A bagi romatelepről a walesi iskolába, ahol királyok sarjai is tanultak

–

„Legyenek nyitottak, talpraesettek és bátrak, akkor minden sikerülni fog”

– üzente Noémi a múltkori búcsúnknál a kisebbeknek, akik példaképként tekintenek rá. Kilenc hónap telt el a beszélgetésünk óta, és úgy tűnik, ő maga is hű maradt ehhez a mondathoz. Bár kihívással teli volt a kiutazás – hiszen Noémi először ült repülőn, ráadásul rögtön egyedül –, de nem rettent meg az ismeretlentől.

„Nagyon izgatott lettem, amikor elbúcsúztam anyukámtól, a nevelőapukámtól, a nagybátyámtól és az unokatestvéremtől, hiszen ők mind kikísértek, de onnantól kezdve egyedül kellett folytatnom az utam a repülő felé. Aztán szép lassan megnyugodtam, egészen addig, míg le nem szálltam a londoni Heathrow-n, ami hatalmas volt és ismeretlen” – idézi fel Noémi, aki gyorsan feltalálta magát, és egy reptéri alkalmazottól segítséget kérve megtalálta a találkozási pontot, ahol már várták.

„Nem szépítem, elveszettnek éreztem magam, és ott szembesültem vele, hogy igazán nehéz követni az angol beszédet, megszólalni pedig még nagyobb kihívást jelentett.”

Végül a küldöttséggel három órányi buszozást követően megérkeztek Walesbe, ahol a másodéves diákok – régi szokás szerint – csörömpölve, kiabálva üdvözölték őket, majd mindenkinek egyesével be kellett mutatkoznia. Ezek után az új diákokat házakba sorolták, és megmutatták nekik a szobáikat.

„Tisztára, mint a Harry Potterben: egy kastélyba járok iskolába, ott élhetek, és még házakba is soroltak minket: egymást között sokszor úgy is emlegetjük a sulit, hogy Roxfort, például, amikor leülünk a társalgóba a kandalló elé beszélgetni” ‒ nevet Noémi.

A királyi sarjaktól a harmadik világ árváiig

Az UWC program által adott kétéves képzés bárhol a világon egyedülálló és különleges lehetőséget biztosít azok számára, akiket a többfordulós felvételin kiválasztanak. Azonban a walesi Atlantic College még egy szempontból speciális hely: ez az első intézmény, amely a program szellemében megnyitotta kapuit, mégpedig évtizedekkel ezelőtt, 1962-ben.

„Az UWC egy egyedülálló magánoktatási rendszer, amelynek jelenleg 18 iskolája van a világon.

A második világháború után Kurt Hahn német pedagógus fogalmazta meg a gondolatot, hogy milyen jó lenne egy olyan iskolával segíteni a világ előremozdítását, amely különböző nemzetek diákjait szervezi egy helyre, ezáltal támogatva az eltérő nézőpontok megvitatását, a más kultúrák megismerését, befogadását.

A UWC képzése nem egyenlő a nemzetközi érettségivel, bár sok intézményünkben lehetséges ezt is letenni, illetve maga a nemzetközi érettségi is ebből a programból nőtte ki magát” – foglalja össze Gyurica Eszter, az UWC Hungary Magyarországi Egyesületének elnöke, aki maga is az UWC program keretében végzett Kanadában.

A szervezet célja, hogy ezekben az iskolákban a diákság minden társadalmi réteget lefedjen: így a királyi családok gyermekeitől kezdve a harmadik világ árváin keresztül minden rangú és kultúrájú tanuló megfordul a falak között.

„A pénz nagy részét maguk az iskolák teremtik elő, és többféle ösztöndíj elérhető náluk: akad, aki teljes mentességet kap, más a tandíj egy részét fizeti, illetve vannak jobb módú tanulók, akiknek a családja az egész összeget tudja fedezni. Az éves tandíj körülbelül 15–20 millió forintra becsülhető, hiszen bentlakásos intézményről van szó, ahol a diákok teljes ellátásban részesülnek” – teszi hozzá Gyurica Eszter.

Minden iskola maga határozza meg, hogy adott évben mely országoknak biztosít helyet: az intézményekben általában 20-25 százalék helyi lakos, a többiek pedig 80-90 országból érkeznek.

Az UWC programnak hazánkban is évtizedek óta tartó hagyománya van: a ’70-es években még csak két kelet-európai diák kapott helyet, azóta pedig rengetegen nyerték el a kivételes lehetőséget, hogy multikulturális környezetben tanuljanak.

Már angolul álmodom…

Noémi tehát megérkezett Walesbe – egyébként éppen a Kurt Hahnról elnevezett házba osztották be –, és talán úgy, ahogy egy amerikai film első jeleneteiben látnánk: egy teljesen új világ tárult a szeme elé, amelynek kezdetben nem tudta, miképpen válik majd a részévé. Mára azonban mégis megtörtént a csoda.

„Japán, ugandai és amerikai szobatársakat kaptam, az egyikük másodéves volt, így sokat tudott nekünk segíteni. Nagyon sokféle akcentus vett körül, alig mertem beszélni, úgy éreztem, borzasztó az angolom. Az első két hónapban főleg csak bólogattam, de itt mindenki nagyon támogató: a tanárok és a diákok egyaránt. Szóval egyszer csak elkezdtem érteni őket, miközben egyre könnyebben fejeztem ki magam.

Nem is az a legmegdöbbentőbb, hogy képes vagyok angolul gondolkodni, hanem most már nagyon sokszor angolul is álmodom” – meséli Noémi, hogyan bontotta le a nyelvi akadályokat, és illeszkedett be teljesen a közösségbe.

Noémi hat tantárgyból kap képzést, ezeket részben ő választotta: emelt szinten tanulja a világpolitikát, a történelmet, valamint az angolt, míg alapszinten foglalkozik a matematikával, illetve első félévben angolul tanult angol irodalmat, míg jelenleg önállóan dolgoz fel magyar irodalmi anyagokat.

„A történelem és a világpolitika, ami igazán érdekel. 2024 májusában fogok érettségizni, és el tudom képzelni, hogy külföldi egyetemre menjek tovább. Itt nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy gondolkodjunk a jövőnkről: például sokféle egyetem bemutatkozik a világ több pontjáról” – meséli, majd hozzáteszi, hogy az első hetekben erős honvágy kínozta, főleg hétvégéken, mert hét közben a sok feladat és program szerencsére elterelte a gondolatait. A téli szünetben aztán rövid időre hazautazott, a második félévre pedig olyan erős közösséggé kovácsolódtak a társaival, hogy már otthon érzi magát Walesben is.

Ahogy mondja, élvezi a környezetet csakúgy, mint a tanulást, és a rengeteg plusz programot, a sporttevékenységeket, a moziesteket, a közösségi eseményeket. Az iskola egy erdő közepén helyezkedik el, messze a várostól, az óceán közelségében. Egyszer sikerült is megmártóznia benne:

„Egyszerűen nem hittem el, hogy ez az. Én most tényleg az óceánban fürdök?” – hitetlenkedik még most is. Azt pedig, hogy mára angolul nemcsak könnyen társalog, de hosszú esszéket ír, az egyik legnagyobb sikerként könyveli el, amelyet itt elért. 

 

Személyiségformálás és nyitottság a világ felé

A UWC Magyarországi Egyesülete ’99-ben alakult meg, és azóta ők szervezik a hazai kiválasztási folyamatokat. Gyurica Eszter hangsúlyozza, ez a két év egy erősen személyiségformáló képzés, a fordulók során pedig elsősorban azt igyekeznek felmérni, hogy a jelölt alkalmas-e arra, hogy kiállja az ezzel járó kihívásokat, illetve pszichés terheket.

„16-18 éves diákokról beszélünk, akik jellemzően életükben először szakadnak el a családjuktól, idegen nyelven kell helytállniuk, és mind lelkileg, mind akadémiailag nagy próbatétel vár rájuk. Emellett arra is kell gondolnunk, hogy ezek a tanulók diplomáciai funkciót is ellátnak, hiszen ők képviselik az országot egy nemzetközi térben” – fogalmaz a vezető.

A jelentkezők egy írásos pályázatot követően egy interjún, majd egy kétnapos interaktív fordulón vesznek részt, ahol pszichológus is felméri őket. A világ összes országában olyan végzett diákok válogatnak, akik már részt vettek a UWC-programban, és átmentek mindazon, ami a jelöltre vár. A közösség egyébként nagyon erős: a valaha volt UWC-ösztöndíjasok jó kapcsolatot ápolnak egymással, és a mai napig segítik a szervezetet. Sok esetben az első generációs UWC-diákoknak már a saját gyereke pályázik a lehetőségre, bár ez nem jelent egyenes utat az ösztöndíjhoz: ugyanúgy meg kell felelni az összes elvárásnak.

„Aki ebben a programban részt vesz, az biztosan magáévá teszi a képességet, hogy bárhol dobják is le a világban, feltalálja magát. Megtapasztalja, hogy a vita nem rossz dolog, hanem építő, és hogy miképpen kell ezt kulturáltan, empatikusan csinálni.

Azt a példát szoktam hozni, hogy egy hasonló programon szembesülsz azzal, miképpen lehet egy narancsot kultúrától függően húszféleképpen megkezdeni. Akad, aki félbevágja, más kikanalazza, a harmadik először hámozza: pontosan így működik egy probléma vagy kérdés többféle megközelítése, és ami a kis dolgokban természetes, idővel az lesz a nagyobb – társadalmat érintő – dolgokban is” – foglalja össze Eszter a UWC fő üzenetét.

Noémi a kezdeti honvágy után megtalálta a helyét Walesben, ahol az idei tanév befejezése után még egy évet eltölt majd.

„Mára kialakult itt a saját kis életem.

Itt senki nem kérdőjelezi meg a másikat a származása alapján. Nem számít, honnan jöttél, csak te magad.

Azt érzem, kinyílt számomra a világ: annyiféle embert megismertem, az első hetek igazi kultúrsokkot jelentettek. Közben mára kimondhatom, hogy beszélem a világnyelvet, és ezáltal mindenféle nemzetközi hírhez is hozzájutok, nem csak azt hallom, ami otthon elém kerül – ez megint teljesen új perspektívákat ad. Bár a mai napig megkérdőjelezem néha, hogy miért vagyok itt, igyekszem méltó módon helytállni, ha már ekkora lehetőséget kaptam” – fogalmaz szerényen.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Széles-Horváth Anna