán meg lehet inni, vagy lehet vele növényt locsolni, beleönteni a fürdővízbe,

meg biztos sok mindent lehet még vele csinálni, ha beleássa magát az ember. Én összesen egyszer csináltam, mert gondoltam, miért is ne próbálnám ki. Fogtam a legszebb üvegbögrémet, teletöltöttem vízzel és kitettem az ablakba, vagyis a két ablak közti résbe. Aztán ott is maradt egy fél évig. Látszik, hogy nem lehettem túl motivált. 

Pentagramma-rituálé

Na, és most jön a nagy-nagy rítus, amit a mai napon el fogunk végezni a gyerekekkel. Nálunk mindenki imádja ezeket a boszorkányos pepecseléseket, úgyhogy ez – eredménytől függetlenül – egy tök jó program. 

Először is, rajzoljunk egy pentagrammát, azaz egy ötágú csillagot. Ez egy ősi szimbólum, az elemeket szimbolizálják a csúcsai. Van, ugye, a tűz, a víz, a föld, a levegő és a felfelé mutató csúcsa pedig a teremtőerőt képviseli. A hiedelem szerint ahhoz, hogy a varázslás sikerrel járjon, az összes elemet meg kell jelenítenünk. A rajzolt pentagrammát tegyük a földre vagy egy asztalra. A közepére tegyünk egy meggyújtott gyertyát, és köré egy hőálló, üres edényt, egy tálkát, benne vízzel és egy másikat, földdel. 

Ha megvagyunk az előkészületekkel, ráfordulhatunk a rituáléra.

Mindenki fog egy kis cetlit, vagy ha van, jó nagy babérleveleket, és azokra a lehető legkonkrétabban és legtömörebben leírjuk a vágyainkat. Aztán fogjuk a cetlit, gyújtsuk meg a gyertya lángjával és dobjuk be a hőálló edénybe. (Mindannyian bedobhatjuk, szépen egymás után, nem kell mindenkinek külön rituálét csinálnia.) Szóval figyeljük a szálló füstöt és képzeljük el, ahogy a vágyaink egybeolvadnak a minket körülvevő levegővel. Vizualizáljuk, hogy elengedtük a vágyunkat, és képzeljük el, hogy amint eljön az ideje, amint megteremtjük hozzá a feltételeket, megkaphatjuk.

Ha a cetlik hamuvá égnek, jön a következő rész, amikor mindenki rászór a hamura egy kis földet, rálocsol egy kis vizet, majd fogjuk meg együtt az égő gyertyát és csöpögtessünk le a viaszból is. A szertartásnak itt a vége, együtt elfújhatjuk a gyertyát. Az edényt, amiben elégettük a cetliket, zárjuk le és őrizzük meg a következő teliholdig. Utána eláshatjuk, hogy minden visszakerüljön szépen a természet körforgásába.  

A telihold figyelmeztet

Ahogy leírtam ezt a rituálét, csakugyan aggódni kezdtem, hogy teljesen bolondnak fog mostantól nézni mindenki. Érdekes, hogy

letérdelni egy templomban, rózsafüzért morzsolgatva imákat mondani, fal felé fordulva jaktálni, sabbátot tartani, vagy szimplán csak meditálni, ezeket még tisztelet is övezi, de a boszorkányos rituálékra mindig ferde szemmel néztek

ott, ahol nem természeti népek éltek. Mintha elmondani egy Miatyánkot bizonyítottan eredményesebb, érvényesebb lenne, mint mantrázni egy üst fölött. Pedig a varázslás, a holdciklus-szertartások tényleg egyidősek az emberiséggel. Érdemes ezen elgondolkodni, hogy miért is alakult ez így. Talán benne van, hogy ezek a szertartások nem igényelnek semmilyen áldozatot, nincs bennük alá-fölé rendeltség. Ebben a viszonylatban az ember egy nagy egység része, nem valaminek vagy valakinek az alárendeltje. Izgalmas kérdéseket vet fel, hogy miért a pogány vallások lettek eltiporva, miért ez a kultúrkör lett a nemkívánatos. A boszorkányüldözés idejében maga az ördög állt a szertartások mögött, míg mára ez odáig szelídült, hogy szimplán csak megmosolyogja az ember. Furcsák vagyunk, na. 

Számomra ezek a varázslások tényleg feltöltő erejűek. Jó irányba terelik a fókuszomat, segítenek elengedni, ami hátráltat, és összekapcsolnak a természettel, erőt adnak. És nem jár napi szintű elkötelezettséggel. Ha csak havonta egyszer foglalkozunk ilyesmivel, már azzal is sokat teszünk önmagunkért, és a telihold mindig itt van figyelmeztetésképp, hogy jelezze, eljött az idő. 

De az a helyzet, hogy ha nekem kimarad egy hosszabb idő, akkor igencsak megérzem magamon. Lemerülök, kétségbeesem, fókuszt veszítek és elkezdenek összeomlani körülöttem a dolgok. 

Nekem abszolút célom, kifejezetten szeretném, ha le tudnám lassítani az életemet annyira, hogy ezeknek a szertartásoknak (ha nem is akkoráknak, mint a pentagrammás) a mindennapokban is legyen helyük, nem csupán bizonyos holdfázisok idején (mert tévedés ne essék, rituálé nem csak teliholdra van). 

Akárhogy is, ma telihold van. 

Ha pusztán annyit teszünk ezen a napon, hogy pár percig csak figyeljük a Holdat, már az rengeteget fog adni, becsszó. Még a varázslásmentes hónapokban sem hagytam ki ezt az élményt egyetlen éjszaka sem. Figyelni, rácsodálkozni, hogy bizony a Holdat már akkor is megbűvölve nézte az ember, amikor még azt se tudta, mi az. 

Hiába vannak már emberi lábnyomok a Holdon is, a varázsából mit sem veszített. 

Forrás: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Canva / Helgy; Canva / chamillewhite

Szabó Anna Eszter