A bátorság nem a félelem hiánya, hanem a kíváncsiság diadala az aggodalmak felett

–

(F)élni tudni kell

Jól ismerem a bőr alá kúszó, bizsergető, elbizonytalanító, pánikszerű érzést. És a felismerést, hogy nincs más megoldás, menni kell, ugrani kell, bele kell állni, meg kell harcolni – vagy ki kell lépni a helyzetből. Korábban a félelem olykor gúzsba kötött, mozdulni sem bírtam. Előfordult, hogy gáncsolt a céljaim elérésében, de volt, hogy épp a rettegésnek köszönhetően ugrottam át egy szakadékot: senki sem hitte, hogy képes vagyok rá. (Én sem.)

Mostanra ismerősök, mondhatni, barátok lettünk, a félelem meg én. De kíváncsian vártam, milyen új szempontokat, tanulságokat tartogat számomra a Hello Szülő Roadshow győri állomásának kerekasztal-beszélgetése a témában.

Az esemény felvezetőjében dr. Holló Márta, a Telekom kommunikációs vezetője hangsúlyozta, hogy a szülőség nagy kihívása az a bizonyos sokat emlegetett „elég jó szülő” minőség elérése. Mint mondta, a tanulás és a fejlődés legjobb útja, ha tudunk és merünk kérdezni egymástól, ha nyílt és őszinte párbeszédet folytatunk. Ebben is segít a Hello Szülő Roadshow és platform.

Nem érdemes kipárnázni a gyerekek életét

Al Ghaoui Hesna előadásában a gyerekkoráról mesélt a résztvevőknek. Elmondta, hogy bár manapság leginkább a haditudósításai miatt ismert, kicsi gyerekként nyugodt, szemlélődő természetű volt. Az a fajta, aki sosem tudja befejezni a dolgozat utolsó feladatát, aki nem tudja, mi akar lenni, ha nagy lesz, és aki valahogy folyton késésben van. 

Elárulta, hogy később is szorongó és aggodalmaskodó fiatal volt, különösebb karriertervek nélkül. Azt viszont pontosan tudta, mit nem akar csinálni. És idővel azt is megtanulta, hogy az életben mindig csak a következő lépésre koncentráljon. Ez a hozzáállás pedig meghozta szerencsére a lehetőségeket, amelyekben kipróbálhatta önmagát.

Így esett, hogy végül aztán a harctéren, élesben ébredt rá: a megfelelő körülmények között nagyon is precíz, összeszedett, gyors és alapos tud lenni.

„Az elmúlt két évet a poszttraumás növekedés és a lelki alkalmazkodóképesség kutatásával töltöttem. Az volt a legmegdöbbentőbb felismerés számomra, hogy a krízisből való felállás nagyon fontos faktora a kíváncsiság és az életre való nyitottság. Az az ember tud felállni, aki folyamatosan előrenéz, aki, amikor megrázó dolog történik vele, ami óhatatlan, nem visszafelé tekint, nem a sebeit nyalogatja, nem az áldozat mentalitását veszi fel, nem a »Miért pont én?«, hanem az »Oké, mi lesz most?« kérdést teszi fel magának” – mondta.

Hesna arra is felhívta a résztvevők figyelmét, hogy a krízisek, az élet nagy ütközései lehetőséget adnak a fejlődésre. Mint mondta, természetes, hogy az élet csúcspontjait szabadesés követi, és gyakran elkerülhetetlen a becsapódás. De ha sérülünk, akkor egyben lehetőséget is kapunk arra, hogy egy új minőség felé lépjünk tovább.

„Sok szülő próbálja kipárnázni a gyerekének az életet, mert nem akarja, hogy ő is szenvedjen. Nem tud mit kezdeni azzal, hogy szomorú, és meg akarja javítani. Pedig nem megjavítani kell őket, csak ott lenni számukra, és tudomásul venni, hogy most mélyen vannak és rosszul érzik magukat” – mondta Hesna. „Meg kell tanítani nekik, hogy a szomorúság az élet természetes része, és azt is, hogy a reziliencia azt jelenti, hogy az ember átmegy különböző életeseményeken, és képes újra meg újra megtalálni a nyugvópontot, a biztonságérzetet önmagában.”

Mint mondta, az agy semmiből sem tanul annyit, mint a kudarcokból, ezért nem megspórolni kell őket, hanem segíteni a gyerekeknek, hogy megküzdjenek velük. Megtartó környezetben az elakadás ugyanis arra sarkallja őket, hogy gyakoroljanak és tanuljanak, ezáltal nemcsak az agyuk, hanem a személyiségük is fejlődik.

„Az élet szinte kontrollálhatatlan folyam. Nem lehet befolyásolni. hogy mi történik a következő percben vagy a következő órában, így a szabadeséses állapot nem elkerülhető. Viszont mivel az életet sosem fogjuk százszázalékosan irányítani, érdemes kapálózás helyett egy kicsit felfeküdni a hullámokra és bízni abban, hogy amikor a kritikus pont eljön, jól fogunk tudni dönteni. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy kitegyük magunkat kontrollvesztett helyzeteknek. Szülőként is ez a legnehezebb feladat: hagyni, hogy a gyerekeink kipróbálják magukat, és megtanulják, hogy az ilyen állapotokban hogyan tudnak jól reagálni” – mondta Hesna.

Hangsúlyozta azt is, a félelem ellentétpárja nem a bátorság, hanem a biztonság és a kíváncsiság. A döntés, hogy bár félek, megteszem, amit szeretnék, mert tudom, hogy van hova visszatérni, és tudni akarom, mi van a komfortzónámon túl.  

Az elérhető szülő

A kerekasztal résztvevői dr. Holló Márta moderálásával a szülői és gyermeki félelmek kölcsönhatásáról beszélgettek. 

Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi aktivista, a Hintalovon Alapítvány vezetője úgy vélte, hogy bár a világ megváltozott, mi, emberek alapjában ugyanúgy működünk. Ezért van szükség őszinte társadalmi párbeszédre, újságcikkekre, beszélgetésekre, amelyek rámutatnak, hogy mennyire nagy bennünk az igény a bizalomra, a biztonságra, a kapcsolódásra és a boldogságra. Mint mondta, a szülők nagyon sok mindent tudnak, csak sok esetben nem elég tudatosak.

„Sokszor elfelejtjük, hogy hinni kell az érzéseinknek. A gyerekeinknek is gyakran adunk olyan mondatokat útravalóul, amelyek indirekt módon a saját szükségleteik ellenében dolgoznak” – mondta Gyurkó Szilvia.

Kiemelte azt is, hogy szülőként fontos kérdezni, nyitottnak lenni és érzelmileg elérhetőnek maradni a gyerekek számára. Az őszinte beszélgetések során kiderülhet utódaink számára, hogy valóban kíváncsiak vagyunk rájuk és az életükre. Azt sem szabad elfelejteni, hogy szülőként mi is sokat tanulhatunk a gyerekeinktől. 

Al Ghaoui Hesna is a kötődés és a kapcsolódás fontosságát hangsúlyozta. Jótanácsként elmondta, hogy ha egyes helyzetekben nem tudunk valódi odafigyeléssel fordulni a gyerekek felé, egyszerűen csak kérjünk időt a válaszadásra. Szerinte ér nemet mondani, fáradtnak vagy türelmetlennek lenni, ér nem tudni a választ. Csak beszélni kell róla, hogy mi és miért történik éppen.

Hesna egy fontos tapasztalatát is megosztotta velünk. „Nagyon sokszor nem is vesszük észre, hogy egy-egy rossz mondattal bagatellizáljuk a gyerekünk érzelmeit. Ezzel pedig azt érjük el, hogy legközelebb nem fog hozzánk fordulni a problémájával, hanem elnyomja magában. Meg kell tanulnunk hangolódni arra a frekvenciára, amin a gyerekünk kommunikál. Az is lehet, hogy nem szóban fogja jelezni a gondját, hanem a rajzában vagy a játékában fedezhetünk fel arra mutató jeleket, hogy valami baj van.” 

Pistyur Veronika, az Edison Platform vezetője arról beszélt, hogy sokkal több döntést kell hoznunk nap mint nap, mint elődeinknek korábban bármikor. Ez pedig stresszel és félelemmel jár, amit nem lehet elkerülni – de nem érdemes tagadni sem.

„A kíváncsiság rendkívül fontos kompetencia, akárcsak a kritikus gondolkodás” – tette hozzá. „Az, hogy fel merek-e tenni egy kérdést, ha kell, hogy el tudom-e hinni, hogy képes vagyok befolyásolni a saját életem alakulását, vagy az élet csak megtörténik velem, nagyon lényeges szempontok. Sok olyan gyerekeket fejlesztő kezdeményezés van az országban, amelyek a kapcsolódásban segítenek. Lehet, hogy nem hozok otthonról csili-vili dolgokat, de ha van egy biztonsági hálóm, ami szükség esetén megtart, mehetek előre. Azt tapasztaljuk, hogy sokszor a sikeres emberek épp ezért mernek lépni, ezért kíváncsiak, ezért kísérletezők. Mert van hova visszatérni, ha szükséges.” 

Abban a beszélgetés résztvevői egyetértettek, hogy az a gyerek, aki megtapasztalja, hogy szerethető, és úgy van jól, ahogy van, az élet viharaiban képes lesz majd megállni a helyét. Tehát szülőként voltaképpen csak szeretni kell őket, igaz, néha épp ez feltételek nélküli, értő, odaforduló szeretet a legnagyobb kihívás az életben.

Fotók: Szilágyi György

Z. Kocsis Blanka