–

Szerelem = kommunikációs katasztrófa?

Amikor párt keresünk, mindig érhetnek bennünket meglepetések, történhetnek váratlan fordulatok, és persze az is előfordulhat, hogy egy kósza pillanatban, amikor egyáltalán nem számítunk rá, a szerelem fogja magát, előbújik egy addig észrevétlen bokorból és zsupsz, ránk ugrik. Akkor aztán nincs menekvés!

De még ha így is történik, rögtön ott van a Karinthy-féle kötelező meg nem értés: a nő a férfit akarja, a nő meg a férfit. Ergo, hiába próbálkozunk kézzel-lábbal, jóakarattal, sokszor egyszerűen csak nem értjük egymást. 

Ezen olykor az sem segít, hogy ugyanabban az országban nevelkedtünk, ugyanazt a nyelvet beszéljük, hasonló helyzeteket éltünk meg. Egyszerűen időnként nem ugyanazt jelentik számunkra a szavak. Nem ugyanazok a szokásaink, más családi és párkapcsolati mintákat hozunk magunkkal, mást gondolunk a szeretetről és a szerelemről. Más a szeretetnyelvünk és mások az elvárásaink: olykor minden hasonlóságunk ellenére egészen mások vagyunk. 

Így aztán néha megdöbbenünk azon, hogy a másik beszél, amikor (szerintünk) csendben kellene maradnia. Máskor megőrülünk a hallgatástól, pedig (szerintünk) most nincs helye a csendnek.

Sokszor nem ugyanazt akarjuk vagy tudjuk megtenni egymásért – és ha együtt képzeljük el a jövőt, akkor bizony meg kell találnunk, hol van a közös nevező. Kerül, amibe kerül.

Nemzetközi szerelmi kirakós

Persze külföldivel szerelembe esni sem könnyebb, és a nyelvi akadályok itt fokozottan érvényesülnek – akkor is, ha van közös beszélt nyelvünk. A kulturális különbségek a leghétköznapibb helyzetekben is felbukkanhatnak. Korántsem egyértelmű például, ki fizet az első randin, mikor csattan el az első csók, mi a megfelelő viselet a szülőkkel való megismerkedéskor, mi kerülhet az asztalra, vagy melyik az újév első napja. A sok kalamajka és vicces helyzet segítségével ugyanakkor mindennap tanulhatunk valami újat – és önmagunkról is sokat megtudhatunk.

Eszter például tizenhárom évvel ezelőtt, egy péntek esti buliban ismerte meg párját. Mára két gyermekük van, Svédországban élnek.

„Egy bárban ismerkedtünk meg, ahová ő a barátaival, én a barátnőimmel érkeztem. Szép este volt, aminek a végén telefonszámot cseréltünk – de akkor még nem hittem, hogy alig egy héttel később Párizsba utazom majd, hogy sor kerüljön a második randira is. Tökéletes hétvége volt, jól kijöttünk egymással, és mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy lesz folytatás.”

A randit újabb találkozók, országok közötti repülőutak, közös svájci hétköznapok, végül pedig a vőlegény családjához való kiköltözés követte. Jelenleg Stockholmban élnek.  

„A kedvesem családja az első perctől kezdve nyitottan és elfogadóan állt hozzám, mégsem volt könnyű megszokni az új életet.

Otthon komoly munkám volt, megbecsültek, és hozzászoktam egyfajta életmódhoz, itt viszont csaknem tíz hónapig tartott, míg sikerült elérni, hogy egy fizetés nélküli gyakornoki pozícióba felvegyenek.

Noha már gyermekeim vannak, és hosszú ideje itt élek, még mindig nem sikerült megszoknom bizonyos dolgokat. A svédek nagyon toleránsak és elfogadók – ami azt is jelenti, hogy gyakran beszélgetnek az időjárásról, mert nem akarnak bizalmaskodni vagy beleszólni mások életébe. Mindent hónapokra előre egyeztetnek – legyen az családi találkozó vagy közös játszós délután –, spontaneitásra pedig esély sincsen. Ráadásul nem szívesen mondanak egyértelmű igent vagy nemet, ezért előfordul, hogy a páromat kérem meg, fordítsa le nekem, hogy a sok udvariaskodás között mit is akarnak tulajdonképpen mondani” – számol be róla Eszter.

Kata mindig nyitottan állt az emberekhez, így sosem zárta ki annak lehetőségét, hogy végül nem egy magyar fiú személyében talál párra. Most kislányával és élettársával Hamburgban él.

„Amikor megismertem a kedvesemet, egy hosszú, nagyon magányos periódus után szerettem volna valami komolyat, érettet. A jól sikerült első randit sok további követte, mígnem azon kaptam magam, hogy a leves már nemcsak felvezető a főfogás előtt, hanem maga az ebéd, a hentes rendszeresen körberöhög, mert dekagrammban kérem a húst, pedig grammban kéne, a folyadék mértékegysége pedig mára a pint. Ja, és a hálószoba ablakának m-i-n-d-i-g nyitva kell lennie, hogy kapjunk levegőt, este pedig a mosogató mellett kell álljon egy nagy pohár – de tényleg, minimum négy deci – hideg víz, hátha az emberem szomjas lesz az éjszaka folyamán. Gondolom, mondanom se kell, hogy bár tíz éve együtt élünk, még sosem lett szomjas.”

A család megismerése sem volt éppen zökkenőmentes:

„Így utólag nem volt vészes az integrálódás, de tény, azért kellett hozzá idő, hogy összecsiszolódjunk. Amikor a párom először számolt be otthon a létezésemről, az édesanyja ennyivel kommentálta: »Eine Ungarin??? Die haben Feuer im Arsch!«

Azaz szó szerint fordítva:

„Egy magyar nő??? Azoknak tűz van a seggükben!”

Ennek persze nem volt semmilyen rasszista indíttatása, csupán figyelmeztetni kívánta akkor már harmincas évei közepén járó csemetéjét, hogy a tűzzel játszik, kvázi lepaktál az ördöggel – és nyilván a temperamentumra gondolt.” 

Kata ugyanakkor a párja nézőpontját megismerve sokat tanult önmagáról és a magyar kultúráról is:

„A párom szemüvegén keresztül váltam képessé arra, hogy meglássam például: nagyon szívós vagyok. Ráébredtem, hogy az étkezési kultúránk sajátos, hogy a pálinka reggeli ébresztőnek, illetve délelőtt nem igazán normális és nem is jópofa. Azt is megtanultam, hogyan húzzam meg jobban a határaimat. Aki nem fér bele, jobb nekem, ha kívül marad. Nem kell mindent megtenni azért, hogy mások elfogadjanak.” 

Multikulti szerelem: öt dolog, amit megtanulsz, ha külföldivel esel szerelembe

Egy dolog odáig lenni az indiai curryért vagy az olaszos temperamentumért, de egy egészen más része lenni az adott nemzet mindennapjainak. Egy tető alá hozni két kultúrkör szokásait, félszavakból és pillantásokból is megérteni egymást akkor is emberpróbáló feladat, ha egyébként imádjuk a másikat. Lássuk, mi az az öt dolog, amit gyorsan megtanulsz, ha külföldivel randizol!

1. Hogy a sztereotípiák és az előítéletek még mindig élnek

Sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy a bőrszín, a vallás, a nemi identitás, a születési hely GPS-koordinátái vagy az állampolgárság nem szükségszerűen fontos információk, ha egy másik emberről van szó. Sokan valljuk, hogy a mérték az emberi érték, és csak ez számít.

Ám csak olyankor szembesülünk azzal, mit gondolnak erről mások, ha egy külföldi partner oldalán éljük a mindennapokat. Akkor ugyanis rájöhetünk, hogy Budapesten – és vidéken – még a turisták által leglátogatottabb helyeken is furcsán néznek a vegyes párosokra. Kellemetlen helyzetekből, fura arckifejezésekből, hátunk mögött elsziszegett megjegyzésekből sosem lesz hiány – az ezzel való együttélés pedig nagy teher a pár mindkét tagja számára. Visszaszólni, edukációs tevékenységet folytatni, beleállni a vége-hossza nincs vitákba nem szabad, nem is érdemes… De együtt élni mások szűklátókörűségével sem egyszerűbb.

2. Hogy a tabuk arra valók, hogy ledöntsük őket

Valahányszor közel engedünk magunkhoz valakit, közös valóságot hozunk létre. Meg akarjuk ismerni egymást – és mivel nem tudjuk pontosan, hogy a másik kultúrájában mi tilos és mi fér bele, könnyen ingoványos talajra tévedhetünk. Akaratlanul is belefutunk tabukba és beletenyerelünk dolgokba, melyek megvitatása során számos további nehézség is felmerülhet. De ha úgy döntünk, felfedjük legbensőbb valónkat, és közel engedjük magunkhoz a másikat, rengeteget tanulhatunk, és valódi válaszokra lelhetünk. 

3. Hogy hallgatással sokszor többre mehetünk, mint beszéddel

Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy véleményünket, a dolgokról megszerzett tudásunkat egyfajta egyetemes igazságként kezeljük, ezáltal gyakran osztjuk meg a gondolatainkat másokkal – akár kér(d)és nélkül is. Miközben a saját igazunkat védjük, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy odafigyeljünk a másikra. 

Egy másik kultúra megismeréséhez időre, figyelemre, türelemre és megfontoltságra van szükség, különben elmegyünk egymás mellett… Így gyorsan megtanuljuk, hogy hallgatással, kérdezéssel, odafordulással sokszor többre megyünk, mint beszéddel.

4. Hogy minden különbözőségünk ellenére sok mindenben hasonlítunk egymásra

Aki sok időt tölt külföldiek társaságában, gyorsan rájön, hogy minden népnek megvannak a maga szólás-mondásai, szokásai, bölcseletei. Tudtad például, hogy a templom egere kifejezést Lengyelországban is használják? És hogy a portugálok szerint sem jó dolog kiteregetni a szennyest? És a finnek is vallják, hogy olyan a fogadj isten, amilyen az adjon isten! Mindegy, mennyire vagyunk mások, ha a metszéspontokat keressük, meg is találjuk őket. 

„Marad a képzelet, maradnak a soha el nem apadó könnyek”

WMN Life – 2023. június 19. – WMN

5. Hogy kellő nyitottsággal és megfelelő nyelvtudással az egész világ az otthonod lehet

A külföldi partnerrel folytatott kapcsolat legnagyobb előnye, hogy fejlődik az angol (német, olasz, orosz stb.) nyelvtudásunk – és könnyen lehet, hogy egy újabb nyelvet is megtanulunk egymásért. Ezáltal pedig nemcsak nyelvtudásra teszünk szert, hanem azt is megtapasztaljuk, mennyire frusztráló lehet, ha nem tudjuk pontosan kifejezni magunkat, vagy nem értenek meg bennünket. Azaz elfogadóbbak leszünk azokkal, akik hasonló helyzetben vannak, és nyitottá válunk mindenkire, aki odafordul hozzánk.

És hogy mi a tanulság? Szeretve lenni jó, szeretni még jobb – a szerelem nyelvét pedig mi magunk írjuk.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Hinterhaus Productions

Z. Kocsis Blanka