Egy spektrumon érdemes elképzelni

A pszichopátiával érintett emberek hajlamosak olyan károkat okozni, amelyek nyilvánvalóan csökkentik az irántuk való együttérzésünket. Ez abban is meglátszik, hogy szakértők szerint nehéz anyagi forrásokat találni a jelenség kutatására, így a terület napjainkban is alulfinanszírozott.

Bár az elkövetőket természetesen sem a gyermekkoruk, sem a pszichés állapotuk nem menti fel a felelősség alól, lényeges tudni, hogy a pszichopátia a lelki betegségek minden ismertetőjegyével rendelkezik. 

Minden jel arra mutat, hogy egy spektrumalapú rendellenességről van szó: a tipikustól kisebb-nagyobb mértékben, sok fokozatban el lehet térni (az autizmushoz hasonlóan). Valójában a pszichopata tendenciák meglehetősen gyakoriak: a PsychopathyIs nevű civil szervezet adatai szerint a népesség körülbelül 30 százaléka jellemezhető bizonyos mértékű empátiacsökkenéssel, túlzott kockázatvállalással és grandiózus énképpel, bár sokkal alacsonyabb azoknak az aránya, akik kifejezetten magas pontokat érnek el ezeken a skálákon.  

Sok mindenkit érinthet

Az Egyesült Államokban mért adatok szerint a felnőtt férfiak körülbelül 1,2 százaléka, míg a felnőtt nők 0,3-0,7 százaléka rendelkezik klinikailag jelentős mértékű pszichopata tulajdonságokkal, beleértve az empátia és a lelkiismereti funkciók alacsony szintjét, a túlságosan magas önértékelést, az agresszió fajtáit és az impulzivitást (amikor hirtelen, meggondolatlanul cselekszik valaki). Az előfordulási gyakoriság ugyanakkor sokkal nagyobb fogvatartási intézményekben:

az elítéltek mintegy 15–25 százaléka mutat ilyen jellemzőket.

Ennek ellenére a pszichopátia változatos gazdasági-társadalmi státuszú és csoport-hovatartozású emberek körében, a legszegényebbektől kezdve a legnagyobb pénzemberekig, jóformán mindenütt megtalálható. A hozzá tartozó vonások sok kultúrában ismerősek lehetnek, bár az, hogy az ott élők hogyan értelmezik ezeket a tulajdonságokat, és azok pontosan milyen viselkedésekben nyilvánulnak meg, rendkívül változó.   

Diagnosztikai zűrzavar

Más okok miatt sem volt könnyű dolga a mentális egészséggel foglalkozó közösségnek, amikor egységesen igyekezett meghatározni a pszichopátiát. Évtizedeken keresztül ugyanis két nagyon eltérő populációban vizsgálták a tüneteket: egyfelől bűnügyi-törvényszéki területen, másfelől kórházakban, pszichiátriákon. Mivel ezek a csoportok némileg eltérő vonásokkal bírtak, a pszichopátia fogalmának különböző változatai alakultak ki. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a mentális zavarok széles körben használt diagnosztikai kézikönyvéből, a DSM-ből kikerült a pszichopátia. Sokan attól tartottak – jogosan –, hogy ez a szóhasználat rendkívül megbélyegző azokra az emberekre nézve, akikre használják. 

Helyette a DSM 3. kiadásától kezdve bevezették az antiszociális személyiségzavar kategóriát, ami viszont közel sincs teljes átfedésben a pszichopátiával: elsősorban olyan viselkedéses vonatkozásokra összpontosít, mint például az agresszió, az impulzivitás, vagy a mások jogainak megsértése, és csak kisebb mértékben helyezi a hangsúlyt olyan személyiségvonásokra, mint az érzéketlenség, a bűntudat hiánya vagy a narcizmus.

Ennek eredményeként az antiszociális személyiségzavarral diagnosztizált embereknek mindössze egyharmada felel meg a pszichopátia kritériumainak is, ami gyakran vezet félreértésekhez. 

Azt is fontos kiemelni, hogy kiskorúakat, mivel a lelki működésük még eléggé képlékeny, nem diagnosztizálnak pszichopátiával. Esetükben a viselkedési zavar kategóriát alkalmazzák, amelynek rideg, érzéketlen altípusa (callous and unemotional, röviden CU) hasonlít leginkább a pszichopátiára. Ezek a gyerekek alig mutatnak megbánást és empátiát, nem aggódnak a teljesítményük miatt, illetve nem igazán fejeznek ki érzelmeket. Náluk van a legnagyobb esély arra, hogy felnőttként pszichopaták lesznek.      

 

A három fő komponens

A pszichopátia megértésének egyik legkézenfekvőbb módját Chris Patrick triarchikus modellje adja. A Floridai Állami Egyetem professzora olyan elméletet dolgozott ki, amely három, egymástól jól elkülöníthető vonást feltételez a tünetek hátterében. Az egyik a gátlástalanság, amely magában foglalja az impulzivitást, a felelőtlenséget, az érzelmek és a viselkedés szabályozásának nehézségeit, valamint a többi emberrel szembeni bizalmatlanságot. A másik az aljasság, ide tartozik az empátia hiánya, a megvetés, a kötődésre való képtelenség, illetve a kizsákmányolás. Az utolsó faktor pedig a merészség, ahova a dominancia, a társas magabiztosság, az érzelmi rugalmasság és a kalandvágy is sorolható. Ezen tulajdonságok mindegyikéhez egyedi fejlődési jellemzők, valamint neurobiológiai összetevők társíthatók. A teória azért is hasznos, mert lehetőséget kínál a pszichopátia egyes altípusainak azonosítására és tanulmányozására.  

Felül lehet írni a genetikát!

Tanulmányokból az is kiderül, milyen neurológiai eltérések húzódnak meg a pszichopátia tüneteinek hátterében. Ilyen például az érzelmek feldolgozásáért felelős agyi szerkezet, az amygdala kisebb mérete, illetve aktivitásának csökkenése. A pszichopátiával érintett emberek nagyobb idegi válaszkészséget mutatnak a jutalmazásra, illetve a morális értékelési folyamataik is különböznek a tipikusan fejlődő személyek működésétől. 

Mint ahogy azt több kutatás is megerősítette, a pszichopátia részben öröklött. A Michigan Egyetem pszichológusai, Luke Hyde és csapata 561 gyereket követtek nyomon, akiket csecsemőkorukban fogadtak örökbe az új szüleik, és akiknek a vér szerinti anyja antiszociális viselkedéseket mutatott. Minél súlyosabb volt az anya zavara, annál valószínűbb volt, hogy a totyogónál 27 hónapos korára rideg, érzéketlen CU-tulajdonságokat lehetett azonosítani.

Jó hír viszont, hogy azok a kisgyerekek, akiket 18 hónapos korukban az örökbefogadó szüleik sok-sok pozitív megerősítéssel neveltek, kisebb valószínűséggel mutattak 27 hónapos korukban problémás (CU) magatartást. Ezek a szülők tehát képesek voltak megóvni a kicsiket a genetikai kockázatoktól. 

Létezik másodlagos pszichopátia

Sajnos vannak olyanok is, akiknek, bár nem születnek kifejezetten nagy genetikai kockázatokkal, mégis félresiklik a fejlődése, és végül azért lesznek pszichopaták, mert szörnyű tapasztalatok érik őket életük korai szakaszában. Ők nem azok a gyerekek, akiket egyfajta félelemnélküliség jellemez, hanem tipikusan azok, akik elképesztően sok érzelemszabályozási zavart, haragot és szorongást mutatnak a súlyos traumáknak való kitettség után. Bár a tudósok sokáig azt gondolták, ez a csoport nem létezik, ma már agyi képalkotó eljárásokkal is képesek voltak tetten érni ezt az állapotot. Persze további kutatásokra van még szükség ezen a területen, de az biztos, hogy ezek a gyerekek másféle segítséget igényelnek, mint a pszichopátia egyéb típusaival érintett társaik. Természetesen minél inkább személyre szabott a kezelés, annál hatékonyabb lehet a viselkedésváltozás előidézésében. 

A gondolkodás is zavart szenved

Vizsgálatokból azt is tudjuk, hogy mind a pszichopata, mind az antiszociális személyek a szokásostól eltérő módon dolgozzák fel az információkat. Utóbbiak problémái elsősorban az úgynevezett végrehajtófunkciók nehézségeiből erednek, azaz kevésbé megy nekik a viselkedésgátlás. Ezért előfordulhat, hogy – különösen az érzelmileg intenzív vagy a nagy jutalmakkal kecsegtető – helyzetekben azért követnek el antiszociális, másokra nézve ártalmas cselekedeteket, mert képtelenek előre tervezni, uralkodni magukon, vagy leállni, ha egyszer belekezdtek valamibe.    

A pszichopátiával diagnosztizált emberek információfeldolgozási folyamataiban sokkal korábban keletkezik fennakadás. Vegyük például Robert Durst esetét.

A férfi több mint 30 ezer dollárral a csomagtartójában menekült, miután meggyilkolta a főbérlőjét. Aztán megkordult a gyomra, így hát leparkolt az autójával, bement egy szupermarketbe, és lopott magának egy szendvicset. A rendőrök ezért a piti bűncselekményért kapcsolták le.

Durst csak a hirtelen jött éhségével törődött, minden mást figyelmen kívül hagyott: a kontextust, a biztonsági kamerákat. Túlságosan megszűrte az információkat, azoknak csak egy nagyon kis szeletére volt képes fókuszálni, ami ezúttal a vesztét okozta. De ez az a működés, amely más esetekben a bűncselekmények elkövetéséhez is hozzájárulhat. 

Videójátékokkal gyógyítani

A fenti nehézségekből kiindulva izgalmas videójátékokat fejlesztettek ki a szakemberek. Arielle Baskin-Sommers olyan számítógépes kihívásokat tervezett a kollégáival, amelyek teljesítéséhez a pszichopata játékosoknak különböző információkat kell integrálniuk: észre kell venniük például a karakterek mimikájában vagy az adott helyszín hátterében megjelenő jelzéseket. Az antiszociális gamerek pedig akkor érhetnek el sikereket, ha képesek visszafogni magukat, és szünetet tartani közvetlenül a jutalom megszerzése előtt. A kutatócsoport eredményei szerint azoknak a pszichopata fogvatartottaknak, akik részt vettek a projektben, később számottevően javult a magaviselete, mert érzékenyebbé váltak mások jelzéseire. Az antiszociális személyiségzavarral küzdő emberek pedig kevesebb szerhasználatról és több ambuláns kezelésről számoltak be, mint azok a társaik, akik nem játszottak a videójátékokkal.  

 

Ígéretes kezelések

Bár a felnőtt pszichopata bűnelkövetőkkel való munka nem könnyű, vannak kifejezetten biztató kutatási eredmények ezen a téren. Ilyen például David Bernstein, a Maastrichti Egyetem pszichológusának tanulmánya, aki 103 pszichopátiával érintett fogvatartottat vizsgált, miután vagy hagyományos kezelést, vagy sématerápiát alkalmaztak náluk. Azt találták, hogy mindkét esetben fejlődtek a kutatásba bevont személyek, ugyanakkor a kötődési problémák, kielégítetlen érzelmi szükségletek és szélsőséges indulati állapotok mérséklésére kifejlesztett sématerápia különösen hatékony volt: az abban résztvevők tünetei jelentős mértékben csökkentek. 

Kisebb gyerekek esetén elsősorban a szülőknek szoktak képzéseket tartani, akik megtanulhatják, hogyan érdemes jutalmazniuk a gyerekük önzetlen, figyelmes viselkedéseit. Kutatásokból az is kiderült, hogy

a viselkedési zavarokkal érintett fiatalok sokkal jobban reagálnak a pozitív megerősítésre, mint a negatívra: a büntetés vagy annak kilátásba helyezése nem igazán hatja meg őket.

A szülők felkészítésében az is nagy hangsúlyt szokott kapni, hogy hogyan tudnak melegszívűek és érzékenyek maradni a nevelésben, illetve hogyan tudják megtanítani a gyerekeket arra, hogy odafigyeljenek a társaik érzelmeire. Ezeket a készségeket a szülők és a gyerekek általában együtt gyakorolják a foglalkozásokon. 

Tinédzserek számára a csoportos kezelések, különösen azok bentlakásos változatai a legelterjedtebbek. Van olyan program (például a Boys Town nevű), amelynek során a fiatalok képzett házaspárokkal élnek együtt, akiktől új mintákat sajátíthatnak el, és akik segítenek nekik a családi-érzelmi problémáik kezelésében. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a pszichopátiával érintett embereknek messze több támogatásra van szükségük egy egyszeri terápiás folyamatnál.

Ezeknek a beavatkozásoknak kellően hosszúnak kell lenni ahhoz, hogy a változások kitartsanak, és a személyek ne essenek vissza. 

Minél előbb, annál jobb

A pszichopata fiatalok segítése egyfelől fontos közegészségügyi kérdés, hiszen mindent meg kell tenni, hogy elkerüljük a jövőbeli tragédiákat, a közösség tagjainak okozott károkat, sérelmeket. Emellett azt is tudni lehet, hogy minél korábban nyilvánulnak meg ezek a vonások a gyerekeknél, annál drasztikusabban csökkenhetnek az esélyeik az életben: nehezen fognak kapcsolatokat teremteni, rossz eredményeik lesznek az iskolában, könnyen lemorzsolódnak, romlik a mentális és a fizikai állapotuk, függőségeket alakíthatnak ki, valamint annak is nagyobb lesz a valószínűsége, hogy fiatalon meghaljanak. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

A pszichopátia tipikusan olyan problémakör, amelynek kapcsán sokszor nehéz empátiát érezni. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy törődjünk ezekkel a gyerekekkel, és megadjuk nekik azt a figyelmet és támogatást, amire szükségük van. 

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Eric O'Connell