909 ember önként vetett véget akkor az életének, vagy igazából meggyilkolták őket? – A Jonestown-ügy és a manipuláció ereje

–

1978. november 18-án a dél-amerikai Guyanában található Jonestown nevű tábor lakosain eluralkodott a kétségbeesés. A telepet alapító Népek Temploma szekta megalomániás, narcisztikus vezetője úgy döntött, itt az idő a „forradalmi tettre”, amely híveit felszabadítja, az ő nevét pedig örökre beírja a történelemkönyvekbe. Gyorsan kellett cselekedni. Anyák és apák ciános keveréket fecskendeztek csecsemőik szájába, a nagyobb gyerekek kezébe ugyancsak ciános itallal teli papírpoharat nyomtak, majd ők maguk is felhajtották saját adagjukat, aztán lefeküdtek a földre meghalni. A családok tagjai együtt, egymást átkarolva. Akik vonakodtak, azokat a szintén szektatagokból verbuválódott fegyveres őrök kényszerítették, de a többség önszántából itta meg a mérget. Csupán néhány ember tudott megmenekülni.

Pár óra múlva a Jonestownban majdnem ezer felnőtt és gyerek feküdt holtan a fűben, a dzsungel kellős közepén.

A különböző csoportok vagy vallási szekták által elkövetett rituális öngyilkosságok nem ritkák a világtörténelemben, és már az ókorban is találunk rájuk példát. Az 1978-ban, a Jonestownban, mindössze néhány óra leforgása alatt történtekhez hasonlót azonban nem találni. A tragédiában 909 ember vesztette életét, harmaduk még kiskorú volt. Ennél több civil áldozata az Egyesült Államokban csak a szeptember 11-i terrortámadásoknak volt.

A Népek Temploma vallási szekta történetének, és vezetője, Jim Jones személyiségének a mélyére nézve már az is megkérdőjelezhető, hogy tényleg öngyilkosságról volt-e szó, vagy egy pszichopata vezető manipulatív módon végrehajtott brutális és sátáni tömeggyilkosságáról, akinek szektavezetőként hosszú évek alatt sikerült olyan befolyásra szert tennie emberek ezrei fölött, hogy azok többsége kérdés nélkül végrehajtotta a parancsát.

Jim Jones a nagy gazdasági világválság idején, 1931-ben született Indiana államban.

Gyerekkori ismerősei szerint már ötévesen a halál és a vallás megszállottja volt, rendszeresen tartott temetéseket kisállatoknak, és egyes szemtanúk szerint legalább egy macskát saját maga ölt meg. Annak ellenére azonban, hogy alkoholista apja a Ku-Klux-Klannal is kapcsolatban állt, Amerikában pedig, különösen Indiana államban, a rasszizmus és a szegregáció még nagyon erőteljesen jelen volt, a felnövekvő Jim nyíltan küzdött a feketék elfogadásáért. Emellett hithű kommunista volt, aki eleinte prédikációiban is a szocialista eszmék terjesztését tartotta a legfontosabbnak.

Az ötvenes évek elején megalapította saját pünkösdista felekezetét, amely később a Népek Temploma (Peoples Temple) néven vált ismertté. A közösség egyik legfontosabb eszméje a faji és szociális alapú megkülönböztetés teljes elutasítása volt. A templomhoz bárki csatlakozhatott, és ez az elfogadó attitűd rövid idő alatt nagyon népszerűvé tette.

Jonest hamarosan nemcsak karizmatikus vallási vezetőként, de nagy humanitáriusként is számontartották,

aki nemcsak a feketék jogaiért, de a szegényekért, betegekért, elesettekért is küzdött. Prédikációi show-műsorokat idéztek, ahol a hívek csodatételeknek, rákosok kézrátétellel történő gyógyításának, vagy olyan jeleneteknek lehettek szemtanúi, mint amikor egy kerekesszékes nő a lelkész felszólítására nemhogy felkelt a székéből, de végül táncra is perdült a templomban.

Egyre inkább úgy tűnt, hogy Jim Jones egyfajta modern kori Jézusnak szeretné magát eladni, rövidesen már a gyülekezete is prófétának szólította.

A hatvanas évek elején elhagyta Indianát, és előbb a kaliforniai Ukiah-ba tette át székhelyét, majd San Franciscóban telepedett le. Hatalmas buszokkal járta az országot, hogy újabb híveket gyűjtsön, akik nemcsak a hatalommániáját elégíthették ki, de a bankszámláját is jelentősen gyarapították. Sokan ugyanis teljes vagyonukat a templomnak adták.

A hatvanas évek végére, mindössze néhány év alatt, az addig nyolcvan hívet számláló Népek Temploma több mint ezer hívet tömörítő szervezetté vált, amely nemcsak vallási, de jelentős politikai erőt is képviselt. Jones több demokrata politikussal is közeli kapcsolatot ápolt, támogatta a kampányukat, és egyre nagyobb befolyásra tett szert. A valláshoz pedig már nem sok köze volt, sőt nyíltan hangoztatta ateista nézeteit.

A szervezet, amely egykor a rasszok közötti egyenlőségért és egy szociálisan érzékenyebb világért harcolt, eddigre már egy egyre betegebb, paranoid elme diktatúrájává kezdett válni.

Noha Jones a híveitől szexuális önmegtartóztatást, az alkohol és a drogok teljes elutasítását követelte meg, ő maga nemhogy nem élt ezek szerint az elvek szerint, de több szexuális visszaélést is elkövetett híveivel szemben. Deborah Layton, aki néhány év alatt nagy karriert futott be a Népek Templomában, Jones bizalmasa és a szervezet gazdasági ügyeinek irányítója volt, később pedig azon kevesek egyike, akik el tudtak menekülni a Jonestownból, maga meséli el egy dokumentumfilmben, hogyan kényszerítette szexuális aktusra őt a „próféta” egy olyan busz privát szobájában, amellyel az országot járva a híveket toborozták.

Egyre több tag szerzett tudomást Jones visszaéléseiről és hazugságairól,

mégis kevesen voltak, akik ki tudtak szállni. Ez részben azért volt, mert még mindig hittek a Jones által hangoztatott magasabb rendű eszmékben, abban, hogy képesek egy jobb világot teremteni, és megbocsátották a vezetőjük kihágásait. A másik fontos érv, ami a maradás mellett szólt, hogy a hívek többsége teljes családjával élt a gyülekezetben.

Annak, aki kilépett, a férjét, feleségét, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit kellett volna hátrahagynia, azzal a tudattal, hogy a szemükben ő egy áruló. Ezt a vezetőjük is hangsúlyozta, sőt halállal is fenyegette a kilépőket, akiket kisebb kihágásokért is gyakran büntetett testi fenyítéssel.

A templom hívek pénzéből gyarapodó vagyonának és a vezető visszaéléseinek híre rövidesen a sajtóhoz is eljutott, így Jim Jones lába alatt a hetvenes évek végére forróvá vált a talaj. 1977 nyarán közel ezer hívével együtt Guyanába repült, ahol már évekkel korábban létrehozta a Népek Temploma Mezőgazdasági Projektet, azaz a Jonestownt.

Ez a telep mélyen a dzsungel közepén volt, így Jones számára tökéletes helyszínt kínált ahhoz, hogy immár kontroll nélkül élhesse ki uralkodási vágyait. A vele tartók többségét zsarolással és fenyegetéssel vette rá arra, hogy kövessék: elhitette velük, hogy koncentrációs táborokba fogják őket zárni, vagy a CIA fogja megkínozni, bebörtönözni, illetve megölni őket, ha az Egyesült Államokban maradnak.

Követői közül sokan egy szó nélkül hagyták maguk mögött a nem a templom kötelékébe tartozó családtagjaikat. Volt, aki hét gyerekét vitte magával anélkül, hogy ezt a házastársával megbeszélte volna.

A hívek utópisztikus elképzeléseiben a Jonestown földi paradicsomként, szentélyként élt,

a valóság azonban maga volt a pokol. A tábor lakói éjjel-nappal dolgoztak, miközben alig kaptak enni, és nemcsak súlyos alutápláltságtól, de gyakran komoly betegségektől szenvedtek, mind testileg, mind lelkileg a végletekig le voltak gyengülve. A bántalmazás, a pszichés terror és a szexuális visszaélések mindennaposak voltak, miközben a vezetőn egyre inkább eluralkodott a paranoia és a megalománia.

Ezt tovább rontotta az, hogy az évek során több, fontos pozíciót betöltő személy hagyta ott a Népek Templomát, mert volt annyi lelkierejük, hogy nemet mondjanak a diktátornak. Az egyik utolsó ilyen ember volt a már említett Deborah Layton volt, aki Guyanába még követte Jonest, de az ott tapasztalt horror végül menekülésre sarkallta. Még annak árán is, hogy tudta: testvérét és rákban haldokló anyját kell otthagynia a pokolban. 1978 tavaszán hagyta el Guyanát, és amint hazaérkezett, azonnal felhívta az Egyesült Államok kormányának figyelmét arra, hogy a Jonestownban akaratuk ellenére tartanak fogva amerikai állampolgárokat, akik nemcsak rettenetes körülmények között élnek, de az életük is veszélyben forog. Részletes, eskü alatt tett vallomásában számolt be azokról a visszaélésekről, amelyeket Jones követett el, különös tekintettel az úgynevezett fehér éjszakákra, amelyeken azzal ijesztgette a híveket, hogy a dzsungelben zsoldos katonák vadásznak rájuk, és hamarosan mindenkit meggyilkolnak.

Az egyik ilyen éjszakán a vezető bejelentette, hogy a Népek Templomának sorsa bevégeztetett,

a külvilág végleg ellenségükké vált, nincs más kiút, mit az öngyilkosság. Mindenkit arra kért, igya meg a számára felkínált mérget. A hívek sorba álltak, felhajtották az italokat, és várták a halált. Végül Jones bejelentette, hogy csupán tesztelni kívánta a hűségüket, de nincs messze az idő, amikor valóban önkezükkel kell véget vetniük az életüknek. Layton beszámolt arról is, hogy Jonesnak fegyveres testőrei vannak, és a Jonestown lakosait annyira megfélemlítette és olyan intenzív pszichés terror alatt tartja, hogy azok rettegnek elhagyni a várost. Laytonhoz csatlakoztak a hívek otthon maradó, aggódó családtagjai is, és sürgették a kormányt, hogy tegyen lépéseket az ügyben.

Mindennek ellenére, egészen döbbenetes módon nem történt semmi, és Jim Jones továbbra is közel ezer ember életének és halálának ura maradt.

1978 nyarára a rémuralom a tetőfokra hágott a Jonestownban:

a külvilágból semmilyen hír nem jutott el a lakosokhoz, volt, hogy a hangosbeszélőn napi huszonnégy órában Jim Jones zavaros prédikációit hallgatták, a megfélemlítés és a besúgóhálózat pedig olyan professzionálisan működött, hogy senki sem mert a másiknak beszélni arról, hogy nem érzi ott jól magát, mert Jones előre figyelmeztette a híveket, hogy beépített emberekkel teszteli a lojalitásukat.

Végül egy kongresszusi képviselő, Leo Ryan úgy döntött, Guyanába látogat, hogy saját szemével győződjön meg arról, mi folyik a Népek Temploma Mezőgazdasági Projektben. Érkezését azonban előre bejelentették, így egy felszabadult, boldog emberekkel teli kommunát látott, amely egészen lenyűgözte. Később azonban pár ember a tudomására hozta, hogy szeretnének a védelme alatt visszatérni az Egyesült Államokba. Vezetőjüket ez látszólag nem izgatta, és habár egyik híve megsebezte Ryant, végül a képviselő, kísérete és a távozni kívánók gond nélkül elhagyhatták a Jonestownt.

Néhány órával később azonban Jim Jones testőrei a képviselőt, három vele tartó újságírót és egy egykori hívet meggyilkoltak a reptéren. Aznap este pedig a Jonestown lakosait is elérte a végzet.

Ha megismerjük a Jonestown történetét, bizonyára mindannyian azt állítanánk, minket nem lehetett volna így csőbe húzni, mi képesek lettünk volna még idejében kilépni a szektából, ám ez egyáltalán nem biztos.

Sőt, úgy tűnik, minél kevésbé vagyunk tudatában annak, hogy befolyásolhatnak minket, annál könnyebben rászedhetők vagyunk.

A szociálpszichológiát a kezdetektől erősen foglalkoztatja a kérdés, milyen hatással van a cselekedeteinkre a társas befolyásolás, hogy milyen mértékig tudjuk saját egyéniségünket megőrizni egy csoportban, és miért lehetünk képesek eredeti természetünkkel szöges ellentétben cselekedni a csoportnyomás hatására.

Kísérletek sora és a való életből vett példák is rámutatnak arra, hogy a csoportnormának és a tekintélynek való engedelmesség, a deindividualizáció és a dehumanizáció hatására még a legszelídebb ember is képes lehet olyasmire, amit normális körülmények között elképzelni sem tudna magáról.

Úgy tűnik, Jim Jones nemcsak ismerte ezeket a szociálpszichológiai kutatásokat, de tudatosan alkalmazta is az eredményeiket. Az agymosásnak olyan professzionálisan kivitelezett módszerét használta, amely erőteljesen emlékeztet arra, amit George Orwell 1984 című antiutópisztikus regényében taglal. Ezzel két híres amerikai pszichológus, Robert Cialdini és Philip Zimbardo is egyetért. Zimbardo egy cikkében részletesen elemzi is azokat a technikákat, amelyeket Jones az 1984-ből vehetett át.

Ilyen a kémhálózat kiépítése, amelynek hatására már senki sem bízhatott senkiben, így a Jonestown lakosai nem is tudtak egységesen fellépni a vezetőjük rémuralma ellen; a megfélemlítés, megalázás; vagy a hívek gyenge pontjainak felkutatása és ellenük fordítása. A Nagy Testvér folyamatosan figyelő szemeit Jones rendszeres, éjszakába nyúló gyűlései, beépített emberei és a hangszórókból üvöltő prédikációi képviselték. Zimbardo még azt a lehetőséget is fölveti, hogy egész Jonestown a CIA titkos kísérlete volt, amellyel az MK-ULTRA programjuk elmekontrolláló módszereit akarták vizsgálni. Ez egy elég merész elképzelés, és még ha igaz lenne is, azt valószínűleg sohasem tudnánk meg.

Sokkal fontosabb kérdés, hogyan kerülhetnénk el a Jonestownhoz hasonló tragédiákat, hogyan lehetnénk olyan emberek, akiket nem lehet könnyen befolyásolni, akik ahelyett, hogy fejet hajtanának a gonosz előtt, inkább szembeszállnak vele. A Lucifer-hatás című könyvében Zimbardo kísérletet tesz ennek megfejtésére. Szerinte amennyire elképzelhető, hogy hétköznapi emberek gonosz cselekedeteket hajtsanak végre, vagy alárendelődjenek a negatív erőknek, ugyanúgy elképzelhető, hogy hősökké is válhatnak és ellent tudnak mondani a rossznak. A hősiességhez Zimbardo szerint nem kell semmilyen különleges képesség. Mindössze önbizalom, elegendő énerő, és hit abban, hogy bárki hatással lehet a világra, és a jó is győzedelmeskedhet a rossz felett.

Jim Jonesnak egy dologban igaza lett: örökre beírta a nevét a történelemkönyvekbe. Ha azonban képesek vagyunk a kellő tanulságokat levonni a Jonestown tragédiájából, akkor az ehhez hasonló borzalmak többé nem történnek meg.

Kerekes Anna 

Forrás: ITT és ITT, valamint

Melissa Dittmann: Lessons from Jonestown. Monitor on Psychology, vol. 34, no. 10, 2003.

Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás. AbOvo, Budapest, 2007.

Robert Lindsey: Family Tragedy: Hitler’s Germany to Jones’s Cult. The New York Times, Dec. 4, 1978.

The Life and Death of Peoples Temple, 2006.

Philip Zimbardo: State Terror and State-Sanctioned Terrorism: Models of Mind and Behavior Control in Orwell’s 1984, as Operationalized Jim Jones in the Peoples Temple Mass Suicide/Murders, 2013. https://jonestown.sdsu.edu/?page_id=32015

Kiemelt kép: Getty Images/Janet Fries